Emlékek, életképek, történetek. Dubravka Ugrešić horvát írónő meséli családjáról, barátairól, az egykori Jugoszláviáról, aztán az emigrációja helyszínéről, Berlinből.
Leginkább női sorsok, érzelmesen, nagyon sok világirodalmi idézettel, a Balkán modern kori történelmébe illesztve. Az emigráns lét határhelyzetében érzékenyen a megszépült, de meg nem szépített múlt felé, és nyitottan az új környezet, a multikulturális Berlin világára.
Szarajevó.
– Kétfajta menekült létezik: az egyiknek vannak fényképei, a másiknak meg nincsenek – mondta egy bosnyák menekült.
Ratko Mladic tábornokról, a háborús bűnösről, aki a környező hegyekből hónapokig bombázta Szarajevót, az a történet járja, hogy egy alkalommal megpillantotta a célkeresztben egy ismerősének a házát. Azt mondják, hogy a tábornok felhívta telefonon az ismerősét, és értesítette, hogy öt percet ad neki, szedje össze az albumait, mert, mondja, épp a levegőbe akarja röpíteni a házát. Az album szóval a gyilkos a családi fényképalbumokra gondolt. A tábornok, aki hónapokig lőtte a várost, pontosan tudta, hogy az EMLÉKEZETET pusztítja. Úgyhogy az ismerősét „nagylelkűen” megajándékozta az életével, meg az emlékezés jogával. A puszta élet, meg néhány családi fotó.
10. oldal
Berlin tulajdonképpen tengerparti város – erősíti meg egy véletlen taxisofőr.
A berlini utcákon sok helyütt csövek futnak. Rózsaszín, sárga, lila csövek tekerednek a városra, akár a gigantikus liánok.
A berlini emberek többet alszanak, mint a világ más városainak a lakói. Én sem tudok megbirkózni az álmossággal. Felébredek, megiszom a kávét, és álomba zuhanok megint. Ismét felébredek, főzök még egy kávét, még meg sem ittam, és már megint álomba merülök. Néha megijedek, hogy egy napon nem fogok felébredni többé. Elpanaszoltam ezt egy berlini ismerősömnek. Orvoshoz kellen mennem, mondom, mert folyton alszom.
– Hát nem tudta?! – Mondja az ismerősöm. – Mindenki tudja, hogy Berlinben sokat alszanak az emberek.
– Azért van ez, mert tengeri nedvesség jön a csövekben – mondja mély meggyőződéssel egy másik ismerősöm, egy amerikai néger nő.
– Nem tudnám megmondani… Berlinre mindig is azt mondták, hogy egy sziget. De az a fal előtt volt – mondja Zorán.
– Berlin tulajdonképpen tengerparti város – erősíti meg egy véletlen taxisofőr.
120. oldal
Miroslav Krleza horvát író 1925 februárjában, útban Oroszország felé, rövid időre megállt Berlinben. Akkoriban egy bálna volt a népi szenzáció...
131. oldal
Az emlékezés voltaképpen szerelmi munka
Richard negyvennégy kidobott széket talált a berlini utcákon, és kiállította őket.
– Fáradtak voltak. Azt akartam, hogy mindenki felismerje, hogy ezek nem székek, hanem volt székek. Az emlékezés voltaképpen szerelmi munka – mondja Richard.
199. oldal