Mi a vallás?
A könyv elolvasása után a saját meghatározásom: időben és térben változó tartalmakkal rendelkező fogalom, amely azoknak a közösségi eszmerendszereknek gyűjtőneve, melyek társadalmi megnyilvánulási formáit a vallásszociológia vizsgálja.
Elismerem, e meghatározás egy laikus érdeklődő számára nem túl tartalmas, bár legalább öt határozott állítást is megfogalmaz, és ugyanakkor Wittgenstein vagy Chomsky nyomán még hány további állítást tudnánk levezetni belőle! :)
A kötet angol szerzőnője nem tartja fontosnak, hogy saját meghatározást adjon, csupán utal a kérdéssel foglalkozó kitűnő összefoglalók sorára, amelyek közül Blasi Definition of religion című cikkét emeli ki az Encyclopedia of Religion and Society 129-133. oldalairól, de – őszinte sajnálatomra – a hivatkozott definíciót nem ismerteti. Ha venném magamnak a bátorságot, hogy találgassak, vajon Grace Davie milyen fogalommal dolgozott, azt mondanám, a vallás az, amiről a szekularizáció Max Weber által meghatározott téves eszméje azt állította, hogy a modernizáció során eltűnik.*
Be kell vallanom, e kissé rosszmájú bevezetésem egy ateista korlátoltságából, és a vallással szembeni ellenérzéseiből fakadt, viszont a továbbiakban minden irónia nélkül, és szinte csak a fenntartások nélküli elismerés hangján szólhatok e munkáról.
A szerző a vallásszociológia elméleti alapjait – többek között Marx, Gramsci, Weber, Durkheim és Simmel munkásságára hivatkozva – tárgyilagosan elemzi, majd e tudományág nemzetközi – kelet-európai, német, francia, angol és amerikai – szakirodalmát kimerítő alapossággal ismertetve fogalmazza meg állításait.
Részletesen szól a RDE (racionális döntés elmélete) amerikai koncepciójáról, amely a szabad vallási piac jótékony hatására, a vallási pluralizmus és a vallási aktivitás közötti szoros összefüggésre hívja fel a figyelmet. Az európai helyzet elemzésekor országonként és régiónként is különbséget tesz, de legnagyobb hangsúllyal a hit hovatartozás nélkül fogalmát elemzi, azaz a konkrét, és főleg hagyományos egyházakhoz nem kötődő, a maguk egyedi módján vallásos emberek egyre növekvő számát hangsúlyozza. Kitér arra is, hogy az európai népesség vallásosnak nem nevezhető legnagyobb része is kötődik valamilyen formában az általában nemzeti jellegeket is magukon hordozó egyházakhoz, azok szolgáltatásait kiemelt alkalmakkor (születés, halál, házasság, ünnepek) igénybe veszi – ezt a jelenséget a helyettesítő vallás fogalmával írja le.
A modernizáció-posztmodernizáció, valamint a globalizáció vallásra gyakorolt hatását is részletesen tárgyalja – előbbi esetében a pünkösdista vallások, és a New Age tanok robbanásszerű terjedését magyarázva; utóbbi esetében a népességmozgások következtében fellépő változásokra hívja fel a figyelmet. Például arra is, hogy az európai vallási térkép hogyan módosult a dél-európai valamint Európán kívüli országokból érkező vendégmunkások megjelenését követően.
Különösen érdekes a vallási fundamentalizmusokat értelmező fejezet, amely a különböző fundamentalizmusok értéksemleges leírására törekedve, a modernitás és hagyomány összefüggéseit elemezve tárgyalja a témát. Itt megfogalmaznék egy enyhe kritikát – úgy látom, a szerző konzervatív gondolkodása nem eléggé zárt a fundamentalizmusok irányába, és a felvilágosodás, a liberalizmus és a globalizáció iránti ellenszenve időnként megkérdőjelezi a tárgyilagosságát, illetve vitatható állításokhoz vezeti.
Összefoglalva, a szerző konklúziója – saját megfogalmazásomban – a következő:
A vallás a modern és posztmodern világ arculatának markáns meghatározója. Az európai szekularizációs folyamatok nem általánosíthatók, inkább kivételesnek tekinthetők, és talán visszafordulók, visszafordíthatók. A vallásszociológiai vizsgálatok kutatási eredményei a felvilágosodás eszméiben gyökerező ateista tudományfelfogás feltételezéseit – a vallás társadalmi szerepének csökkenéséről – cáfolják, és mindez a példák sokaságával, és a kutatási eredmények tudományos elemzésével bizonyíthatók és bizonyítandók. Mindezek a tételek a vallásszociológia elméleti kereteinek, valamint kutatási módszertanának és praxisának folyamatos újragondolását teszik szükségessé.
A könyv a vallásszociológiával foglalkozó diákok, valamint a vallásszociológiával foglalkozó elméleti és gyakorlati szakemberek számára megkerülhetetlen alapmű.
*Néhány megjegyzés a szekularizációhoz:
A kérdés egy szaktekintélye, Dr. Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes Úr szerint:
"a szekularizáció nem egy állapot, nem is egy folyamat, hanem a maga klasszikus szabadkőműves, marxista összefüggésében egy ideológia." [Esetleg összeesküvés? - tenném hozzá még én, a gondolatmenethez téves asszociációkat kapcsolva.]
Ugyanakkor a közismerten eretnek Egyházfórum könyvismertetőjében a szekularizáció kapcsán erre ragadtatja magát:
"Természetesen Davie következtetése is megegyezik azzal, amiben a szakma képviselői ma már egyetértenek, miszerint „épp azok az egyházak nem boldogulnak a modern életstílusok kényszereivel, amelyek a legerősebben ellenezték egyház és állam strukturális elkülönböződését. Ennek következménye a vallás elevenségének viszonylagos hanyatlása a modern Európa számos országában, ahol nagyjából még fennmaradt az államvallás intézménye” (80). Spanyolországban és Lengyelországban a katolikus egyház példája jól illusztrálja, hogy a modern élettel szembeni ellenállás és félpolitikai jelenlét hosszú távon megbosszulja magát."
A kiegyensúlyozott tájékoztatás érdekében, s hogy a Mádiatanács haragját magamra ne vonjam, álljon itt még egy utalás az Új Ember ajánlójára, amelyet Baranyi Béla jegyzett.
