A fénykép a halandóság leltára…
…A fénykép megcáfolhatatlanul egy bizonyos helyen és egy bizonyos életkorban ábrázolja az embert; együvé terel olyan embereket és tárgyakat, akik és amelyek a következő pillanatban már szétszélednek, megváltoznak, s járják tovább a maguk útját.
Azokra az érzelmekre, melyek Roman Vishniacnak a lengyelországi gettók mindennapjairól készült 1938-as képei láttán ébrednek bennünk, erőteljesen rányomja bélyegét az, hogy tudjuk, ezek az emberek hamarosan mind odavesztek.
Susan Sontag: A fényképezésről
108. oldal
fotó:
Roman Visniac: A Rabbi Carrying His Books, 1938
12.5 X 10.37 in.
Gelatin silver print
A valóság: véletlenszerű töredékek halmaza…
A fénykép esetlegessége azt hangsúlyozza, hogy minden mulandó; a fotódokumentum mesterséges volta azt jelzi, hogy a valóság alapjában véve rendszerezhetetlen. A valóság véletlenszerű töredékek halmaza – hatalmas a csábítás, hogy ezzel a hallatlanul leegyszerűsített módszerrel intézzük el a világot.
Susan Sontag: A fényképezésről
122. oldal
Fotó: egy kocka Tarkovszkij Stalker című filmjéből. Véletlenül ezt választottam.
A fényképezés a világ szerkezetének megkeresése
Cartier-Bresson számára a fényképezés „a világ szerkezetének megkeresése – tobzódás a forma tiszta gyönyörében”, híradás arról, hogy „ebben a káoszban mégis van rend”. (Alighanem lehetetlen úgy beszélni a tökéletességről, hogy ne legyünk kenetteljesek.)
152. oldal
fotó:
Henri Cartier-Bresson: FRANCE. Paris. 1952. On the Eiffel Tower
1. A fénykép a halandóság leltára. (A fénykép megcáfolhatatlanul egy bizonyos helyen és egy bizonyos életkorban ábrázolja az embert; együvé terel olyan embereket és tárgyakat, akik és amelyek a következő pillanatban már szétszélednek, megváltoznak, s járják tovább a maguk útját.) 108. oldal
2. A valóság: véletlenszerű töredékek halmaza. (A fénykép esetlegessége azt hangsúlyozza, hogy minden mulandó; a fotódokumentum mesterséges volta azt jelzi, hogy a valóság alapjában véve rendszerezhetetlen.) 122. oldal
3. A fényképezés a világ szerkezetének megkeresése. (Cartier-Bresson számára a fényképezés „a világ szerkezetének megkeresése – tobzódás a forma tiszta gyönyörében”, híradás arról, hogy „ebben a káoszban mégis van rend”.) 152. oldal
Ezek az állítások egymással ellentétesek, párhuzamosan igazak, és ugyanakkor akár egytlen képre egyszerre is vonatkoztathatók. Lásd a fenti képet, melynek adatai:
Henri Cartier-Bresson: GEORGIA. Kakheti. Telavi. 1972. Monastery Alavardi (XIth Century). Visitors from the kolkhozes, celebrating Saint George.
A kötet hat esszét és egy idézetgyűjteményt tartalmaz a fényképezésről.
Az esszék egy megközelítésben részben önismétlők – ezért érezték egyes olvasók unalmasnak –, részben egymásnak is ellentmondanak, nem alkalmasak egy koherens művészetfilozófia megalapozására – ezért érezhettek más olvasók a kötet végeztével tanácstalanságot.
Egy másik megközelítés szerint a kötet olyan, mint egy zenemű. A szerző bizonyos dallamokat, motívumokat, témákat újra és újra elővesz, átgondol, variál, és ezzel lehetőséget teremt az olvasó számára, hogy maga válassza ki a számára érvényes gondolatokat.
Számomra szimpatikus ez a szerkesztési mód, mivel nem is hiszem, hogy a fényképezésről kizárólagos érvényességű állítások megfogalmazhatók volnának.
Mi is a probléma? (Ahogy én látom.)
A fényképezésnek öt jelentős szereplője van. Néhány meghatározás ezekre:
1. A fényképész. Ő lehet művész, aki teremt egy új valóságot. Lehet kézműves mesterember, aki az adottból kihozza a legjobbat. Lehet szenvtelen megfigyelő, aki dokumentál és tudósít. Lehet manipulátor, aki kiválaszt és megteremti az érvényes látványt. Lehet ragadozó, aki felfalja és kiköpi a tényeket, de lehet érzékeny befogadó is, vagy akár a múlt pillanatainak mérnöke – a sorolást folytathatnám.
2. A gép. Eszköz, amely elválaszt vagy összeköt. Megjelenít vagy átalakít. Elidegenít vagy átlényegít.
3. A világ, mint a fénykép tárgya. Szubjektív látomás vagy objektív valóság. A jelen pillanatainak sora, amely eltűnik; véletlen halmaz vagy éppen összefüggések és folyamatok rendszere.
4. A fénykép. Egy papírdarab. Műalkotás. Dokumentum. A múlt egy megörökített jelentős vagy jelentéktelen jelenete. Érzelmi indikátor, mém, környezetétől függő objektum, stb.
5. A néző. Manipulált tömegember vagy egyedi és érzékeny szubjektum. Műértő vagy fogyasztó. Felhasználó vagy kéjenc. Érdektelen megfigyelő vagy érzelmileg érintett befogadó.
Mindezek az egymásnak ellentmondó, egymást kiegészítő állítások a fényképészet történetében, a fényképészetről való gondolkodásban, az egyes fényképészek életművének és egyes fényképeinek elemzésekor – változó hangsúlyokkal – rendre előkerülnek, így hát Sontag is ezeket a problémákat járja körül – a rá jellemző jó stílussal és filozófiai megalapozottsággal. Újra és újra nekifut, rengeteg nagyszerű példával demonstrálva az egyes állítások (rész)igazságát.
Stieglitz, Arbus, Avedon, Moholy-Nagy, Cratier-Bresson, Brassai – néhány név azok közül, amely legtöbbször szerepel. Az ő fényképeik a neten elérhetők, ezért engem nem zavart, hogy nincs a könyvben kép.
A kötetet Walter Benjamin szellemében, egy fényképészetről szóló idézetgyűjteménnyel zárul. Ebben Agatha Christie regény részlet épp úgy olvasható, mint a Minolta gyár reklámszövege, Schopenhauer és Wittgenstein magvas gondolatai, vagy neves fényképészek (pl. Man Ray, Dorothea Lange, André Kertész) aforizmái.
Jó és fontos könyv. Talán nem érdemes egyfolytában olvasni, de egy-egy esszét érdemes újra és újra elővenni. Egy tudatos fotós könyvtárából nem hiányozhat.
