Pelevin, Rejtő és Iványi
Oroszország legbefolyásosabb embere Viktor Pelevin író, állítja egy felmérés, ami teljesen nevetséges. Oroszországban tekintélyuralmi rendszer van, amelyet Vlagyimir Putyin irányít. Ettől függetlenül Pelevin az orosz szellemi életet valóban befolyásolhatja a gondolataival, amelyek elsősorban a virtuális világ és az elidegenedett ember kapcsolatrendszerével foglakoznak. Ezek nagyon érdekes, mély, és jövőbe mutató eszmék, amelyek azonban megfelelő irodalmi forma nélkül csak egy középszerű fantasy létrehozásához elegendőek. Most olvastam A rettenet sisakja című regényét, és bizony Iványi Gábor könyvének a közelébe sem jöhet. Pelevint Magyarországon is divat olvasni, hisz azt gondoljuk, a virtuális világ sokkal érdekesebb, mint a valóság, Iványi könyve viszont – a szakmai közönségen túl – teljesen ismeretlen. Ez nem is fog változni, nincsenek illúzióim, hacsak rá nem tudnám beszélni Pelevint, hogy Iványi könyvét reklámozza.
Piszkos Fred és Vanek úr, Rejtő regényeinek hősei, Iványi szociográfiájának címszereplői lehetnének, de nem központi figurái. E könyv legérdekesebb karakterei nem a gondozatlan külsejű hobók, hajléktalanok, alvilági figurák. Rejtő idejében, aki kalandra vágyott, beállt az idegenlégióba, vagy ismeretlen afrikai törzsek felfedezésére indult. A mai Magyarországon az az igazi kalandor, aki képes eltölteni pár egymást követő éjszakát egy hajléktalan szállón.
Ez így talán vicc, de az tagadhatatlan, hogy nem hétköznapi fazonok azok, akiket itt megismerhetünk. Vecsei, a Máltai Lovag, Nagy Bandó, a Hajléktalanok Pártjának szervezője, vagy a Dankó utcai szálló névtelenségbe burkolózó krónikása, mind olyan szereplők, akik köré könnyedén lehetne egy regényt kanyarintani. Ők azok, akik felvállalják, hogy olyan körülmények között végezzék munkájukat, ahol a környezet lepusztultsága fokozhatatlan, és valóban előfordul az életveszély is; ugyanakkor az igazi megterhelést nem is ez adja, hanem a gondozottakkal való érzelmi azonosulás.
Rejtő lepusztult figurái mindig őriztek magukban egy szomorú titkot, egy vereséget, amelyre ráépült antiszociális személyiségük. Iványi könyvében a hajléktalanok valódi emberek, akiknek az élete folyamatos vereségből áll, és ezt látni és tudomásul venni, valóban embert próbáló feladat. A szociális munkásoknak, pártfogóknak, orvosoknak és egyéb segítőknek abban a tudatban kell végezniük a munkájukat, hogy a harc, amelyet folytatnak a hajléktalanok emberi életéért, részben a különböző hivatalokkal, részben magukkal az ápoltjaikkal, többnyire eleve kudarcra ítélt.
Ennek megértetése és elfogadtatása érdekében a könyv több oldalról járja körül a témáját: vannak benne beszélgetések a szakemberekkel, szervezettörténeti ismertetések, egyedi esetleírások és életútinterjúk is. Ezeket a csatolt karcokban és idézetekben fogom bemutatni.
1937-ben Sárközi György indította el a Magyarország felfedezése sorozatot, olyan szerzőkkel, mint Erdei Ferenc, Féja Géza, Szabó Zoltán. 1968 után, többek között olyan kötetekkel folytatódott, mint: Moldova György: Tisztelet Komlónak, Végh Antal: Erdőháton, Kunszabó Ferenc: Sárköz, Bertha Bulcsú: Balatoni évtizedek, Levendel László: Humanista orvoslás, Závada Pál: Kulákprés. Iványi Gábor könyve a hagyományok méltó folytatója, és mindazok számára ajánlott olvasmány, akik a valóság elől nem kívánnak elmenekülni – a többek között Pelevin által is bemutatott – virtuális világba.
A kötet nem von le tanulságokat, de én – a magam számára – megteszem.
Egyrészt úgy látom, hogy a hajléktalanok segítése az eredménytől függetlenül erkölcsi kérdés. (Eredménytől való függetlenségen itt azt értem, hogy a rászorultak jelentős többségének a segítség csupán a viszonylag elfogadható szintű vegetálásához elegendő, mert helyzetük gyökeres megváltoztatásához az anyagi eszközök hiányoznak, és többnyire ők maguk is képtelenek a konszolidált életvitelre.)
Másrészt a hajléktalanokkal való foglalkozás megkövetel egy minimális intézményrendszert, amelynek meghatározásában a területen dolgozó szakemberek szavát kellene döntően figyelembe venni, és nem a különböző megélhetési politikusokét. Harmadrészt a társadalompolitikának kellene olyannak lennie, amely megakadályozza a pauperizációt, azaz tudatosan nem kellene a szegénységet növelni Magyarországon. Negyedrészt a szegénységet, a hajléktalanságot nem lehet csupán rendőrségi ügyként kezelni, és mindazok akik ezzel nem néznek szembe, saját erkölcsi bizonyítványukat állítják ki.
A könyvnek szomorú aktualitást ad, hogy az Iványi Gábor által megteremtett intézményrendszer: a Wesley János Főiskola, amely többek között szociális munkásokat is képez, és a szegények és hajléktalanok gondjaiban azonnal segítő Oltalom Karitatív Egyesülethez köthető menhelyek, hajléktalan szállók és egészségügyi intézmények rendszere épp most veszítette el egzisztenciális alapját. A működtető Metodista Egyháztól (MET) az életbe lépő új egyházi törvény megvonta az egyházi státuszt, és ezzel az állami források felhasználásának lehetőségét is. A törvény megalkotói a destruktív szekták visszaéléseire, az „egyházi bizniszben” rejlő veszélyekre hivatkoztak. Demagóg volnék, ha szembeállítanám a hajléktalanok között forgolódó nagy szakállú, hosszú hajú Iványi prófétikus alakját a simára borotvált képű, elegáns Mercedesekben pöffeszkedő bevett egyházi főméltóságokkal?
Idézetek és karcok:
A Családi kör idilli hangulatába a szabadságharc öreg bujdosó katonája toppan be, s a család megbecsült vendégeként vacsorát, együttérző figyelmet s földre hintett zizegő szalmát kap derékalj gyanánt. És ki ne ismerné József Attila, Rejtő, Tersánszky, Hajnóczy, Petri és mások halhatatlan hőseit, akik számára egyszer csak nem marad más, „már csak a rendőr jó tanácsa”, s „az éj gazos kutatóárka”. Bizony hasonló okok: háborúk, járványok, gazdasági válságok, egyéni tragédiák, népbetegségek szorították korábban is utcákra a legvédtelenebbek tömegeit.
17. oldal I/1/Régi idők menhelyei
Bognár Szabolcs:
1983. február 5-én lement egy rádióriport a Családi tükör című műsorban, ahol megszólaltattunk egy fiút, aki tizennyolcadik évét betöltvén kijött az állami gondozásból. A riportban hangsúlyoztam, hogy akiket nagykorúság miatt elbocsátanak a Gyermek- és Ifjúságvédelmi Intézetből, a GYIVI-ből, annak személyi igazolványából kihúzzák az állandó lakcímet, valamint az ideiglenes lakcímet, vagyis a nevelőotthonét, és ott áll bejelentett lakcím nélkül, földönfutóként, vagyis törvényes csövesként.
Kádár Jánosné hallotta a riportot a rádióban, és hétfőre bekérette a szöveget az MSZMP Központi Bizottságába, mondván, hogy ez vagy felforgató riport, vagy igaz, de akkor ezt a bizonyos lakcímrendeletet meg kell változtatni. És 1983. július 1-jétől meg is változtatták, mégpedig akként, hogy az állami gondozásba vett fiatalnak maradt a szülői lakcíme a lakcímnyilvántartásban.
22. oldal I/2/A gyámügyis (Bognár Szabolcs)
Nagy Bandó András:
Én nem néztem az okokat, csak azt, hogy a hajléktalanokon segíteni kell. Én az embereket néztem, és csak azt a célt láttam, hogy onnan kerüljenek el, ahol veszélyeztetve vannak, ahol nem lehet élni, a Déli Pályaudvar nem alkalmas arra, hogy ott éljenek, és az utasoknak se jó, a vasútnak se jó. Fogalmam sem volt, hogy hol a végcél, csak azt tudtam, hogy mindennap van egy újabb cél, amit el kell érni.
Abban az időben nagyon is kockázatos volt. Sokan úgy ítélték meg, hogy csak népszerűsíteni akarom magamat. Anyáztak, egy asszony le is köpött a Déliben, de ezek engem nem zavartak, mert azt mondtam, hogy a butaság az egy másik probléma, most a hajléktalanságot oldjuk meg, a butaságot majd valami más alkalomkor.
28. és 31. oldal I/3/A néptribun (Nagy Bandó András)
Kovács Ibolya:
Olvastuk a külföldi szakirodalomban, hogy egy-egy templomnak a pincéjét megnyitották, vagy egy-egy parókiának az üres helyiségeit átadták. Mi a katolikus szeretetszolgálathoz ezzel a kéréssel mentünk, és nem csak hozzájuk. Összehívtunk egy értekezletet az egyházak vezetőinek, hogy mit tudnak tenni. Valójában azzal számoltunk, hogy van néhány olyan templom, amelynek a pincéjébe be tudjuk állítani az ágyakat. Meghallgattak bennünket, elmondták, milyen fontos változásokat hozott az egyházak életében a rendszerváltás, és hogy mennyire megszaporodtak a teendőik. Attól féltek, hogy a hajléktalanok kirabolják a templomot. Igazából a mai napig nem partnerek az egyházak a hajléktalanság kezelésében.
37. oldal I/4/A szociálpolitikus (Kovács Ibolya)
Gyuris Tamás a Menhely Alapítvány Vajdahunyad utcai telepén kezdetben uralkodó állapotokról:
"Ott volt például a Csövi, ő volt a krém, mert voltak elképzelései a viszonyokról, megpróbált közvetíteni emberek között. Egy kicsit intellektuálisabb, megfontoltabb megközelítés volt az övé, aminek a végeredménye aztán lila folt lett a szeme alatt. Amúgy teljesen koedukált volt a szálló. Egy tizenhárom éves szipuzós kislány volt a legfiatalabb, ő négy-öt radikális fiatal társaságában jött. Időnként változott a számuk, feltörtek pincehelyiséget, meg falat is bontottak, nagyon érdekes volt, terjeszkedtek, mint egy amőba, aztán később raktárak feltörése is sorra került. Aztán voltak pszichopaták is, öten, hatan, mikor mennyien, ami önmagában ellehetetlenítette hogy bármifajta intézmény jellegű működés történhessen, mert egyetlen pszichopata ember is felboríthat egy akármekkora intézményt. Voltak idősek, akik egy alkoholos karrier vége felé már nagyon rossz állapotban voltak, mentálisan is, fizikailag is. Aztán voltak több éve utcán élő hangos, öntudatos csövik, voltak volt államigondozattak, voltak börtönből szabadult bűnözők, némelyikük ott rejtette el a szajrét. Volt néhány fiatal cigány pár, akik a hátsó helyiségekbe hordták a kuncsaftokat.
A legsúlyosabb az idős emberek terrorizálása és bántalmazása volt. Rendszeresen kifosztották őket, csak úgy, erőfitogtatásból beléjük rúgtak, pofon ütötték őket. És az ilyen helyzetekre semmiféle retorziót nem lehetett alkalmazni."
63. oldal I/6/A pártfogó (Gyuris Tamás)
A rendszerváltás pillanatában a hajléktalanellátásban egyedül a „Lordok háza” (a Dobozi utcai menhely) üzemelt a maga tizenhat ágyával. Azóta kiépült egy – ha nem is tökéletes, de javítható, bővíthető – intézményrendszer. A fővárosban ötezer ágy „üzemel”. 1997 elején csak Budapesten 15 éjjeli menedékhely, 30 átmeneti szálló, 11 anya-gyermek otthon, 8 „krízisszálló”, 12 népkonyha, 7 orvosi rendelő, 4 kórházhelyettesítő krízisosztály, 1 mentő, 1 mozgó rendelő, 1 röntgenbusz, 9 teajárat, 13 nappali melegedő, 8 információs bázis működött.
83. oldal II/2/A flaszteren
Egy hatalmas folyami óriás kötött ki Hadriánus császár hajdani birtokának partján, a Hajógyári-sziget dokkjában. Minden este kétszáz hajléktalan indult meg a feljáró felé. A parancsnoki hídon nem Piszkos Fred, hanem Vecsei Miklós, a Máltai Szeretetszolgálat budapesti vezetője állt rendületlenül.
Vecsei Miklós:
"Egy filmes ismerősömmel rengeteget vitatkoztam a hajléktalanságról. Előítéletei voltak. Egyszer eljött, mert kértük, készítsen egy belső filmet. S az első ember, akivel találkozott, az az ember volt, aki alig tíz éve a házát építette. Akkoriban még jól menő kőműves volt, és autóval járt. A filmes kolléga meglátta a régi ismerősét, és már nem is érdekelte a történet, összeomlott, hogy ilyen van. Mi pedig abban élünk, hogy mindegyik embernél látjuk, hogy hogyan bicsaklott ki, tört ketté az élete.
Az agressziótól nagyon félek. A hajléktalan vonaton érzem leginkább, ha nem vagyok ott két hónapig, akkor szorongva megyek végig. Éltem meg olyanokat, hogy késsel jött felém valaki…
Nekem késői felismerés, hogy részes vagyok abban, ami ellenem történik. Egyszer odaadtam a lakáskulcsomat egy ilyen embernek, és kétezer forintot, hogy vegyen két vödör festéket. Úgy éreztem, ezzel megemeltem, mert, ugye, bízom benne. Ő pedig útközben eldöntötte, hogy az egyik ezrest elissza, a másikból megveszi a festéket… meg is vette az egyik vödröt, el is vitte, hogy majd felajánlja nekem: majd ő fog festeni, ledolgozza a tartozását. Kinyitotta a lakást, és látott egy rádiós magnót. Háromszáz forintért eladta. Egy órát ezerkétszázért. Megvette a másik vödör festéket, és elitta a maradék pénzt. És azzal záródott a nap, hogy visszajött hozzám, visszahozta a kulcsot, és megpróbált rábeszélni, hogy a tartozása fejében hadd fessen ő nálam.
Volt egy nap, amikor csőstül jöttek a bajok, mindenki feszült volt, a kollegáim is belefáradtak, és végül beállított egy cigánycsalád két gyerekkel. Volt tizenötezer forintjuk, és mondtam, hogy vegyenek ki nyolcszáz forintért egy éjszakára egy szobát. Azt mondták, hogy ők nem hajlandóak ennyi pénzt adni egy éjszakáért, és elkezdtek fenyegetőzni, üvölteni, hogy hívják a tévét, a rádiót. A kollégáim rám szóltak, hogy zavard már el őket! És ahhoz, hogy én másképp lássam, csak az kellett, hogy ott legyek velük. Nem tudtam őket elzavarni. Át tudtam érezni a sorsukat, mert az ölemben ült a gyerek. És kitegyem őket az utcára? Én borzasztó esélytelennek látom azt az embert, aki fenyegetőzik. Mert ha gazsulált volna kicsit, ha mondta volna: hogy a Jó Isten áldja meg magát! – akkor az ember szívesebben segít. A legesélytelenebb, aki ilyenkor kiborul, elveszti a fejét, kétségbeesik és fenyegetőzik. Végül is átalakítottuk számukra az egészségügyi szobánkat. Nem bánom, hogy naivnak vagy gyereknek tartanak ilyesmiért.
(ESET)NAPLÓREGÉNY a hajléktalanszállóról
részletek 1.
-Első éjszakámat töltöttem itt, ahhoz képest elég jó volt. Negyvennégyen voltak a pincében és minden rendben volt, kivéve egy öregurat, aki becsinált, de utána el tudta látni magát.
-Nagyon sokan voltak, ötvenhatan. Találtunk egy tbc-s beteget. (K. Dénes, 1954), de a kórházban azt mondták, nem tudnak vele mit csinálni.
-Este 9 óra körül megjelent O. Tibor kitiltott exvendégünk. A nyakát vagdosta egy konzervnyitóval. Mentő elvitte a pszichiátriára. Egyébként ma jött ki a kórházból, ahol eddig kezelték idegproblémákkal. Egyéb dolog nem történt.
-K. Sándor szabad elhatározásából szakított az elvonóval, majd este tízre idejött és értesített minket afelől, miszerint véget vet magának, ha Tiborral nem tud beszélni, aki a „testvére”. Mielőtt megitta két liter borát, beszedett 8 db andaxint és más egyebet, úgyhogy meglehetősen kiismerhetetlen volt. Éjjel hasi, feji fájdalmakra panaszkodva hányt, majd az ügyeletes orvos vizsgálódás után Csepelre a belgyógyászatra ajánlotta, ahol kiderült, hogy K. Sándornak hasnyálmirigy-gyulladása van. Megoperálták. Kellemetlen gondolat, hogy a velem egyidős fiút így kell látnom. 28 éves, 8 éves kora óta iszik. Valamit kéne csinálni vele.
-FIGYELEM!!! K. úr rafinált módon a kukák mögé rejtett 4 liter bort. Nem volt szerencséje, a bor ugyanis vízzé vált! Ti is figyeljetek ilyesmikre!!! Csudálatos hely ez a Dankó 9.
-P. úr elmondása szerint a Köztisztasági Vállalathoz bement a rendőrség, végignézte a személyiket és a hajléktalanigazolványokat, és akinek nem találták rendben, azt eltiltották a munkától.
Mindezek közben K. úrnak (aki "nem egészen volt otthon") beverték a fejét. Mivel nem láttuk, hogy ki tette, és a sértett sem tudta megmondani, ki bánt el vele ilyen csúnyán, a sebfertőtlenítésen kívül mást nem nagyon tehettünk. Egyszer csak Dani lement az udvari WC-re. Döbbenetes látvány tárult elé. L. Árpád urat B. László úr lefogta, és V. Sándor úr mélyen nyúlt a zsebébe. Az urak a távozást választották a rendőrséggel szemben. Valószínűnek tartjuk, hogy ők azok, akik az utóbbi időben markecoltak, és rettegésben tartják a kisebb kaliberű vendégeinket.
91-92. oldal II/4/(ESET)NAPLÓREGÉNY
(ESET)NAPLÓREGÉNY a hajléktalanszállóról
részletek 2.
-Reggel Tibor találkozott egy tetűvel a szolgálati zuhanyzóban, elbánt vele, de figyeljetek magatokra, magunkon nem találtunk.
-Sokan voltunk, de jól viseltük magunkat. A Pro Domo első lépcsője, bár 19 üres helyük volt, este 8 után nem fogad, akár -15 fok van, akár nem. Fő a házirend. Azt a kereszténydemokrata mindenüket!
-Egy melegítős úr állt a kapuban. Friss élelmiszert hozott a gyermekeivel. Rántott húsos zsemlét, édes aprósüteményt és sós sütit. Picit körülnéztek, majd kilétüket el nem árulva távoztak. Később vettük észre, hogy a lent alvók ágyára egy-egy kis csoki is került.
-Délelőtt feldíszítettük a karácsonyfát, így egészen karácsonyi hangulatban osztottuk az ebédet (finomfőzelék párizsival). Nagyon kevesen ettek, ugyanis az Üdvhadsereg gulyást adott a Blahán (meg mások máshol, ünnepi nagyüzem – szegény homelessek még elrontják a gyomrukat!) Szóval maradt kaja, de nem számottevő mennyiségben.
-H.-né nagyobb gyerekei fél tízig csinálták a házi feladatukat. (Most először láttam őket leckét írni!)
-Nyugtalan éjszaka volt. A gyerekek nyűgösek, betegek. Sorjában ébredeztek, hol köhögés miatt, hol hányás miatt. A gyógyszereiket bevették, de azt hiszem, egypár éjszaka még így fog eltelni.
-3/4 7 körül Sz. Dani késsel rohant, meg akarta ölni V.-nét és kislányát. Szaladtunk, ahányan voltunk, a kést elvettük. Állítólag Zsuzsi után dobta, épp hogy megmenekült. Egyébként Erzsikén érződött az ital. Lincshangulat lett. B.-né remegett az idegtől, nyugtattam. V.-nét és Sz.-nét le kellett fogni. Sz. Dani azt ordítja: „aki őt nem hagyja békén, megöli”.
-Leállt a mosógép, a hűtő nem működik, a WC-ben nincs világítás. Nyugodt volt az éjszaka.
-E. úr a kilencedik vesztett sakkjátszma után hirtelen felindulásból orrba csapta K. urat. K. úrnak vérzett az orra. E. úr elhagyta a szállót.
– Három zsák krumplit kaptunk a Létminimum Alatt Élők Társaságától. Más esemény nem történt.
92-106. oldal II/4/(ESET)NAPLÓREGÉNY
