Emanuel Lasker sakkviágbajnok* játékára mondták, hogy olyan, mint egy pohár langyos víz, amelybe egy adag lassan ölő méreg van keverve.
Ez jut eszembe mindig, ha Bodort olvasok.
Meg az, hogy a Zóna Tarkovszkijtól és a Sztrugackij testvérek Stalkeréből, az vajon azonos-e a Sinistra körzettel és minden meg nem nevezett Bodor-tájjal, vagy csak ott van az éppen aktuális hegyek mögött? A szereplők biztosan nem tudják, lehet Bodor sem, az olvasónak kell kéne eldönteni, hogy honnan olvassa.
Olyan semmitmondó az egész, PÉLDÁUL Varga és Vargáné története egy fülledt reggelen:
Megálltak még a város szélén egy sarki kocsma előtt. Varga a hátsó ülések felé nyúlt, kivett egy hálót, benne öt üres sörösüveggel, kiszállt, és elindult a bejárat felé. Vargáné lehúzta a maga felén az ablakot és kikönyökölt.
[…]
Varga most előjött a kocsmából. De az üvegek nem voltak nála. Odament a kocsihoz és megérintette Vargáné karját.
– Adj csak még egy ötöst. Csak lengyel sörük van.
– Akkor vegyél csak négy üveggel – mondta Vargáné és nem nézett Vargára.
– Ötöt veszek. Hozzá fogok nyúlni a benzinpénzhez – mondta Varga és visszament a kocsmába.
[…]
Varga most kijövet elhaladt a férfi és a nő asztala előtt. Kezében volt a háló az öt üveg lengyel sörrel. Kinyitotta a csomagtartót s az üvegeket úgy hálóstól beleállította egy lefektetett gumiabroncs közepébe.
[…]
– Hallottad, mit mondtam? – kérdezte Varga, miközben a kocsival megfordult és elindultak a városból kivezető úton.
– Mesélj valamit – mondta Vargáné.
A kipontozott helyeken valami történik, aminek az értelmezése eléggé kérdéses, és sem Varga, sem Vargáné** nem mond semmit, ami segítene az olvasónak, ők csak vannak***.
Aztán ráadásnak ott van még ehhez a film is, a könyvhöz csatolt DVD, Ferenczi Gábor (és társai) filmje, amiről Nagy Bori elég jól ír itt.
A film egzisztencialista, a film mágikus, a film a zenéjével és a hangulatával elvarázsol, és ráadásul tesz még bele egy bónusz halált is nem mondom meg, hogy hova, és ettől az egész olyan befogadhatóra felpuhul.
A halál, mint édesítőszer, mint tejszínhab, amivel Bodor kegyetlenségét csillapítani lehet, igen, ez jellemző.
Az van még, hogy van egy jó ismerősöm, akadémiai doktor vallásszociológus, akivel egy szép tavaszi délutánon üldögéltünk egy budapesti kocsma teraszán, hideg sörök mellett, amikor ő meglátta közeledni Jelenits tanár urat. Azonnal felpattant és odarohant hozzá, beszélgetni vele, csak pár szót váltottak, aztán visszaült mellém. Már nem emlékszem pontosan, hogyan magyarázta, az volt a lényeg, hogy vannak szent emberek, és amíg ezek élnek, addig oda kell menni hozzájuk, hozzájuk kell érni, érintkezni kell a szentségükkel. Ezt konkrétan és átvitt értelemben is gondolta, gondoltam én, mert ateista létemre ezt én is így gondolom. Bodor egyébként ateista, és távolról sem szent, például elég vad dolgokat mesél el magáról A börtön szaga című interjúkötetében is, de tavasszal volt 80 éves, ezért ha találkozni lehet vele, akkor rohanni kell. Például a héten, szerdán, az Andrássy úti könyvtárban lesz vele találkozó. Aki tud, legyen ott.****
* Matematikus, filozófus, sakknagymester és szakíró volt, 27 éven keresztül (1894–1921) volt a sakk világbajnoka. Ez idő alatt öt alkalommal védte meg a címét, senki nem tudta ilyen hosszú ideig megtartani rajta kívül ezt a címet. Pályafutása idején 292 hónapban állt a világranglista élén.
** sem vargarockzsolt
*** csak vagyunk
**** ott voltunk