A kötet 1999 és 2003 között megjelent tanulmányokat tartalmaz, és az alcímnek megfelelően a lélektani naturalizmus mellett érvel. A lélektani naturalizmus kapcsán Pléh Csaba egy – a kötetben nem szereplő – tanulmányában így fogalmaz:
”Ez a szemlélet a biológiai tudománnyal az idegtudománnyal és az evolúcióval keresi a kapcsolatot.
A pszichológia sorsát erősen meghatározza háromféle vélt szakadék (legalábbis a naturalista szempontjából csak vélt szakadék). A biológiai és társadalmi emberkép, az individuális és a szociális ember, végül a tények világa és a szellemi értékek követése ismételten szembekerülnek egymással. Ezekben a pólusokban a bevett pszichológia – a kísérleti lélektan, a természettudományos elkötelezettségű pszichológia – úgy jelenik meg, mint ami biologista és individualista, s nem tud mit kezdeni sem az ember társadalmiságával, sem társasságával, s főként nem az értékek rendjével.
A mai naturalisztikus pszichológia két új mozzanatot hangsúlyoz, hogy meghaladja ezt a kettéosztást. Az első annak a gondolatmenetnek felel meg, ami már a hagyományos értelemben „szocializálatlan” csecsemő életében is felfedezi a szocialitást: úgy véli, hogy a „,másik elme” tételezése az evolúció nyújtotta kiindulópont. Az emberi lélek abban az értelemben is társas, hogy úgy keletkezik, hogy az evolúció megoldja a filozófus számára megoldhatatlan „másik elme” kérdést. A mai naturalizmus újdonsága, hogy ezt a csecsemőkori kiinduló feltételekre is bizonyítja.
A másik naturalista újdonság, mely az etológiában és a csecsemőkutatásokban összefonódik az elsődleges elemi szocialitás doktrinájával, az a gondolat, hogy az ember sajátosan értelmező lény, aki mind az oksági értelmező modelleket, mind a szándéktulajdonítást mint praktikus hermeneuta használja. Az ember ilyen értelemben különösen jó pszichológus. s éppen ez a „pszichológus” volta teremti meg a kultúra lehetőségét.”
Mindezekből aztán sok minden következik, amelyeket a szerző az alábbi főbb fejezetcímek alatt fejt ki:
– A megismerés modelljei és a pszichológia
– Szabályok, idegrendszer és a nyelv
– Elbeszélés, emlékezet, identitás
– Információs forradalom és tudás
– Történelmi kirándulások (Ez utóbbi fejezetben többek között Polányi Mihály, Ludwig Wittgenstein és Daniel Dennett filozófiájának pszichológiai vonatkozásait elemzi.)
A kötet záró tanulmányában a szerző a pszichológiai iskolák különbözőségének egy fontos gyökerére mutat rá: a liberális, és a tekintélyközpontú konzervatív gondolkodás eltérő értékválasztására, és azok következményeire. Hogy Pléh Csaba professzor úr melyik oldalra helyezi magát, azt a záró tanulmány címe is jelzi: A demokrácia, a szabadság és a pszichológusok.
Idézetek:
a) A szójelentés idegrendszeri reprezentációja megosztott jellegű. Bár Pulvermüller ezt a terminológiát nem használja, alapvetően egy konnekcionista szójelentés-felfogásról van szó, akárcsak például Andy Clarknek (1996) a mikrojegyek fogalmára építő filozofikus elemzésében.
b) Tartalomfüggő, hogy a sejtegyüttesben mely agykérgi részek vesznek részt. Nem arról van szó, hogy minden szójelentés csupán a Wernicke-területnek megfelelő temporális areában lokalizálódnék; a sejtegyüttesbe belépő agykérgi területek attól függenek, milyen életszférára utal az adott szó. A látással kapcsolatos szavak inkább aktiválnák az occipitális kérgi területeket, a mozgással kapcsolatos szavak inkább a motoros területeket és így tovább.
c) A funkciószavak többnyire inkább bal féltekei lokalizációjúak, míg a tartalmas szavak lokalizációja mindkét féltekére kiterjedne. Pulvermüller értelmezésében ezt mind a kiváltott potenciálok, mind az agyi képalkotó eljárások eredményei alátámasztják.
d) A lexikon olyan sejtegyütteseknek felel meg, amelyek egymástól távoli kérgi részeket kapcsolnak össze, míg a grammatikai mozzanatok inkább rövid távú kapcsolatokon alapulnak. Pulvermüller mindezt összekapcsolja egy olyan elképzeléssel is, amely szerint az a kettősség, amit a mai nyelvfeldolgozás legvitatottabb kérdéseit illetően Clahsen (1999) már említett felfogása mint mentális lexikon és grammatika kettősségét, Pinker (1999) pedig mint asszociatív hálózatok és szabályközpontú szerveződés kettősségét képzel el, egy egységes agykérgi modellben úgy értelmeződik, mint különböző távú, kérgen belüli kapcsolatok kettőssége.
115. oldal
(annak, akit érdekel, de netán elakadna a konnekcionista szó jelentésénél, tudom ajánlani ezt a könyvet: Andy Clark: A megismerés építőkövei vagy ezt az összefoglalót:Nánay Bence: Új divat a tudatfilozófiában: A konnekcionizmus )
Az emberi kultúrák, nyelvek mind változatok egy témára, s mind közös erőforrásokat használnak. El és fel kell ismernünk a sokféleséget. Ez megóv attól, hogy készpénznek vegyük a túl könnyen egyetemesnek hirdetett modelleket. Arra is emlékeztet, hogy az emberi változatok maguk értékek: értékek a nyelvi közösségek és kultúrák, de tanulmányozandó értékek az ember alkotta rendszerek emberi felhasználásai is, azok a megoldási módok, ahogyan a nyelvhasználók alkalmazkodnak saját nyelvi környezetükhöz. Egy témára adott változatok ezek, mögötte az emberi léthelyzet és megismerési s érzésbeli rendszer egyetemességei és variációi állnak.
A pszicholingvisztika a maga szerény eszközeivel és korlátozott ambícióival amellett áll ki tehát, hogy sem a mérlegeletlen univerzalizmusnak, sem a korlátlan relativizmusnak nincsen igaza. A kognitív erőforrások minden kultúrában egyetemesek, ebben az értelemben nincs kulturális relativizmus. (Hasonlít ez a fölfogása Geertz 1994 antropológiai nézeteihez.) Más értelemben azonban van: a nyelvek eltérően használják fel a közös erőforrásokat. Kompromisszumos itt a pszicholingvisztika álláspontja. Olyan korlátozott univerzalizmus ez, mely ironikus relativizmusként is emlegethető.
192. oldal
Mit tekintsünk kiinduló értéknek, az egyént-e vagy a közösséget? Az általam kedvelt pszichológiák mind egyénközpontúak. Tudnunk kell azonban, hogy számos közösségközpontú avantgárd és konzervatív pszichológia is létezik, Makarenkótól és a német közösségiség pszichológiáját meghirdető Jaenschtől kezdve Wittgensteinig. Velük szemben a liberális felhangú individualista pszichológiák azt hangsúlyozzák, hogy az érték és a mérték forrása mindig csak az egyén lehet. Csoport, család s bármi ennek fölébe állítása értékszempontból önámítás, tudományosan pedig olyan kategóriahiba, mely önálló létet tulajdonít a “néplélek”- vagy “csoportlélek”-szerű konstrukcióknak. A valóságos létező egység, hirdeti az individualisztikus felfogás, az egyén. Csoportlelkek ugyanúgy nincsenek, miként maguk a csoportok hiposztazálása is csak az egyént elnyomó gyakorlatokat megalapozó fikció. Ugyanakkor az individualista felfogások, akárcsak a politikában, lehetnek konzervatívak, s lehetnek liberálisak. Konzervatív változatukban az egyént emelik ugyan előtérbe, de az egyének helyét előre meghatározottnak tartják, s a társadalmat végül is egy megtalált és megkérdőjelezhetetlen rend világának tételezik. Olyan világnak, melyben mindenkinek megvan a maga helye, amit jó esetben a világos visszajelzések alapján megtalál. A liberális individualista felfogás viszont mozgó világban gondolkozik, s az egyén helyét is ennek megfelelően dinamikusan képzeli el.
355. oldal