vargarockzsolt

Van egy barátom, akit nagyon tisztelek, mert igazán jó ember. Mélyen vallásos, a hite szerint él, tisztességes, tele van szeretettel. Ő mesélte, hogy Istene szeretetét abban is megtapasztalta, hogy amikor szüksége volt rá, segített neki. Úgy történt, hogy a barátom családot alapított, gyerekei születtek, és mivel kicsi volt a lakásuk, építkezésbe fogott. De akkor jött a baj, elfogyott a pénze, kilátástalan volt a befejezés. És akkor az ő jó Istene magához szólította az édesapját, aki vagyonos, de nagyon rossz ember volt. Elhagyta a családját, komisz volt az elhagyott feleségével, zsugori a gyerekeivel szemben, még az unokáit sem szerette. Pont jókor halt meg. Még csak kívánni sem kellett, jött az égi megoldás.
Ez a történet ugyan nem győzött meg az Istene jóságáról, de azóta is számtalanszor az eszembe jutott, amikor sorsról, a szerencse forgandóságáról, és a hit mindent legyőző erejéről hallok.
Ebben a könyvben nincs Isten. A szereplők ki vannak szolgáltatva a sorsuk könyörtelenségének vagy talán a véletlen szeszélyének. A véletlen szeszélyét esetleg a szerző koncepciójával, az írói önkénnyel helyettesíthetjük.
A közismert vicc szerint egy pap, egy bróker és egy festő találkozik az ördöggel, aki felajánlja, hogy az üdvösségükért cserébe egy-egy kívánságukat teljesíti. Ki mit kér?
A vicc poénját nem mesélem el, viszont elárulom, hogy ebben a könyvben is hasonló a helyzet, azzal különbséggel, hogy a három főszereplő még gyermekkorában találkozik a kísértővel, és igazából fel sem fogják az ajánlatot. Nem kell válaszolniuk, az életük maga a válasz. Kegyetlen a válasz, ha üres az ég.
Paul Auster írt egy szerintem csodálatosan szép könyvet, amelyben bebizonyította, hogy a véletlen és a sors tehet egy szívességet… :D Ez a könyv talán annak antipólusa, és nem annyira jó, de ha eszembe jutott róla, akkor az mégis jelent valamit…