Azok kedvéért, akik még nem ismerik, a sztorit nem mesélem el, bár Saramago rögtön az első fejezetben lelövi a poént, és egy festmény meglehetősen körülményes leírása közben elárulja a címszereplő halálát, – ez a leírás valami olyan hermeneutikai izé, amely megkérdőjelezi a történet egyetlen lehetséges értelmezését és talán a szerző nézőpontjának bizonytalanságát volna hivatott bemutatni – szerintem elhagyható, kezdjétek rögtön a 18. oldalon! Legyen elég annyi, hogy a Monty Python kommandó Brian élete című filmjének egyik mellékszereplőjéről szól a mese, és tele van vicces jelenetekkel, például amikor Mária és József vitázik az ördög ajándékán, s melynek végén a mai korba is könnyen átültethető tanításhoz juthatunk: „József, akárcsak bármely más, abban a korban és azon a tájon élő férfi igen helyénvalónak fogadta el azt a tanítást, amely szerint az a legbölcsebb férfi, aki a legjobban képes ellenállni az asszonyi furfangnak és cselvetésnek. A bölcs ember keveset beszél a nőkkel, és még kevesebbet hallgatja őket, ha nem felejtette el Josephat ben Johanan rabbi intéseit, akinek okos szavai fölülmúlták mindenki másnak a bölcsességét, A férfitól halála óráján számon kérik mindazon felesleges beszélgetéseket, amelyeket a feleségével folytatott.” Egy másik megközelítés szerint, mely a magyar irodalom egyik nagyasszonyának, Jókai Annának a sajátja – s ezen eltérő megközelítés nem a nők és férfiak ellentmondásos viszonyára, hanem inkább Saramago regénye egyik kulcsfigurájának, konkrétan Istennek, és az ő művének a megítélésére vonatkozik – a Jézus Krisztus evangéliuma a bal lator műve. Persze csak képletesen, hiszen a bal lator – mint az köztudomású – nem tért meg a kereszten, és meghalt, és a lelke elkárhozott, és így fel nem támadhatott, tehát ezt a könyvet igazából mégis Saramago írta, csak rajta keresztül nyilvánul meg a gonosz, mely „fekete zsenialitással pöttyözé be a fejletlen tudatot”. (Lásd a nagyasszony akadémiai előadását, amely még egyéb bölcsességeket is rejt…) Ezt a vitát itt most nem dönteném el – hogy inkább a Monty Python, vagy a bal lator a Saramago igazi rokona és szellemi tettestársa – hívő keresztények e könyvet ne vegyék kezükbe, az ateistáknak meg inkább Richard Dawkins Isteni téveszme című okfejtését ajánlanám – ez a regény tele van filozófiai bakugrásokkal, s talán valóban igaztalanul vádolja Istent (aki van, vagy nincs), az emberek által elkövetett bűnökkel. Azért ez jó könyv, saját olvasatom szerint édes-keserű mese emberekről, akik eredendően tiszták, és mégis vétkeznek, jók, akik szeretnek, és csak élni akarnak, de mégis a halálnak adatnak. Megrendítő Jézus földi apjának, Józsefnek a sorsa, aki bűntudattól gyötörve rátalál a megtisztulás útjára, s jutalmát az értelmetlen halálában nyeri el; szépséges Jézus és Magdalai Mária szerelme, mely a hazug erkölcsök sötétjét fénylő sugárként világítja át; és igazán gondolatébresztő az Isten, az ördög és Jézus tárgyalása az ember jövőjéről a Genázeret tavon.
Saramago stílusa teljesen egyéni, a burjánzó mondatok – egyszerre rejtve iróniát és szeretetet – örvényként szívják magukba az olvasót, aki észre sem veszi, hogy a lent és a fent, a jó és a gonosz, az igaz és a hamis végletesen összekeveredett. Az előítéletek és a gátlások lefoszlanak, és az ítélkezésben nem segíthet más, csak saját értelmünk fénye és szívünk melege. Inkább sírni lehet ezen a könyvön, mint nevetni, de felejthetetlen élménnyel lesz gazdagabb az, aki elolvassa.
Az írás először a Könyvtárosok könyves blogján jelent meg.