Kicsit agresszív az érvelése, és néhol akadnak benne meredek (nem kellően alátámasztott) kijelentések is, de nagyon elgondolkodtató könyv. A két fontos gondolatmenetét idézem:
Ugyanannyi bennünk a sötét ösztön, mint a jó. Az emberi társadalmaknak az a hajlama, hogy egymással versengő csoportokra hasadjanak, túlságosan is fogékonnyá tette tudatunkat előítéletek átvételére, népirtó háborúk viselésére. És bár a fejünkben van annak a képessége, hogy működő társadalmat hozzunk létre, ezt a képességet nyilvánvalóan nem használjuk helyesen. Társadalmainkat háború, erőszak, tolvajlás, széthúzás és egyenlőtlenség mardossa. Meg akarjuk érteni, miért, és felváltva hibáztatjuk hol a természetet, hol a nevelést, hol a kormányt, hol az önzést, hol pedig az isteneket.
Elménket önző gének alkották meg, de úgy, hogy mégis társas, megbízható és kooperatív legyen. Könyvünk ezt a paradoxont próbálja megmagyarázni. Az emberek társas ösztönökkel rendelkeznek. Olyan hajlamokkal jönnek világra, hogy képesek megtanulni, hogyan működjenek együtt, hogyan különböztessék meg a megbízhatót az árulótól, hogyan vállaljanak el megbízhatóan valamilyen kötelezettséget, hogyan szerezzenek jó hírnevet, hogyan cseréljenek árut és információt, hogyan osszák meg a munkát.
[…]
Fajunk sikere társas ösztöneinknek köszönhető; ezek teszik lehetővé, hogy uraink, a gének a munkamegosztásból minden képzeletet felülmúló nyereséget érjenek el. Ezek az ösztönök tették lehetővé, hogy az elmúlt kétmillió esztendő során agyunk gyors növekedésen ment át, amiből találékonyságunk kialakulhatott. Társadalmunk és elménk együtt, egymást erősítve fejlődtek.
És egy megszorítás: mindez akkor igaz (szerintem igaz), ha nem teremtett lények vagyunk, hanem az evolúció hozott bennünket létre, és ha tudatunkat és erkölcseinket nem egy csodákban és kinyilatkoztatásokban megnyilvánuló lény határozta/határozza meg.
Karcok itt.
Idézetek itt.