Ahhoz, hogy szabadok legyünk, egyszerűen azzá kell válnunk, anélkül hogy bárkitől is engedélyt kérnénk erre. A sorsunkról alkotott saját elképzelésünket kell kíméletlenül követnünk, nem szabad hagynunk, hogy a körülmények legyűrjenek bennünket. De az ilyesfajta szabadság nagyon komoly szellemi erőforrásokat, magas fokú önismeretet, önmagunkkal és másokkal szembeni felelősségtudatot követel.
Alaposan megvizsgálva az eddig készített filmjeimet, észrevettem, hogy mindig olyan emberekről szerettem volna szólni, akik belsőleg szabadok. Andrej Tarkovszkij
Ez a könyv egy olyan filmrendező tanulmányait tartalmazza, akit a XX. század legnagyobb művészei sorában tartanak számon. Hét egész estés játékfilmet készített, és ezek közül kettő (Andrej Rubljov, Stalker) biztosan szóba kerülhet a minden idők legjobb művészfilmjeinek kiválasztásakor. Ami az irodalomban Dosztojevszkij és Thomas Mann, a festészetben Leonardo és Picasso, a zenében Bach és Beethoven, az a filmben Tarkovszkij.
A kötet három oldalról közelíthető meg legjobban.
Először is betekintést nyerhetünk egy zseni alkotóműhelyébe, és rengeteg kulisszatitkot tudhatunk meg a művek létrejöttéről. Egy alkotás létrejöttének folyamata azért is érdekes, mert az alkotó a kész műben már tudatosan eltakarja a korábbi küzdelmének nyomait, hogy a befogadó-néző a legtökéletesebb látvánnyal szembesüljön. Nem túl szerencsés, ha egy szerző a saját művét utólag magyarázza, értelmezi – de itt nem is erről van szó. Tarkovszkij az alkotás folyamán felmerült problémáit annak kapcsán tárja elénk, hogy bemutassa alkotói-filmrendezői módszerét, melyet az egyedül helyes filmművészeti módnak tart.
A második megközelítési lehetőség a filmelméleti. Nem értek a filmesztétikához, bár olvastam pár könyvet a témával kapcsolatban, ezért a teljesen laikus nézőpontjából fogalmazom meg a véleményemet. Nem hiszem, hogy a világ legnagyobb rendezője is megmondhatná, melyik az egyetlen üdvözítő módszer, amely a filmművészet elvi kérdéseit véglegesen eldönthetné. Tarkovszkij elmélete igazolására csupa olyan névre hivatkozik, akiket nagyon tisztelek: Bergmann, Bunuel, Antonioni, Kuroszava, stb. Ezek a filmrendezők jobbnál jobb filmeket készítettek, és talán lehetséges az is, hogy valamennyien a Tarkovszkij által megfogalmazott elveket alkalmazták. Ennek ellenére a művészet szabadságában hiszek, ezért a könyvet általános filmelméleti szempontból nem tarthatom jónak.
A harmadik nézőpont, ha Tarkovszkijt, az embert állítjuk a figyelmünk középpontjába. Vallásos emberek számára ez a könyv nagyon szívhez szóló lehet: egy mélyen hívő, és a művészetét a hite szolgálatába állító ember vallomásait olvashatják. A nem hívők, kételkedők megismerhetnek egy igaz embert, aki erkölcsi elveit maximális következetességgel érvényesítette a művészetében; egy olyan alkotót, aki az alkotás folyamatát erkölcsi kontroll alatt tartotta, és ezért akár fanatikusnak is nevezhetnénk, de aki ugyanakkor a művészet összetettségét és értelmezési nyitottságát felismerve a befogadók oldalára a legnagyobb tisztelettel, tapintattal és megértéssel tekintett.
Tarkovszkij már huszonöt éve halott. Filmjei vitathatatlanul klasszikussá váltak. Filmelméleti-filozófiai nézetei viszont vitathatóak, de erkölcsi nemessége, tisztasága megköveteli, hogy maximális tisztelettel közeledjünk felé.
Bunuel művészete a klasszikus spanyol kultúra mélységeiben gyökerezik, s nem létezhetne ama ihletett kapcsolatok nélkül, amelyek Cervanteshez, Goyához, El Grecohoz, Lorcahoz, valamint Picassóhoz, Dalihoz, Arrabalhoz fűzik. Ezeknek az alkotóknak szenvedélyes, feszültséggel és tiltakozással teli, dühödt és gyengéd művészetét egyfelől a szülőföldjük iránti mélységes szeretete hozta létre, másfelől pedig az élettelen sémák, a szívtelen és hideg agyszülemények elleni forrongó gyűlölet. Megvetéssel fordulnak el mindattól, ami híján van élő emberi érzéseknek, az isteni szikrának, és ami nem vesz tudomást a forró és kemény hispániai földön évszázadokon át megszokott szenvedésről.
www.youtube.com/watch
Cervantes Don Quijoté-ja a nemeslelkűség, az önfeláldozás, az önzetlen jóság és hűség szimbólumává lett, Sancho Panza a józan ész, és a köznapi bölcsesség jelképévé. Maga Cervantes pedig, ha ez egyáltalán lehetséges, több hűséget tanúsított Don Quijote iránt, mint hőse Dulcinea iránt. Börtönben írja regénye második részét, tomboló féltékenységgel, melyet a Don Quijote kalandjai második részét kalóz kiadásban megjelentető csaló szélhámos iránt érzett, ki meggyalázta a szerzőt a hőséhez fűző legtisztább és legőszintébb viszonyt. S a mű zárlatában meg is öli Don Duijoté-t, hogy már senki sem követhessen el merényletet a Búsképű Lovag szent emléke ellen.
Nem véletlen, hogy El Greco tájképeinek feszültsége és viharos pátosza, az alakok ájtatos aszketizmusa és megnyújtott arányaik, a kolorit zord hidegsége, mindez, mi olyannyira szokatlan volt a maga korában, és inkább a modern művészetet szerető emberekhez áll közel, még legendát is keltett a művész kancsalságáról. Ezzel magyarázták a tárgyak, a figurák és a tér arányainak eltolódását a képein.
Arszenyij Tarkovszkij: Az első együttlétek
Minden percben, mikor együtt lehettünk,
Isten szállt közénk, és mi ünnepeltünk.
Ketten voltunk a világon veled.
Te fecskeszárnynál bátrabb, könnyedebb,
A lépcsőn, mint a szédület suhanva
Vittél, vezettél, röptettél talán,
Csapzott orgonák közt birodalmadba,
Mely ott van a tükör túloldalán.
És vártam a sötét, irgalmas estét,
Mely előttem szentélykaput
Kitár a sötétben: sugárzó meztelenség.
„Légy áldott!” – súgtam félig alva már,
Tudtam pedig, hogy áldó
Szavamat nem értheted,
Hiszen már alszol – álmodj!
Feléd nyújtózott egy orgonaág, hogy
Kék fénnyel érintse szemhéjadat.
Szemed a lágy kék érintés nyomában
Nyugalmas volt, és a kezed meleg.
Folyók lüktettek a kristálypohárban,
Hegyek füstöltek, habos tengerek.
Te a kristályszférát kezedben óvón
Tartottad, s közben aludtál a trónon.
Enyém vagy: Isten, köszönöm neked!
Felébredtél, s a hétköznapi nyelvnek
Új, más értelmet adtál hirtelen,
És a beszéd új erővel telt meg,
A kurta szóban: TE, új értelem zengett,
Mintha azt mondtad volna: CÁR.
S új értelmet nyert minden a világon,
A tárgyak: mosdótál, kancsó, pohár.
Akkor, mintha strázsán állna, közénk állt
A szilárd és szilánkos fényű víz.
Nem sejtettük még, utunk merre visz.
Mint délibáb, előttünk kétfelé vált
Sok tündöklő város, csodáival,
Vadvirág szirma lábunk elé hullott,
A madárseregekkel egy utunk volt,
És felbukkant a folyóból a hal.
Az ég hirtelen tótágasra fordul…
Nyomunkba szegődött a végzetünk,
Mint beretvás őrült osonva, orvul.
(Rab Zsuzsa fordítása)
Andrej Tarkovszkij: Tükör (részlet)
Az Andrej Rubljov film kapcsán mondja Tarkovszkij:
Bármennyire mélyrehatóan tanulmányoztuk is a XV. századot, egy az egyben nem tudtuk felidézni az emlékeit. Egészen máshogy érzékeljük, mint azok az emberek, akik akkor éltek. De hiszen Andrej Rubljov Szentháromság ikonját is másként fogadjuk be, mint a festő kortársai. Az ikon azonban évszázadokon keresztül változatlanul létezik: élt akkor, ma is él, és összeköti a XX. század emberét azokkal, akik a XV. században éltek. A Szentháromság ikon spirituális tartalmára úgy tekinthetünk, mint ami nem csak múzeumi tárgyként teszi érthetővé ezt az alkotást.
A Stalkerben konkrétan meghatározom, hogy az emberi szeretet az a csoda, mely képes szembeszállni a világ reménytelenségéről szóló száraz elméletekkel.
Stalker látszólag gyenge, ám lényegében ő az, aki hite és az emberek szolgálatába állított akarata miatt legyőzhetetlennek bizonyul.
A film Zónába induló hőseinek úti célja egy szoba, melyben, úgymond, a legtitkosabb kívánságaik teljesülnek. És miközben az Író és a Tudós a Stalker kíséretében leküzdi a Zóna különös tereit, a kísérő egyszer csak elmesél nekik egy valódi, vagy legendás történetet egy másik Stalkerről, aki a Zordon csúfnevet viselte, és aki azért ment arra a titokzatos helyre, hogy a bátyja életre keltését kérje, kinek halálában ő maga volt a bűnös. De a szobában tett látogatása után hazatérve Zordon azt érzékelte, hogy milyen mérhetetlen gazdag lett. A Zóna a legtitkosabb vágyát valósította meg, és nem azt, amit nagy igyekezettel szeretett volna bemesélni magának. És Zordon felakasztotta magát. Ezt a történetet hallva jutnak el hőseink a szoba ajtajába.
www.youtube.com/watch
Tarkovszkij párizsi sírkövének felirata: человек, который увидел aнгела
(egy ember, aki látta az angyalt)
