A 2008-ban irodalmi Nobel-díjas író könyve könnyed olvasmány. A hősnő, egy fekete kislány, akit hat éves korában elraboltak, és egy idős zsidó asszony vásárolt meg cselédnek. Marokkóból indul, hogy aztán számtalan kaland után, bejárva Franciaország és az Amerikai Egyesült Államok tájait, már szépreményű popsztárként visszatérjen ősei földjére az afrikai kunyhók békességes világába. Viszontagságai során a legtöbb baja azokkal a férfiakkal és nőkkel volt, akik a testére vágytak, és azok lesznek az igazi társai, akik felfedezik lelki szépségeit. Olyan nagyszerű lány, aki gyermekként tökéletes tolvaj, később csodálatos táncos, zongorista és énekes, bár fél fülére süket. Nietzschét olvas, pedig nem sokat járt iskolába, és gyönyörű, egzotikus szépségével mindig elvarázsolja a környezetét.
Le Clezio láthatólag nem hallott a XX. században oly divatos történetmesélési nehézségekről. Épp oly könnyedén bújik be az elrabolt hat éves afrikai kislány bőrébe, mint amilyen tökéletes magabiztossággal találja ki és ábrázolja egy megerőszakolt fiatal lány minden érzését és gondolatát.
A könyv stílusa franciásan könnyed, az olvasó szerencséjére a fekete kislány minden pillanatban úgy fogalmaz, mint a párizsi irodalmi szalonokban: választékosan, plasztikusan.
A könyvet olvasva eszembe jutott egy másik történet, egy másik XX. századi, nem kevésbé kalandos, és szerencsés kimenetelű asszonysors, amelyet sajnos még nem írtak meg, de amely igaz. Ellenőrizhető az Állambiztonsági Levéltár iratai között.
“Semsei Andreát” 1934-ben illegális kommunista tevékenységgel gyanúsították, letartóztatták, kihallgatták, majd a politikai rendőrség egyik vezetőjének a felesége lett. Az 1940-es évek első felében a GESTAPO egy fiatal, gazdag, intelligens és vonzó külsejű német gyáros segítségével beszervezte a náci Németország ügynökévé – a férjéről, és a magyar rendőrségről kellett jelentenie megbízóinak. 1945 után letartóztatták, elítélték, és egészen 1954-ig internáló táborokban tartották fogva. Sorsának könnyítése érdekében 1948-ban elfogadta az ÁVH ajánlatát és fogdaügynökként jelentett rabtársairól. Szabadulása után a politikai rendőrség újra beszervezte, hogy szabadult társairól írjon jelentéseket. A beszervező rendőrtisztjével szerelmi kapcsolatba lépett, akit ezért kizártak a pártból, és a rendőrség kötelékeiből is elbocsátottak. 1957-ben volt ÁVH-s szeretőjével Bécsbe küldték, hogy az 1956-os magyar emigránsok bizalmába férkőzve szolgáltasson adatokat a hírszerzésnek. “Semsey Andrea” Ausztriában felkereste az amerikai hírszerzés embereit, leleplezte magát és társát is, ezzel megvásárolta a jogot, hogy Nyugat-Németországba települhessen. (Társának sorsa ismeretlen.) Itt feleségül ment korábbi német szeretőjéhez, a gazdag gyároshoz. Az iratokban nem szerepel, de egykori hírszerző tisztek mesélték, hogy még egyszer feltűnt Magyarországon, amikor a férjével üzletelt a magyar állam. Ekkor, állítólag, együtt vadásztak Kádár Jánossal.
“Semsei Andrea” és Laila, a fekete lány történetében közös, hogy a saját környezetükben erős férfiak magántulajdonukként kezelik a szép nőt, aki ezért mindig tovább, feljebb és feljebb kénytelen menekülni. Ha kellőképpen gátlástalan, vagy tehetséges a nő, akkor lehet is esélye a menekülésre, kiemelkedésre. Egy – talán nem Nobel-díjas, csak jó - író megírja majd a magyar történetet is.
A szöveg a Könyvtárosok könyves blogján jelent meg először.