Nem vagyok maradéktalanul boldog.
Panel egy. Jó könyv. Nem tökéletes, de „A tökéletesség kizárólagosságra tör, a kizárólagosság meg hatalomra… A tökéletesség kétségbe ejt, mert a befejezettség érzetét kelti… Van egy jobb ajánlatom a tökéletesség helyett. A kockázatos, de azonnali cselekvés, a gyors reakció, elgondolni és felszínre hozni egy ötletet, megteremteni azt az atmoszférát, amelyben megtörténhetnek a dolgok, amelyben elindulhat egy gondolat, kézről kézre adják, kikerül az ellenőrzésünk alól és kinőheti magát.”
Panel kettő, megosztva. Egy képregényíró regényes élete képek nélkül, illetve a képek hiányoznak ugyan, de le vannak írva, Budapest a helyszín, egyszerre a múltban és a jövőben, és ha a képregényíró beszáll egy taxiba és elhúz innen, akkor ez a város továbbra is itt marad nekünk, mert itt is volt, a kollektív tudatalattinkban félelemként beleírva.
Angst – félelem, gyökértelenség, üresség, nihil, valaminek a hiánya; magány, semmi, az értelmetlen élet kivetítődése, a kiüresedett kapcsolatok közötti vergődés manifesztuma, cyberpunk agresszió és depresszió, és lehullanak az ékezetek: „Itt vagyok a jovoben. Poszt-bubble-cityben. Tokyo, Roppongi, netcafe, nem tudok aludni. Egy picike helyen ulok egy feluljaro alatt, amelyet Tarkovszkij hasznalt a Solaris forgatasakor. Kicsit remeg, ha folottem elhuznak a buszok. Probaltal mar aludni kapszulaszalloban? Ne tudd meg. Kriptaerzes. Az elozo napokban egesz jol ment mar, de most nyomasztani kezdett, ugyhogy felkeltem es jaroma varost. Nagyon kemeny.”
Nem, annyira nem kemény, elszökhetsz Tokioba, vagy megőrülsz, vagy családot alapítasz, vagy elfelejted az emlékeidet és kávéháztulajdonos leszel a semmi küszöbén – azért vannak alternatívák, vannak lehetőségeid a választásra, te választod azt a szart, amiben vagy, te vagy az oka.
Panel három. A városi gerillák a periférián mozognak, a látásod perifériáján, és a hálózat perifériáján, tudsz róluk, de nem vagy azonos velük, először magaddal kéne azonosnak lenned, hogy aztán valaki mással is azonosulhass…
Panel négy. Die Angst. Egyetlen hosszú utazás.
Panel öt. A városi harcosok kézikönyve útmutató egy taxi rendeltetésszerű használatához.
Panel hat. Nem, ez csak egy könyv, hogy kurva jó zenéket hallgass.
(„Egész délelőtt néhány sor járt a fejemben. Egy rapzenekar nyomta tegnap éjjel az FM 999-en, a Sensei Records műsorában teljes terjedelmében, élő egyenesben közvetítették egy koncertjüket valamelyik klubból. Elszántak voltak és hangosak. Határozott fellépés, rajtaütésszerű, éles akció. Belém ragadt az a pár sor, ahogy a lemezjátszó tűje megakad és mindig ugyanoda ugrik vissza. Ez a probléma még a CD-korszakban sem szűnt meg, egyszer egy Keiko Soho nevű japán énekesnő műsorát néztük egy diszkotékában, aki sírva omlott össze a go-go táncosoknak megépített dobogón, mert megakadt a CD, a loop csak nem akart véget érni, és tönkretette a műsort. Egy pillanatig még tátogott rá, aztán sírógörcsöt kapott, leroskadt a csillogó fémrúd mentén, majd mégis összeszedte magát és suhogós, ezüst ruhában, sárga moon bootsban levágtatott az öltözőbe, s állítólag odabent megkísérelte felvágni a hasát. A másnapi lapokban azt olvastam, hogy meg is tette, az alkatrészeit a menedzserek tuszkolták vissza belé. A fejemben éppen így ismétlődött a rövid részlet, bekattant úgy, mintha valami mechanikus hiba büntetné a gépet. Először szórakoztat, aztán lassan őrjítővé válik. Aztán az egész átalakul az agyban. Belegondolsz a jelentésbe, egészen belegondolsz, alaposan, a fonémák szintjéig, lemész a mélyéig, minden egyes szót, szótagot szétszedsz, ízlelgetsz külön-külön, felfedezed, örülsz neki. Ha valamit szó szerint akként értelmezel, ami, a megőrülés veszélye fenyeget. Ismételgeted a sort, aztán hiába unod meg, a ritmus már dolgozik benned, olyanná válik, mint a mantrázás, elfoglalta az agyban kihasználatlanul hagyott helyeket, már belülről mozgat.”)
Panel hat.
Panel hat.
A szöveg először a moly.hu-n jelent meg.
A fotó @kornél munkája.