Szeretem nézni a festményeket. Elmenni egy múzeumba, ahol nincsen sok ember. Belépni egy fényes terembe, ahová hatalmas ablakokon keresztül árad be a világosság - ha kinézel, csak a tiszta égboltot látod, minden világoskék. (Tiszta kék. Olyan kék, amilyen kékről a kéket elnevezték.) Később ott lesz némi fehér is, halványan felhők látszanak, de az alapszín marad a világoskék. És akkor eszedbe jut a híres film, a 2001. Űrodüsszeia, és rájössz: Ott Kívül csak a világűr van, a végtelen sötét, a szikrázó csillagokkal, ahol neked nincs semmi dolgod, ezért hát gyere vissza ide, a fényes terembe - fordulok hozzád, magamhoz -, nézni a festményeket, olvasni a történetet.
A terem üres. A padlót világos, fénylő parketta borítja, középen fekete műbőrrel borított pad, a falak fehérre festve, rajtuk ablakok (amelyek a semmire néznek); és képek, festmények, amelyek elmesélnek egy-egy történetet. (A terem üres.)
Emlékszem, egyszer régen, ott voltam ebben a teremben, Kondor Béla: A géprepülés géniusza című képe előtt ültem sokáig, próbáltam megfejteni a titkát, az apró részleteit: a két angyalt, és a kapitányt, aztán csak hagytam, hogy áradjon felém a látvány; a kék égbolt háttere elé felfestett színek és formák közé olvadt a tekintetem.
Évekkel később, idén tavasszal, Bécsben, a Szépművészeti Múzeumban, egy tárlatlabirintus zsákutcában záródó végén, egy eldugott teremben rábukkantam vicces Péter (idősebb Pieter Bruegel) képeire, egy ablaktalan sötét szobában, körben a falakon vagy húsz kép, a XVI. századi festészet csúcsa. Leültem, először a Bábel előtt
aztán a szoba átellenes oldalán, mert ott volt egy olyan pont, ahonnan egyszerre-felváltva nézhettem három kedvenc képemet: a Paraszttáncot, a Parasztlakodalmat, és a Vadászok hóbant. Elmerültem a részletekben, és hagytam hatni az egészet, amikor eszembe jutott az a régi Kondor kép, az azóta eltelt idő, és egy Henri Focillon idézet:
Az anakronizmus meghatározása szerint a műtárgyban több korszak vegyül: mindenekelőtt saját korszakunk, a befogadó jelenének korszaka, másrészt a mű megalkotásának ideje, harmadrészt e két időpont közötti intervallum, mely a műalkotás tárgyát (repedések, sérülések, patina) és szellemét (recepció, értékítéletek) érinti. A műre vetett évtizedes, évszázados tekintetek formálják és befolyásolják azt, ahogyan a mindenkori befogadó az alkotásra néz.
Arra is gondoltam, hogy ez az idézet az irodalomra is vonatkozik, a könyvekre, amelyekben egyszerre olvashatjuk az író történetét, az azóta eltelt időkben rárakódott értelmezéseket, és saját magunk történetét, amely egyéni élettörténetünk, egyéni látásmódunk szemüvegén keresztül mutatja a könyv világát.
Daniel Arasse (1944-2003) francia művészettörténész Festménytalányok című könyvének talán legnagyobb erénye, hogy ezt az anakronizmust maximálisan szem előtt tartva elemzi a képeket. Felidézi a régen halott nagy mesterek remekműveit, Tintoretto, del Cossa, Bruegel, Tiziano, Velázquez egy-egy ragyogó festményét, a festők feltételezett szándékait keresve beszél saját korukról, az akkor uralkodó művészetfelfogásról, bemutatja az azóta született elemzéseket, és ezekkel vitatkozva vezeti fel saját értelmezéseit, amelyek nem ritkán meghökkentőek, vitathatóak, de minden esetben eredetiek, és további gondolkodásra ösztönzőek. Az elemzések során felhívja a figyelmet a képek egy-egy rejtélyes, különös, a mai szemmel nézve talán megmagyarázhatatlannak tűnő részletére - erre utal a cím -, majd azokat értelmezve jut el a festmény feltételezhető üzenetéig. A " nagy Gombrich-hal" ellentétben Arasse nem gondolja, hogy egy képnek csupán egyetlen helyes "megfejtése" volna, épp ezért ezekben az elemzésekben nem is annyira a végeredmény a fontos, hanem a gondolkodás folyamata. Arasse könyve azt sugallja, hogy ha kellő tudással felvértezve közelítünk egy műalkotáshoz, akkor bátran szárnyalhat a fantáziánk.
A kötet nagyon jól illusztrált, a reprodukciók elhelyezkedése illeszkedik a tartalomhoz, bár az igazi az volna, ha könyvvel a kezünkben felkereshetnénk az eredeti festményeket.
A mű érdekességét mutatja az interneten is elérhető kritikák szokatlanul nagy száma, amelyet a kiadó Typotex oldaláról könnyen elérhetünk. Különösen florescu, Tülkös Terézia és Dékei Kriszta írását tudom ajánlani, és ezt egy-egy rövid részlettel is illusztrálom:
A Festménytalányok már-már elbeszéléskötet, de a különböző beszédmódokat váltogató Arasse ezzel csak megerősíti azt a tényt, hogy a művészeti alkotások végletesen nyitottak, a művészettörténeti kalandozás során pedig több szempontból érdekesebb, ha a képből képbe mászkálunk a különböző sémák alapján történő viszonyítgatások és méricskélések helyett.
florescu, konyves.blog.hu
Francesco del Cossa: Angyali üdvözlet
„Mária fényűző palotájában, az Angyali üdvözlet végtelenül szentséges pillanatában egy kövér csiga halad céltudatosan az angyaltól Szűz Mária felé: magának ehhez nincs hozzáfűznivalója?”
Az idézetből is látható, hogy Daniel Arasse Festménytalányok című második magyar nyelven megjelent kötetében megállás nélkül kérdez és provokál. A megnyugtató, néhol rövidre zárt művészettörténeti okfejtéseket felülvizsgálva nem elégszik meg a pusztán ikonografikus és történelmi megalapozottságot biztosító forrásvizsgálattal. Olyan ő, mint a csiga Mária házában: „egyáltalán nem mondható diszkrét jelenségnek”, inkább rendetlenséget csinál a művészettörténészek kínosan precíz háza táján. Ahogyan Francesco del Cossa a mi világunkba festette a csigát, hogy az a kép megközelítésének eszköze legyen, úgy Arasse az olvasó stratégája… …A fejezet érdekessége, hogy visszautal a szerző Umberto Eco szemináriumán tartott előadására, melyen Eco elismerte, nem tud egyetlen középkori szövegről sem, amelyben Istent csigaként határoznák meg, ám ha szükséges, ő maga szívesen megírja azt.
Tülkös Terézia, Irodalmi Jelen
A könyv első szintje nyelvi játék: hat fejezetében a szerző különböző elbeszélői pozíciókat vesz fel. A szövegek között van két fiktív levél a "Drága Giuliához", egy harmadik személyben megírt műelemzés, egy önmagáról második személyben beszélő, megérteni vágyó szem "naplója" ("mit akarsz még ehhez hozzátenni, hagyd békén azt a szegény képet!"), egy közvetlenül az olvasóknak címzett monológ ("ne ellenkezzenek, az előbb még egyetértettek velem!") és egy fiktív vita. Voltaképpen (s ez a második szint) egy művészettörténeti, tudományos és egy kötöttségektől mentes, (bár nem ártatlan, de) nyitott szemű kettős én rejtett ütésváltásait olvashatjuk, ahol a szerző egyszerre használja és veti el a szükségképpen töredezett történeti ismereteket, és fordul a jelenből a múltra vetített meglátásokhoz. A könyv nem csupán a művészettörténésznek élvezetes (finom oldalvágások az egyetlen jelentés elvét valló "nagy Gombrich" vagy a tisztán formai leírásokat - s így a lehetetlent - forszírozó fiatal Panofsky felé), hanem könnyen emészthető bármely, a művészet/kultúrtörténet iránt érdeklődő számára.
Dékei Kriszta, Magyar Narancs
Miközben olvastam a könyvet, készítettem néhány karcot is, most ezek következnek:
Találós kérdés
A képen Jacopo Tintoretto: Vulcanus rajtakapja Marsot és Vénuszt című festménye látható. Daniel Arasse művészettörténész, de úgy nézi a képet, mint egy nagyon figyelmes tárlatlátogató, vagy a Füles rejtvényújság olvasója. Ezért aztán felfedez egy-két érdekes részletet, amely magyarázatot igényelne. Én egy picit sem konyítok a festészethez, ezért ezeket magamtól nem vettem volna észre. Kíváncsi vagyok, valaki rátalál-e ezekre a részletekre, és esetleg tud-e valami magyarázatot adni rá. A helyes megfejtőnek az eredeti festmény reprodukciójának linkjét tudom felajánlani. (A megfejtés a könyvben olvasható, de jó válaszok olvashatók itt is.)
Találós kérdés (ez már nehezebb!)
A képen Francesco del Cossa: Angyali üdvözlet című festménye látható.
Daniel Arasse művészettörténész, de úgy nézi a képet, mint egy nagyon figyelmes tárlatlátogató, vagy a Füles rejtvényújság olvasója. Ezért aztán felfedez egy-két érdekes részletet, amely magyarázatot igényelne. Én egy picit sem konyítok a festészethez, ezért ezeket magamtól nem vettem volna észre. Kíváncsi vagyok, valaki rátalál-e ezekre a részletekre, és esetleg tud-e valami magyarázatot adni rá. A helyes megfejtőnek az eredeti festmény reprodukciójának linkjét tudom felajánlani. :)
(segítség: a kép nagyobb méretben is megnézhető itt. (A megfejtés a könyvben olvasható, de válaszok olvashatók itt is.
A képen Bruegel: Háromkirályok imádása című festménye látható.
Egy hibás József Attila vers?
BETLEHEMI KIRÁLYOK
Adjonisten, Jézusunk, Jézusunk!
Három király mi vagyunk.
Lángos csillag állt felettünk,
gyalog jöttünk, mert siettünk,
kis juhocska mondta – biztos
itt lakik a Jézus Krisztus.
Menyhárt király a nevem.
Segíts, édes Istenem!
Istenfia, jónapot, jónapot!
Nem vagyunk mi vén papok.
ůgy hallottuk, megszülettél,
szegények királya lettél.
Benéztünk hát kicsit hozzád,
Üdvösségünk, égi ország!
Gáspár volnék, afféle
földi király személye.
Adjonisten, Megváltó, Megváltó!
Jöttünk meleg országból.
Főtt kolbászunk mind elfogyott,
fényes csizmánk is megrogyott,
hoztunk aranyat hat marékkal,
tömjént egész vasfazékkal.
Én vagyok a Boldizsár,
aki szerecseny király.
Irul-pirul Mária, Mária,
boldogságos kis mama.
Hulló könnye záporán át
alig látja Jézuskáját.
A sok pásztor mind muzsikál.
Meg is kéne szoptatni már.
Kedves három királyok,
jóéjszakát kívánok!
József Attila e versében található egy "hiba", de könyvem szerzője, Daniel Aresse nem erről beszél, hanem inkább János pap országáról; a bibliai feketére átkozottról; és egy csodálatos szellemi rokonságról, mely az idősebb Peter Brueghel-t Hieronymus Bosch-hoz fűzte.
Vajon ki volt János pap? Ki volt a feketére átkozott? Ezek az igazi kérdések.
A válaszokat a könyv megadja, József Attila ügyében pedig igazságot osztottunk itt.
VELÁZQUEZ – LEONARDO – FREUD – FOUCAULT – ARASSE
Michel Foucault (valóban) nagyszerű, korszakalkotó filozófiai műve A szavak és dolgok magyar kiadásának címlapján Velázquez: Udvarhölgyek című festménye látható – nem véletlenül. E kép elemzésével kezdődik mű, a szerző a teljes első fejezetet ennek szenteli. A kép érdekessége, hogy a bal szélén álló festő (maga Velázquez) feje mellett egy tükröt is ábrázol, amelyben látható két alak, akik mintegy a kép nézői, és akiknek visszakövetkeztethető pozíciója pontosan a mi nézőpontunkban van. Ez a két alak valójában a festmény legfontosabb szereplője: a spanyol király és felesége.
Foucault briliáns elemzése csupán egy pontban hibádzik, a festmény történetét, és a korabeli spanyol viszonyokat nem ismerve figyelmen kívül hagyja, hogy a festményt egy ízben Velázquez átfestette, és teljesen megváltoztatta a mondanivalóját. A kép valóságos értelme és története olvasható Daniel Arasse: Festménytalányok című könyvében, ahol a szerző kitér Foucault elemzésére is.
Hogyan kapcsolódik ehhez Leonardo da Vinci és Freud?
Ez már az én bűnöm. Foucault kínos tévedése Freud egy hasonlóan kínos tévedését juttatta eszembe. Leonardo egy gyermekkori álma volt, hogy egy madár szállt az arcába. Ennek az álomnak adja nagyszerű pszichoanalitikus elemzését a bécsi doktor. Ezen elemzésnek kulcsa, hogy a madár egy keselyű, amely az ókori egyiptomiak szerint az anya szimbóluma is volt. A Leonardo da Vinci egy gyermekkori emléke címet viselő, hat fejezetből álló és hetven oldalon kifejtett esszé egyetlen hibája csupán az, hogy a kiindulópont téves. Leonardo arcába egy kánya szállt, és nem keselyű – Freud tévedése mögött egy szimpla fordítási hiba állt. A léggömb kipukkad, ami marad az nem tudomány, hanem „csak” szépirodalom, és kultúrhistóriai kuriózum.
A tanulság számomra az, hogy a nagy átfogó elméletek hívei, a magabiztos kinyilatkoztatók a szaktudományokat negligálva könnyen nevetségessé válhatnak.
(Ez az írás részben a moly.hu-n publikált írásaim felhasználásával készült.)
 A képen Francesco del Cossa: Angyali üdvözlet című festménye látható. Daniel Arasse művészettörténész, de úgy nézi a képet, mint egy nagyon figyelmes tárlatlátogató, vagy a Füles rejtvényújság olvasója. Ezért aztán felfedez egy-két érdekes részletet, amely magyarázatot igényelne. Én egy picit sem konyítok a festészethez, ezért ezeket magamtól nem vettem volna észre. Kíváncsi vagyok, valaki rátalál-e ezekre a részletekre, és esetleg tud-e valami magyarázatot adni rá. (A helyes megfejtőnek az eredeti festmény reprodukciójának linkjét tudom felajánlani.) :) (segítség: a kép nagyobb méretben is megnézhető itt: http://www.oceansbridge.com/paintings/german/Francesco_del_Cossa_026_OBNP2009-Y01882.jpg)){kind=link}