Ha az amerikai-magyar Charles Simonyi valódi tér- és időutazó lenne, nem csak egy unatkozó milliárdos, akkor alighanem a magyar Cserehátra, közelebbről annak egyik zsákfalujába, a festői – bár erdeitől túlélési, illegális fakivágással ritkított – dombok aljában meghúzódó Csenyétére navigál. Ez nem került volna neki az űrutazás ezredrészébe sem, arról nem is beszélve, hogy a harmincmillió dollár tizedéből – legalább is pár hónapra – csodát tudott volna tenni ezen a gonosz boszorkák elvarázsolta tájon. Izgalmas lett volna ez, mint a földkörüli orosz rulett, hisz az elmúlt húsz évben a Csenyéte megmentésére tett kísérletek rendre kudarcot vallottak. (Tódor János)
És mi miért nem olvasunk erről könyveket? Mert szociológia unalmas, a cigányokat meg utáljuk, mert lusták, koszosak és bűnözők. A könyv szerzőiről is meg van a véleményünk. Az egyik – a Ladányi – ránézésre látszik, hogy cigány, ezért biztos buta és elfogult. A másik, a Szelényi, olyan értelmiségi feje van a könyvben közölt fényképen: öltönyös és szemüveges. A műveltebbek esetleg tudhatják, a Kádár-rendszerben írt valami könyvet a zsidó SZDSZ-vezér Konrád Györggyel, ami miatt külföldre kellett mennie, és ezért biztos azt hiszi, hogy ő egy fenenagy áldozata volt a kommunizmusnak.
Ladányi a Budapesti Közgazdasági Egyetem tanára és 30 éve jelennek meg szociológiai munkái, melyekben elsősorban a cigányok élethelyzetét vizsgálja.
Szelényi a Magyar és az Amerikai Tudományos Akadémia tagja, a Yale egyetem tanára, 1978-tól jelennek meg szociológiai munkái, politikai pártnak nem volt soha sem tagja, az SZDSZ-ről mindig távolságtartóan nyilatkozott.
Na nézzük ezt a balliberális, SZDSZ-es, értelmiségi, széplelkű, életidegen, a magyar nemzetet elfogultan felelősségre vonó, kirekesztéssel vádoló, a cigányokat indokolatlanul felmentő, ajnározó munkát!
Hoppá! Munkát? A szerzők dolgoztak a témán? Az értékelés olvasóinak csak előítéletei vannak? No, ez nem baj. Általában ez a helyzet. Mielőtt elolvasnánk valamit, még nem ismerjük, de valami véleményünk többnyire már van a témáról. Az előítéletek hasznosak, a nélkül nem élhetünk a világban.
Szóval a szerzők 12 éven keresztül vizsgáltak egy kis cigánylakosságú falut. Megnézték a történelmét 1850-ig visszamenőleg. Levéltári kutatások és interjúk Magyarországon és Szlovákiában. Kik laktak a faluban, milyen nemzetiségűek, milyen vagyoni helyzetűek, milyen vallásúak. A kiinduló állapotban 80% magyar paraszt, kereskedő, iparos és napszámos, 10% zsidó kereskedő és napszámos, és 10% cigány iparos és napszámos. Ez változott 2000-re 100% cigány munkanélkülivé.
Mit ér az olyan vizsgálat, amikor csak kérdezősködünk? Semmit. Ha engem megkérdez valaki, akkor kapásból elmondom, mit mond egy cigány, miért nem dolgozik. Azt mondja: nem dolgozik, mert nincs munka, mert rasszisták a magyarok. Közben nem is akar dolgozni, mert lusta, és alkoholista.
Ladányi és Szelényi létrehozott egy alapítványt, és ez az alapítvány tíz éven keresztül különböző vállalkozásokat indított be egy kis faluban, Csenyétén, hogy legyen munkája a cigányoknak. Hét különböző több évig tartó projekt volt, és mind megbukott. A könyvből megtudható az is, hogy miért. (A szerzők szerint főleg azért mert: 1. a cigányok nem bíznak meg egymásban, és az idegenekben sem. 2. nincs munkakultúrájuk. 3. nincs szaktudásuk. 4. a jobb képességű, kiemelkedni képes emberek rögtön elmenekülnek közülük. 5. szélsőséges egyenlősdi – nem tudják elfogadni, hogy aki többet dolgozik, az többet keressen. 6. beszűkült időhorizont – csak máról holnapra élnek, nem tudnak hónapokra, évekre előre tervezni: pl. megeszik a vetőmagot, mert éhesek, ahelyett, hogy elvetnék, stb. 7. akik kapcsolatba kerülnek velük, azok sem szentek, többnyire ki akarják használni a cigányokat, vagy ha nem, akkor maguk is jellemükben gyenge, segítségre szoruló emberek. 8. a gazdasági környezet sem kedvező – nincs kereslet a termékeikre, erős a verseny a piacon stb. 9. a szerzők teljesen meglepő módon találkoztak előítéletességgel is, amikor cigányt tényleg azért nem foglalkoztatnak, mert cigány.
Egy kis falu vizsgálatából milyen nagy, általános tanulságot lehet levonni? Semmit. Erre a szerzők is gondoltak, és párhuzamos vizsgálatok adatait is felhasználták a könyv megírása során. Romániában és Bulgáriában élnek jelentős számban cigányok, az ő helyzetüket is vizsgálták és összehasonlították a magyar adatokkal.
Érdekes ez egyáltalán? A Kádár-rendszerben is meg lehetett oldani a cigánybűnözést, csak több rendőr kellett hozzá. Majd a Fidesz megoldja. Vagy a Jobbik visszaállítja a csendőrséget és kész, mint Horthy idején. Mit kell ezen problémázni? A Kádár-rendszer tényleg megoldotta, csak kellett hozzá egy komcsi diktatúra. Aki nem dolgozott, azt elvitték közveszélyes munkakerülés miatt. Horthy csendőrei is jó megoldásnak tűnnek, az is egy jó világ volt, és nagyon eredményes, hatékony. Sikerült halottá tenni sok százezer magyart, és még Trianont is véglegesítették. Akik szerint ez a megoldás útja, azok országvesztő politikát folytatnak, a mellett embertelenek is.
A könyv szerzői milyen megoldást javasolnak? Semmilyet. Ők melóztak, elméleti és gyakorlati munkát végeztek egy évtizeden át, és segítettek, de eredményre nem jutottak. Illetve az eredmény ez a könyv. Aki elolvassa, az gondolkodni fog a kérdésről, a cigányok sorsáról, és ezt több információ alapján fogja megtenni. A cigányok sorsa elválaszthatatlan a magyar nemzet sorsától, és akit érdekel a politika, annak ezzel a kérdéssel foglalkoznia kell. Akit meg nem érdekel, akinek nincsenek alapos információi, tárgyi és elméleti tudása, az igyekezzen óvatosan nyilatkozni a témáról, és nem kinyilatkoztatni a bölcsességeit, mint egyedüli megoldásokat. És főleg legyen több tisztelettel azok iránt, akik helyette, helyettünk a sokszor „piszkosmunkát és kulimunkát”, a kutatásokat és elemzéseket is elvégzik.
Néhány idézet:
Könyvünk legnagyobb részében néhány európai volt szocialista országban gyűjtött adataink tesztelését végezzük. Bemutatjuk a cigány nemzetiség létrejöttének, és a társadalomban elfoglalt helyének alakulását a történelmi változások, és a különböző országok függvényében…
…Miközben a cigányok mindig és minden országban általában szegények voltak, szegénységük mértéke történelmileg és országonként jelentősen különbözött. Ennél is fontosabb, hogy társadalmi kirekesztettségük módja számottevően változott a történelem folyamán, és napjainkban is jelentős országonkénti különbséget mutat.
Történeti esettanulmányunk azt mutatja, hogy abban az észak-magyarországi közösségben, amelyet tanulmányoztunk:
1. a 19. században a cigányok a falu alsó osztályához tartoztak,
2. a 20. század elején és a két világháború közötti években alsó kasztot alkottak,
3. majd az államszocializmus időszakában fokozatosan ismét az alsó osztály helyzetébe kerültek, hogy azután
4. a későszocializmus és a piacgazdaságba való átmenet idején az underclass pozíciójába taszíttassanak.
Szó sincs tehát arról, hogy a romák egységesen underclasst alkotnának. E fogalom csak a gettókba szorult, szegény romák társadalomban elfoglalt helyének leírására alkalmas. Bár az underclass etnikumhoz kötött fogalom, annak nem minden tagja roma. A társadalmi tudatban egybemosódik az etnicitás és a szegénység. Ha valaki szegény, akkor könnyebben feltételezik róla, hogy cigány, és ha sikeres, akkor nem gondolják róla, hogy roma is lehet. Az underclassba szorultakkal „cigányul” bánnak, s ezért nagyon valószínű, hogy az így kezelt emberek előbb-utóbb „cigányként” fog élni és viselkedni.
(Underclass = osztályok alatti réteg)
A kasztként meghatározott csoportoknak általában erős tradicionális kultúrájuk van. E tradíciók fontos szerepet játszhatnak abban, hogy a hátrányos helyzetbe zárt kasztok sikeresen tudnak a szűkös körülmények között is megélni szegregált világukban. Az alsó kasztok s különösen a pária kasztok egyes tagjai gazdaságilag olykor akár sikeresek is lehetnek. Azonban, mintegy az asszimiláció áraként, az alsó osztály tagjai elveszítik kultúrájuk bizonyos elemeit. Ennek súlyos következményei lehetnek akkor, ha az asszimilációs stratégiák a körülmények megváltozása folytán összeomlanak, és az alsó osztály underclass-szá válik. Az új szegénység ilyenkor kialakuló sajátos kultúrája az elvesztett saját hagyományok helyébe lép, de míg a korábbi kultúra nem csak a szegénységben való navigálást tette lehetővé, hanem bizonyos fokú emberi méltóságot is adott, és esetenként segített a szegénységből való kitörésben is, a „szegénység kultúrája” pusztán a túlélést és a szegénység újratermelődését segíti elő.
1989-ben létrehoztuk a Csenyéte Alapítványt, melynek az volt a feladata, hogy segítse a csenyétei cigányok önszerveződését és gazdasági túlélését. Házfelújítási, munkahely-teremtési stb. programokat kezdeményeztünk. Célunk az volt, hogy megértsük, hogyan látják saját problémájukat a csenyétei romák, s hogy segítsük őket abban, hogy megtalálják problémáikra a saját megoldásaikat. Így például már az első csenyétei látogatásunk során megtudtuk, hogy az emberek sérelmezik, hogy nincs a faluban alsó tagozatos általános iskola, és a gyerekeknek hatéves koruktól a baktakéki iskolába kell buszozniuk. „Kijártuk” a helyi és országos hatóságoknál, hogy Csenyéte kapja vissza az alsó tagozatos iskoláját, s sikerült óvodát is indítani a faluban.
Értelmezésünk szerint a szegénység kultúrája nem a kultúra hiányával egyenlő. A szegények legszegényebbjei is adekvát kulturális válaszokat alakítanak ki életkörülményeikre. Ezek a válaszok azonban nem alkotnak egységes rendszert. Nincsen egységes szegénykultúra – a szegénységnek kultúrái vannak. Ráadásul ezen kultúrák egyike sem tekinthető alapvetően etnikus kultúrának. Az amit Csenyétén találtunk az több, különféle etnikai hátterű szegény ember kultúrája. És homogén cigány kultúra sem létezik. A „cigány társadalom” nagyon sokféle, és a különböző cigány közösségek kultúrái között a különbségek nagyobbak is lehetnek, mint bizonyos cigány csoportok és a többségi társadalom kulturális mintái közötti különbségek.
A 19. század közepét a viszonylag sikeres integráció példájaként említhetjük meg Csenyétén. A helybéli cigány lakosság ugyan ebben az időpontban is a falusi társadalom legalján helyezkedett el (minden cigány család, melyet az 1857-es népszámlálás a községben talált, szegény volt), de helyzetük nem különbözött lényegesen a szegény zsidókétól vagy zsellérekétől. A csenyétei cigányok lakóhelyileg sem különültek el a többségi népességtől. A falu belterületén, többnyire parasztok tulajdonában lévő, bérelt házakban laktak, közvetlen szomszédjaik gyakran nem cigányok voltak. Továbbá, bár a cigányok jó része alkalmi munkából, napszámosként élt, akadtak közöttük bizonyos szakismeretet igénylő, a falu lakossága által megbecsült munkát végző emberek, például kovácsok vagy pásztorok is. Egyik sem volt kizárólag „cigány foglalkozás”, akadtak a kovácsok vagy pásztorok között nem cigány családok is, amelyeknél ez a foglalkozás nemzedékről nemzedékre öröklődött. Az azonos foglalkozású cigány és nem cigány családok között lehetséges volt a vegyes házasság, de az új családot minden esetben cigányként határozta meg a helyi közösség.
A 19. és 20. század fordulójára Csenyétét etnikailag „megtisztították”. Adataink azt jelzik, hogy a 19. század legutolsó éveiben a cigányokat valamilyen módszerrel kiszorították a falu belterületéről, s ettől kezdve vagy hatvan éven keresztül csak telepeken laktak… …A Rigó telep létrehozatalával, úgy tűnik, nagy mérvű cigány bevándorlás indult meg Csenyétére, ezzel szemben mi nyomát vesztettük szinte valamennyi, korábban a faluban élő roma családnak. Valószínű, hogy azok a cigányok, akik már korábban a falu belterületén éltek, nem voltak hajlandó elfogadni életkörülményeiknek azt a drasztikus romlását, mely a falusi parasztházból a cigánytelepi putriba való költözéssel járt volna együtt. Nem elképzelhetetlen, hogy ezeknek a családoknak a zsidókhoz hasonlóan sikerült városokba költözniük.
Ez az írás a moly.hu-n jelent meg először.
