Valamennyi Kutúra*-élőhely – legyen az orbital, csillaghajó, szikla vagy bolygó – rendelkezik saját tárolóval; ide vonul vissza az emberek zöme, miután elér egy bizonyos életkort, vagy egyszerűen beleun az életbe. A kultúrabeli emberek ezzel a döntéssel kerülnek szembe, mesterségesen megnyújtott, háromszázötven-négyszáz éves életük alkonyán. Persze választhatják a visszafiatalítást vagy a teljes halhatatlanságot, a kollektív lelkületűek pedig beleolvadhatnak egy Csoportelmébe vagy spártai egyszerűséggel meghalhatnak, amikor elérkezik az ideje. Olyanok is szép számmal akadnak, akik minden szálat elvágnak, ami a Kutúrához kötötte őket, és elfogadják az átlagnál nyitottabb, ám így is veszélyesen rejtélyes Öregek meghívását. És ha a felsoroltak közül egyik megoldás sincs ínyünkre, a végső döntést kitolandó letétbe helyezhetik a testüket az egyik tárolóba, méghozzá olyan felélesztési peremfeltétellel, amilyenhez kedvük tartja
Az ötven év feletti olvasó számára ez igazán csábító világ, a meghalás formáinak tobzódása. :) De Banks a fiatalabb olvasók számára is vonzó világot teremt, a Kultúra civilizációjában minden élvezeti forrás maximálisan kihasználható, és minden élvezet maximálisan fokozható. (Még a szex is.)
A kérdés csak az, hogy ilyen világban mi a helyzet az erkölcsökkel? Nos, Banks szerint az emberek (és a biológiai alapú élőlények) alapvetően ösztönlények, akiknél a hormonok vezérelte motivációk felülírnak minden erkölcsi parancsot, a mesterséges elmék viselkedése viszont reményre adhat okot. Banks optimista, bízik abban, hogy a mesterséges intelligencia legyőzi az embert. Ebben nincs semmi spoiler, ez a regény nem erről szól csupán az én botcsinálta filozofálgatásom, a regény kapcsán. :)
Miről szól ez a regény? Az alapképlet egyszerű: konfliktus adódik, feltűnik egy UFO, egy olyan tárgy(?), amely a kontextushalál esélyét jelenti a Kultúra civilizációja számára, azaz szembesülnek egy olyan idegen életformával(?) amely technikai értelemben sokkal magasabb rendű, mint ők. Ennek ürügyén aztán Banks mesél, és bár a cselekmény a regény végére eljut a végkifejlethez, talán nem is ez a lényeg. Mindenesetre nem árt a szereplők nevét jegyzetelni, vagy bele kell törődni, hogy a megjegyezhetetlenül kacifántos nevű emberek és drónok, és a szintén megjegyezhetetlen – de rejtőien vicces – nevű Elmék korábbi szerepéhez rendszeresen hátra kell lapozni, mi több, a cselekmény maradéktalan megértéséhez egy esetleges újraolvasás is szükséges lehet.
Komolyan megfordult a fejemben, hogy megérne egy újraolvasást a könyv, és rengeteg vicces vagy elgondolkodtató vagy lírai részt is lehetne idézni belőle – ezek így együtt már egy jó szépirodalmi regény jellemzői. A cselekmény bonyolítása ugyan egy kicsit zavaros, de a karakterek egy átlagos sci-fiben szereplőknél sokkal kidolgozottabbak, és az is megbocsátható, hogy a végső poén nem durran akkorát – a sorozat folytatódik, vannak további kötetek, ahol az elvarratlan szálak végére juthatunk.
Összefoglalva: szerintem ez egy remek fantasztikus regény, akár a sorozat előző három része nélkül is élvezhető, szellemes, izgalmas, fantáziadús, elgondolkodtató, szórakoztató, néhol nagyon vicces(!), amelyet én a kedvenc könyveim polcára is odateszek.
* A Kultúra-univerzumról, Banks regényfolyamáról egy nagyobb spoilerek nélküli összefoglaló olvasható itt