Biztosan igazak Wass Albert történetei, ha nem is úgy, hogy igazán megtörténtek, hanem igazak bizonyos olvasók gondolataiban, vágyaiban. Létezik Wass Albert univerzum, ahol a természet gyönyörű, a magyar/székely emberek szépen, ízesen és költőien beszélnek, eredendően erkölcsösek, s ha bár esendőek, de bocsánatos vétkeikben is magunkéra ismerhetünk. Létezik jó – ez mi vagyunk –, és létezik az eredendően rossz –, ezek leginkább a románok (és gyakran a zsidók), szóval az idegenek, akik nélkül boldogan élhetnénk édes Erdély földjén. Talán leginkább ez a titka könyvei sikerének.*
Tompa Andrea regénye soha nem érheti el Wass Albert könyveinek népszerűségét. A szerző nem törekszik nemzetkarakterológiák megalkotására, és nem egy mély értelmű, szimbolikus történetet mesél el, amely alkalmas volna az egész magyarság sorsának az ábrázolására. Megelégszik annyival, hogy egy diáklány életéből villant fel néhány jelenetet, a múlt század nyolcvanas éveiből Kolozsvárról, majd a mű felétől rátér a szülők és nagyszülők életének sorsfordulóira is, visszanyúlva ezért az 1900-as évek elejéig, és kitágítva a helyszínt Erdély más városaira is.
Amit kapunk, az tehát egy erdélyi családregény, harmincnyolc fejezetben. Minden egyes fejezet egy történet, egy hosszúmondatban elmesélve, amely a befogadást ugyancsak megnehezíti. Az egyes szám harmadik személyű elbeszélő az elején mindig nekilendül, aztán csak mondja, mondja megállíthatatlanul. Mint ha csak félne, hogy félbeszakítják, ezért sorolja, kántálja az eseményeket egy lélegzetre, akár ha Illyés Gyula Egy mondat a zsarnokságról című versét hallanánk.
Igen, persze, a zsarnokságról szó van a regényben. És az ember életét megnyomorító, változó arcú és forrású, de mindig erőszakos politikai hatalom kezdetben még leírható idegenként, amely hol a magyart, hol a zsidót, hol az osztályidegent találja meg üldözendő ellenségként ugyanabban a családban. De a régi históriákat követve rátalálhatunk a kollaboránsokra is, és azokra a családtagokra, akiknek életét az egyéni önsorsrontás tette tönkre. A könyv főszereplője, az 1989-ben tizennyolc éves diáklány számára, talán az ezzel való szembesülés a legnehezebb. Amennyiben a főhőst a szerzővel azonosítjuk, akkor a regény megírását tekinthetjük terápiás aktusnak is, amely során szembenéz családja múltjával, és ezzel saját feldolgozatlan traumáira is megoldást keres.
A regény nem tökéletes. A visszatekintés során van olyan epizód – például az apa naplója –, amely nem igazán szervesül a történetbe. Néhol a hosszú mondatok is döcögnek, és a keresztnéven nevezett szereplők beazonosíthatósága is fejtörést okozhat időnként az olvasónak.
Ezzel szemben állnak a mű értékei. A történetek érdekesek, mulatságos és katartikus eseményekben bővelkednek. Hol nevetni támad kedvünk, hol a meghatottság könnyeit kell törölgetnünk. A beszélők nyelve hiteles, a diákok szlengje épp úgy, mint az idős nagymama tapasztalatok és előítéletek által meghatározott bölcsességei és kiszólásai. A román és az erdélyi magyar nyelv együttélésének, keveredésének megjelenítése, és ennek kiegészítése a család saját használatú, egyedi történetekre visszavezethető kifejezéseivel, eredeti és hiteles nyelvi világot teremt.
Hitelesség. Nem csak a nyelvben, hanem a cselekmény szintjén is. Nem dicső múlt heroikus hősökkel és gonosz ellenségekkel, hanem kíméletlen őszinteséggel elmesélt történetek esendő emberekről. Erények és bűnök kendőzetlen megmutatása egy személyes családtörténetben. Örömök és fájdalmak, amelyek megosztása személyes ismerőssé avatják az olvasót.
Tompa Andrea 1990-ben áttelepült Magyarországra. A beilleszkedése szakmailag sikeresnek mondható: egy színházi lap helyettes főszerkesztője, kritikákkal folyamatosan jelen van az irodalmi közéletben, és ez a regénye határon innen és túl díjakat, és elismerő kritikákat kapott. Én szívesen olvasnék tőle egy új regényt, amelyben áttelepülése és beilleszkedése emberi tapasztalatai is megjelennének.
*Wass Albert könyveinek megítélése ízlés és erkölcs kérdése.
idézetek:
…Mit olvasol a pad alatt?, és már nyúlt is a könyvért, az Üveggyöngyjáték volt, amit Éva most kapott Pestről, a költőtől, Ono pedig hadarva kérdezte: Ce-i asta? (Mi ez?), mire a lány zavartan mondta, hogy Jocul… (Játék), aztán elakadt, nem tudta, hogyan fordítsa a címet, Das Glasperlenspiel , mondta végül komolyan és kicsit büszkén is az eredetit, Ono pedig olyan dühös lett, hogy hirtelen dadogni kezdett, nem csak azért, mert még soha sem tapasztalta, hogy a lány a pad alatt valami mást olvasson és ne rá figyeljen, hanem hirtelen az bőszítette fel, hogy az Üveggyöngyjáték nem jelent meg még románul, s a magyarul olvasó tanítvány valami előnyre tehet szert…
33. oldal
…Pán istenről szólt a dolgozat, mert Hérodotosz szerint Pán megmondta a futónak, a hírnöknek – angelos a hírnök görög neve, betűzte ki meglepetten –, hogy győzni fognak és vigye meg nyugodtan a hírt: győzni fognak, mert a hírnök Athénból Spártába futott (246 kilométer, egyik nap indult és másnap odaért, aztán fordult is vissza, lehetséges ez egyáltalán?, vagy mese az egész?, és miért nem ment lóval?, tűnődött a lány, és kikereste a kolozsvári atlétikai klub száz éve nyomott évkönyvét, de ott a 100 kilométeres Kolozsvár-Marosvásárhely táv volt a leghosszabb, 246 kilométer az még emberi vagy már isteni táv?), futónak kellett tehát megtennie az utat, közölte egy lábjegyzet, mert ló nem tudta volna, az erdő túl sűrű volt, az ember ugyanis hosszú távon erősebb, mint a ló, és a futó azért ment, hogy segítséget kérjen a marathóni csatához az athéniaknak, de nem róla nevezték el a maratont, betűzte egy másik jegyzetben, és nem is vihetett jó hírt haza, mert a spártaiak egyáltalán nem sietettek segíteni, mert, állították, az előjelek most nem megfelelőek, a holdtöltére várnak, bizonygatták, s a futó tudta, mit jelent rossz hírrel visszatérni: annyi, mint meghalni, ezért amikor megérkezett Athénba, azt mondta királyának: a hegyen találkozott Pán istennel – tényleg találkozott Pánnal vagy csak kitalálta?, tűnődött a lány, a dolgozatában is eldöntetlen maradt a kérdés –, és Pán azt mondta: győzni fogunk, tehát elkezdhetjük a harcot a perzsák ellen, és, tette hozzá a futó, Pán isten csodálkozott (és biztos meg is sértődött, gondolta a lány), amiért nem tőle, az istentől várják a segítséget, pedig ő a múltban is gyakran közbeavatkozott, amikor szükségük volt rá, Pán talán burkoltan arra célzott, hogy miért a messzi spártaiakhoz fordulnak, és nem hozzá, aki mindig ott van kéznél, mert Pheidippidész, foglalkozására nézve görög futó, nem csak futni tudott, de az élete is drága volt – és az is lehet, hogy igazat beszélt, és találkozott az istennel –, és az athéniak is hittek a hírnöknek, mert Pán azt mondta: Nem kell félni, ez volt Pán tanítása: nincs mitől félni…
7-8. oldal
…Klári sietősen lapoz az utolsó előtti oldalra, egyik felén az új Magyar bolthálózat terjedelmes, keretes hirdetését olvassa, jobb felén az apróhirdetés több hasábja közt keresni kezdi a sajátját: „Kabát sovány férfira eladó”, „Bármilyen ügyet elintézek Bukarestben”, „Kenyér- és lisztjegyeket elvesztettem a Fellegvár úton, Goldstein és Friedman névre kiállítva”, „Pénzt szeretnék rokonaimnak küldeni Brassóba, Kvárt kifizetem illető személynek pengőben, ott átadják lejben”, „Villanyondolálást vállal özv. Tompáné, Mussolini út 12.”, „Eltűnt egy hónappal előtte Vajda Ágoston Tompaelmebeteg 20 éves fiú – Aggódó édesanyja”, „Örökbe adnám egészséges, 6 hónapos kisfiamat árvaság miatt, szerető szülőnek. Érdeklődni Kvárt, Kővári L. u. 28 alatt”, és a várandós Klári kezében megremeg az újság, Lacijáról ő sem hallott több hónapja, „Nem árja családban elegáns lakásban elhelyezkedhet úrinő, úrilány vagy diáklány, cím a kiadóban”, „Horthy- és Bocskay-sapkák készen kaphatók a Fortuna kalapszalonban”, „Magyar Zsidó Törvények beszerezhetők dr. Mandel fordítóirodában…
251. oldal
