Polgári regény, egzisztencialista, először franciául, majd németül jelent meg az 1960-as évek első felében – ezért aztán a magyar kiadása kikényszerített, és a hivatalos kritika kereszttüzétől kísért volt.
Okos, hideg, metszően pontos mondatokban megfogalmazott élettelen szöveg.
Nincsen hős, az atléta halott – már a halála előtt is halott volt? –, a személyiség leírhatatlan, helyette tárgyak, tények és események merülnek fel az emlékező leírásában, önkényes dramaturgiának engedelmeskedve.
Az emlékező nő a saját személyiségét elrejti, nézőpontja ezért objektívnek látszik, lényegest és lényegtelent egyformán szenvedélymentesen rögzít. Nem gyárt mitológiát, szándéka szerint megértésre törekszik, de megfigyelésének, emlékezésének tárgya, a szerelme(!) megfejthetetlen titok marad számára. Amit általa látunk: előttünk egy idegen élet, a magányos futóé, aki mellett a történelem és mások élete egyformán reflektálatlanul szalad el, és akinek az élete így önmagába zárt, infantilis és érzéketlen.
A szöveg mélyrétegében az önmagára reflektáló sport metaforák a céltalan vagy öncélú küzdést, a vallásos metaforák a megváltatlanság tragikumát sugallták, de ezen szintek intellektualitása engem nem kárpótolt a primér szöveg sivárságáért. Nem volt jó olvasni.
Rubin Szilárdnak van két kisregénye, amelyek nagyjából hasonló korban és környezetben játszódnak. A Csirkejáték és a Római Egyes. Ezek pontatlan, esendő, de lélegző, élettel teli, élvezetes szövegek. Inkább azokat ajánlom olvasásra Mészöly Miklós e regénye helyett.
Nehéz türelmesnek lenni. Vagy alázat nincs bennem elég, vagy túlságosan is sok van… Nem alázat az is, hogy igyekszünk siettetni az időt, ami úgyis arra vár, hogy beteljesedjék? De a fele idő még hátravan. Másfél hónap. Majdnem annyi, mint a chamsin*, ha megindul Egyiptom felől. Olyankor vörös az ég a homoktól, mint a szégyen. Mások azt mondják: „Megjött a déli szél.” Mi azt mondjuk: chamsin. S tudjuk, hogy ötven napig tart, s hogy olyan, mint a szégyen.
Miért? Miért a sietség, miért a szégyen? Miért nem elég az alázat?
Víziók, álmok, lázálmok, jelképek, allegóriák, szimbólumok és metaforák sorakoznak,
Mások azt mondják:… Mi azt mondjuk:…
annyi olvasat, ahány olvasó, a szerzőtől, a törvénytudó rabbin keresztül, a tanácstalan naiv olvasóig – aki talán legközelebb áll Saulushoz, Saulus tanácstalanságához.
Valamennyi létezik egymás mellett, rettenetes időbeli és szellemi távolságból bámulva, érezve, hogy a nyelv csak festék, csak hang, amit látni és hallani lehet, de nem megfejteni.
A Törvényt lehet, bár tilos különbözőképpen magyarázni, csak egyetlen igazság van, ha van Törvény, személyes Törvény vagy személytelen?
Megválaszolatlan kérdések, időtlen szorongás, és végül kiszolgáltatva a fénynek
* chamsin – száraz, forró szél Észak-Afrikában, Egyiptomban, finom homokot szállít, minden résbe behatol, a szembe, a tüdőbe, nincsen levegő, a bordáid szétroppantak, a gerinced megfeszül, ahogy a kezek derékszögbe rántják a tested, a fájdalom széttép, ezernyi tűszúrás, lángolás a tüdődben, a szemhéjad mögött tüzes fény, ne csukd le a szemed!
miközben nézed a fehér várost, Jerusalajim utcáin, lapos háztetőin gyűlik a finom vörös por, mintákat rajzol a szél, alakok és arcok, ismeretlen tekintetek kereszttüzében a szégyen