Mielőtt egyetlen sort is írnék a könyvről, a legfontosabb mondandóm ez:
Az 1956-os Magyar Forradalom Történetének Dokumentációs és Kutatóintézete Magyarország 1945 utáni történelmének talán legfontosabb kutatóműhelye volt (?), amíg a kormány nem döntött a megszüntetéséről (1064/2011. (III. 23.) Korm. határozat). Ez a megszüntető határozat véleményem szerint a magyar nemzet és a magyar tudományos élet értékeit és érdekeit mélyen sértő, ostoba lépés volt. Rainer M. János ennek az intézetnek a vezetője.
Alapmű.
A könyv kilenc tanulmánya Magyarország történetének 1945 és 1990 közötti időszakával, s azon belül hangsúlyosan az 1956-os forradalomtól az 1989–1990-es rendszerváltásig terjedő, és „kádárizmusnak” nevezhető hatalmi-politikai-kulturális berendezkedés alapfogalmainak elemzésével foglalkozik.
A kötetben felmerülő kérdések, melyekre a szerző választ keres:
1.Mi volt a tárgyalt időszakban a Szovjetunió szerepe Magyarország történetében?
2.Hogyan lehet meghatározni azt a rendszert, amely a Szovjetunióban 1917-től, Magyarországon 1947–1948-tól uralkodott?
3. Milyen kapcsolatban állt egymással a hatalom és a társadalom 1948 és 1956 között? (Az állami erőszak és a társadalmi ellenállás problémaköre.)
4. Hogyan határozható meg az 1956-tól 1989-ig terjedő politikai rendszer? Mennyiben létezett a folytonosság, miben volt változás?
5. A „hatvanas évek” Magyarországa valóban a kádárizmus fénykora volt?
6. Reformer volt-e Kádár János?
7. Milyen közkép alakult ki Kádár Jánosról?
8. Milyen összefüggés található 1956 és 1989 között?
9. Mi a hazai és nemzetközi tudományos megítélése a szocialista (kommunista) rendszer felbomlásának?
Rainer M. János a hazai és a nemzetközi szakirodalom áttekintésével alapozza meg állításait, s bár nem összegzésnek, csupán bevezetésnek szánta a korszak történetének feldolgozásához, véleményem szerint nélkülözhetetlen és megkerülhetetlen tudományos munkát adott közre. A kötet végén harminchárom oldalas irodalomjegyzék található.
karcok:
A Kádár-mítosz.
1. A félhivatalosan terjesztett változat:
„Kádár becsületes magyar munkásember volt, maga is dolgozó, aki keményen robotolt a gyárban. Fiatalemberként tehát (ez a fiatalkor egyébként egészen bizonytalan, és egészen addig tarthatott, amíg Kádár főnök lett) személyesen átélte, tapasztalta a dolgozó emberek minden búját-baját. Valamikor a fiatalkor és az örök jelen között egy ponton (precízebb megfogalmazásban: az ötvenes években) Kádár sokat szenvedett, mivel ártatlanul börtönbe zárták (megszemélyesített formában: Rákosi alatt börtönbe került). A személyes szenvedéstörténet egyes fontos részletei (ki is volt akkor, amikor lecsukták, mivel vádolták, mikor, hogyan került ki onnan stb.) hiányoztak, mások meglepően elevenek és jelenvalók, mondhatni naturalisztikusan részletesek. Kádárnak letépték a körmeit kínvallatás közben, kihallgatója, a démonikus ávós (a beavatottabbak azt is tudták, hogy a Farkas fia, a Vladimir) pedig a szájába vizelt. Ezt követően jött ötvenhat, s a nehéz idők végén Kádár hatalomra került.”
(Kép: Kling György: Kádár János portréja, 1949 Fotó: Gottl Egon)
1959. Kádár János, az MSZMP Központi Bizottságának első titkára,
május elsején rádióinterjút ad.
A Kádár-mítosz.
2. A nép ajkán terjedő változat:
„Kádár tehát mindenekelőtt sokat dolgozik (éjt nappallá téve…). Tevékenységének iránytűje az emberek jóléte, így aztán (vagy ennek ellenére) sok az ellensége is. Személyi körük változó; az világos, hogy ők nem akarnak jót a népnek, ám hogy miért nem, az kevésbé. Kádárnak továbbá állandóan vigyáznia kell arra, hogy mit szólnak odafent – ez, ha valamit, akkor Moszkvát jelentette, ahol ugyancsak nem akarnak jót nekünk. Hogy miért nem, ezen viszont gondolkodni sem érdemes, hiszen hogyan is akarhatnának jót nekünk az oroszok? Kádár viszont ügyes és ugyanakkor karakán fickó (tapasztalt, dörzsölt, fineszes, sőt simlis, egyszóval „fasza gyerek”), aki beadja valahogy Brezsnyevnek, amit akar.
Kádár továbbá szerény ember, aki nehéz munkájából semmi személyes hasznot nem húz, pedig tehetné (nem úgy mint egyesek – ideértve a magyar vezetés országos és helyi tagjait, akik viszont…). Szép helyen, de nem túl nagy, semmiképpen sem hivalkodó méretű házban él, egyszerű körülmények között. Sokan tudni vélték, hogy csirkéket nevel az udvaron. Nincsenek költséges és extrém szenvedélyei, puritán – viszont szeret (és persze tud, mégpedig kiválóan) ultizni és sakkozni (ami ugyancsak arra vall, hogy van esze és jó magyar ember), kijár focimeccsekre a Népstadionba. Egyszerű és közvetlen az emberekkel, meglehet érteni amit mond, nem papírból beszél (mint az összes többi, akik viszont még azt sem tudják felolvasni, ami oda van írva)."