vargarockzsolt

A kötet legérdekesebb része nem is Hajnóczy Péterről szól – igazából az érdekes dolgok Hajnóczy Péterről a műveiből olvashatók ki. A 17 interjú az 1970-es és 1980-as évek magyar irodalmi életének jellegzetes vonásait rajzolja fel, a népi-urbánus ellentéttől a hivatalos és önkéntes cenzúráig, a belterjes irodalmi közélettől a szerkesztőségek függőségi koordinátáiig. Eltérő státuszú és minőségű emberek (hivatalnokok és művészek, hősök és rendőrségi besúgók) nyilatkoznak meg, és persze kapunk egy képet Hajnóczy Péterről, a „ködlovagról”, a „selyembivalyról”, de ez a kép igencsak ellentmondásos. A megszólalók szinte kivétel nélkül a 20. század második felének egyik legjelentősebb írójának tartják Hajnóczyt, de az emberről egyedi tapasztalataikat túl általánosítva szólnak – pozitív vagy éppen negatív irányban. Talán az, amit a címszereplőről mondanak, saját magukról árul el a legtöbbet.
A Nádas Péterrel készített interjú egészen biztosan maradandó értéket képvisel – különös módon annak ellenére, hogy ő talán a legkritikusabb. (Ennek egy részletét már korábban idéztem itt.)
A kötetből hiányzik, nagyon hiányzik a Mátis Líviával készített beszélgetés, amely azonban a Kortárs online kiadásán olvasható itt, viszont Lázár Ervin és Göncz Árpád semmitmondóan formális levele fölösleges. A Mozgó Világ szerkesztőségéből Veress Miklós és Berkovits György, a neoavantgard irányából Szkárosi Endre megközelítése érdemel különösebb figyelmet, és élettörténeti szempontból fontosak Hajnóczy kezelőorvosainak, dr. Kárpáti Klárának és dr. Samu Istvánnak az emlékei is.
Szerdahelyi Zoltán, az interjúk készítője és a kötet szerkesztője, Hajnóczy Péter életének és irodalmi tevékenységének talán egyik legjobb ismerője, aki ezt az 1995-ben megjelent könyvet remélhetőleg valamilyen formában folytatni fogja – mivel azóta is a témával foglalkozik.