Nem kell háború ahhoz, hogy közeledjünk a halálhoz, de a háború közel visz a halálhoz. Ölsz vagy téged ölnek meg, és ha megúszod, halottak között leszel túlélő. A halál közelsége az ember életének alapkérdéseivel szembesít – a jó háborús regények pont ebben a legerősebbek.
Malraux könyve nem háborús regény, noha a cselekmény 1927. márciusában, a polgárháborús Kínában zajlik, ahol a Csang Kaj-sek vezette Kuomintang és a kommunisták küzdenek a hatalomért, előbb szövetségben egymással, majd aztán egymás ellen.
A regény szereplői – a terrorista és a nihilista, a forradalmár és a kalandor, az entellektüel és az ösztönlény – nem riadnak vissza a tettektől: kockáztatják az életüket, harcolnak, ölnek, de ennél fontosabb, hogy az író – mindent tudó narrátorként – elmeséli a gondolataikat. Ezek a gondolatok, amelyek a XX. század alapkérdései körül forognak, képezik a regény fő vonulatát, lényegét, amely ezért inkább nevezhető filozofikus műnek, mint háborús regénynek.
Mikor teljesíti be az ember a sorsát? Mikor tud értelmet adni az életének (és halálának)? Hogyan lehet méltóságteljesen élni? Mi az előrébb való: a tett, vagy a gondolat? Vannak-e olyan különleges célok és helyzetek, melyek igazolhatnak a hétköznapokban elfogadhatatlannak tekintett (gyilkos) eszközöket? Mikor öncélú az erőszak és a terror, és mikor lehet egy emberségesebb világ megteremtéséhez vezető, megkerülhetetlen út?
Malraux 1933-ben írta ezt a könyvét, és látnivalón tele volt illúziókkal. A nyugati világot hatalmaskodónak, de már hanyatlónak, kifinomultnak, de már dekadensnek ítélte, amely ezért megérett a pusztulásra. A megújulást Keletről, Kínából és a Szovjetunióból, tehát a marxizmustól várta. Ezek a – ma már meglehetősen anakronisztikusnak tekinthető – eszmék nem teszik túlhaladottá, elavulttá a könyvet, de igénylik a kritikai olvasatot. A XX. század első felének borzasztó ideológiái: a különböző közösségekre hivatkozó erőszakos világmegváltó tervek, amelyek szabad utat engedtek az emberi kegyetlenségnek, és amelyek elfogadták a cél szentesíti az eszközt mindent igazoló hazugságát, a korszellemben gyökereztek. A korszellem megjelent az egyének gondolkodásában, és egy jó író – ideológiai nézeteitől és szándékaitól függetlenül is – valószerűnek tűnő emberi sorsok által hitelesítve ábrázolhatja ezt.
Réz Pál fordításában Malraux nyelve végtelenül gazdag; hol erőteljes, hol költői, a különböző szereplőknek saját stílusuk van, és az elvont filozófiai tartalmak is világosak, egy-egy metaforával jól megvilágítottak és plasztikusak. Talán ez a nyelv az, amely a könyv legértékesebb részét jelentette a számomra, mivel az eszméket, a filozófiai gondolatokat kicsit idegenkedve olvastam.
