A kötet rövid novellákat tartalmaz* egy gyerek életéből, az 1960-as és 1970-es évek vidéki Magyarországáról. A történetek önéletrajzi indíttatásúak, és így a helyszín nyilván a Pest megyei kis falu, Vámosmikola. A szereplők a néven nem nevezett gyerek és családtagjai – szülei, nagyszülei és távolabbi rokonai, valamint a falu lakói: osztálytársak, tanítók, az iskola igazgatója, a könyvtároslány, orvosok, papok, a helyi TSZ vezetői, szomszédok, ismerősök, a falubeli cigányok. Mind úgy, ahogy a gyerek látja őket.
A kötetet nyitó elbeszélés (Apák) a már felnőtté vált gyerek visszatekintése az édesapjára, és szembenézés azzal, hogy neki hogyan sikerült egy eltérő apai szerepet kialakítani.
A záró négy szöveg – Családállítás fejezet cím alatt – az apa, az anya és a velük együtt élő két anyai nagyszülő visszaemlékezése saját életükre, mintegy hitelesítve és egy-egy eltérő nézőpontból árnyalva a gyerek történeteit.
A kettő között 36 novella sorakozik, amelyek az egészen kicsi gyermekkortól egészen a kamaszkorig, időrendben mesélnek – középpontba a legtöbb esetben az apa és fia kapcsolatát állítva. Ez a lassan változó kapcsolat az, amely állandóan visszatérő elemként értelmeződik – a két nemzedék eltérő látásmódja, eltérő értékrendje tükrében.
Ez az írói koncepció. Ezzel nem köll foglalkozni, ezt el lehet felejteni.
Helyette ott vannak az olvasónak a történetek, amelyek mind lélektanilag, mind a történelmi- és mikrokörnyzetrajz szempontjából hitelesen vannak megírva, egyszerű, világos stílusban, szájbarágástól és érzelgősségtől mentesen, de érthetően, átélhetően és érzelmileg felkavaróan.
Fájdalmas könyv, olyan mint az élet, de van benne azért öröm és világosság is. Mint a szemhéjon átsugárzó napfény, a remegő testre eső meleg napsugarak, olyan egy-egy apai kézszorítás, anyai simogatás, nagyapai jó szó, a csehszlovák rokonlány mosolya – egy-egy pillanat, ami biztonságot vagy reményt ad egy magányos kisfiúnak. És van a saját belső fantáziavilágba menekülés lehetősége is, és van a kiszakadás, elmenekülés vágya-reménye, amely aztán az írónak, tudjuk, sikerül is – ennek köszönhetjük ezt a szép könyvet.
Miért kell menekülni otthonról? Mert ez a világ legtöbbször örömtelen robotból áll. Mert gyakran kiüresedett, még gyakrabban gyűlölködésekkel terhelt kapcsolatokban élő emberek élnek itt, akik idegen vagy értelmetlenné vált normák és szokások szerint élik életüket, a körülményeknek kiszolgáltatottan.
A korrajz, a falusi Magyarország „szocialista-kori” sivárságának leírása pontos: igénytelenség és merev normák uralják az életet, és az ehhez való alkalmazkodás tönkre teszi az embereket. És itt válik általánosíthatóvá a könyv, mert a konkrét esetektől függetlenül ezek a magatartási minták itt vannak mellettünk, akár a környezetünkben is felismerhetjük őket. Mint ahogy a gyerek nagyon szépen ábrázolt érzelemvilágában pedig önmagunkra ismerhetünk.
* Ha akarod, posztmodern regény.