Mottó:
Magyarország Alaptörvénye
2011. április 25.
Szabadság és felelősség
XII. cikk
1. bekezdés
…Képességeinek és lehetőségeinek megfelelő munkavégzéssel mindenki köteles hozzájárulni a közösség gyarapodásához
1. pozitív (követendő) példa
Midőn H. Béla (58 éves) szentendrei illetőségű lakos a tiszapalkonyai erőműberuházásnál hozzájárult a közösség gyarapodásához.
(Figyeljük meg: a hanyag mozdulattal csípőre helyezett jobb kéz, és a a lazán keresztbe rakott bal láb ugyan jampec tempót sugall, viszont a nemes arcél, és a távoli horizontot fürkésző tekintet a szocialista embertípus - a MUNKÁS - prominens példáját idézi elénk.)
2. A negatív (elrettentő) példa
HAJNÓCZY PÉTER: MUNKATERÁPIA A csavargó sün valahogy mindenkinek a begyében volt. Az erdő szorgalmas lakói azon voltak, hogy vigyék valamire az életben, dolgoztak látástól vakulásig, este holtfáradtan elaludtak a televízió előtt, vasárnap délután pedig meglátogatták a rokonokat.
– Micsoda cuki harisnya! – mondta a róka felesége a farkas feleségének, és hangosan összecsapta a kezét. – Mondd, drágám, csomagból vetted?
A róka tervrajzokat mutogatott a farkasnak; hétvégi lyuk építésébe fogott az erdőszélen, három vészkijárattal. – Valódi föld – magyarázta a róka. – És micsoda szűk, alacsony folyosók! Valóságos labirintus!
A farkas új barlangot épített, a bagoly részletre jégszekrényt vásárolt, hogy legyen hol tartania a szemüvegét, de nem akart lemaradni a mókus, a vaddisznó, a sas és a kakukk sem.
Mindenki igyekezett.
Hajnalban fáradtan, kialvatlanul, tántorogva indultak dolgozni.
A róka felesége fekete csipkebugyiért nyaggatta a férjét, a farkasé fülbevalót akart, a teknős motorbiciklire kuporgatott.
– De mi a fenét csinál a sün? – kérdezte a kakukk. – Míg mások verejtékeznek, őkelme az árnyékban döglik, és horkol!
– Talán nyert a lottón – kockáztatta meg a borz –, a takarékban tartja a pénzt, és a kamatokból él.
A vaddisznó, akit nemrég neveztek ki a takarékpénztár igazgatójának, utánanézett a dolognak, és kiderült, hogy a sünnek egyetlen fi llérje sincs a takarékban.
– Talán elásta a pénzét... – mondta a mókus. – Vannak efféle régimódi alakok... manapság minden megtörténhet...
Megpróbálták a sünből kihúzni az igazságot, de nem jutottak semmire: a sün csak bárgyún vigyorgott, és a fejét rázta.
– Ugyan, szegény vagyok én... csak egészséget adjon a jóisten...
Végül a róka vágta ketté a gordiuszi csomót.
– Még hogy elásott pénz! – legyintett. – Nevetséges! Ha valakinek pénze van, az
tisztességes lakást épít magának, nem pedig rothadt falevélen alszik!
De ha nem akar házat építeni, rá se hederít, hogy a felesége tavalyelőtti ruhákban jár, és még televíziója sincs, akkor mit akar? Dolgozni csak annyit dolgozik, hogy éhen ne dögöljön, zsebre dugott kézzel mászkál, fütyürészik... mi rejlik emögött?
– Megmételyezi az ifjúságot – jelentette ki a bagoly. – Mi lenne a társadalommal, ha mások is követnék a példáját? Börtönbe vele, míg nem késő!
A róka elvetette a bagoly javaslatát.
– Csavargásért és közveszélyes munkakerülésért ugyan vádat lehetne emelni ellene – csóválta a fejét –, de minek fölöslegesen izgatni a kedélyeket? Nem bűnöző az a szerencsétlen sün. Egyszerűen beteg, túl érzékeny, neurotikus alkat. Gyógykezelésre, gondozásra szorul... A bagoly dühösen levette az orráról a szemüveget és behajította a jégszekrénybe. Micsoda puhány nemzedék! Az ő idejében nem teketóriáztak az efféle huligánokkal. Még hogy gyógykezelés! A kórházban csak pusztítja az ételt, gondolkozik...
A sünt végül is két ápoló behajította egy mentőkocsiba, és az elmegyógyintézetbe szállították. A teknősbéka volt a főorvos, aki megállapította, hogy a beteg skizofréniában szenved, állapota súlyos, egyelőre altatni, nyugtatni kell.
– De sose lehet tudni – tette hozzá –, remény, az mindig van. Később munkaterápiára fogjuk: majd hangyatojást válogat nekem ebédre.
