Az előzményekről.
Amikor Kötter Tamás a Hévíz című folyóirat egyik lapszámának bemutatóestjén felolvasta a kötet nyitó fejezetét, könnyesre röhögtük magunkat. Kíméletlen szatíra volt, egyedi hangú és pontos, pontos nyelv és kíméletlen tekintet, de kétségeim voltak, hogy lehet-e ezt egy egész könyvön keresztül folytatni. Aztán elolvastam az első könyvét, a Rablóhalakat, és azon is jól szórakoztam. Volt ami felháborított, különösen Kötter nyilatkozataival kiegészítve, felerősítve – a macsó bunkósága és a radikálisan jobboldali, érzéketlen társadalom-szemlélete –, de összességében úgy éreztem, egy rendkívül tehetséges, provokatív, kicsit ugyan felületes, de figyelemre méltó szerzővel találkoztam. A Rablóhalakról írt értékelésemet így zártam:
…képregényfigurákat, karikatúrákat láttam, akik szórakoztatóak, de nem keverhetők össze az igazi, élő emberekkel, akiknek érzelmeik vannak, akik nyüszíteni tudnak. Nincs nyüszítés, de legalább nem unalmas.
Aztán amikor befejeztem ezt a könyvet, először csak egy szót akartam a spoilerbe írni: SPOILER
SPOILER
SPOILER SPOILER
SPOILER
Azért voltam mérges, mert ez a könyv nem mérgesített fel. Egyetlen új, eredeti gondolatot sem olvastam benne.
De aztán lenyugodtam. Végül is jól szórakoztam. Az író a könyv legelső fejezetével felajánlott számomra egy szerződést, egy olvasat lehetőségét, és végig ehhez tartotta magát. Nem akart dosztojevszkiji mélységekbe merülni, csak szórakoztatni. Nincs ugyan igazi mélység ebben a könyvben, de elég vicces, egységes és jó stílusban megírt lektűr.