vargarockzsolt

Mácsai Pál – Bereményi Géza (szerk.) – Örkény István: Azt meséld el, Pista!
Macuo Basó: 333 haiku
Madách Imre: Az ember tragédiája
Magyar Bálint: A magyar maffiaállam anatómiája
Magyar Bálint (szerk.): Magyar polip
Magyar Bálint (szerk.): Magyar polip 2.
Magyar Bálint (szerk.): Magyar polip 3.
Majtényi László: Romok ormán
Mán-Várhegyi Réka: Mágneshegy
Marabu: Hé, Dodó!
Márai Sándor: A gyertyák csonkig égnek
Márai Sándor: Írók, költők, irodalom
Márai Sándor: Összegyűjtött versek
Márai Sándor: Szindbád hazamegy
Marcel Aymé: A faljáró
Marcel Duchamp: Az eltűnt idő mérnöke
Marcel Paquet: Magritte
Marcel Proust: Swann
Marcus Aurelius: Marcus Aurelius elmélkedései
Marga Minco: Az üveghíd
Margit Sandemo: Varázslat
Margócsy István: Eleven hattyú
Marguerite Duras: A szerető
Marguerite Duras: Oroszlánszáj
Mariam Petroszjan: Abban a Házban
Marina Gyacsenko – Szergej Gyacsenko: Alekszandra és a Teremtés növendékei
Mario Vargas Llosa: A város és a kutyák
Mark Buchanan: Itt és mindenütt
Mark Crick: Kafka levese
Mark Kurlansky: 1968
Mark Twain: A lóvátett város
Mark Twain: Huckleberry Finn kalandjai
Mark Twain: Tom Sawyer kalandjai
Markó Béla: Amit az ördög jóváhagy
Markó Béla: Egy mondat a szeretetről
Markó Béla: Festékfoltok az éjszakán
Markója Csilla: A mérleg nyelve
Marosvölgyi Gábor: Gulácsy Lajos
Martin Amis: Pénz
Martin Ballard: Az igazi Robinson
Martin Buber: Angyal-, szellem- és démontörténetek
Martin Buber: Istenfogyatkozás
Martin Heidegger: Lét és idő
Martin Heidegger: Útban a nyelvhez
Martin Rees: Kozmikus otthonunk
Martin Schuster: Művészetlélektan
Márton László: M. L., a gyilkos
Marton László Távolodó: Folyamatos múlt
Marton László Távolodó: Mindig régen van
Márványi Judit: Kapaszkodók
Máté Angi: Mamó
Máté-Tóth András – Nagy Gábor Dániel: Alternatív vallás – Szcientológia Magyarországon
Máté-Tóth András: Parallax
Máthé Andrea: A könyv csábítása
Mathias Énard: Iránytű
Mathias Énard: Mesélj nekik csatákról, királyokról és elefántokról
Mathias Énard: Zóna
Matt Ridley: A sötét bábok királynője
Matt Ridley: Az erény eredete
Matthew Jarpe: Szabadesés rádió
Matti Rönkä: A határjáró
Maxim Biller: Bruno Schulz fejében
Melinda Nadj Abonji: Galambok röppennek föl
Ménes Attila: Folyosó a Holdra
Ménes Attila: Hidegdauer
Mérő László: A csodák logikája
Mérő László: Az érzelmek logikája
Mérő László: Észjárások
Mesterházy Balázs: Gesztenye placc
Mészáros András: Kételkedők breviáriuma
Mészöly Miklós: Az atléta halála
Mészöly Miklós: Ballada az úrfiról és a mosónő lányáról
Mészöly Miklós: Film
Mészöly Miklós: Jelentés öt egérről
Mészöly Miklós: Párbeszédkísérlet
Mészöly Miklós: Saulus
Mészöly Miklós: Sutting ezredes tündöklése
Michael Brooks: 13 kérdés, ami válaszra vár – Megfoghatatlan tudományos talányok
Michael Cunningham: Az órák
Michael Ende: Momo
Michael Schumacher: Crossroads – Eric Clapton
Michal Viewegh: Varázsos évek pórázon
Michel Foucault: A fantasztikus könyvtár
Michel Foucault: A rendellenesek
Michel Foucault: A szavak és a dolgok
Michel Houellebecq: A csúcson
Michel Houellebecq: Egy sziget lehetősége
Michel Houellebecq: Elemi részecskék
Michelangelo Buonarroti: Michelangelo Buonarroti versei
Michio Kaku: A lehetetlen fizikája
Michio Kaku: Hipertér
Mihail Bulgakov: A Mester és Margarita
Mihail Bulgakov: Kutyaszív
Mihail Bulgakov: Kutyaszív és egyéb kisregények
Mihail Solohov: Emberi sors
Mihancsik Zsófia: Nincs mennyezet, nincs födém
Mika Waltari: Szinuhe
Mikael Niemi: Popzene Vittulából
Mikszáth Kálmán: A beszélő köntös / A gavallérok
Mikszáth Kálmán: A fekete város
Mikszáth Kálmán: A két koldusdiák / Prakovszky, a siket kovács
Mikszáth Kálmán: A Noszty fiú esete Tóth Marival
Mikszáth Kálmán: A tót atyafiak / A jó palócok
Mikszáth Kálmán: Két választás Magyarországon
Mikszáth Kálmán: Kísértet Lublón
Mikszáth Kálmán: Különös házasság
Mikszáth Kálmán: Szent Péter esernyője
Milan Kundera: A lét elviselhetetlen könnyűsége
Milan Kundera: A nevetés és felejtés könyve
Milan Kundera: Tréfa
Milbacher Róbert: Léleknyavalyák
Mileta Prodanović: Kert Velencében
Milorad Pavić: Kazár szótár
Mircea Eliade: Dionüszosz kertjében
Miroslav Krleža: Az ész határán
Miroslav Krleža: Filip Latinovicz hazatérése
Misima Jukio: Barátom, Hitler és Madame de Sade
Mo Yan: Szeszföld
Moesko Péter: Megyünk haza
Moldova György: Magyar atom
Moldova György: Negyven prédikátor
Moldova György: Titkos záradék
Molnár Ferenc: A Pál utcai fiúk
Molnár Gábor: Bíborviskó
Molnár József – Simon Györgyi: Magyar nyelvemlékek
Móricz Zsigmond: Barbárok
Móricz Zsigmond: Légy jó mindhalálig
Móricz Zsigmond: Novellák I-IV.
Móricz Zsigmond: Rokonok
Móricz Zsigmond: Úri muri
Mosonyi Aliz: Magyarmesék
Mózes Attila: Árvízkor a folyók megkeresik régi medrüket
Müller Rolf: Az erőszak neve: Péter Gábor
Murakami Haruki: Férfiak nő nélkül
Murakami Haruki: Világvége és a keményre főtt csodaország
Nádas Péter: A Biblia és más régi történetek
Nádas Péter: Az égi és a földi szerelemről
Nádas Péter: Az élet sója
Nádas Péter: Egy családregény vége
Nádas Péter: Emlékiratok könyve
Nádas Péter: Esszék
Nádas Péter: Évkönyv
Nádas Péter: Játéktér
Nádas Péter: Minotaurus
Nádas Péter: Párhuzamos történetek I-III.
Nádas Péter: Talált cetli
Nádas Péter: Világló részletek
Nagy Gergely: Angst
Nagy Koppány Zsolt: Nagyapám tudott repülni
Nagy Lea: Légörvény
Nagy Sz. Péter (szerk.): A népi-urbánus vita dokumentumai 1932–1947
Najmányi László: Downtown Blues
Nat Roid: Holtteste éltesse!
Nat Roid: Meghalni és megszeretni
Nathalie Léger: Samuel Beckett hallgatag életei
Ne mondj le semmiről
Neil Gaiman: Amerikai istenek
Németh Gábor: A tejszínről
Németh Gábor: Egy mormota nyara
Németh Gábor: Ez nem munka
Németh László: A minőség forradalma – Kisebbségben I-II. – Politikai és irodalmi tanulmányok, beszédek, vitairatok
Nguyen Luu Lan Anh – Fülöp Márta (szerk.): Kultúra és pszichológia
Niccolò Ammaniti: Ahogy Isten parancsolja
Nick Hornby: Egy fiúról
Nick Hornby: Fociláz
Nick Hornby: Pop, csajok, satöbbi
Noam Chomsky: Mondattani szerkezetek / Nyelv és elme
Norman Davies: Európa története
Norman Mailer: A bokszmeccs
Nyáry Krisztián: Így szerettek ők
Nyikolaj Nyikolajevics Noszov: Nemtudomka csodálatos kalandjai
Nyikolaj Nyikolajevics Noszov: Nemtudomka Napvárosban
Ödön von Horváth: Istentelen ifjúság
Odze György: Negyven
Okváth Imre – Palasik Mária (szerk.): Epizódok a Titkok Házából
Okváth Imre (szerk.): Katonai perek 1945–1958
Olasz Sándor: Mai magyar regények – Poétikai változatok fél évszázad regényirodalmában
Oliver Sacks: Hála
Oliver Sacks: Zenebolondok
Oravecz Imre: A hopik könyve
Oravecz Imre: Ondrok gödre
Ördögh Szilveszter: Koponyák hegye
Örkény István: Egyperces novellák
Otfried Preußler: Krabat a Fekete Malomban
Ottlik Géza: A Valencia-rejtély / Hajónapló / Pályákon
Ottlik Géza: Buda
Ottlik Géza: Hajnali háztetők
Ottlik Géza: Hajónapló
Ottlik Géza: Iskola a határon
Ottlik Géza: Minden megvan
Ottlik Géza: Próza
Őz Zsolt: Rakenroll
Papp Attila Zsolt: Az atlantiszi villamos
Papp István: A magyar népi mozgalom története
Papp István: Szemek a láncban
Papp Sándor Zsigmond: A Jóisten megvakul
Papp Sándor Zsigmond: Gyűlölet
Papp Sándor Zsigmond: Semmi kis életek
Papp-Zakor Ilka: Az utolsó állatkert
Para-Kovács Imre: A mamut dala
Para-Kovács Imre: Amerika Kiadó
Parti Nagy Lajos: Sárbogárdi Jolán – A test angyala
Passuth László: Esőisten siratja Mexikót
Patik László: Anna, édes
Paul Auster: A véletlen zenéje
Paul Auster: Az illúziók könyve
Paul Auster: Brooklyni balgaságok
Paul Auster: Holdpalota
Paul Auster: Láthatatlan
Paul Auster: New York trilógia
Paul Celan: Nyelvrács
Paul Verhaeghen: Omega minor
Pauline Melville: Napfogyatkozás Guyanában
Pavel Florenszkij: Az ikonosztáz
Pedro Amaral – Eötvös Péter: Parlando – Rubato
Péntek Orsolya: Az Andalúz lányai
Péntek Orsolya: Dorka könyve
Peter Handke: A kapus félelme tizenegyesnél
Péter László – Brendan Dooley – Donna Bohanan – Lawrence Stone – Volker Press – William D. Rubinstein: Túlélők
Péterfy Gergely: A golyó, amely megölte Puskint
Péterfy Gergely: Bányató
Péterfy Gergely: Kitömött barbár
Petőcz András: Idegennek lenni
Petőfi Sándor: Petőfi Sándor összes költeménye
Petrik Iván: Ki ölte meg Jean Cassinit?
Petrik Iván: Végre fázom
Philip K. Dick: Ubik
Philip Roth: Sabbath színháza
Pierre Bayard: Hogyan beszélgessünk olyan könyvekről, amelyeket nem olvastunk?
Pierre Bourdieu: A gyakorlati észjárás
Pierre Bourdieu: A művészet szabályai
Pilinszky János: Pilinszky János összes versei
Pléh Csaba: A pszichológia örök témái
Pléh Csaba: A természet és a lélek
Pléh Csaba – Unoka Zsolt (szerk.): Hány barátod is van?
Pőcze Flóra: A Moszkva tér gyermekei
Popol Vuh
Poszler György: Zuhanás a végkifejlet felé
Prónai Csaba (szerk.): Cigány világok Európában
R. J. McGregor: A kis detektívek
Raana Raas: Árulás
Raana Raas: Az ogfák vöröse
Radnóti Miklós: Radnóti Miklós összes versei és műfordításai
Radnóti Miklósné Gyarmati Fanni: Napló
Radnóti Sándor: Az Egy és a Sok
Rainer M. János: Bevezetés a kádárizmusba
Rainer M. János: Jelentések hálójában
Rainer M. János: Századosok
Rainer Maria Rilke: Duinói elégiák / Duineser Elegien
Rainer Maria Rilke: Malte Laurids Brigge feljegyzései és más szépprózai írások
Rainer Maria Rilke: Válogatott prózai művek
Randolph L. Braham: A népirtás politikája
Randolph L. Braham (szerk.): Tanulmányok a holokausztról I.
Ráth-Végh István: A könyv komédiája
Ráth-Végh István: Az emberi butaság
Ráth-Végh István: Szerelem, házasság
Ray Bradbury: Marsbéli krónikák – Kisregények és elbeszélések
Ray Rigby: A domb
Raymond Chandler: Kedvesem, isten veled!
Raymond Queneau: Zazie a metrón
Redl Károly (szerk.): Az égi és földi szépről
Rejtő Jenő (P. Howard): A fehér folt
Rejtő Jenő (P. Howard): A három testőr Afrikában
Rejtő Jenő (P. Howard): A Láthatatlan Légió
Rejtő Jenő (P. Howard): A megkerült cirkáló
Rejtő Jenő (P. Howard): A Néma Revolverek Városa
Rejtő Jenő (P. Howard): A szőke ciklon
Rejtő Jenő (P. Howard): A tizennégy karátos autó
Rejtő Jenő (P. Howard): Az elátkozott part
Rejtő Jenő (P. Howard): Az ellopott futár
Rejtő Jenő (P. Howard): Az előretolt helyőrség
Rejtő Jenő (P. Howard): Az elsikkasztott pénztáros / Egy bolond száz bajt csinál
Rejtő Jenő (P. Howard): Az elveszett cirkáló
Rejtő Jenő (P. Howard): Az elveszett cirkáló / A megkerült cirkáló
Rejtő Jenő (P. Howard): Bradley Tamás visszaüt
Rejtő Jenő (P. Howard): Csontbrigád
Rejtő Jenő (P. Howard): Egy bolond száz bajt csinál
Rejtő Jenő (P. Howard): Menni vagy meghalni
Rejtő Jenő (P. Howard): Piszkos Fred, a kapitány
Rejtő Jenő (P. Howard): Piszkos Fred, a kapitány / Piszkos Fred közbelép Fülig Jimmy őszinte sajnálatára
Rejtő Jenő (P. Howard): Piszkos Fred közbelép Fülig Jimmy őszinte sajnálatára
Rejtő Jenő (P. Howard): Vesztegzár a Grand Hotelben
Rényi Alfréd: Dialógusok a matematikáról
Rényi Alfréd (szerk.): Levelek a valószínűségről
Reuben Hersh: A matematika természete
Révai Gábor: Beszélgetések nem csak tudományról
Réz Pál – Parti Nagy Lajos: Bokáig pezsgőben
Réz Pál (szerk.): Holmi-antológia II.
Réz Pál (szerk.): Holmi-antológia III.
Richard Adams: Gesztenye, a honalapító
Richard Brautigan: Egy déli tábornok nyugatról / Hogy el ne fújja mind a szél
Richard Brautigan: Görögdinnye édes levében
Richard Brautigan: Hogy el ne fújja mind a szél
Richard Brautigan: Pisztrángfogás Amerikában
Richard Dawkins: A legnagyobb mutatvány
Richard Dawkins: Az önző gén
Richard Dawkins: Isteni téveszme
Richard P. Feynman: „Mit érdekel a mások véleménye?”
Richard P. Feynman: „Tréfál, Feynman úr?”
Richard Panek: 4% univerzum
Richard Webster: Miben tévedett Freud?
Ritter Andrea: Melegek
Rob Riemen: A szellem nemessége
Robert Dimery (szerk.): 1001 lemez, amit hallanod kell, mielőtt meghalsz
Robert Fulghum: A harmadik kívánság
Robert Fulghum: A harmadik kívánság 2.
Robert Graves: Én, Claudius
Robert Louis Stevenson: A fekete nyíl
Robert M. Pirsig: A zen meg a motorkerékpár-ápolás művészete
Robert Merle: A sziget
Robert Merle: Állati elmék
Robert Merle: Két nap az élet
Robert Merle: Malevil
Robert Merle: Mesterségem a halál
Robert Merle: Üvegfal mögött
Robert Merle: Védett férfiak
Robert Musil: A tulajdonságok nélküli ember I-III.
Robert Musil: Törless iskolaévei
Robert Perišić: Köpd le, aki rólunk kérdez
Roberto Bolaño: 2666
Roberto Bolaño: Éjszaka Chilében
Roberto Bolaño: Szülőföld
Roberto Bolaño: Távoli csillag
Roberto Bolaño: Vad nyomozók
Rockenbauer Zoltán: Apacs művészet
Roger Penrose: A császár új elméje
Roger Penrose: A nagy, a kicsi és az emberi elme
Roland Barthes: A szöveg öröme
Roland Barthes: Roland Barthes Roland Barthes-ról
Roland Barthes: Világoskamra
Romano Rácz Sándor: Cigány sor
Romsics Ignác: Magyarország története a XX. században
Romsics Ignác: Nemzet, nemzetiség és állam Kelet-Közép- és Délkelet-Európában a 19. és 20. században
Romsics Ignác – Szegedy-Maszák Mihály (szerk.): Mi a magyar?
Romsics Ignác (szerk.): Mítoszok, legendák, tévhitek a 20. századi magyar történelemről
Ronald Wardhaugh: Szociolingvisztika
Rónaszegi Miklós (szerk.): A nyikorgó idegen
Rosi Braidotti: Egy nomád térképei
Rubin Szilárd: Csirkejáték
Rubin Szilárd: Római Egyes
Rüdiger Safranski: A gonosz, avagy a szabadság drámája
Rüdiger Safranski: Idő
Rüdiger Vaas: Hawking új univerzuma
Rudolf Arnheim: A film mint művészet
Rudolf Wittkower – Margot Wittkower: A Szaturnusz jegyében

Iain M. Banks: A játékmester
Iain M. Banks: Anyag
Iain M. Banks: Ellentétek
Iain M. Banks: Emlékezz Phlebasra
Iain M. Banks: Fegyver a kézben
Iain M. Banks: Félemmetes géjpezet
Iain M. Banks: Hidrogén szonáta
Iain M. Banks: Holtpont
Ian Hancock: Mi vagyunk a romani nép
Ian Stewart: A természet számai
Ian Stewart: A végtelen megszelídítése
Ilja Varsavszkij: Molekuláris kávéház
Illyés Gyula: Petőfi Sándor
Illyés Gyula: Puszták népe
Ingmar Bergman: Színről színre
Ingo F. Walther – Rainer Metzger: Marc Chagall
Ioanna Karisztiani: Batyu
Irvin D. Yalom – Robert L. Brent: Szólok a rendőrnek
Irvine Welsh: Trainspotting
Irwin Shaw: Oroszlánkölykök
Isaac Asimov: Alapítvány
Isaac Asimov: Alapítvány és Birodalom
Isaac Asimov: Alapítvány és Föld
Isaac Asimov: Asimov teljes Alapítvány – Birodalom – Robot univerzuma I.
Isaac Asimov: Asimov teljes Alapítvány – Birodalom – Robot univerzuma II.
Isaac Asimov: Asimov teljes Alapítvány – Birodalom – Robot univerzuma III.
Isaac Asimov: Asimov teljes Alapítvány – Birodalom – Robot univerzuma IV.
Isaac Asimov: Asimov teljes Alapítvány – Birodalom – Robot univerzuma V.
Isaac Asimov: Asimov teljes science fiction univerzuma VI.
Isaac Asimov: Az Alapítvány pereme
Isaac Asimov: Második Alapítvány
Isaac Deutscher: Sztálin
Italo Calvino: Amerikai előadások
Italo Calvino: Eleink
Italo Calvino: Ha egy téli éjszakán egy utazó
Italo Calvino: Láthatatlan városok
Italo Calvino: Marcovaldo, avagy a városi évszakok
Ivan Kulekov: Harmadik személyben
Iványi Gábor: Hajléktalanok
J. D. Salinger: Franny és Zooey
J. D. Salinger: Zabhegyező
J. K. Rowling: Harry Potter és a bölcsek köve
J. K. Rowling: Harry Potter és a Félvér Herceg
J. K. Rowling: Harry Potter és a Főnix Rendje
J. K. Rowling: Harry Potter és a Halál ereklyéi
J. K. Rowling: Harry Potter és a Titkok Kamrája
J. K. Rowling: Harry Potter és a Tűz Serlege
J. K. Rowling: Harry Potter és az azkabani fogoly
J. M. Coetzee: A barbárokra várva
J. M. Coetzee: Elizabeth Costello
J. M. Coetzee: Szégyen
J. M. G. Le Clézio: Aranyhalacska
J. R. R. Tolkien: A babó
J. R. R. Tolkien: A Gyűrűk Ura
J. R. R. Tolkien: A szilmarilok
Jacek Dukaj: Extensa
Jack Kerouac: Hazajáró lélek és egyéb írások
Jack Kerouac: Úton
Jack London: A vadon szava
Jack London: Országúton
Jacques Ellul: Iszlám és zsidó-kereszténység
Jacques Le Goff: Assisi Szent Ferenc
Jakob Böhme: Földi és égi misztériumról
Jakus Ildikó – Hévizi Ottó: Ottlik-veduta
James Aldridge: Még egy utolsó pillantás
James Ellroy: A nagy sehol
James Ellroy: Az élet ára
James Ellroy: Fehér Jazz
James Ellroy: Fekete Dália
James Ellroy: Hollywood noktürn
James Ellroy: Szigorúan bizalmas
James Fenimore Cooper: Nagy indiánkönyv
James Jones: Most és mindörökké
James Joyce: Dublini emberek
James Joyce: Ifjúkori önarckép
James Rollins: Jégbörtön
Jamie Ford: Hotel az Édes és Keserű út sarkán
Jan Assmann: A kulturális emlékezet
Jan Assmann: A varázsfuvola
Jan Assmann: Mózes, az egyiptomi
Janics Kálmán: A hontalanság évei
Jannisz Ritszosz: Papírszeletek
Jánossy Lajos: Hamu és ecet
Jared Diamond: Háborúk, járványok, technikák
Javier Cercas: A határ törvényei
Javier Cercas: Szalamiszi katonák
Jávorszky Béla Szilárd – Sebők János: A magyarock története 1.
Jávorszky Béla Szilárd – Sebők János: A magyarock története 2.
Jávorszky Béla Szilárd – Sebők János: A Rock története 1.
Jávorszky Béla Szilárd – Sebők János: A Rock története 2.
Jean-Claude Carrière – Jean Delumeau – Umberto Eco – Stephen Jay Gould: Beszélgetések az idők végezetéről
Jean-Claude Carrière – Umberto Eco: Ne remélje, hogy megszabadul a könyvektől
Jean-Paul Sartre: A lét és a semmi
Jean-Paul Sartre: A szavak
Jean-Paul Sartre: Az ördög és a jóisten
Jean-Paul Sartre: Az Undor
Jean-Paul Sartre: Drámák I-II.
Jean-Paul Sartre: Egy vezér gyermekkora / A fal
Jean-Pierre Changeux: Agyunk által világosan
Jenei László: Bluebox
Jennifer Egan: Az elszúrt idő nyomában
Jerzy Sosnowski: Aglaja
Jevgenyij Tarle: Talleyrand
Jevgenyij Vodolazkin: Laurosz
Jevgenyij Zamjatyin: Mi
Jim Thompson: Svindlerek
Jiří Weil: Mendelssohn a tetőn
Jo Nesbø: Boszorkányszög
Jo Nesbø: Csótányok
Jo Nesbø: Denevérember
Jo Nesbø: Fehér éjszaka
Jo Nesbø: Fejvadászok
Jo Nesbø: Kísértet
Jo Nesbø: Leopárd
Jo Nesbø: Police
Jo Nesbø: Szomjúság
Jo Nesbø: Vér a havon
João Tordo: Memory Hotel
Joe Alex: Ki lesz a gyilkos?
Joël Dicker: Az igazság a Harry Quebert-ügyben
Johan Huizinga: A középkor alkonya
Johann Baptist Metz: Memoria passionis
John Archibald Wheeler – Edwin F. Taylor: Téridőfizika
John Barth: Az út vége
John Cage: A csend
John D. Barrow: A művészi világegyetem
John Gribbin: A multiverzum nyomában
John Gribbin: Az idő születése
John Gribbin: Schrödinger kiscicái és a valóság keresése
John Gribbin: Schrödinger macskája
John J. Nance: A lángok felett
John le Carré: A kém, aki bejött a hidegről
John le Carré: Egy tökéletes kém
John Scalzi: Szellemhadtest
John Steinbeck: Édentől keletre
John Steinbeck: Egerek és emberek
John Steinbeck: Érik a gyümölcs
John Stuart Mill: A szabadságról
John Sykes: Írország
John Williams: Stoner
John Wyndham: A triffidek napja
Jókai Mór: A fehér rózsa
Jókai Mór: A janicsárok végnapjai
Jókai Mór: A két Trenk
Jókai Mór: A kőszívű ember fiai
Jókai Mór: A nagyenyedi két fűzfa
Jókai Mór: Az arany ember
Jókai Mór: Egy az Isten
Jókai Mór: Egy magyar nábob
Jókai Mór: Erdély aranykora
Jókai Mór: És mégis mozog a Föld
Jókai Mór: Fekete gyémántok
Jókai Mór: Gróf Benyovszky Móric
Jókai Mór: Kárpáthy Zoltán
Jókai Mór: Névtelen vár
Jókai Mór: Rab Ráby
Jókai Mór: Szegény gazdagok
Jókai Mór: Törökvilág Magyarországon
Jon Fosse: Reggel és este
Jonathan Franzen: Diszkomfortzóna
Jonathan Franzen: Szabadság
Jonathan Lethem: Árva Brooklyn
Jonathan Safran Foer: Minden vilángol
Jonathan Swift: Gulliver utazásai
Jonathan Wilson: Futballforradalmak
Jordán Tamás: Hátrametszés
Jorge Luis Borges: A halhatatlanság
Jorge Luis Borges: Bábeli könyvtár
Jorge Luis Borges: Körkörös romok
Jorge Semprún: A nagy utazás
Jóry Judit: Szerelem és gyászdal
José Carlos Somoza: Athéni gyilkosok
José Saramago: A barlang
José Saramago: Jézus Krisztus evangéliuma
José Saramago: Káin
José Saramago: Megvilágosodás
José Saramago: Vakság
Joseph Conrad: A sötétség mélyén
Joseph Conrad: Nostromo
Joseph Heller: A 22-es csapdája
Jostein Gaarder: A történetárus
Jostein Gaarder: Sofie világa
József Attila: József Attila összes versei
József Attila: Szépség koldusa
Juan Rulfo: Pedro Páramo
Juan Villoro: Gólöröm
Juhász Tibor: Salgó blues
Julian Barnes: Flaubert papagája
Julio Cortázar: 62 / Kirakós játék
Julio Cortázar: A nyertesek
Julio Cortázar: Bestiárium
Julio Cortázar: Itt és most
Julio Cortázar: Kronópiók és fámák története
Julio Cortázar: Nagyítás
Julio Cortázar: Rítusok
Julio Cortázar: Sántaiskola
Julio Cortázar: Sehol sem teljesen jelen
Jürgen Habermas: Esszé Európa alkotmányáról
Jürgen Neffe: Albert Einstein igaz története
Jussi Adler-Olsen: A 64-es betegnapló
Jussi Adler-Olsen: Hajtóvadászat
Kabdebó Lóránt: Orbán Ottó – Színpompás ostrom
Kácsor Zsolt: A harminckét bolond
Kádas Mária: Kurgáni napló
Kálmán Béla – Elek István – Jankovics József – Kulcsár Szabó Ernő – Parti Nagy Lajos (szerk.): „Kováts” – jelenlét-revü
Kálmán C. György: Mű- és valódi élvezetek
Kálmán Gábor: Janega Kornél szép élete
Kálmán Jenő: Sicc
Kálmán Jenő: Sicc Afrikában
Kálmán Jenő: Sicc Meseországban
Kamarás István: Olvasatok
Kamarás István – Varga Csaba: Reformvár
Kamel Daoud: Új vizsgálat a Meursault-ügyben
Kántor Zoltán (szerk.): Nacionalizmuselméletek
Karácsony Benő: Napos oldal
Karádi Éva – Vezér Erzsébet (szerk.): A Vasárnapi kör
Karafiáth Orsolya: Szirén
Karin Fossum: Aki fél a farkastól
Karinthy Frigyes: Tanár úr kérem
Karinthy Frigyes: Utazás a koponyám körül
Karinthy Márton: Ördöggörcs
Karl May: A Medveölő fia
Karl May: A sivatag szelleme
Karl May: Az inka öröksége
Karl May: Az olajkirály
Karl Ploberger: 12 hónap a kertben
Karl R. Popper: A historicizmus nyomorúsága
Karl R. Popper: A nyitott társadalom és ellenségei
Károlyi Csaba: Mindig más történik
Károlyi Csaba: Non finito
Kaszt Ádám (szerk.): A holokauszt és a családom
Katona László: Hungária feltámadásáért
Katona László: Nemzetemhez szólok
Kazuo Ishiguro: A lebegő világ művésze
Kazuo Ishiguro: Árva korunkban
Kazuo Ishiguro: Az eltemetett óriás
Kazuo Ishiguro: Napok romjai
Kazuo Ishiguro: Noktürnök
Keith Oatley – Jennifer M. Jenkins: Érzelmeink
Keith Shadwick: Led Zeppelin 1968–1980
Kelecsényi László (szerk.): Az elbeszélés nehézségei
Kelecsényi László (szerk.): Ottlik
Kemény István: Állástalan táncosnő
Kemény István: Az ellenség művészete
Kemény István: Kedves Ismeretlen
Kemény István: Kemény István legszebb versei
Kemény István: Lúdbőr
Ken Kesey: Száll a kakukk fészkére
Kenedi János: Elhülyülésem története… és egyéb balgaságok
Kenneth Roberts: Északnyugati átjáró
Kerékgyártó István: Makk ász az olajfák hegyén
Kerékgyártó István: Rükverc
Keresztesi József (szerk.): Telep-antológia
Keresztury Tibor (szerk.): Szép versek 2004
Kertész Imre: A néző
Kertész Imre: A száműzött nyelv
Kertész Imre: Az angol lobogó
Kertész Imre – Esterházy Péter: Egy történet
Kertész Imre: Gályanapló
Kertész Imre: Jegyzőkönyv
Kertész Imre: Sorstalanság
Keszi Imre: A halhatatlanság szamárfülei
Khalid Boudou: Pizzamaffia
Kim Leine: A Végtelen-fjord prófétái
Kiss Ákos – Kiss-Ádám Rebeka – Süli András – Szabó Krisztina: A bakancstól a baseball sapkáig
Kiss Benedek: Nyáresti delírium
Kiss Benedek: Októberi tücskök
Kiss Benedek: Szomorún és boldogan
Kiss Ottó: A másik ország
Kiss Sándor: Az Arthur király mondakör
Kiss Tibor Noé: Aludnod kellene
Kittenberger Kálmán: Vadászkalandok Afrikában
Kjell Askildsen: A thesszaloniki kutyák
Klaniczay Gábor: Ellenkultúra a hetvenes-nyolcvanas években
Klein Sándor – Soponyai Dóra: A tanulás szabadsága Magyarországon
Kodolányi Gyula (szerk.): Szavak a szélbe
Komor Zoltán: NERekció
Kondor Vilmos: A bűntől keletre
Kondor Vilmos: Budapest noir
Konrád György: A látogató
Kontra Ferenc: A kastély kutyái
Kónyáné Kutrucz Katalin – Petrikné Vámos Ida: Ügynöksorsok – Ügynök? Sorsok?
Köpeczi Béla (szerk.): Az egzisztencializmus
Körmendi Lajos (szerk.): Levéltári kézikönyv
Kornai János: Ellentmondások és dilemmák
Kornai János: Indulatos röpirat a gazdasági átmenet ügyében
Kornis Mihály: Pestis előtt
Kőrösi Zoltán: Az ítéletidő
Kőrösi Zoltán: Az utolsó meccs
Kőrösi Zoltán: Szerelmes évek
Kőrösi Zoltán: Szívlekvár
Kőrösi Zoltán: Történetek a csodálatos csecsemők életéből
Kosztolányi Dezső: Esti Kornél
Kosztolányi Dezső: Kosztolányi Dezső összes versei
Kosztolányi Dezső: Nyelv és lélek
Kötter Tamás: Dögkeselyűk
Kötter Tamás: Rablóhalak
Kovách Imre (szerk.): Társadalmi Integráció
Kovács András Bálint – Szilágyi Ákos: Tarkovszkij
Kovács József: A blues története a kezdetektől napjainkig
Kovács Teréz: A paraszti gazdálkodás és társadalom átalakulása
Kővári Orsolya: Árnyékvilág
Kövi Pál: Erdélyi lakoma
Kozák Gyula: A szabadság kicsiny szigete
Középiskolai földrajzi atlasz
Krasznahorkai László: A Théseus-általános
Krasznahorkai László: Aprómunka egy palotáért
Krasznahorkai László: Az ellenállás melankóliája
Krasznahorkai László: Az urgai fogoly
Krasznahorkai László: Az utolsó farkas
Krasznahorkai László: Báró Wenckheim hazatér
Krasznahorkai László: Északról hegy, Délről tó, Nyugatról utak, Keletről folyó
Krasznahorkai László: Háború és háború
Krasznahorkai László: Kegyelmi viszonyok
Krasznahorkai László – Max Neumann: ÁllatVanBent
Krasznahorkai László: Megjött Ézsaiás
Krasznahorkai László: Megy a világ
Krasznahorkai László: Nem kérdez, nem válaszol
Krasznahorkai László – Ornan Rotem: A Manhattan-terv
Krasznahorkai László: Rombolás és bánat az Ég alatt
Krasznahorkai László: Sátántangó
Krasznahorkai László: Seiobo járt odalent
Kristó Gyula: Magyarország története 895-1301
Krusovszky Dénes: Akik már nem leszünk sosem
Krusovszky Dénes: Elégiazaj
Kuczka Péter (szerk.): MetaGalaktika 5.
Kukorelly Endre: A Memória-part
Kukorelly Endre: Porcelánbolt
Kukorelly Endre: TündérVölgy
Kun Zsuzsa: A világhírű magyar agy
Kurt Vonnegut: Az ötös számú vágóhíd
Kurt Vonnegut: Börleszk
Kurt Vonnegut: Börtöntöltelék
Kurt Vonnegut: Mesterlövész
L. Frank Baum: Oz, a nagy varázsló
Lackfi János: Halottnéző
Ladányi János: A burkolt szelekciótól a nyílt diszkriminációig
Ladányi János – Szelényi Iván: A kirekesztettség változó formái
Laki János (szerk.): Tudományfilozófia
Lampert Vera – Ujfalussy József (szerk.): Bartók breviárium
Lányi Gusztáv (szerk.): Politikai pszichológia
Lao-ce: Tao Te King
Lator László: A megmaradt világ
Lawrence Block: A betörő, aki eladta Ted Williamst
Lawrence Block: A betörő, aki parókát viselt
Lawrence Block: A betörő, aki Spinozát olvasott
Lawrence Block: A betörő, aki úgy festett, mint Mondrian
Lawrence Block: A halál völgyében
Lawrence Block: A pusztítás és teremtés ideje
Lawrence Block: Bérgyilkos
Lawrence Block: Bérgyilkos a célkeresztben
Lawrence Block: Bérgyilkos inkognitóban
Lawrence Block: Bérgyilkos mindörökké
Lawrence Block: Ha a szent kocsma is bezár
Lawrence Block: Sírok között
Lázár Ervin: A Hétfejű Tündér
Lázár Ervin: A Négyszögletű Kerek Erdő
Lázár Ervin: Gyere haza, Mikkamakka!
Leiszter Attila (szerk.): Webergonómia
Lengyel Balázs (szerk.): Újhold-Évkönyv 1986/1
Lengyel Balázs (szerk.): Újhold-Évkönyv 1986/2
Lengyel Balázs (szerk.): Újhold-Évkönyv 1987/1
Lengyel Balázs (szerk.): Újhold-Évkönyv 1987/2
Lengyel Balázs (szerk.): Újhold-Évkönyv 1988/1
Lengyel Balázs (szerk.): Újhold-Évkönyv 1989/1
Lengyel Balázs (szerk.): Újhold-Évkönyv 1989/2
Lengyel Imre Zsolt: Beszélgetés fákról
Léon Blum: Emlékek az „Ügy”-ről
Leonard Cohen: A kedvenc játék
Leonard Mlodinow: A tudattalan
LeRoi Jones: A blues népe
Leszek Kołakowski: Mit kérdeznek tőlünk a nagy filozófusok?
Lev Tolsztoj: Háború és béke
Lewis Carroll: Alice Csodaországban
Lewis Carroll: Alice Tükörországban
Li Taj-Po – Tu Fu – Po Csü-Ji: Li Taj-Po, Tu Fu, Po Csü-ji versei
Ligeti György: Ligeti György válogatott írásai
Linn Ullmann: Mielőtt elalszol
Ljudmila Ulickaja: Daniel Stein, tolmács
Ljudmila Ulickaja: Szonyecska
Lotte Hammer – Søren Hammer: Elvetemültek
Louis-Ferdinand Céline: Utazás az éjszaka mélyére
Ludassy Mária: Elhiszem, mert ésszerű
Ludwig Wittgenstein: Logikai-filozófiai értekezés
Luigi Luca Cavalli-Sforza: Genetikai átjáró

E. M. Cioran: A bomlás kézikönyve
E. Szabó László: A nyitott jövő problémája
Ed McBain: A bőszhedt Gyilkanessz
Ed McBain: A heccelődő
Ed McBain: Csitt!
Edda
Egon Friedell: Kőfejtő
El Kazovszkij: Homokszökőkút
Elias Canetti: Feljegyzések
Elias Canetti: Káprázat
Elliot Aronson: A társas lény
Elliot Aronson – Carol Tavris: Történtek hibák (de nem én tehetek róluk)
Elliot Aronson: Életem és a szociálpszichológia
Elmore Leonard: Tishomingo Blues
Elvis Peeters: Közöd?
Elzbieta Ettinger: Hannah Arendt – Martin Heidegger
Émile Ajar: Előttem az élet
Émile Durkheim: Az öngyilkosság
Engel Pál: Beilleszkedés Európába a kezdetektől 1440-ig
Engel Pál – Kristó Gyula – Kubinyi András: Magyarország története 1301–1526
Enrique Vila-Matas: Bartleby és társai
Eörsi István: A Maradjhű-utcában
Eörsi István: Az ötlábú bárány
Eörsi István: Emlékezés a régi szép időkre
Eörsi István: Ismerős úr a csúszdán
Erdély Miklós: Művészeti írások
Érdi Péter: Teremtett valóság
Erdős Virág: Ezt is el
Erdős Virág: Hátrahagyott versek
Eric Berne: Emberi játszmák
Eric Knight: Légy hű magadhoz
Eric Lambert: A zöld árnyak szigete
Eric Lambert: Dicsőségre ítélve
Eric Lambert: Húszezer rabló
Erich Fromm: A szeretet művészete
Erich Fromm: Férfi és nő
Erich Fromm: Menekülés a szabadság elől
Erich Kästner: A repülő osztály
Erich Kästner: Emil és a detektívek
Erich Kästner: Május 35.
Erik Satie: Egy ütődött (én) megfigyelései
Erle Stanley Gardner: A morcos lány esete
Erlend Loe: Doppler
Ernest Hemingway: A Kilimandzsáró hava
Ernest Hemingway: Akiért a harang szól
Ernest Hemingway: Az öreg halász és a tenger
Ernest Hemingway: Búcsú a fegyverektől
Ernest Hemingway: Elbeszélések
Ernest Hemingway: Fiesta
Ernest Hemingway: Halál délután
Ernest Hemingway: Szigetek az Áramlatban
Ernst Cassirer: A felvilágosodás filozófiája
Erőss Gábor – Kende Anna (szerk.): Túl a szegregáción
Erskine Caldwell: Tobacco Road – A semmi közepén
Erwin Schrödinger: Erwin Schrödinger válogatott írásai
Esterházy Péter: A halacska csodálatos élete
Esterházy Péter: A kitömött hattyú
Esterházy Péter: A szabadság nehéz mámora
Esterházy Péter: A szív segédigéi
Esterházy Péter: Az elefántcsonttoronyból
Esterházy Péter: Az olvasó országa
Esterházy Péter: Bevezetés a szépirodalomba
Esterházy Péter: Egy kékharisnya följegyzéseiből
Esterházy Péter: Egy nő
Esterházy Péter: Egyszerű történet vessző száz oldal – A kardozós változat
Esterházy Péter: Egyszerű történet vessző száz oldal – A Márk-változat
Esterházy Péter: Esti
Esterházy Péter: Függő
Esterházy Péter: Fuharosok
Esterházy Péter: Hahn-Hahn grófnő pillantása
Esterházy Péter: Harmonia Caelestis
Esterházy Péter: Hrabal könyve
Esterházy Péter: Javított kiadás
Esterházy Péter: Kis Magyar Pornográfia
Esterházy Péter – Marianna D. Birnbaum: Az évek iszkolása
Esterházy Péter: Pápai vizeken ne kalózkodj!
Esterházy Péter: Semmi művészet
Esterházy Péter – Szüts Miklós: A bűnös
Esterházy Péter: Termelési-regény
Esterházy Péter: Utazás a tizenhatos mélyére
Etgar Keret: 19,99!
Ezra Pound: Ezra Pound versei
F. Scott Fitzgerald: A nagy Gatsby
F. Scott Fitzgerald: Az éj szelíd trónján
Fábián László: ZZYZX-csízió
Faludy György: Pokolbeli napjaim után
Faludy György: Pokolbeli víg napjaim
Farkas András: Az esztétikai ítélet
Farkas Attila Márton: Filozófia előtti filozófia
Farkas Péter: Nehéz esők
Farkas Zsolt: Mindentől ugyanannyira
Farkas Zsolt: Most akkor
Farkas Zsolt: Szia
Fazekas Mihály: Lúdas Matyi
Fehér Boldizsár: Vak majom
Fejes Endre: Rozsdatemető
Fejős Éva: Eper reggelire
Fejtő Ferenc: Rekviem egy hajdanvolt birodalomért
Fejtő Ferenc: Szép szóval
Fekete Ádám: Fanyar nappalok a tokhal-tapétás szobában
Fekete István: A koppányi aga testamentuma
Fekete István: Barangolások
Fekete István: Bogáncs
Fekete István: Hajnal Badányban
Fekete István: Kele
Fekete István: Köd
Fekete István: Lutra
Fekete István: Őszi vásár
Fekete István: Tarka rét
Fekete István: Téli berek
Fekete István: Tüskevár
Fekete István: Vuk
Fekete Kálmán: Első magyar blues könyv
Ferencz Mónika: Hátam mögött dél
Ferenczné Árkos Ilona (szerk.): A pokolba tartó vonat
Ferge Zsuzsa: Társadalmi áramlatok és egyéni szerepek
Fernand Braudel: A kapitalizmus dinamikája
Fernand Braudel: A mindennapi élet struktúrái: a lehetséges és a lehetetlen
Fjodor Mihajlovics Dosztojevszkij: A félkegyelmű
Fjodor Mihajlovics Dosztojevszkij: A Karamazov testvérek
Fjodor Mihajlovics Dosztojevszkij: Bűn és bűnhődés
Flann O'Brien: Úszikkétmadáron
Fodor Ákos: Addig is
Fodor Ákos: Akupunktura
Fodor Ákos: Buddha Weimarban
Fodor Ákos: Kis téli-zene
Fodor András: Igor Sztravinszkij
Fodor Géza: Magánszínház
Földényi F. László: A testet öltött festmény
Földényi F. László: Az ész álma
Földesi Margit – Szerencsés Károly: A rebellis tartomány
Forgách András: 12 nő voltam
Francesco Fioretti: Sötét erdő
Frank Herbert: A Dűne
Frank Herbert: A Dűne eretnekei
Frank Herbert: A Dűne gyermekei
Frank Herbert: A Dűne istencsászára
Frank Herbert: A Dűne Káptalanház
Frank Herbert: A Dűne messiása
Frank László: Szélhámosok, kalandorok
Fredric Jameson: A posztmodern, avagy a kései kapitalizmus kulturális logikája
Frei Tamás: A bankár
Friedhart Klix: Az ébredő gondolkodás
Friedrich Nietzsche: A tragédia születése
Füst Milán: A feleségem története
Fűzfa Balázs (szerk.): Mélylégzés
Galgóczi Erzsébet: Vidravas
Gallov Rezső: Amerikai arénák
Gao Xingjian: Lélek-hegy
Garaczi László: Hasítás
Garaczi László: Mintha élnél
Garaczi László: Plazmabál
Gárdonyi Géza: Egri csillagok
Gazdag József: Egy futballfüggő naplójából
Gelenczei Emil: A sakk-király magánélete
Geoffrey Miller: A párválasztó agy
Georg Trakl: Georg Trakl válogatott versei
George Mann: Mechanikus London
George Orwell: 1984
George Orwell: A fikusz és az Antikrisztus
George Orwell: Állatfarm
George Zarnecki: Kolostorok, szerzetesek, barátok
Georges Duby: A katedrálisok kora
Georges Simenon: Aki a vonatokat nézte
Georges Simenon: Az elátkozott hajó
Georges Simenon: Maigret albérletben
Georges Simenon: Maigret az iskolában
Georges Simenon: Maigret és a bíró háza
Georges Simenon: Maigret és a fantom
Georges Simenon: Maigret és a flamand lány
Georges Simenon: Maigret és a gengszterek
Georges Simenon: Maigret és a három nő
Georges Simenon: Maigret és a kiugrott felügyelő
Georges Simenon: Maigret és a Langaléta
Georges Simenon: Maigret és a lusta betörő
Georges Simenon: Maigret és a szombati kliens
Georges Simenon: Maigret és a varázslatos sziget
Georges Simenon: Maigret és az éjszaka örömei
Georges Simenon: Maigret és az idegek harca
Georges Simenon: Maigret habozik
Georges Simenon: Maigret kudarcot vall
Georges Simenon: Maigret New Yorkban
Georges Simenon: Maigret nyaralni megy
Georges Simenon: Maigret türelmes
Georges Simenon: Maigret védekezik
Gerlóczy Márton: A csemegepultos naplója
Gerő András (szerk.): Sorsdöntések
Gertrude Stein: Picasso
Gintli Tibor: Irodalmi kalandtúra
Gion Condrau: Sigmund Freud és Martin Heidegger
Giovanni Boccaccio: Dekameron
Göbölyös N. László: Az ajtókon innen és túl
Göbölyös N. László: Hatvannyolc – Akkor és azóta
Göbölyös N. László: Led Zeppelin
Göbölyös N. László (szerk.): Vadpartok
Gonda János: Jazzvilág
Gordon W. Allport: Az előítélet
Gozsdu Elek: Köd
Grabócz Márta: Zene és narrativitás
Grace Davie: A vallás szociológiája
Graeme Simsion: A Rosie projekt
Graham Swift: Anyák napi kimenő
Grätzer József: SICC
Grecsó Krisztián: Vera
Guillermo Martínez: Luciana B. lassú halála
Guillermo Martínez: Oxfordi sorozat
Guy de Maupassant: A Szépfiú
Gyarmati György: Március hatalma – A hatalom márciusa
Gyarmati György – Palasik Mária (szerk.): A Nagy testvér szatócsboltja
Gyarmati György – Palasik Mária (szerk.): Honukban otthontalanok
Gyarmati György – Pihurik Judit (szerk.): Metszetek bolsevizmusról, sztálinizmusról
Gyertyán Ervin: A kiberneroszok tündöklése és bukása
Györe Balázs: Halottak apja
Győrffy Ákos: A hegyi füzet
Győrffy Ákos: Akutagava noteszéből
Győrffy Ákos: Haza
Györffy Miklós: Michelangelo Antonioni
György Péter: Állatkert Kolozsváron
György Péter: Apám helyett
Gyurgyák János: Ezzé lett magyar hazátok
Gyurgyák János – Kisantal Tamás (szerk.): Történetelmélet I-II.
Gyurkó László: Faustus doktor boldogságos pokoljárása
Gyurkovics Tamás: Migrén
H. Nagy Péter: Orfeusz feldarabolva
Hafner Zoltán (szerk.): Krasznahorkai beszélgetések
Hajdú Farkas-Zoltán: Békebeli 1913
Hajnal István: Az újkor története
Hajnóczy Péter: A halál kilovagolt Perzsiából
Hajnóczy Péter: Hajnóczy Péter összegyűjtött írásai
Haller József: Miért agresszív az ember?
Hamvas Béla: A bor filozófiája
Hamvas Béla: A láthatatlan történet
Hamvas Béla: Az ősök nagy csarnoka I-IV.
Hamvas Béla: Az öt géniusz / A bor filozófiája
Hamvas Béla: Hagyomány
Hamvas Béla: Karnevál
Hamvas Béla: Scientia sacra
Hankiss Elemér: A Tízparancsolat ma
Hankiss Elemér: Az ezerarcú én
Hankiss Elemér: Az irodalmi mű mint komplex modell
Hankiss Elemér – Csányi Vilmos – Fehér Márta – Jelenits István – Pléh Csaba: Az ember és az antilop
Hankiss Elemér: Félelmek és szimbólumok
Hankiss Elemér – Lengyel László: Kétszög – Idegen világban? / A távol közelében
Hankiss Elemér: Társadalmi csapdák és diagnózisok
Hannu Rajaniemi: A kauzalitás angyala
Hannu Rajaniemi: Fraktálherceg
Hannu Rajaniemi: Kvantumtolvaj
Hans Belting: A hiteles kép
Hans-Georg Gadamer: Igazság és módszer
Hans-Michael Koetzle: Fotóikonok: Képek és történetük 1.
Harald Lesch – Jörn Müller: A nagy bumm második felvonása
Harald Voetmann: Plinius szerint a világ
Hargittai István: Ambíció és kíváncsiság
Harry Martinson: Messzi volt Klockrike
Havasréti József – Guld Ádám (szerk.): Zenei szubkultúrák médiareprezentációja
Háy János: A bogyósgyümölcskertész fia
Háy János: A Gézagyerek
Háy János: Az öregtó felé
Háy János: Háyland
Háy János: Házasságon innen és túl
Háy János: Napra jutni
Hazai Attila: Feri: Cukor Kékség
Házas Nikoletta: A dobozba zárt gondolat
Hegedűs Judit: A javítóintézet világa
Hegyi Lóránd: Avantgarde és transzavantgarde
Hegyi Lóránd: Új szenzibilitás
Heller Ágnes – Kőbányai János: Bicikliző majom
Heller Ágnes: Olvasónapló 2016–2017
Henri Michaux: Tartóoszlopok
Henri Stierlin: Ősi korok építészeti csodái
Henryk Sienkiewicz: A kislovag
Herman Wouk: Zendülés a Caine hadihajón
Hermann Hesse: A fürdővendég / A nürnbergi utazás
Hermann Hesse: Az üveggyöngyjáték
Hermann Hesse: Gertrud
Hermann Hesse: Kerék alatt
Hermann Hesse: Knulp
Hermann Hesse: Narziss és Goldmund
Hermann Hesse: Peter Camenzind
Hetyei László: Az újpesti labdarúgás bajnokcsapatai
Hidas Judit: Seb
Hobo (Földes László): Rolling Stones könyv
Hódosi Zoltán – Nóti-Nagy Attila: A zsoldos
Homérosz: Íliász
Homérosz: Odüsszeia
Horváth András – Szabó Attila: Űrkorszak
Horváth (EÖ) Tamás: Ahol a part szakad
Horváth László Imre: Lett este és lett reggel
Horváth Márta (szerk.): A művészet eredete
Horváth Péter: Kedves Isten
Horváth Sándor (szerk.): Az ügynök arcai
Horváth Tamás: A láthatatlan fészek
Hraskó Péter: A könyvtár foglya
Hraskó Péter: Biztos, hogy az energia megmarad?
Huszár Tibor: Kádár János I-II.

A sárkánykirály lánya
Abdulah Sidran: Emlékszel-e Dolly Bellre?
Adam Michnik: Szemben az árral
Adolfo Bioy Casares – Italo Calvino: Morel találmánya / Láthatatlan városok
Ady Endre: Ady Endre összes versei
Ady Endre: Vér és arany
Agatha Christie: A Nagy Négyes
Agatha Christie: Harmadik lány
Agatha Christie: Tíz kicsi néger
Agneta Pleijel: Lord Sohamár
Ágoston Hugó (szerk.): Piknik a senkiföldjén
Ágoston Vilmos: A kisajátított tér
Agota Kristof: Trilógia
Ákos Károly (szerk.): Új magyar lexikon I-VII.
Alain Badiou: A század
Alain Robbe-Grillet: A radírok
Alan Alexander Milne: Micimackó
Alan Lightman: Einstein álmai
Alan Sillitoe: A hosszútávfutó magányossága / Szombat este, vasárnap reggel
Albert Camus: Közöny
Albert Camus: Közöny / A pestis / A bukás
Albert Camus: Sziszüphosz mítosza
Albert Einstein – Sigmund Freud: Háború, de miért?
Aldous Huxley: Szép új világ
Alekszandr Szolzsenyicin: Ivan Gyenyiszovics egy napja
Alessandro Baricco: Mr. Gwyn
Alessandro Baricco: Selyem
Aletta Vid: E mái nap szül
Alex Bandy: A Csokoládé-gyilkosság
Alexa Károly – Tárnok Zoltán (szerk.): Isten tenyerén ülünk
Alexander Waugh: A Wittgensteinek
Alexandre Dumas: A három testőr
Alexandre Dumas: Bragelonne vicomte
Alexandre Dumas: Monte Cristo grófja
Alföldy Jenő (szerk.): Beszélgetések Petri Györggyel
Ambrose Bierce: Bagoly-folyó
Andor Mihály: Szegény Micsinay
András László: Egy medvekutató feljegyzései
András László: Rasszista utazások
András László: Világos indul
András Sándor: Gyilkosság Alaszkában
András Sándor: Malevics és a művészet
André Breton: Nadja
André Malraux: Az ember sorsa
Andrea Camilleri: Az uzsonnatolvaj
Andrej Koncsalovszkij – Andrej Tarkovszkij: Az ikonfestő
Andrej Tarkovszkij: A megörökített idő
Andrew Scull: Az őrület kultúrtörténete
Andrus Kivirähk: Az ember, aki beszélte a kígyók nyelvét
Andy Clark: A megismerés építőkövei
Angyalosi Gergely: A minta fordul egyet
Antoine de Saint-Exupéry: A kis herceg
Anton Pavlovics Csehov: Három nővér
Aposztolosz Doxiadisz: Petrosz bácsi és a Goldbach-sejtés
Arkagyij Sztrugackij – Borisz Sztrugackij: A hétfő szombaton kezdődik
Arkagyij Sztrugackij – Borisz Sztrugackij: Bogár a hangyabolyban
Arkagyij Sztrugackij – Borisz Sztrugackij: Lakott sziget
Arkagyij Sztrugackij – Borisz Sztrugackij: Stalker
Arnaldur Indriðason: Hideg nyomon
Arthur C. Clarke: A város és a csillagok
Arthur C. Danto: Hogyan semmizte ki a filozófia a művészetet?
Arthur Conan Doyle: A sátán kutyája
Arthur Conan Doyle: Sir Arthur Conan Doyle összes Sherlock Holmes története I-II.
Arthur Koestler: A tizenharmadik törzs
Arthur Koestler: Sötétség délben
Arthur Miller: Az ügynök halála
Arthur Miller: Drámák
Arthur Peacocke: Egy tudományos kor teológiája
Astrid Lindgren: Az ifjú mesterdetektív
Audrey Niffenegger: Az időutazó felesége
Babiczky Tibor: Félbehagyott költemények
Babiczky Tibor: Magas tenger
Babits Mihály: Az írástudók árulása
Babits Mihály: Babits Mihály összegyűjtött versei
Babits Mihály: Jónás könyve
Bächer Iván: Kék Duna Keringő
Bächer Iván – Teknős Miklós: Megyek Budára
Baka István: Összegyűjtött versek
Baka István: Szekszárdi mise
Balás Gábor: A székelyek nyomában
Balassa Iván – Ortutay Gyula: Magyar néprajz
Balassa Péter: A bolgár kalauz
Balázs Sándor: Asztalosmunkák a ház körül
Balogh Ádám: Nyers
Balogh Robert: Durva a nyár
Bán András: A vizuális antropológia felé
Bán Zoltán András: Hölgyszonáta
Bán Zoltán András: Keserű
Bán Zoltán András: Meghalt a főítész
Bán Zsófia: Amerikáner
Bán Zsófia: Amikor még csak az állatok éltek
Bán Zsófia: Lehet lélegezni!
Bán Zsófia: Próbacsomagolás
Bán Zsófia: Turul és dínó
Bankó András: Muzsikás évtizedek
Bárány Tibor: A művészet hétköznapjai
Barcsi Tamás: A kivonulás mint lázadás
Barcsi Tamás: Az emberi méltóság filozófiája
Barcsi Tamás – Szabó Gábor (szerk.): 68 kísértése
Bari Károly: Csönd
Barna Imre – Kenedi János – Rózsa Judit – Sulyok Miklós (szerk.): A Napló – 1977–1982 – Válogatás
Barna Imre (szerk.): Szerelemről álmodozva
Barnás Ferenc: A kilencedik
Barnás Ferenc: Másik halál
Bartók Béla: A népzenéről
Bartók Imre: Jerikó épül
Bazsányi Sándor – Horkay Hörcher Ferenc – Lázár Kovács Ákos – Tőzsér Endre – Zsávolya Zoltán (szerk.): Útjaidon
Beck Mihály: Humor a tudományban
Beck Mihály: Parajelenségek és paratudományok
Beck Tamás: Isten szemtelenül fiatal
Beke László (szerk.): Tartóshullám – Jóvilág 2. – A Bölcsész Index antológiája 1985.
Békés Márton – Böcskei Balázs: Ki!
Békés Pál: Bélyeggyűjtemény
Békés Pál: Érzékeny útazások Közép-Európán át
Békés Pál – Tóth Krisztina (szerk.): Hasítás
Bencsik Orsolya: Akció van!
Benedek Szabolcs: Beatles vágatlanul
Bengt Jangfeldt: A nyelv az Isten
Bényei Tamás: Rejtélyes rend
Bereczkei Tamás: Evolúciós pszichológia
Beregi Tamás: Egyetleneim
Béresi Csilla: Festett szivárvány
Berniczky Éva: Várkulcsa
Berta Ádám: Nem attól vizes a hal
Bertényi Iván (szerk.): A történelem segédtudományai
Beszélő
Biblia
Bibó emlékkönyv I-II.
Bibó István: Válogatott tanulmányok I-IV.
Bibó István: Zsidókérdés Magyarországon 1944 után
Bill Bryson: Shakespeare
Bill Price: A sakk története ötven lépésben
Bíró Yvette: A hetedik művészet
Bíró Yvette: Futó
Bíró Zsuzsa: Mallarmé macskái
Bitó László: Newton kutyája
Bob Dylan: Krónikák
Bódis Kriszta: Carlo Párizsban
Bodó Balázs: A szerzői jog kalózai
Bodó Mihály: A festészet mint nyelvjáték
Bodor Ádám: A barátkozás lehetőségei
Bodor Ádám: A börtön szaga
Bodor Ádám: Sehol
Bodor Ádám: Sinistra körzet
Bódy Gábor: Egybegyűjtött filmművészeti írások 1.
Bódy Gábor: Tüzes angyal / Psychotechnikum azaz Gulliver mindenekelőtti utazása Digitáliában
Bogdán László: Hutera Béla utolsó utazása
Bogdán László: Öt korsó sör a Golgotában
Bögre Zsuzsanna – Keszei András – Ö. Kovács József (szerk.): Az identitások korlátai
Bögre Zsuzsanna (szerk.): Élettörténet a társadalomtudományokban
Bohumil Hrabal: A városka, ahol megállt az idő
Bohumil Hrabal: Adagio lamentoso
Bohumil Hrabal: Bambini di Praga 1947
Bohumil Hrabal: Díszgyász
Bohumil Hrabal: Egy osztályismétlő emlékezései
Bohumil Hrabal: Foghíjak
Bohumil Hrabal: Gyöngéd barbárok
Bohumil Hrabal: Harlekin milliói
Bohumil Hrabal: Házimurik
Bohumil Hrabal: Macska-maszkabál, avagy gyónás feloldozás nélkül
Bohumil Hrabal: Őfelsége pincére voltam
Bohumil Hrabal: Sörgyári capriccio
Bohumil Hrabal: Szigorúan ellenőrzött vonatok
Bohumil Hrabal: Táncórák idősebbeknek és haladóknak
Bohumil Hrabal: Véres történetek és legendák
Bohumil Hrabal: Vita nuova
Bólya Péter: A védőirat
Bólya Péter: A veréb századik lépése
Borbély Szilárd: Nincstelenek
Boris Vian: Köpök a sírotokra
Boris Vian: Tajtékos napok
Boris Vian: Venyigeszú és a plankton
Borislav Pekić: Veszettség
Borisz Paszternak: Zsivago doktor
Boros János: A demokrácia antropológiája
Boros János: A megismerés talánya
Borvendég Zsuzsanna – Palasik Mária: Vadhajtások
Bozóky József: Majdnem Nirvána
Brandon Hackett: Az ember könyve
Branimir Šćepanović: Földbe némult száj
Brenzovics Marianna: Hasadás
Bret Easton Ellis: Amerikai psycho
Bret Easton Ellis: Nullánál is kevesebb
Brian Cox – Jeff Forshaw: E=mc² (De miért olyan nagy ügy ez?)
Brian Herbert – Kevin J. Anderson: A Dűne – A Butleri Dzsihad
Brian Herbert – Kevin J. Anderson: A Dűne – A corrini csata
Brian Herbert – Kevin J. Anderson: A Dűne – A gépirtó hadjárat
Brian Herbert – Kevin J. Anderson: A Dűne – A Harkonnen-ház
Brian Herbert – Kevin J. Anderson: A Dűne – Az Atreides-ház
Brian Herbert – Kevin J. Anderson: A Dűne homokférgei
Brian Herbert – Kevin J. Anderson: A Dűne vadászai
Bródy Sándor: A nap lovagja
Bruno Monsaingeon: Richter
Burns Katalin: Szőttesek regénye
Carl Gustav Jung: A lélektani típusok
Carl Sagan: Az éden sárkányai
Carlo Ancelotti – Chris Brady – Mike Forde: Csendes vezetés
Carson McCullers: Magányos vadász a szív
Castiglione László: Az ókor nagyjai
Cees Nooteboom: Dal a látszatról és a valóságról
Cees Nooteboom: Mindenszentek
Cees Nooteboom: Szertartások
Chaim Potok: A nevem Asher Lev
Charles Bukowski: Nők
Charles Frazier: Hideghegy
Charles Portis: A félszemű
Charles R. Cross: Tükörszoba – Jimi Hendrix élete
China Miéville: Perdido pályaudvar, végállomás I-II.
Chris Anderson – David Sally: Számháború
Christoph Drösser: Csábító erők
Christoph Ransmayr: Az utolsó világ
Christoph Ransmayr: Cox vagy az idő múlása
Christopher Moore: Mocskos meló
Chuck Palahniuk: Harcosok klubja
Claudio Magris: Egy másik tenger
Cormac McCarthy: Az út
Cormac McCarthy: Isten gyermeke
Cormac McCarthy: Nem vénnek való vidék
Cormac McCarthy: Suttree
Cormac McCarthy: Vad lovak
Csabai László: Száraz évszak
Csalog Zsolt: Parasztregény
Csányi Vilmos: A lény és az őrző
Csányi Vilmos: Az emberi természet
Csányi Vilmos: Bukfenc mindent tud…
Csányi Vilmos – Miklósi Ádám (szerk.): Fékevesztett evolúció
Csaplár Vilmos: Igazságos Kádár János
Cseh Gergő – Krahulcsán Zsolt – Müller Rolf – Pór Edit (szerk.): Zárt, bizalmas, számozott II. Irodalom-, sajtó-, és tájékoztatáspolitika 1962–1979
Csepeli György: A hatalom anatómiája
Csepeli György – Murányi István – Prazsák Gergő: Új tekintélyelvűség a mai Magyarországon
Csepelyi Adrienn: Belemenés
Cserenkó Gábor: Egy megfigyelő feljegyzései
Cseres Tibor: Hideg napok
Cserna-Szabó András: Az abbé a fejével játszik
Cserna-Szabó András: Mérgezett hajtűk
Csernus Imre: A nő
Csiffáry Gabriella: Az aranyérem másik oldala
Csizmadia Ervin: A magyar demokratikus ellenzék
Csobánka Zsuzsa: Belém az ujját
Csokonai Lili: Tizenhét hattyúk
Csörsz István: Sírig tartsd a pofád
Csukás István: Keménykalap és krumpliorr
Czesław Miłosz: A hatalom megragadása
D. M. Thomas: A fehér hotel
Dan Brown: A Da Vinci-kód
Dan Brown: Inferno
Dan Simmons: Endymion
Dan Simmons: Endymion felemelkedése
Dan Simmons: Hyperion
Dan Simmons: Hyperion bukása
Dan Simmons: Ílion
Dan Simmons: Terror
Daniel Arasse: Festménytalányok
Daniel C. Dennett: Az intencionalitás filozófiája
Daniel Defoe: Robinson Crusoe
Daniel Kehlmann: A világ fölmérése
Daniel Kehlmann: F
Daniel Keyes: Virágot Algernonnak
Danilo Kiš: A holtak enciklopédiája
Danyiil Harmsz: Esetek
Daron Acemoglu – James A. Robinson: Miért buknak el nemzetek?
Darvasi Ferenc: Határjárás
Darvasi László: Horger Antal Párisban
Darvasi László: Isten. Haza. Csal.
Darvasi László: Taligás
Daša Drndić: Leica formátum
David Baldacci: A Teve Klub
David Freedman – Robert Pisani – Roger Purves: Statisztika
Dávid Katalin: Chagall
David Mitchell: Szellemírók
David Osborn: Vadászidény
Demény Péter: A lélek trolija
Dénes József: Szökésben
Dennis Lehane: Hideg nyomon
Dennis Lehane: Megszentelt életek
Dennis Lehane: Sötétség, fogd meg a kezem
Déry Tibor: G. A. úr X.-ben
Dés Mihály: Pesti barokk
Dezső András: Maffiózók mackónadrágban
Didier Daeninckx: A lemezlovasokat lelövik, ugye?
Dimitri Verhulst: Semmivégre
Dino Buzzati: A Tatárpuszta
Dino Buzzati: Hajtóvadászat öregekre
Dmitry Glukhovsky: Metró 2033
Dmitry Glukhovsky: Metró 2034
Doboss Gyula: A Merza-napló
Dolinszky Miklós: A Mozart űrhajó
Donald Barthelme: A Holtapa
Donald E. Westlake: A nagy zöld balhé
Dosztányi Imre (szerk.): Settenkedő ködök, fagyok
Douglas Adams: Galaxis útikalauz stopposoknak
Dragomán György: Máglya
drMáriás: Nem élhetek Milošević nélkül
Dubravka Ugrešić: A feltétel nélküli kapituláció múzeuma
Dümmerth Dezső: Az Árpádok nyomában
Dunajcsik Mátyás: Balbec Beach
Dupcsik Csaba: A magyarországi cigányság története
Duray Miklós: Kutyaszorító
Dževad Karahasan: Keleti díván

FELETTÉBB KÜLÖNÖS JELENSÉGEK TÁRHÁZA 
[részlet]

(kórház) 
komor épületekbe költöznek néha 
pizsamában heverésznek miközben 
megsárgulnak és főzelék szaguk lesz

idegenek tapogatják testüket s rokonaik 
enni adnak nekik azt kérdezik 
meddig tart ez az egész de választ 
nem kapnak csak keserű mérgeket 
hogy ne felejtsék el 
bármikor meghalhatnak

Kár, hogy nem vagyok irodalmár, nem tudok verselemzést írni, nem tudok egy verseskötetről szakszerű recenziót írni, pedig ez a kötet megérdemelné. 
Petrik Iván pápai levéltáros nem személyes ismerősöm, de dedikált példányt küldött a verseskötetéből – nyilván azért, mert az első megjelent prózakötetéről* szinte rajongva írtam. Na, most én úgy vagyok ezzel, hogy ha egy szerzőt ismerek, akkor azzal sokkal szigorúbb vagyok SPOILER. Ebből következően most jól le kéne húznom ezt a kötetet, de sajnos nem tudom, mert tetszik. Remek versek vannak benne. Eredetileg rangos folyóiratokban jelentek meg, olyanokban, mint a Holmi, a Forrás, a Műút. 
Ehhez képest ez a kötet a Napkút Kiadónál jelent meg, ami ugyan egy igényes hely**, de azért mégsem az első vonal, nem egy Magvető vagy Jelenkor. Ezt nem is értem. 
A kötet öt ciklusban hatvanhat verset tartalmaz, és ezek közül egyik sem igénytelen blöff. Némelyik ugyan nem tetszik, de ezekben az esetekben valószínűleg bennem van a hiba, mert éppen nincs rájuk elég figyelmem, fogékonyságom. Ami nem tetszik, arról nincs mit mondanom. 
Van egy ciklus, amit az elejétől a végéig imádtam, ez a FELETTÉBB KÜLÖNÖS JELENSÉGEK TÁRHÁZA versciklus igazából Bradbury Marsbéli krónikáiból vagy Cortázar Kronópiók és fámák történeteiből idézet. Fanyar humor és metsző tekintet.

FELETTÉBB KÜLÖNÖS JELENSÉGEK TÁRHÁZA 
[részlet]

(fésű) 
a paradicsomos hal csomagolópapírban 
él innét fogják ki kezeikkel és 
magukba tömik mind 
a mértékletesség szent állatát 
sört isznak mellé 
ujjaik számával azonban 
elégedetlenek 
és színes áttetsző anyagból megsokszorozzák

kínzóeszköz talán 
hiszen hegyes végeivel a fejüket 
kaparják az önismeret nehéz pillanataiban 
ekkor magukat bámulják 
saját szemükbe mélyednek 
és zavarodottan távoznak

A nők, ha nagyon akarnak, találhatnak a kötetben szerelmes verset is. :P

NULLFOKOK 
/részlet/

mihez kezdjek a szándékaiddal 
a véletlenjeidben fázom 
épp rám illik ez a szépségeiddel bélelt 
elnyűtt bunda 
megvéd minden viszontagságtól 
kíméletlenségedből a mínuszfokok 
kigördülnek 
mint egy hajnali járat a remíz elé és 
megkerülnek hóízű selymes csókjaid 
ahogy a csatában elveszett lovak 
dideregve poroszkálnak 
hazafelé

A kötet többsége nagyon erős gondolati ritmussal megírt szabadvers, néhol belső rímekkel, alapvetően intellektuális megközelítéssel, egy értelmiségi reflektál a világra és önmagára. A személyesség óvatos, megjelenik ugyan, de nem olyankor, amikor a látványos érzelmek uralkodnak el az emberen. 
Petrik Ivánt nem fogják tanítani a gimnáziumban a Magyar Érdemrend Tisztikereszt polgári tagozat kitüntetésben részesült Dr. TURCZI ISTVÁN Babérkoszorú díjas és József Attila-díjas költő, író, műfordító, irodalomszervező, a Magyar PEN Club főtitkára, a Parnasszus folyóirat alapító főszerkesztője Tandori Dezső helyett, de érdemes figyelni rá, igényes, jó költő, ajánlom olvasásra a verseit.

* Petrik Iván: Ki ölte meg Jean Cassinit?  
Erről a kötetről egy másik elismerő írás: 
Szántó Domingó: Novellák a levéltárból 
** http://www.napkut.hu/

„Safranski új műve az idő kultúra-történetét mutatja be, és ennyiben elolvasásra méltó. Új, jövőbe mutató meggondolásokkal azonban nem találkozhatunk benne.” – idézi Weiss János az ÉS-ben közölt recenziójában egyetértőleg Stefanie Panzenböck véleményét. Weiss Jánosnak tehát alapjaiban tetszik ez a könyv, bár tud más kritikusok kifogásairól is: 
A művet egyesek az Európa-centrikussága (a keleti kultúrákra való utalások csak az utolsó fejezetben és csak periférikusan jelennek meg), mások a természettudományos idő-elképzelések elhanyagolása (ebben a témakörben találkozhatunk a legtöbb nagyvonalú és a hibahatárt átlépő megfogalmazással), megint mások az alcímben feltett kérdés megválaszolatlansága miatt bírálták.

Grozdits Hahó a Librariuson írja: 
Az időről beszél, és sajátos, rá jellemző szempontjai szerint elmondja azt, amit eddig tudtunk és/vagy tudni véltünk. Évezredek tapasztalatát foglalja össze úgy, hogy elolvasva triviálisnak tűnő dolgokat veszünk észre. Csupa olyasmit, ami magunktól nem jut eszünkbe… de eszünkbe juthatott volna! (Kicsit olyan a helyzet, mint amikor a kortárs művészetre azt mondja Valaki lekicsinylőn: Ezt én is meg tudnám csinálni!”)

Ezekhez én privát véleményként azt teszem hozzá, hogy bár Safranski idealista filozófus*, és rengetegszer hivatkozik Platonra és Heideggerre, akiket én ki nem állhatok, de nagyon jó stílusban, érthetően és világosan fogalmazva, és hatalmas filozófiai és irodalmi műveltséget felvonultatva ír, ezért még az ateisták-materialisták számára is ajánlott olvasmány.

A könyv a Typotex kiadásában jelent meg, ezért érdemes felkeresni a könyv adatlapját**, ahol az előszó és a részletes tartalomjegyzék is olvasható. Kedvcsinálónak ide idézem az utolsó két fejezet címszavait:

9. fejezet 
Játék az idővel 
A nyelv és az írás által nyert játékterek. Az idő fokozatainak felfedezése és az elbeszélés születése. „Kas bukása”, egy afrikai mítosz. Az elbeszélés mint a túlélés eszköze. Az irodalmi időszerkezet kis tipológiája. Az Odüsszeiától Balzacig, Oidipusztól a detektívregényig. Az élethosszig tartó önbecsapás motívuma. Hamlet és a cselekvés gátja. Az idő epikus és drámai kezelése. A képek ideje. Miért nem ordít Laokoón? Hirtelenség. Fotográfia és igazság. Egy nő átkel a folyón. Bob szemmagasságban. Zénón paradoxona. Proust spontán emlékképei. Az örök pillanat. Zene

10. fejezet 
Beteljesedett idő és örökkévalóság 
Platón örökkévalósága és a megmaradó jelen mindennapi tapasztalata. Az időről megfeledkezett odaadás. Vallásos és világi misztika. Az esztétikai nagy pillanat. Nietzsche, Hofmannsthal, Proust és Adorno. A halhatatlanság vágya. Az élet határidejének 
meghosszabbítása. A lélek halhatatlansága? Szókratész halálának ősjelenete. A gondolkodás nem képes önmagát elgondolni önnön távollétében. A feltámadásba vetett keresztény hit. Magasabb rendű énközpontúság? A megszabadulás és nehézségei

* Safranskiról és egy korábbi könyvéről itt írtam: http://vargarockzsolt.blog.hu/tags/safranski

** http://www.typotex.hu/book/8846/rudiger_safranski_ido

„Élet, sztori, történet, mese – tiszta nyelvi konstrukciók, ezekkel a mintákkal igyekszem rekonstruálni magam. A létezést átvezetni a nyelven. Ezért hallgatok történeteket. Ezért olvasok.” – idézi Mészáros Gábor a litera.hu-n közölt kritikájában Kukorellyt, majd így folytatja:

Az egybegyűjtött esszék(?), kritikák(?), portrék(?) történeti ívet rajzolnak. Húsz-, harmincéves írások dialógusban a friss szövegekkel. 
[…] 
De ez a könyv baromi izgalmas. 520 oldal. Kordokumentum. Nem a szakember tapogat, finomkodik, ízlelget. Zabálás van, dőzsölés, rengeteg név, várod, hogy majd visszatér rájuk, kifejti bővebben – várhatod. Kényelmesnek tűnik, pedig nem az. A kötet nyolcvan válogatott esszéje a magyar irodalomról (plusz húsz a világirodalomról) szépen illeszkedik a senecai rendhez: „bizonyos szellemeknél el kell időzni, s meg kell őket emészteni, ha úgy akarsz magaddal vinni valamit, hogy az hűségesen megüljön lelkedben. Aki mindenütt ott van, sehol nincs” (Seneca).

Földényi F. László is nagyon dicséri a könyvet a Magyar Narancsban írt kritikájában (Földényiről szinte rajongó cikket közöl Kukorelly a könyvben.) Földényi például ezt írja:

„Szerintem”. Kukorelly 500 oldalban összegezte, amit a magyar irodalomról gondol, és közben egyáltalán nem óhajtja az objektivitás álarcát felvenni. Így azután folyamatosan tabukat sért. Például, hogy az irodalomtörténészeknek kerülni kell az olyan jelzőket, mint „nagy” vagy „gyenge”, „jó” vagy „rossz”. Az pedig, hogy „tetszik” vagy „nem tetszik”, végképp otrombán hangzik. Kukorelly viszont úgy sétál a szakma berkeiben, mint elefánt a porcelánboltban. Nézem, kit sodor le, kit kímél vagy éppen helyez magasabb polcra. És közben azon kapom magam, hogy néha hangosan felnevetek. Máskor meg felszisszenek.

Margócsy István az ÉS-ben pedig ezt írja:

Holott amit csinál, az nem más, mint irodalomtörténet (lábjegyze­tekkel!): azaz alternatív irodalom­történet; nyersebben fogalmazva: ellen-irodalomtörténet. Kukorelly legnagyobb érdeme az, hogy a hasz­nálatban lévő irodalomtörténeti el­beszélések helyett végre új narratí­vát szorgalmaz, illetve ajánl fel – mi­kor elutasítja azokat a fejlődésvona­lakat, amelyeket a közelmúlt eszté­tái és kritikusai felvázoltak az elmúlt fél század irodalmáról, nem elégszik meg a kifogásokkal, hanem nagyon markáns más történetet képzel és me­sél el, s olyan alkotók történeti sze­repét hangsúlyozza, akiket a kur­rens elbeszélések jó, ha egyáltalán észrevettek (többnyire nem is vet­tek észre).

És még lehetne folytatni a sort. Azaz a kritikusok, az irodalmi szakma láthatólag nagyra értékeli a könyvet.

Én csak egy olvasó vagyok – az olvasó ne olvasson irodalomtörténetet, az olvasó irodalmat olvasson! – tanácsolhatnám más olvasóknak, de azoknak nincs szükségük ilyen tanácsokra, tudják a nélkül is, hogy az irodalom fontosabb, mint a róla szóló történet, ugyanakkor a moly népszerűsége mutatja, hogy az irodalomról szóló beszélgetés, reflexió mennyire szórakoztató tud lenni. 
Mi a bajom a könyvvel? Nem érzem indokoltnak, hogy egy olvasó kiadjon 4000 forintot egy ennyire szubjektív (a szakmai normáknak nem megfelelő), és jelentős részben utánközlő irodalomtörténetért, és nem érzem fontosnak, hogy az olvasók elolvassanak 500 oldalt Kukorelly irodalomról szóló gondolatairól. Mert például: 
Kossuth azt mondta, Széchenyi a legnagyobb magyar. Kukorelly nem Kossuth, ha ő azt mondja, hogy Erdély Miklós a 20. század második fele magyar irodalmának az egyik legfontosabb alakja, annak nincs súlya. Az állítást nem bizonyítja, csak sulykolja. Szerintem Erdély Miklós zseni volt, és imádom a szövegeit, de nem izgat, hogy mit ír róla az irodalomtörténet. Erdély Miklós az olvasók 99%-a számára szinte olvashatatlan szerző. Nem azért nem olvassák, mert nem ír róla az irodalomtörténet, hanem azért, mert érdektelen az olvasók számára. Kukorelly ezzel kapcsolatos és hasonló szövegei a szakmának szólnak, nem a civil olvasónak. 
Ki is ez a Kukorelly? Egy markáns arcú költő, író, irodalmár, aki pár évig vezetője volt a Szépírók Társaságának, de a leghíresebb azért lett, mert 2010 és 2012 között az LMP színeiben parlamenti képviselő volt. Azóta is rendszeresen megszólal politikai témákban. Ezt a könyvét a Jelenkor adta ki, tehát egy igen nívós szépirodalmi könyvkiadó, az NKA támogatásával. Gondolom, ha ez utóbbi nincs, akkor a kötet nem jelenhetett volna meg. Önmagában nem tudta volna eladni magát. A szakma elolvassa, esetleg átlapozza, írnak róla dicsérő kritikát, de a civil olvasók számára érdektelen. Néhány elvetemült irodalomrajongó és Kukorelly-fan esetleg elolvassa, de igazából csak egy könyv a könyvesboltok eladhatatlan könyvei között, egy könyv a könyvtárak kölcsönzetlen könyvei közül. Kukorelly érdekes, igényes, másodvonalbeli szerző, akinek a nevére 50 év múlva senki sem fog emlékezni. Kihullik a rostán. Túl sok író, túl sok könyv van, hogy ne így legyen. 
Sokat foglalkozik Kukorelly Ottlikkal és az Iskola a határonnal. Kukorelly szerint Ottlik Örley István kéziratából dolgozott, tulajdonképpen azt írja, hogy Ottlik – bár beírta a regénybe, hogy Bébé Medve kéziratából dolgozott – nyilvánosan, a könyvön kívül nem írta meg, hogy volt egy kézirat, Örley kézirata, amit felhasznált. Ottlik tulajdonképpen egy hullarabló, vonhatnánk le a következtetést, de Kukorelly nem vonja le ezt a következtetést, mert neki szimpatikus Ottlik, mert neki szimpatikusak a katonák. Illetve nem szimpatikusak, de azt gondolja róluk, hogy a létezés középpontjába kerülhetnek, vagy legalábbis közelebb az igazi (transzcendens?) létezéshez, mint a civilek. Ezért nem gondolja végig, hogy amit ír Ottlikról, az azt jelenti, hogy Ottlik hullarabló. A szakma ezt a feltételezést cáfolta, de egy ilyen feltételezést véglegesen megcáfolni nem lehet. A pletyka mindig megmarad. 
Van jelentősége annak, hogy Ottlik Géza hullarabló-e, vagy sem? Ottlik meghalt, a kérdést nem lehet eldönteni, ezért semmi gyakorlati jelentősége nincs. Legfeljebb szubjektív erkölcsi jelentősége van. Nekem nem tetszik az ilyen lebegtetett vád. Erre fogok emlékezni Kukorelly könyvéből, meg egy nagyon jó mondatra, amit Kukorelly Farkas Zsolttól idéz: Az élet rövid, Tandori hosszú.

Szeretném felhívni a figyelmet erre a kötetre, ezért az értékelésemet hosszabb idő alatt, több részletben fogom elkészíteni.

Először is ott van az, hogy Kemény István az egyik legnagyobb kortárs magyar költőnk. 
A Jelenkor folyóirat 30 legjobb kortárs magyar vers listájára négy verssel került fel SPOILER, de persze minden lista szubjektív, én például ezek közül csak az osztálytalálkozósat SPOILER válogattam volna be. 
Kemény István legszebb verseiről írtam egy vállalható értékelést SPOILER, az idézetek közé pedig kimásoltam az öt kedvenc versemet. Ha a méltán népszerű Varró Dani egy rajongója eljutna idáig az olvasásban, akkor neki ajánlanám ezt a verset SPOILER. Ha valaki a humoros, de elgondolkodtató verseket kedvelné, annak meg ezt: SPOILER. 
A Remény, a Búcsúlevél és A mítosz tartozik még – szerintem – a legjobb és legfontosabb versei közé. 
Egy korábban megjelent versgyűjteményében olvashatók azok a korai versei is, amelyek miatt a rajongója lettem, érdemes megnézni itt is az idézeteket: SPOILER.

Felmerül a kérdés: érdekes lehet-e egy költő szövegelése prózában? Lehet valaki okos versben, de ugyanakkor ostoba (vagy csak szürke, érdektelen) versen kívül? Az általam legjobbnak tartott költők közül, Ady, Babits, Kosztolányi, Weöres Sándor, Pilinszky, Petri prózában, és ezen belül esszében, publicisztikában is maradandót alkottak – nem csak a stílusuk, hanem a gondolkodásuk mélysége miatt is. Ez alapján mindenképpen érdekes lehet, hogy direktben, a költészet fegyvertáráról lemondva, mit és hogyan akar elmondani nekünk Kemény István. 
(Folyt. köv.)

Nagyon profi. Épp csak annyi személyesség van benne, ami elindítja a gondolkodását, aztán kitágítja a látómezejét, elvonatkoztat – pont úgy, ahogy az esszékben kell, nem leragadva az egyedinél, hanem megtalálva az általánost. 
Nézzük, miről szól:

1. Honnan indult a nemzedéke? (Egy szép délután) 
2. Honnan indult a modern Európa? (Időgép) 
3. Centrum és periféria (Emlékek a Bizottság zenekarról) 
4. Centrum és periféria (Hángérien! Hálfprájz!) 
5. Mi a magyar? (Komp-ország, a hídról) 
6. Trianonról és az elveszett nemzedékekről (Mikor volt 1912?) 
_ 
1. Működő kultúra (Egy közönséges csütörtök egy működő kultúrában) 
2. A szabadságról (A sakk Nietzschéje) 
3. A 22-es csapdájáról (Ilyenkor, augusztusban) 
4. A besúgókról (Lista) 
5. Balról és jobbról (Száz év türelem) 
6. A pontos beszédről (Lazán és könnyedén) 
7. Az értelmiségről (Az értelmiségi fölényről) 
8. Balról és jobbról (Magyarország és a jövő) 
9. Az emberi nagyságról(Zrínyi Miklós és az üvegplafon) 
– 
1. Fekete Istvánról (Január) 
2. Földényi F. László könyvéről (Áramvonal) 
3. Virginia Woolfról (Maga a béke) 
4. Elias Canettiről (Csalódnia Holdban) 
5. Terézia Mora könyvéről ("Nem tudnék hozzámenni ezekhez") 
6. Menyhárt Jenőről (Reciprok Elvis) 
7. Kóka Rozáliáról (Adalékok az élet értelméhez) 
8. Ulickájáról (A kisregénysorsú ember) 
_ 
1. Ottlik Gézáról (Pár lépés Pesten) 
2. Rejtő Jenőről (Az ellopott tragédia) 
3. Weöres Sándorról (Az ember, aki megmozdította a szótárt) 
4. Csokonairól (Pár korlátozott felelősségű mondat Csokonairól) 
5. Önmagáról (Hogyan keletkezett az első igaz versem?) 
6. A hitéről (A nagy gyilkosság) 
7. A költészetről (A költészet megkopasztása) 
_ 
egy irodalmár könyvmoly értékelései könyvekről Homérosztól Esterházy Péterig (ötven + 1 irodalmi pillér)

Ahogy ebből látszik: Kemény István teljesen korszerűtlen, modern szerző, egy igazi könyvmoly. A személyes ízlése ugyan nem egészen egyezik meg az enyémmel (nem olvas krimit, scifit és tudományos könyveket, viszont olyan szerzőket is kedvel, akiknek én már a nevét is elfelejtettem – pl. Zrínyi, Csokonai), de azért elfogadnám haveromnak. Jókat tudnék vele vitatkozni. Főleg történelmen és politikán, mert hozzám képest egy kicsit konzervatív. 
Karcoltam, idéztem tőle bőven, akit érdekel, ott közelebbről is ismerkedhet vele.

Szép és szörnyű életek, pontos korrajz, gyönyörű képek. (A művészek nem az erkölcs bajnokai, ebben a könyvben, a történet főszereplői között is akad olyan, aki ritka visszataszító példány volt.) 
A könyv legnagyobb értéke számomra Vajda Júlia képeinek felidézése volt (remekek a reprodukciók, a neten elérhetetlenek ilyen minőségben), aki Vajda Lajos és Bálint Endre árnyékában méltatlanul háttérbe szorult.

Vajda Júlia: Kék-zöld kompozíció

Kozák Gyula: Vajda Júlia Vajdáért (I) Holmi

KOZÁK GYULA: EGY MŰVÉSZCSALÁD ÖSSZETÉTELÉNEK VÁLTOZÁSAI, 1956 – 1982

Magyar Narancs - Képzőművészet - A hagyomány hiánya

Én megértem 
ha komoly ítészek 
megkérdik: 
mi ez?!

Irónia és melankólia, 
laza duma, 
humor.

Tudod, 
én nem vagyok egy Zsófi*, 
de azért 
köszi Dani!

* A költő hitvese vagy titkos rajongója

Kétszer olvastam, ahogy befejeztem, elkezdtem újra, elvoltam vele két hónapig (2017. április-május), egy lakatlan szigetre is elvinném magammal. 
Lehet okosságokat mondani róla, például azt, hogy SPOILER 
Sokan írtak róla remek recenziót – lásd a linkeknél, tulajdonképpen lehetne azt is mondani, hogy kritikusok számára kikerülhetetlen próbatétel. Itt, a molyon is születtek kiváló értékelések róla, például @mate55 számára* feltűnt az, ami profi kritikusoknak nem, hogy James Ellroy bűnügyi regényei milyen erős rokonságban állnak ezzel a könyvvel (a második, harmadik és negyedik kisregénnyel). 
Lehetne úgy is megközelíteni, hogy milyen irodalmi kapcsolatai vannak. Például az első kisregény egy Kundera-paródia (A lét elviselhetetlen könnyűsége**), az ötödik meg Hamvas Karneváljának II. kötetét idézi, de számomra a legfontosabb előképe egy később nagy karriert befutott szerző egy korai remekműve: Yann Martel: A helsinki Roccamatio család a tények tükrében*** 
Sokat gondolkodtam rajta, a könyv lényegét magam számára úgy tudnám röviden összefoglalni, hogy egy baloldali értelmiségi író-kalandor reflexiói a 20. század történelmi válságaira, és a lét kikerülhetetlen tragikumára, a halálra. Mindezt szórakoztatóan, gyakran igen viccesen – de ez a humor csak alapos irodalmi-filozófiai háttérismeretek birtokában észlelhető, élvezhető. 
Természetesen kedvenc könyv, de csak elszánt és igényes olvasóknak ajánlom.

* @mate55 értékelése: https://moly.hu/ertekelesek/2342360 
** http://vargarockzsolt.blog.hu/2011/04/27/egy_filozofiku… 
*** https://moly.hu/ertekelesek/523069

Kiegészítés: ahhoz, hogy képet kapjunk a regény stílusáról és filozófiájáról, két fontos és jellemző részlet: 
https://moly.hu/karcok/913161 
https://moly.hu/idezetek/792953

1944. október 15-én déli 12 óra 30 perckor a Rádióban felolvasták Horthy Miklós kormányzó proklamációját. A kormányzó egyúttal utasítást adott, hogy az 1. és a 2. hadsereghez juttassák el a harc beszüntetésre és a szovjet csapatokkal való kapcsolatfelvételre vonatkozó, a Rádióban is beolvasott hadparancsot.

A kiugrási kísérlet egy nap alatt csődöt mondott, a Magyarországot megszállva tartó náci Németország katonái – együttműködve a kollaboráns nyilas és egyéb nácibarát fegyveres erőkkel – elfoglaltak minden stratégiailag fontos pontot, és Horthyt is fogságba ejtették.

Mit írt a következő napi eseményeiről Poszler György?

"Persze [Horthy] kényszer hatására cselekszik. 15-én délelőtt a Gestapo tőrbe csalja és elrabolja Miklóst. Két korán meghalt leánya és szerencsétlenül járt idősebb fia után az egyetlen életben maradt gyermekét. Elrabolja és ismeretlen helyre hurcolja. Ő pedig itt marad feleségével, menyével és nagyon kicsi unokájával. Magára hagyottan. Szinte a „teremtés” egyetlen „veszteseként”. Csak Lakatos Géza van mellette. A jelentéktelen és hatalom nélkül maradt miniszterelnök. És Edmund Veesenmayer. A gátlástalan és következetesen követelődző náci helytartó. Így következik be az elkerülhetetlen átalakulás. A nagy hatalmú tengernagy és államfő elesett apává és nagyapává lesz. És így cselekszik. Ez emberileg természetesen érthető. Történelmileg természetesen nem. A kenderesi középbirtokos cselekedhet apaként és nagyapaként. A várbeli féldiktátor csak katonaként és kormányzóként. De hagyjuk ez akadozó, utólagos bölcselkedéseket. Apaként és nagyapaként fordul Veesenmayerhez. Tőle kér segítséget.

Nézem Veesenmayer képeit. Értelmiségi arc. Nem könyörtelen, de határozott. Csak a szája sarka görbül lefelé. Nem vigyorog. Ám mintha megvetné a körülötte lévő világot. Nem a becsület, hanem a hatalom jegyében cselekszik. Valószínűleg ismeri ezt a dilemmát, de most nem erről van szó. Ki beszél itt becsületről? Legfeljebb a szája sarka görbül jobban lefelé. Amikor hallja az öregembert. Hogy is szól Horthy emlékirata?"

„Azt mondtam tehát Veesenmayernek – látom, hogy Ön az államcsínyhez a törvényesség látszatát keresi. Adhatja-e becsületszavát, hogy fiam szabad lesz és hozzánk csatlakozhat, ha aláírom ezt a papirost?

Igenis, Főméltóságod – felelte Veesenmayer –, a becsületszavamat adom rá”.

Poszler György és vitéz Nagybányai Horthy Miklós őfőméltósága után ismét magamhoz ragadva a szót, közbevetném, hogyan is nézne ki ez az utolsó jelenet aktuális, a politikai korrektséggel leszámoló amerikai akciófilmként:

A színhely a Fehér Ház Ovális terme. A hullasápadt Hillary Clinton térden állva, sírva könyörög egy arab vagy mexikói vagy néger vagy kínai terroristának vagy ufónak, hogy hagyja a férjét, Bill Clintont életben! Odaadja érte az országát, elárulja nemzetét, csak a Bill maradjon életben! Igen, igen, ha kell még… 18 éven felülieknek karika, és ekkor beront a hős Donald Trump magyar hangja Arnold Schwarzanegger vagy Bayer Zsolt vagy 18 éven felülieknek karika, és Colt típusú fegyverével lepuffantja az arab vagy mexikói vagy néger vagy kínai terroristát vagy ufót, és visszaállítja az amerikai nemzet nagyságát és becsületét.

Sajna, nekünk nincs ilyen akcióhősünk, nekünk meg kell elégednünk a kormányzó úr őfőméltóságával, neki kell szobrot állítanunk, utcát, teret elneveznünk róla, stb.

Poszler György esszét írt A fehér ló kísértetei – Budapest „vörös rongyai” és Veesenmayer becsülete címmel, amelyben lerántotta a leplet Horthy Miklósról – no persze nem szoboravatási szándékkal. Ha jól értelmezem Poszler György sorait, akkor ő Horthy Miklós őfőméltóságát egy becstelen és tökéletesen csődöt mondó politikusnak tartotta. 
Csak az olvassa versemet,/ki ismer engem és szeret -írta József Attila, és ez most Poszler Györgyre is vonatkozik, hisz esszéjében csak mesél, egyetlen állítását sem igazolja forrásokkal. Ez egy ilyen műfaj, szükséges hozzá az esszéíró/mesélő korábban megszerzett hitele. Bár az sem mindig elegendő. Itt van például a következő eset:

1931-ben Mályusz Elemér, az igazán jóhírű történész, „középkorász”, felkérést kapott Horthytól, hogy írja meg az 1918/19-es októberi és tanácsköztársasági főszereplők emigrációs tevékenységét. Mályusz a felkérést elfogadta és Károlyitól kezdve Jászi Oszkáron át Kun Béláig, valamint a második vonal reprezentánsait is felvonultatva bemutatta, hogy ezek a „hazátlan bitangok” hogyan igyekeztek lejáratni hazájukat, a Horthy-Magyarországot. A cikkeket aztán összegyűjtve kiadták A vörös emigráció címmel. 
Mályusz e könyve számos fórumon komolyan vehető történészi munkaként van feltüntetve, noha alapvetően egy egyszerű politikai pamflet. A történész szakma ezt a könyvét nem veszi komolyan, legfeljebb szörnyülködve olvassák.

Mi a különbség Mályusz Elemér és Poszler György között? Talán csak annyi, hogy Poszler vállaltan szubjektív. És akik ismerik őt, azok tudják, hogy „esztéta”, „irodalomtörténész”, aki Szerb Antalról és Lukács Györgyről írt sokat, tehát nem történész szakmabéli, ráadásul híresen liberális világnézetű – annak ellenére, hogy erdélyi származású. (Vannak ilyenek, ne tessék csodálkozni, nem minden erdélyi radikálisan nacionalista jobboldali.)

Poszler György 2015-ben meghalt, ez a kötet részben az emlékének a megőrzése céljából készült, és a Horthy esszén kívül tartalmaz még egy esszét a tiszaeszlári perről is, amelyben felvázolja, hogyan jutottunk el Tiszaeszlártól a Holokausztig.

Ami a kötetben a legjobban tetszett, az az erdélyi magyarság 20. századi történetével foglalkozó tanulmánya, Bizonytalan remények és tétova kedélyek címmel és Borús gondolatok az erdélyi magyarság száz évéről alcímmel. Nyolcvanhat oldal, eredetileg megjelent az erdélyi Korunk folyóirat 2015. szeptember, október, novemberi számaiban. A kötetben olvasható még egy interjú is, amely a Literában jelent meg, és Sándor Iván eredetileg a Jelenkorban olvasható búcsúztatója is.

Enyje, hát miért nem hajlandó tudomásul venni a tényeket? Nézzünk szembe velük, ezek a felnőtt élet tényei: a halál, a szex, a politika. Amennyit látott belőlük - az “államgép” és a “merő hús” összefonódásából - elég volt, hogy elvegye a királyfi életkedvét.
Géher István: Shakespeare-olvasókönyv.

Wass Albert verse annyira rossz, hogy már jó. Külön felhívnám a figyelmet a "szántóföldünkön a kóbor eb arat" sorra.

Wass Albert:
VADÁSZ-BAJTÁRSAIMHOZ

Mint pusztaságban a síró homok,
Száguld felettünk a történelem.
Vadász bajtársak! Szent munkára fel!
Célunk nevelni tiszta lelkeket,
Mely sírni tudjon mások szenvedésein,
S tudjon örvendezni az öröm felett.
Építsük fel az örök égő máglyát
A legmagasabb sziklabérc fokán,
Lobogó lángját nézzük üstökösnek,
Uszálya lesz a vad, dühöngő orkán.
Erdeinkben zúg a fejszék zaja,
A szántóföldön kóbor eb arat,
Ha összetartunk s ez mindnyájunk óhaja,
A vadászat üdve mienk marad!

Nagyapám (a kép bal szélén) az ógyallai obszervátorok társaságában, 1912

Nagyapám uradalmi cseléd volt Jajhalompusztán. Jóvágású, eszes legényke volt, fel is figyelt rá az uraság – Koppely János osztrák származású zsidó pénzember, akinek családja 1896-ban bárói címet vásárolt Ferenc Jóskától – és kiválasztotta parádés kocsisának. Nagyapám arról álmodott, hogy tanulni fog, obszervátor lesz Konkoly-Thege Miklós ógyallai csillagvizsgálójában. Volt egy elképzelése, hogy a Planck-formula segítségével ki lehet számítani csillagok felszíni hőmérsékletét, és a földtengely pólusingadozásának problémája is izgatta – abban az időben az Astronomische Nachrichtenben lehetett az ilyen tárgyú cikkeket megjelentetni, ezért éjszakánként, gyertyafény mellett, németül tanult.
A szomszéd faluban, Taktaharkányban lakott a rokonainál egy árva lány, a későbbi nagyanyám: született Szatmári Zsuzsanna, anyja neve Hideg Eszter. Ő volt a szerelme, akihez titokban átjárt. Engedély nélkül akkoriban nem lehetett elhagyni a birtokot. Sajnos valamelyik irigye, rosszakarója beárulta az intézőnél, aki egy reggel felsorakoztatta az uradalom udvarán az összes cselédet, és büntetésből nagyapámat nyilvánosan arcul ütötte. A családi legendárium szerint ő a pofont azonnal visszaadta, ezzel vége is szakadt a pünkösdi királyságának.
Pár héttel később már Miskolcon dolgozott gyári munkásként, és egy vágóhíd üres raktárhelyiségében laktak nagyanyámmal, akit természetesen magával vitt. Saját házuk akkor lett, amikor 1946-ban, a svábok kitelepítése után, átköltözött egy szigetközi kis faluba, Rajkára. Itt saját földön is gazdálkodhatott, 1963-ban, a TSZ szervezések idején, a falu megválasztotta TSZ elnöknek, pedig az ottaniak szemében gyüttment volt. Hamarosan összeveszett valami kommunista urasággal, ezért lefokoztak kocsisnak. Amikor kisdiákként ott töltöttem a nyári szünidőmet, gyakran magával vitt, hajnalonként jártuk a falut, a tejet gyűjtöttük össze a helyi gazdáktól, nagy ötven literes bádog kannákba. Később a falu lakói kijárták, ha már TSZ elnök nem lehet, legyen legalább brigadéros, azaz a termelőszövetkezetben brigádvezető. Olyan nagy becsülete volt, hogy amikor tíz évvel a halála után a barátaimmal arra vezetett a biciklitúra, érkezésem hírére a falu határában küldöttség fogadott, helyi népviseletbe öltözött lányok és asszonyok borral, frissen sült pogácsával kínáltak.
Na ennek a nagyapámnak is volt egy unokája, aki tudott repülni, de ez már egy régi történet, amit most nem ismételnék meg.

Kép: Vadász Vilmos gyógyszerész zselatinos ezüst szárazlemez üvegnegatívja  Nyírbátor, Báthori Múzeum

Főleg Jordán Tamás Alexandra kiadónál 2016-ban megjelent könyvéről.


Ki ismerheti legjobban egy ember életét? Az én.* Megírni aztán legjobban Nádas Péter tudja, minden körülményre tekintettel, legalábbis egy-egy világló részletét.
Kívülről, több oldalról körüljárva, mi is próbálkozhatunk: a látszólagos tények leírásán túl találgatva az indítékokat és a motivációkat**, de ez már nem lesz több, mint fikció.


Jordán Tamás nem teremti újra a memoárirodalom műfaji szabályait, csupán felidézi az emlékeit, teljesen szokványosan, egy-egy csomópont köré csoportosítva. Az írása alapján az arca, a személyisége nem jelenik meg előttem plasztikusan, de az őszinteségét nem vitatom. A családi vonatkozásai számomra érdektelenek, közhelyes sablonok mentén értelmeződnek: a színész, a művész, aki feláldozza a szeretteit a művészete oltárán, stb. Tudja, de teszi.


A szöveg korrekt, nincsenek benne helyesírási hibák, és az alanyok és állítmányok is egyeztetve vannak.
Nincs íz, stílus, leírások vannak és anekdoták.



A művészi pályafutása viszont érdekes. 50 év alatt az Egyetemi Színpad, a 25. Színház, Kaposvár, a Merlin, a Nemzeti Színház, és végül Szombathely. Ezzel párhuzamosan kirajzolódik egy kultúrtörténet is, és itt lesz számomra mondanivalója, amiért írok róla.
Jordán Tamás a Kádár-rendszer félig underground, alternatív színjátszásától indult, és az ott szerzett élményei meghatározzák későbbi pályáját is. Ott a színjátszás nem (csak) szakma, hanem életforma volt, közösségképző erő - ezt kereste és ezt igyekezett megteremteni színészként és színházcsinálóként is. Ez az 1968-as nemzedék útja, és Jordán csak annyiban atipikus képviselője a "nagy generációnak", hogy mindvégig megmaradhatott az ideáljai mellett.


Jordán Tamás idéz egy névsort, azoknak a neveit, akik az Egyetemi Színpadhoz köthetők valamilyen okból. Érdemes felidézni ezt a névsort, azok neveit, akik (többségükben) a Kádár-rendszer hivatalos kultúrájával valamiképpen szemben álltak, és valamiféle minimális szolidaritás és tisztelet kialakulhatott volna közöttük, az Egyetemi Színpad révén.


Aczél Endre, Ágh István, Antall József, Bába Iván, Bacsó Péter, Báron György, Bródy János, Cseh Tamás, Darvas Iván, Demszky Gábor, Déry Tibor, Dés László, Devecseri Gábor, Eörsi István, Esterházy Péter, Fejes Endre, Göncz Árpád, Halász Péter, Hermann István, Hernádi Gyula, Hont Ferenc, Horgas Béla, Huszárik Zoltán, Jancsó Miklós, Jelenits István, Juhász Ferenc, Keresztury Dezső, Király István, Kocsis Zoltán, Koncz Zsuzsa, Konrád György, Kormos István, Kornis Mihály, Latinovits Zoltán, Lator László Lázár Ervin, Maár Gyula, Mádl Ferenc, Makk Károly, Markó Iván, Marx György, Melocco Miklós, Mensáros László, Nagy László, Nádas Péter, Nádasdy Ádám, Nemeskürty István, Orbán Ottó, Ortutay Gyula, Pege Aladár, Petri György, Pilinszky János, Presser Gábor, Ránki Dezső, Sándor György, Sándor Pál, Sára Sándor, Sebő Ferenc, Sinkovits Imre, Spiró György, Sükösd Mihály, Szabó István, Szakcsi Lakatos Béla, Szécsi Margit, Szinetár Miklós, Szörényi Levente, Tandori Dezső, Vitányi Iván, Weöres Sándor, Zsámbéki Gábor.


A rendszerváltás után, a Merlinben, a Nemzetiben és Szombathelyen Jordán Tamás sokakat felléptetett közülük, illetve a közben elhunytak helyett hasonlóan rangos művészeket szerepeltetett - igyekezve politikai elfogultságoktól tartózkodni, csak a minőségre figyelni.
Jordán Tamás SZDSZ-es volt - azt írja, csak azért, mert Kaposváron Eörsi István maradandóan befolyásolta a szemléletét. Szerintem ez nem így van, a ma is vállalt liberalizmusa, a nyitott szelleme az, ami akkor az értelmiség legjobbjaihoz hasonlóan a liberális párthoz kötötte. Ez a liberalizmus az, ami ellentétes a mai rendszerrel is, ezért gyűlt meg a baja a szombathelyi csinovnyikokkal.


Jordán Tamás könyve gazdag mondanivalóban, sok gondolatához lehetne aktuális példát kötni, vannak benne megrázó részek is - mindenképpen kiemelendő a halálos beteg Ruszt Józseffel folytatott levelezése -, én szándékoltan leszűkítettem a bejegyzésemet a politikai tartalomra. Az értelmiségi pálya és politika kapcsolata megkerülhetetlen volt a 20. századi Magyarországon, és szomorú, hogy ez most így van. 2017. áprilisában a legfontosabb kérdés Magyarországon: hogyan lehet megszabadulni az Orbán-rezsimtől?


A fenti csatolt képek Bódy Gábor Amerikai anzix című filmjéből valók - Jordán és Bódy közt a legjobb tudomásom szerint nincs semmilyen kapcsolat. A párosítás tehát teljesen önkényes: az enyém.
Jordán a könyvének a Hátrametszés címet adta, és ez a hátrametszés egy geodéta fogalom. Azt jelenti, hogy egy műszerrel, a teodolittal, három ismert pontból kiindulva meg lehet határozni egy negyediket, és ezt Jordán úgy értelmezi, hogy életének bizonyos csomópontjaira visszatekintve, azokból kiindulva határozza meg az életét.
Bódy filmjében a teodolit inkább olyan vonalakat jelöl ki, amely emberi kényszerpályákat jelképez. A három főhős, közül Vereczky Ádám (Cserhami György) a fatalista, Boldogh (Fekete András) az idealista, és Fiala János (Csutorás Sándor) a realista. Személyiségük kényszerpályáján haladnak, miközben mérik a tájat, és a néző őket nézve nem csak az emlékezés, a múlt roncsoltságával, hanem az emberi sorsok determináltságával is szembesül. Nagyon ritka az, aki ki tudja magát szakítani a történelmi és pszichológiai meghatározottságok alól. Jordán Tamás saját maga alakította-alakítja a sorsát, szabad ember, ezért tudta kiteljesíteni művészi pályáját, ezért én tisztelem.

* Esterházy Péter: Bevezetés a szépirodalomba

** szép példája ennek Bozóki András cikke az ÉS-ben, ahol a CEU betiltásáról kapcsán írja:
Mivel az Orbán-rezsim lépése józan ésszel – értsd: demokratikus országban, demokratikus szempontból – felfoghatatlannak tűnik, a kormányfő viselkedésére számos, egymással versengő magyarázat született az elmúlt napokban.

Az első értelmezés szerint Orbán pragmatikus politikus, aki a migránstéma után új ellenségképet keres, és azt Soros Györgyben és az általa képviselt nyílt társadalom eszméjében találta meg. Mivel Orbán már a 2018‑as választások lázában ég, kampány-üzemmódban dolgozva jó ötletnek tartja a CEU átmeneti megfenyítését. Ettől azt remélheti, hogy a Jobbikhoz átment radikális jobboldali szavazók visszatalálnak a Fideszhez. E magyarázat szerint Orbán jobban ismeri saját rendszerét, mint az ellenzék, és tudja, hogy az milyen törékeny. A Momentum váratlan felbukkanása azt mutatja, hogy bármi megtörténhet, Orbán a választásokat akár el is veszítheti, s ettől komolyan tart. Erre utalhatott Kövér László is, aki lényegében azt állította, még négy évre van szükségük ahhoz, hogy a szabadság intézményeinek lerombolásában elért eredményeiket visszafordíthatatlanná tegyék.

A második értelmezés szerint Orbánban régóta mély gyűlölet él a liberális gondolatokkal és a baloldali-liberális társadalmi szereplőkkel szemben. Nem tudja megbocsátani magának, hogy egykor maga is Soros-ösztöndíjas, szabadelvű politikus volt, aki egészen 2000-ig a Liberális Internacionálé alelnökeként tevékenykedett. E magyarázat szerint a CEU-ügyben nem a politikai pragmatizmus, hanem a ressentiment vezérli; ő személyesen akar leszámolni mindazzal, ami ellentétes a mai világlátásával. A törvényhez benyújtott módosítás is Orbán gondolkodását tükrözi, amely röviden így foglalható össze: „ha a felcsúti kisvasutat sokan támadják, továbbvisszük Bicskéig”. Ha tehát a lex CEU-t sokan támadják, és az utcákon tízezren tiltakoznak ellene, akkor csak azért is szigorítunk rajta. Csak azért is hatályba léptetjük, rövidítjük a határidőt, és az egyetem számára teljesíthetetlen feltételeket támasztunk. Ebben a narratívában Orbán nem fog megállni, és akár párttársai számára is érthetetlennek tűnő lépéseket fog tenni vélt vagy valós ellenfeleinek az országból való kiszorítására.

A harmadik értelmezés Donald Trump amerikai elnökké választását tekinti mérföldkőnek. A világnézeti különbségek ellenére a magyar kormány különböző tisztségviselőinek hosszú évekig jó kapcsolatuk volt a CEU-val a mindennapi, adminisztratív ügyekben. Mindez 2016 novemberében radikálisan megváltozott. Az addig készséges Balog Zoltán emberügyi miniszter ezt követően – képletesen szólva – nem vette föl a telefont, ha az egyetemről keresték. Orbán ősz végén már intenzív sorosozásba kezdett, amely jelentősen felülmúlta a korábbi mértéket. Politikai céljai közé emelte a Trumppal való közeli viszony kialakítását, amelyre viszont nem kapott visszajelzést az új elnöktől. E magyarázat szerint Orbán nem kevesebbet tűzött ki céljául, mint Trump tárgyalóasztalhoz kényszerítését. Ez elég ambiciózus ötlet, különösen, hogy Orbán, abszurd módon, egy magyar törvényben próbálja előírni Trump számára a vele való találkozást. Ha ez bekövetkezne – és Trump kifejezetten kérné –, Orbán nyilván engedne a CEU ügyében. Mivel azonban föderatív rendszerben az elnöknek oktatási kérdésben nincs hatásköre – és az amerikai politika amúgy sem enged ilyen zsarolásoknak –, ez a törvényszöveg Orbán számára feltehetőleg azt a célt szolgálja, hogy áttolhassa a felelősséget az amerikaiakra.

Végül, a negyedik értelmezés szerint Orbán nem ura önmagának, a CEU betiltásáról hozott döntésében Putyin kérésének engedelmeskedik. Putyint és a közép-ázsiai diktátorokat nyilván zavarják a CEU-ról évről évre kikerülő orosz, azeri, kazah, üzbég stb. fiatalok, akik az itt szerzett diploma után nehezebben illeszkednek vissza a csikorgó hazai fogaskerekek közé. E feltételezésnek tápot ad Orbán váratlan, 2014-es oroszbarát fordulata, a paksi megállapodás hosszú időre történt titkosítása, az orosz–magyar hivatalos kapcsolatrendszer átláthatatlansága, az itt dolgozó orosz hírszerzők aktivitása és a két vezető szokatlanul gyakori kétoldalú találkozói. A magyar kormány amúgy is rendszeresen kiáll olyan autokraták mellett, akik hazájukban aláásták vagy megszüntették a demokráciát (Putyin, Erdog˘an, Alijev, Duterte). A kormány Erdog˘an kérésére készségesen átvilágítja a Fethullah Gülen nevéhez köthető magyar iskolát. Ugyanez a kormány, ha kell, Putyin kérésére szívesen ellehetetleníti a Soros György nevéhez köthető amerikai–magyar egyetemet. Orbán kisajátítja a nemzeti szuverenitást, majd elárulja azt; amikor idegen ügynököknek nevezi ellenfeleit, saját magáról akarja elterelni a figyelmet. Amikor Brüsszelt támadja – az egykori Moszkvához hasonlítva azt –, saját, mai „moszkvai” módszereiről hallgat. Kiszolgáltatja az országot olyan erőknek, amelyek az EU fellazításában érdekeltek, amelyek szembemennek az Európai Unió alapértékeivel, s amelyek egyszer már gyarmatosították hazánkat.
Bozóki András A CEU BETILTÁSA
PUBLICISZTIKA - LXI. évfolyam, 14. szám, 2017. április 7.
http://www.es.hu/cikk/2017-04-07/bozoki-andras/a-ceu-betiltasa.html

Egy ötödik variáció tőlem: egy rokona vagy ismerőse jelentkezett a CEU-ra, nem vették fel, ezért megfogadta, hogy bosszúból lerombolja, felszántja és sóval hinti be a helyét. Ilyen pitiáner indíték épp úgy illeszkedne az eltorzult személyiségéhez, mint az előzőek.

A Zsidó Gimnáziumban [1939-ben] Kandel Sámuel oktatott hittanra. […] Mint afféle kis lázadó megálltam előtte a folyosón, és nem haboztam előtte megnyilatkozni: „Tanár úr, én nem hiszek Istenben.” Legyen mindenre felkészülve, milyen forradalmi és lázadó természetet kap tanítványul. Samu bácsi rám nézett és elmosolyodott. […] S akkor elmesélte a történetet, amelyet jól ismerünk még Moses Mendelssohntól s előtte Hilléltől: a pogromok idején az ukrán atamán azt mondja a rabbinak: megkegyelmez az életének, ha összefoglalja a zsidó vallás lényegét, amíg fél lábon áll. A rabbi így felel: „Szeresd felebarátodat, mint tenmagad”, és leereszti a lábát.
„Te szereted felebarátaidat, mint önmagadat?” [Kérdezte eztán Kandel Sámuel.] Mondtam: „Igyekszem, nem tudom, mindig jól szeretem őket, de igyekszem.” Megsimogatta a fejem és azt mondta: „Akkor te jó zsidó vagy. Az Istennek nem fontos, hogy te hiszel-e benne, vagy sem, csak az, hogy megtartsd a törvényeit. Ha hiszel Istenben, az neked jó, ha nem hiszel, az neked rossz. Istent ez nem érdekli, az ő szemében te jó zsidó vagy.” Megszégyenültem.
Heller Ágnes: Bicikliző majom
Múlt és Jövő Könyvkiadó, 2004
29-30. oldal

A képen: dr. Kandel Sámuel
Születés helye, ideje:
Nagyrippény, 1884. november 10.
Halál helye, ideje:
Budapest, 1944. december 31.
Foglalkozás:
rabbi, tanár
Egyetemi tanulmányait 1900 és 1910 között az Országos Rabbiképző Intézetben és a Budapesti Tudományegyetem Bölcsészettudományi Karán végezte. 1909-ben szerzett a budapesti tudományegyetemen bölcsészdoktori címet. 1911-ben avatták rabbivá. 1911-től 1944-ig a pesti izraelita hitközség leánygimnáziumának vallástanára volt. Felesége Kandelné Scheiber Erzsébet volt. 1944. november végén a budapesti gettóba költöztették. 1944. december 31-én halt meg Budapesten, halálának körülményei ismeretlenek.

…szerettem magyar irodalmat tanítani.* […] A nyelvtant, ha tehettem, elsikkasztottam, mert utálom a nyelvtan minden formáját. […] Ha valaki leírta öt könyv tartalmát és róla a véleményét, kapott érte egy jelest. Ha valaki felmondott egy nem kötelező verset, szintén. Sok diák egyáltalán nem kedvelte a tárgyat, de megtanult egy József Attila-, Ady-, Kölcsey- vagy Berzsenyi-verset, kiállt, szépen elszavalta, én meg minden további nélkül beírtam a jelest. […] Amikor az irodalmi önképzőkör elnöke lettem, bírósági tárgyalásokat rendeztünk. Elolvastuk a Goriot apót, és tárgyalást tartottunk Rubempré viselkedéséről. Ludassy Mari* lett a perben a fővádló – nem tudtam, hogy Robespierre-rel rossz viszonyba keveredik a későbbiekben. Kitűnően alakította a szerepét, őt javasoltam diáktitkárnak. Pál igazgató behívott: „Nem lehet.” "Miért nem?" Ludassy Mária a klerikális reakció képviselője." „Pál elvtárs, ha Ludassy Mária nem lehet az önképzőkör diáktitkára, ezennel lemondok az önképzőköri elnökségről.” A tanárok semmit sem csináltak ingyen. Kevés volt a fizetés, a túlórákért pénzt kaptunk. Az önképzőkörért egy fitying sem járt. Egyedül én vállaltam szívesen, mert munka volt, és nem is könnyű. Mást nem találtak a helyemre – így lett Ludassy az önképzőkör diákelnöke. Negyven év múltán megkérdeztem tőle: „Mit jelentett, hogy a klerikális reakció képviselője vagy?” […] Azt válaszolta: „Félreértettek. Nem voltam vallásos, nemhogy klerikális. Nem akartam belépni a KISZ-be. Megkérdezték, miért? Azt válaszoltam: lelkiismereti okokból. Ezt értelmezték úgy, hogy vallásos vagyok. Nem kérdezték meg, pedig megmondtam volna: utálom a rendszert, ez a lelkiismereti ok.”
Heller Ágnes: Bicikliző majom
Múlt és Jövő Könyvkiadó, 2004
184. oldal

* Heller Ágnes 1957-ben került a Kossuth Zsuzsa Gimnáziumba, azért, mert nem fogadta el 1956 ellenforradalmi minősítését, és kirúgták a Filozófiai Intézetből
** Ludassy Mária filozófus, lásd: http://mta.hu/koztestuleti_tagok?PersonId=9318

A csatolt képen balról jobbra Laki János tudományfilozófus, Ludassy Mária, a „klerikális reakció képviselője” és Heller Ágnes, a Bicikliző majom főszereplője

Utáltam, ahogy Gyuri bácsi* beszélt az ellenségeiről: amikor Kunt letartóztatták és megölték**, Lukács és társai ünnepséget rendeztek, jól bevodkáztak. „Lukács elvtárs, hogy tehettek ilyet? Hogyan lehet egy ember halálát, különösen, hogy megölték, ünnepelni?” Lukács fölemelte az ujját: „ kutyának kutyahalál!” Visszahallottam ugyanezt Szolzsenyicintől: „kutyának kutyahalál!”. „Nem baj, hogy a régi kommunistákat megölik, ők is gyilkosok voltak, gyilkosokat ölnek gyilkosok.” Mi ennek a morálja? […] Aki gyilkol, akkor is gyilkos, ha gyilkost öl.
Heller Ágnes: Bicikliző majom
Múlt és Jövő Könyvkiadó, 2004
105. oldal

* Gyuri bácsi = Lukács György filozófus, a Tanácsköztársaság idején népbiztos, az 1920-as évek közepétől Moszkvában élt 1945-ig.
** Kun Bélát 1937 júniusában tartóztatták le, és valamikor 1938-ban vagy 1939-ben végeztette ki Sztálin, erről egy cikk itt: http://www.origo.hu/tudomany/20120614-hetvenot-eve-tunt…

A képen Lukács György 1919-ben







Másfél nappal a halála előtt látogattam meg utoljára. Próbáltam vele beszélni, már nagyon nehezen lehetett vele kommunikálni. Azt mondta: „Tudja, Ági, a legfontosabbat, azt még nem tudom.” Meghalni is azzal az elvárással halt meg, hogy majd megtudja a legfontosabbat.
Ez 1971 júniusában történt. A Budapesti Iskola elárvult. Gyuri bácsit a Kerepesi temetőben, a párt halottai mellé temették. Ferinek [Fehér Ferenc filozófus, Heller Ágnes férje] azt mondta, hogy levelet ír Kádárnak: ne temessék a párt temetőjébe, nem akar ezek között feküdni. Feri ideges lett. „Nézze, Lukács elvtárs, legföljebb nem fognak beszélgetni.” Gyuri bácsi elnevette magát: „Igaza van, hagyom.”
Heller Ágnes: Bicikliző majom
Múlt és Jövő Könyvkiadó, 2004
289. oldal

[Az 1960-as évek közepén, a képen Márkus György]

A pártban ekkor már végleg kialakult a cinizmus: a belépés, a tagság semmifajta ideológiai töltést nem hordozott. A legtöbb értelmiségi egy szót sem hitt el az egészből. Márkus mindig is párttag volt, tehát neki demonstratíve ki kellett volna lépnie.
Párttagnak lenni homályos eredetű hagyománynak számított, amibe beleszületik az ember. Ha megkérdezik, miért nem válsz el a feleségedtől, noha rosszul éltek, sokan azt válaszolják, azért, mert megszokták – harminc lehúzott év után már minek. Ma nem venném feleségül, eszembe se jutna, de ő most már a feleségem. Ez volt a helyzet a párttal is: össze voltak házasodva. Nem szerették, már régóta mással szeretkeztek, de azért ez egy régi házasság volt. Nem opportunizmusból nem léptek ki. Mindig azt hisszük, hogy a házastárs fog hozzánk idomulni. Nem nekünk kell megváltoznunk, majd ő javul meg, mert rájön a reform nélkülözhetetlenségére.  
Heller Ágnes: Bicikliző majom
Múlt és Jövő Könyvkiadó, 2004
29-30. oldal

Hát ez borzasztó. Heller Ágnes itt – barátja, Márkus György* védelmében – nagyon nagy butaságokat beszél. Igen, valóban találó a hasonlat, sokan hazudják azt, hogy csak megszokásból nem válnak el, és épp ilyen hazugság, hogy Márkus megszokásból volt az MSZMP tagja a hatvanas évek közepén, egészen 1968-ig, amikor is a korcsulai nyilatkozat** miatt kizárták. Márkus saját maga is cáfolja ezt egy vele folytatott beszélgetésben:

"Az elején nem volt köztünk különbség – mind reformkommunisták voltunk, úgy gondoltuk, hogy ez a sztálinizmus borzalmas, de elhittük Lukácsnak, hogy még mindig jobb, mint bármilyen kapitalizmus, s elhittük, hogy reformok útján rendbehozható. Ez aztán ’68-ban véget ért. […]
…engem a politika soha nem vonzott. Bármit tettem is életemben, aminek politikai éle volt, azt morális és intellektuális elkötelezettség alapján tettem."***

Azaz a lukácsisták még 1956 után is hagyták magukat elvakítani, egészen 1968-ig. Nem megszokás volt ez, hanem – mivel filozófusokról van szó – erkölcsileg megideologizált döntés – annak elfogadása, hogy a cél szentesíti az eszközt, a célként kitűzött kommunizmus felé Kádár (és Rákosi és Sztálin) rendszere is közelebb visz, mint a polgári demokráciák.
Heller maga nem volt párttag, 1957-ben(!) belépett ugyan az MSZMP-be, de rövid úton ki is zárták, mivel kiállt az 1956-os forradalom mellett (ugyanakkor létezik egy 1959-es keltezésű, Heller Ágnes aláírású, az MSZMP KB-nak címzett levél is, amelyben 1956-ot ellenforradalomnak nevezi). Heller tehát barátjának mentséget keres a párttagságra – igazi mentséget nem talál –, ezért aztán ilyen ostoba és hazug magyarázatokba bonyolódik.

*Márkus György filozófus, Lukács György tanítványa, a Budapesti Iskola tagja. Számon tartják a világon, teljesen véletlenszerűen egy angol nyelvű oldalról idézek, ahol a híres magyar, illetve magyar származású filozófusokat listázták – igen érdekes, vicces és tanulságos lista:
1. Ágnes Heller
2. Arthur Koestler
3. Aurel Kolnai
4. Béla Hamvas
5. Ervin László
6. Georg Lukács
7. György Bence
8. György Márkus
9. Imre Lakatos
10. Isaac Breuer
11. János Apáczai Csere
12. János Kis
13. Matthias Bel
14. Menyhért Palágyi
15. Menachem Mendel Taub
16. Moshe Shmuel Glasner
17. Péter Pázmány
18. Richard Hönigswald
http://www.ranker.com/list/famous-philosophers-from-hun…

A lista az életrajzoknál a Wikipediára irányít, ahol ez áll róla:
György Márkus (born April 13, 1934) is a Hungarian philosopher, belonging to the small circle of critical theorists closely associated with György Lukács, usually referred to as the „Budapest School”. He completed his philosophical training at Lomonosov University in Moscow in 1957. Due to ideological disputes, he was removed from his teaching positions in Hungary in 1973, and fled in 1977 to Australia, where he has since 1978 taught at the University of Sydney. Following political liberalisation in Hungary, Markus has been reassimilated and now teaches regularly in his homeland, although he remains resident in Sydney. He is external member of the Hungarian Academy of Sciences (1990). He is also on the editorial board of the academic journal Thesis Eleven: Critical Theory and Historical Sociology.

** A korcsulai nyilatkozatban magyar filozófusok elítélték az 1968-as csehszlovákiai bevonulást.

**** BESZÉLŐ, 9. szám, Évfolyam 1, Szám 8 » Beszélő-beszélgetés
„NAGYON SZERETEM A FILOZÓFIA RADIKALITÁSÁT – MÉG HA VESZÉLYES IS”
Márkus Györggyel beszélget Babarczy Eszter, Kisbali László
http://beszelo.c3.hu/cikkek/%25E2%2580%259Enagyon-szere…

[Az 1960-as évek közepén, a képen Konrád György]

Kardos György, a Magvető Kiadó igazgatója* is kezdett hívogatni bennünket, hogy beszélgessünk, adjunk neki tanácsot, hogy mit kellene kiadnia. Egyszer megkérdezte tőlem: „Mivel mutathatom ki, hogy én igazán változást, reformot akarok? „Itt van Konrád György, írt egy kitűnő regényt, most utasította vissza a Szépirodalmi Könyvkiadó, adja ki azt.” „Mondja meg Konrádnak, hogy küldje el!” Gyuri elküldte, Kardos azonnal leszerződött vele, és a magvetőnél jelent meg A látogató. Kardosról sejtettük, hogy ügynök, mégpedig nem is az ÁVO, hanem a KGB a gazdája. Részt vett az úgynevezett görög szabadságharcban is, állítólag kitűnően lovagolt. Ki másnak állna módjában az egész értelmiséggel beszélgetni? A könyvkiadónak. A könyvkiadó stratégiai pozíció: lehetőséget nyújt rá, hogy behívhassa az értelmiségieket, mondván, hogy kiadják vagy lektorálják a munkáikat. […]
A látogató volt a forradalom után az első modernista regény a magyar irodalomban. Ma inkább posztmodernnek neveznénk. Bizonyos fokig Camus stílusában íródott, de eredeti mű, nem utánzat. Egzisztenciális dimenziót vitt bele a magyar regényírásba, amely addig naturalista, populista volt, vagy pedig affektálóan Nyugat-imádó. Konrád jelentkezése új hangot és színt hozott – a betegség és az abnormalitás szimbolikus dimenzióját úgy tudta ábrázolni, hogy teljesen eredetit hozott ki belőle.
Nem csodálom, hogy Susan Sonntag azt mondta róla, ez Camus L'étranger-éje óta a legjobb regény…
Heller Ágnes: A bicikliző majom
Múlt és Jövő Könyvkiadó, 2004
224-225. oldal

* https://moly.hu/karcok/502139


Bretter György (1932–1977) filozófus, esszéíró, kritikus sírköve

Amikor átléptük a temető kapuját, a menet férfi tagjainak fele levette a kalapját, a másik fele pedig feltette. A jelenet – a levett és feltett kalapok – soha nem megy ki a fejemből, olyan jellemző Bretter Gyuri életére. Nem kapott rituális temetést, ő sem gyakorolta a vallást. Zsidónak született, felesége kálvinista székely asszony volt, kívül érezte magát a vallási közösségen. A barátok mellett egy kálvinista lelkész is beszélt a sírjánál. A szertartás után elmentünk a lakásba a székely özveggyel, a székely rokonokkal, és ott találtuk Bretter Gyuri családját, akik feljöttek valahonnan, ültek a padlón: süvet* ülnek Kati lakásában.
A székely-zsidó házasságok gyönyörűen sikerültek. Ezt Gazsi [Tamás Gáspár Miklós] apjánál és anyjánál is láttam. Ott az apa székely paraszti származású, az asszony zsidó, Bretteréknél a férfi zsidó és a feleség székely asszony. Nagyon baráti, meleg házasságok voltak, nem mondott itt semmi ellent egymásnak, talán azért nem, mert a kálvinizmus egyik leglényege a benső rokonság a kereszténység zsidó eredetével.
Heller Ágnes: A bicikliző majom
Múlt és Jövő Könyvkiadó, 2004
300. oldal

* A zsidóknál a gyászhét a sír lezárásakor kezdődik, és hét napig tart, közismert neve is „hét (siva)”. E hét nap alatt a gyászolónak a gyász jeléül a földön kell ülnie. Ezért a zsidó szóhasználatban gyászolni: „süve-t ülni”

[Az 1970-es években, Pernye András.]

Csak néhány emberrel érintkeztünk, aki nem tartozott a körhöz. Pernye András fiatalon gyermekbénulást kapott, tolókocsihoz kötve élt: azzal járt hangversenyekre, a kezét is nehezen tudta használni napi egy-két órát, és mégis elektromos írógépen írta a könyveit, a Zeneakadémián úgy is tanított, hogy tolókocsiból vitték kézen fogva, ölben a tantermekbe. Ennek ellenére igen vidám ember volt, és ragyogó barát. Sok mindenről meggyőzött engem, aki meglehetősen sznob voltam a zenében – például Puccinit utáltam, mert azt hittem, hogy a zenéje giccs. Nemcsak Puccini-könyve, hanem a személyes beszélgetések győztek meg arról, hogy nincs igazam, próbáljam megérteni és megszeretni Puccini muzsikáját.
Dzsesszről is beszélgettünk, amiről ő írta az első könyvet a háború után, de Alban Bergről szóló könyve is igen érdekes volt. Az ismétlés zenei funkciójáról ő írta a legizgalmasabb elemzést. Fantasztikus lexikális tudással és szellemi kapacitással rendelkezett. Amikor az első években hazalátogattunk, a családon és Radnótiékon [Radnóti Sándor] kívül szinte senkivel nem érintkeztünk, hiszen Vajda Misu Németországban tanított, és Gyuriék [Márkus György és felesége] már Ausztráliában éltek. Pernye Andrishoz mindig elmentünk. Oda mindig be lehetett ülni, kekszet ropogtatni, és egész éjszaka beszélgetni, zenéről, kultúráról, egyebekről. Andris öngyilkos lett, amikor a betegsége úgy elhatalmasodott, hogy már nem tudott emberként élni. Andrea, a felesége saját elhatározásából utána ment. Ezt a két drága embert elvesztettük.
Heller Ágnes: A bicikliző majom
Múlt és Jövő Könyvkiadó, 2004
360. oldal

A videón 1:55-től:

Tordai Zádor és a korculai nyilatkozat

A jugoszláviai Korcula városában (a hasonló nevű szigeten) a Praxis folyóirat köré csoportosuló értelmiségiek 1962-től kezdve minden nyáron konferenciát szerveztek. Ezt a kört olyan – akkoriban marxista vagy a marxizmushoz közel álló – nevek fémjelezték, mint Ernst Bloch, Erich Fromm, Lucien Goldmann, Jurgen Habermas, Karel Kosik, Leszek Kolakowski, Henri Lefebvre, Herbert Marcuse és Heller Ágnes.
Az 1968-as konferenciát a Varsói Szerződés államainak Csehszlovákia elleni inváziójának hírére félbeszakították, és a résztvevők közös tiltakozó nyilatkozatot fogalmaztak. A nyilatkozatot a szimpozion hat magyar résztvevője közül öten – Márkus György, Sós Vilmos és Tordai Zádor, az MTA Filozófiai Intézete munkatársai, valamint Heller Ágnes és Márkus Mária, az MTA Szociológiai Kutató Csoportjának munkatársai – aláírták. (A hatodik, Tőkei Ferenc nem.) Az öt magyar azonban ezen kívül külön tiltakozó nyilatkozatot is adott az AFP francia hírügynökségnek, amelyet aztán a Le Monde is leközölt.

Heller Ágnes meséli erről:
Először Azt hittük, hogy Zádor* nem csatlakozik. Márkus Gyuri, Marisa [Márkus Mária], Sós Vili meg én jóban voltunk, ezért közösen döntöttünk és cselekedtünk. Elhatároztuk, hogy nem lehet aláírni anélkül, hogy Zádort meg ne kérdeznénk. Tőkei eltűnt, nyoma veszett. Nem akarta aláírni, de ezt kimondani sem akarta: a legegyszerűbb volt eltűnnie. Zádort megtaláltuk. Magunkat nagy hősnek éreztük, azt hittük, az aláírás roppant bátorságot követel. Ki tudja, mi lesz a következménye? Esetleg letartóztatnak, elítélnek… Mi, pesti zsidók és lengyel katolikusok úgy véltük, nagyon hősiesek vagyunk. Marisa volt közöttünk a lengyel katolikus, aki magával hozta a lengyel virtust, amely kedveli a nagy gesztusokat.** Ő, mint Poniatowski Szaniszló, teljes öltözetben és fegyverzetben belovagolt a Visztulába, s úgy lett öngyilkos. Tőlünk, pesti értelmiségi zsidóféleségektől sem állt távol ez az attitűd. Csak Zádor maradt gyönyörűen józan. Megvonta a vállát, és azt tette, amit helyesnek tartott. Pléhpofával azt mondta: „Rendicsek, aláírom. Van egy tollatok?” Semmi hősiesség, semmi gesztus, semmi fenékkerítés. Ő azt az erdélyi kálvinista józanságot képviselte, amely mögött hosszú történelmi tapasztalat halmozódott fel. Istenem, hát mindig így van ez, mindig nagyhatalmak érdekmezsgyéi között élünk, csak az a fontos, hogy tisztességesek maradjunk. Ez pedig nem olyan nagy dolog, nem kell annyi hűhót csapni körülötte.
Heller Ágnes: Bicikliző majom
Múlt és Jövő Könyvkiadó, Budapest, 2004

* Tordai Zádortól ajánlom olvasásra ezt a könyvet: Tordai Zádor: Balkáni történetek.
Én többek között ezt írtam róla: SPOILER

** A lengyel mentalitáshoz egy kis adalék: https://moly.hu/karcok/740651

Egy jó kis tanulmány a korculai nyilatkozatról (sajnos csak előfizetéssel olvasható):
RAINER M. JÁNOS: PRÁGA-KORCULA-BUDAPEST, 1968. AUGUSZTUS 21.
http://www.es.hu/rainer_m_janos;praga-korcula-budapest_…

A képen a korculai aláírók (mínusz Sós Vilmos). Kép innen:
http://www.ustrcr.cz/cs/agnes-hellerova

Donald Trump és Soros György

A pénz hatalom, de véges, nem örök. Ezt jól tudják azok, akiknek vagyonuk van. Az hiányzik nekik, ami minden tisztességes íróembernek vagy filozófusnak megadatik – a remény a halhatatlanságra. Az ember rég a föld alatt porlad, de még mindig tudják róla, hogy ki volt: Jürgen Habermas, Richard Rorty vagy Lukács György. Az ő nevük viszont kihull az emlékezetből. Kik ők? Senkik, csak pénzük van. […]
Soros valamikor filozófus volt, Kar Popper tanítványa. Nagyon sok gazdag ember tanult művészettörténetet. […] A fajankók is támogatnak valamit, de a legnagyobb barmok az egész pénzüket csajokra és jachtokra költik. Ez a Trump, a bunkó amerikai milliomos, aki a pénzét arra költi, hogy egyik feleségét fogyasztja a másik után. A bunkókat megvetik, mert él a protestáns tradíció…
Heller Ágnes: Bicikliző majom
Múlt és Jövő Könyvkiadó, Budapest, 2004
406-407. oldal

Ne feledjük, ez a könyv 2004-ben jelent meg.

Szép könyv, próza, de csupa költészet. Irodalomtörténet, történelem és filozófia – cselekmény szinte semmi. Képek és emlékek a történelem mélységes mély kútjából, lassan örvénylő sorok, bekezdések egyre mélyebbre húznak.

68-69. oldal

A mitológia az emberi igyekezetektől független.

A történet végén mindig elérkezik a szükségszerű vereség végkifejlete. Nem lehet elkerülni. De ezen elkerülhetetlen legyőzetésen túl néha feltárul egy mindaddig ismeretlen, titokzatos táj: a sors áttetsző tartománya és a magasságos Istené.

Azt kellene láttatnom.
[…]
Az egész bazaltsziklahegy csaknem egyenlő vastagságú, hatszögletű oszlopokból van Isten, a sors és a vulkanizmus által megalkotva.
[…]
…mikor meglátogatták a viharok, amikor az éjszakai zivatar fekete eget festett körülötte, s a villám újra és újra megvilágította a csodálatos falakat, olyan volt az isteni hegy, mintha tűzben és lángban állna egy csodálatos orgona. Rettentő hangcsövek zengik vissza az ég dördüléseit. A kőre lecsapott Isten nyila, egy-egy lesújtott sziklaszál aláhullt a völgybe, zengő a csattanás, aztán időtlen időkig reszket a megalázott föld. Ilyenkor volt nagyszerű a Detonáta képe.
[…]
Móric halálig álmodott erről a képről. A Detonáta tetején áll, egy lebegő, rögzítetlen üvegkockában. Bármeddig ellát, leemelheti a házak tetejét, zavartalanul vizsgálhatja az emberek szívét. Családi életet lát, és gonosz vagy magasztos érzelmeket. Finom, könnyű szél érkezik. Röpül az áttetsző kockában. Nincsen akadály. Ez az akadálytalanság, ez a béke, ez a hatalom. Ez az ajándék, amit az ő Istenétől kapott. Ezzel kell sáfárkodnia.

146. és 164. oldal

Az lett volna jó, ha nincsen egyedül. Tudta, hogy azok az emberek, akiknek a könyveit olvassa, akiknek a képeit nézegeti, sokkal jelentékenyebbek, mint bárki, akivel ő valaha is személyesen találkozott. Most nagyon egyedül maradt velük. Nagyok voltak neki, az volt az igazság. Neki pedig, Bercelen, nem volt segítsége, nem volt senkije, aki segíthetett volna neki a magasabb meg-értésben. A rokonai lelki tartását szépen lassan felzabálta a fokozódó szegénység, iskolai tudományuk régen megkopott, némi ruházati külcsíntől eltekintve ugyan-olyan egyszerű lelkek lettek, mint a jobbágyaik, a falusi papot meg a tanítót pedig legszívesebben azonnal visszaküldte volna a kibocsátó, híres iskolájukba: kezdjék el újra az egészet elölről, teljesen elölről. Magyarországon kevés az ember. Előbb vagy utóbb egyedül maradsz. Emlékek vannak és könyvek, felfejthetetlenek.
Ezek laknak errefelé. Bécsben mindig volt a közelében valaki. Ő odafordult hozzá, s az a valaki vagy azonnal segített neki, vagy küldött egy segítőt. Bercelen nincs segítség. Csak magának segíthet, vagy jóval közelebb kellene költöznie – bár azt most egyáltalán nem tudta volna pontosan megmondani, hogy mihez is.
A falusi telkük határán hatalmas trágyadomb ázott az esőben. Egész délelőtt tombolt a forróság, azután eredt el a régóta várt, áztató eső. Gőzölgött a hatalmas ürüléktömb, néma volt a látvány, mégis csataképszerű. Az évjáratok különböző színekben rétegződtek egymás fölé, ha közelebb megy, hallhatta volna, hogy a bűzlő monstrum percről percre miként süllyed és tömörödik. Itália jutott az egészről az eszébe, egy híres, korai ásatás. Látta a rétegeket közelről ott is, látta az elmúlt életek megkövesülten trágyázó rétegeit, le, egészen az első etruszkokig. Lépegetett egyre lejjebb, döbbenten állt a hatalmas gödör lépcsőkön megközelíthető, mélységes fenekén. Csönd volt odalent, és olyan melegség, ami az élet em-léke. Majd egy órájába tellett, míg végül megértette. Atlantisz szigete maga az antikvitás. Az süllyedt el.

250-251. oldal

Iain M. Banks: Emlékezz Phlebasra

Donald Trump és Hillary Clinton, nem, a republikánusok és a demokraták, nem ez sem, a vallásos, egészséges, férfias, és erős tradícionalista konzervatívok; és a materialista, kifinomult, dekadens és elitista liberálisok harca a jövőben, sci-fi környezetben, igen ez az, – elég egyszerű képlet.
Meg sem közelíti Dan Simmons Hyperion sorozatának szépirodalmi minőségét és mélységét, vagy Asimov Alapítvány sorozatának társadalomfilozófiai remeklését, viszont a világteremtő fantáziája és a dramaturgiai feszessége Herbert Dűne sorozatához mérhető. Leginkább egy űropera és egy akciófilm kevercse, kicsit hosszú, de egy sorozat bevezető köteteként remek, köszönöm @csartak molytársnak, hogy kiváló értékelésével felhívta rá a figyelmemet.











Iain M. Banks: Fegyver a kézben

Brutális, kusza, zseniális.
Talán nem is a történet a lényeges benne, hanem az ábrázolt világ, a Kultúra zsoldosa szemszögéből megmutatott agresszív civilizációk kegyetlensége – kontrasztban a Kultúra békés-dekadens világával. (A háttérben persze mindig ott vannak az Elmék, a maguk mindent felülmúló technikáival, fegyvereivel.)
Hosszú és izgalmas háborús sci-fi, a sorozat előző két kötete nélkül is érthető, de azért jó sorban olvasni.

Iain M. Banks: Holtpont

Valamennyi Kutúra*-élőhely – legyen az orbital, csillaghajó, szikla vagy bolygó – rendelkezik saját tárolóval; ide vonul vissza az emberek zöme, miután elér egy bizonyos életkort, vagy egyszerűen beleun az életbe. A kultúrabeli emberek ezzel a döntéssel kerülnek szembe, mesterségesen megnyújtott, háromszázötven-négyszáz éves életük alkonyán. Persze választhatják a visszafiatalítást vagy a teljes halhatatlanságot, a kollektív lelkületűek pedig beleolvadhatnak egy Csoportelmébe vagy spártai egyszerűséggel meghalhatnak, amikor elérkezik az ideje. Olyanok is szép számmal akadnak, akik minden szálat elvágnak, ami a Kutúrához kötötte őket, és elfogadják az átlagnál nyitottabb, ám így is veszélyesen rejtélyes Öregek meghívását. És ha a felsoroltak közül egyik megoldás sincs ínyünkre, a végső döntést kitolandó letétbe helyezhetik a testüket az egyik tárolóba, méghozzá olyan felélesztési peremfeltétellel, amilyenhez kedvük tartja
Az ötven év feletti olvasó számára ez igazán csábító világ, a meghalás formáinak tobzódása. :) De Banks a fiatalabb olvasók számára is vonzó világot teremt, a Kultúra civilizációjában minden élvezeti forrás maximálisan kihasználható, és minden élvezet maximálisan fokozható. (Még a szex is.)
A kérdés csak az, hogy ilyen világban mi a helyzet az erkölcsökkel? Nos, Banks szerint az emberek (és a biológiai alapú élőlények) alapvetően ösztönlények, akiknél a hormonok vezérelte motivációk felülírnak minden erkölcsi parancsot, a mesterséges elmék viselkedése viszont reményre adhat okot. Banks optimista, bízik abban, hogy a mesterséges intelligencia legyőzi az embert. Ebben nincs semmi spoiler, ez a regény nem erről szól csupán az én botcsinálta filozofálgatásom, a regény kapcsán. :)
Miről szól ez a regény? Az alapképlet egyszerű: konfliktus adódik, feltűnik egy UFO, egy olyan tárgy(?), amely a kontextushalál esélyét jelenti a Kultúra civilizációja számára, azaz szembesülnek egy olyan idegen életformával(?) amely technikai értelemben sokkal magasabb rendű, mint ők. Ennek ürügyén aztán Banks mesél, és bár a cselekmény a regény végére eljut a végkifejlethez, talán nem is ez a lényeg. Mindenesetre nem árt a szereplők nevét jegyzetelni, vagy bele kell törődni, hogy a megjegyezhetetlenül kacifántos nevű emberek és drónok, és a szintén megjegyezhetetlen – de rejtőien vicces – nevű Elmék korábbi szerepéhez rendszeresen hátra kell lapozni, mi több, a cselekmény maradéktalan megértéséhez egy esetleges újraolvasás is szükséges lehet.
Komolyan megfordult a fejemben, hogy megérne egy újraolvasást a könyv, és rengeteg vicces vagy elgondolkodtató vagy lírai részt is lehetne idézni belőle – ezek így együtt már egy jó szépirodalmi regény jellemzői. A cselekmény bonyolítása ugyan egy kicsit zavaros, de a karakterek egy átlagos sci-fiben szereplőknél sokkal kidolgozottabbak, és az is megbocsátható, hogy a végső poén nem durran akkorát – a sorozat folytatódik, vannak további kötetek, ahol az elvarratlan szálak végére juthatunk.
Összefoglalva: szerintem ez egy remek fantasztikus regény, akár a sorozat előző három része nélkül is élvezhető, szellemes, izgalmas, fantáziadús, elgondolkodtató, szórakoztató, néhol nagyon vicces(!), amelyet én a kedvenc könyveim polcára is odateszek.

* A Kultúra-univerzumról, Banks regényfolyamáról egy nagyobb spoilerek nélküli összefoglaló olvasható itt.

Iain M. Banks: Hidrogén szonáta

Egy komplett civilizáció a mennyországba vonul.* Az ünnepi eseménynél természetesen megjelennek a hulla- és sírrablók, és a mindenbe beleavatkozó Elmék**. A civilizáció szent könyvéről, amely nem csupán erkölcsi parancsok gyűjteménye, hanem mindig mindent pontosan megjósoló jóskönyv is, valami rettenetes titok derül ki, aminek következtében meg kell keresni a világ legöregebb emberét értelmes személyét, aki ott volt az eredetnél, és minden titok tudója – és akkor aztán beindul a csihipuhi! :))
Szellemes űroperett ez a regény, szórakoztató fantasztikus kalandok sora, lektűr, imádtam!
Érdekes volt, hogy az üdvözülni készülő civilizáció – annak ellenére, hogy szigorú katonai hierarchia által meghatározott rendben épült fel – épp olyan dekadens volt, mint a sorozat korábbi köteteiben bemutatott Kultúra világa.*** Banks, úgy látszik, nem nagyon hitt a konzervatív erkölcsiséget hirdetők őszinteségében.
A címadó Hidrogén szonáta értelmezése ízlés kérdése, leginkább talán egy fricska az úgynevezett magasművészet felé****, az öncélú, és a nagyközönség számára befogadhatatlan műalkotás megtestesítője, amely ugyanakkor öncélúságában és értelmetlenségében az élet jelképe is – Banksnek sokkal több humora és öniróniája volt, mint a rajongóinak.
Ez volt Banks mester utolsó könyve, hiányozni fog.

* Szublimálnak! – Banks-féle terminológia.
** Űrhajók, vicces nevekkel, pl.: Erre jártam, gondoltam benézek, Kisebb eltérések előfordulhatnak, Neked ez tiszta?, Tévedés ne essék…, stb.
*** Például az egyik „ikonikus” alakjának többtucat pénisze volt, amelyeket három szív tartott izgalmi állapotban.
**** amelynek presztizsét a lektűrszerzők és lektűrolvasók mindig is irigyelték

Dilettáns (zavaros és stílustalan) lektűr (fantasy és kémregény kombinációja) dramatizált politikai vezércikkel (a gonosz nácik és vallási fanatikusok ellen) és kultúrhistórai esszével (Mezopotámia vallástörténetéről) összekutyulva. Van benne egy három éves autista zseni kisfiú is, aki kezébe vesz egy döglött laptopot és megtanul belőle programozni, kb. ez a színvonal.
Ami meglepő, a hátoldalon Ungvári Tamás író, kritikus, irodalomtörténész, Gábor György vallásfilozófus és Heller Ágnes filozófus, esztéta ajánlja a könyvet. Nem szégyenlik magukat?

Malevics számára a művészet nem volt vallás. […] Ugyanakkor művészetként sem volt csupán művészet. Egy műalkotásnak mondott alkotás – többé kevésbé Malevics Fekete négyzete óta – már nem Rilke „Archaikus Apolló-torzója”, mint a már csak emlékezett, nosztalgikus, a jelenben már nem megalkotható Szép. (A „Duinoi elégiákban” olvasható: „Hiszen a szép csak a szörnyű kezdete”, "Denn das Schöne is nur des Schrecklichen Anfang").  […]
Számomra Malevics szupremista alkotásai viszont se szépek, se fenségesek. Érzéki jelként inkább megdöbbentőek. Malevics meggőződései és vágyai ugyanis engem egy régi és régiesen megfogalmazott mondás hagyományának folytatódására emlékeztetnek. A Nag Hammadiban megtalált Tamás Evangéliumában olvasható: „Követői azt mondják neki: 'Mikor jön el a királyság?' 'Nem jön el, ha figyeltek, jön-e. Nem mondja senki: "Nézd, itt van” vagy „Nézd, ott van.” Az apa királysága a földön terül el, és az emberek nem látják.'"

Ez a konklúzió, ezt megelőző 90 oldal rendkívül elvont filozófiai szöveg, Solger (1780-1819) gondolataitól Deleuze (1925-1995) fejtegetéséig – csak filozófiailag képzettek számára. (A végén van egy dolgozat a portré és a psziché kapcsolatáról, az se sokkal könnyebb.)

Nem akarnám elintézni ennyivel Malevicset, ezért jöjjön még ide egy idézet:

BORIS GROYS: FORRADALMIVÁ VÁLNI – KAZIMIR MALEVICSRŐL
András Orsolya fordítása

…Malevics mind a vallást, mind a modern technológiát („a gyárat”, ahogyan ő nevezi) a tökéletesség felé való igyekezetként határozza meg: a cél az egyén lelkének tökéletesítése a vallás esetében, illetve a materiális világ tökéletesítése a gyár esetében. Malevics szerint egyik projektet sem lehet megvalósítani, mivel ehhez végtelen sok idő, energia és erőfeszítés befektetésére volna szükség az egyéni emberi lény és a teljes emberiség részéről egyaránt. Az emberek viszont halandók. Idejük és energiájuk véges. És az emberi létnek ez a végessége meggátolja, hogy bármiféle tökéletességet is elérjünk – akár spirituális, akár technikai természetű lenne az. Halandó lényként az ember arra van ítélve, hogy örökké tökéletlen maradjon. De miért mondhatjuk, hogy dialektikus tökéletlenségről van itt szó? Mert pontosan ez az időhiány, a tökéletesség eléréséhez szükséges idő hiánya az, ami megnyitja az emberiség előtt a végtelen idő perspektíváját. Itt a tökéletesnél kevesebb a tökéletesnél is többet jelent, mert ha elég időnk volna tökéletessé válni, akkor a tökéletesség elérésének pillanata létezésünk utolsó pillanata lenne, és ezzel megszűnne minden cél, amiért tovább létezhetnénk. Így a tökéletesség elérésében vallott kudarcunk az, ami megnyitja az emberi és emberen túli materiális létezés végtelen horizontját. Malevics szerint a papok és a mérnökök nem képesek megnyitni ezt a horizontot, mert nem tudnak letenni a tökéletesség kereséséről és görcsös üldözéséről – nem tudják elengedni magukat, és elfogadni a tökéletlenséget és a kudarcot mint a saját igaz sorsukat. A művészek azonban meg tudják ezt tenni. Tudják, hogy a testük, a meglátásaik és a műalkotásaik nem tökéletesek és nem teljesen egészségesek, és soha nem is lehetnek azok. Inkább azt gondolják magukról, hogy megfertőzték őket a változás, a betegség és a halál bacilusai – ahogyan Malevics később fogalmaz a festészet „járulékos eleméről” szóló szövegében –, és pontosan ezek a kórokozók azok, amik egyben a művészet bacilusai is. Malevics azt tanácsolja a művészeknek, hogy ne is váljanak soha immunissá ezekkel a bacilusokkal szemben. Ellenkezőleg: fogadják magukba őket, és hagyják, hogy azok szétbomlasszák a művészet régi, hagyományos mintázatait. Malevics itt más formában ismétli meg hamu-metaforáját: a művész teste meghal, de a művészet bacilusai túlélik ennek a testnek a halálát, és elkezdik megfertőzni más művészek testét. Malevics ezért tud ténylegesen hinni a művészet történelmen túli jellegében. A művészet materiális és materialista. És ez azt jelenti, hogy a művészet mindig képes túlélni a tisztán idealista, metafizikai projektek végét – beleértve Isten országát és a kommunizmust is. Az anyagi erők mozgása nem teleologikus, így nem is érheti el a célját, és nem is érhet véget.

[Ehhez egy zárójeles megjegyzés: Azért ez csak interpretáció, Malevics nem volt materialista a szó pontos értelmében. Sőt. Ugyanakkor érdekes, hogy a sci-fi szerzők szerint az ember akár tökéletes is lehet – lásd például Iain M. Banks Kultúra univerzumát. Érdekes még a művészet, mint betegség, mint mém metafóra – nem tudom, hogy pl. Dawkins merített-e tőle.]

Politikai publicisztikák és tanulmányok. Harmadik kötet, de nem szükséges ismerni hozzá az előző kettőt. A tartalmi összefoglalók olvashatóak Kustán Magyari Attila minden értékeléstől tartózkodó, mégis recenziónak nevezett leírásában*. Az előzmények közül az első kötetről kimerítő kellően alapos tartalmi ismertetőt ad a Wikipedia**, de itt a molyon is olvasható róla színvonalas értékelés*** (amellyel egyébként én nem értek egyet).
A kötetre azért adtam maximális, azaz 5 csillagot, mert még a vitatható és már elavultnak tetsző publicisztikák is gondolatébresztőek, a (szerintem) legjobb tanulmányok**** pedig a mai magyar politikai és társadalmi helyzet megítélése szempontjából (ismét csak szerintem) megkerülhetetlenek.

Véleményem szerint Magyar Bálint maffiaállam koncepciója és leírása (amelyhez aztán a többi tanulmány is kapcsolódik) pontos, a NER mechanizmusának működése tekintetében, ugyanakkor téves és alkalmatlan a rendszer megnevezésére.
A kötet egyik tanulmánya – Szabó János: Az orbáni hatalompolitika konfrontativitása és erőszak-alkalmazása – felhívja a figyelmet arra, hogy a magyar politikai viszonyok alakulása elválaszthatatlan olyan válságoknak nevezett körülményektől, amelyek meghatározóak, determinálóak. Ezek a következőek:
1. globalizációs válság (az ipari kapitalizmusból a tudatgazdaságba történő átmenet)
2. konvergencia válság (az eladósodó szocializmusból a liberalizáló kapitalizmusba való átmenet)
3. Európa-válság (a nemzeti szuverenitás korlátozásával kapcsolatos feszültségek)
[Innen nem Szabó Jánost idézem, hanem az én véleményem következik:]
Ezek a válságok magyar specialitásokkal „fűszerezve” – mint például a „haza és haladás” eszmék egészen a 19. századig visszamenő konfliktusa, a Trianon-szindróma, a Horthy-rendszer és a Kádár-rendszer azonosságainak a fel nem ismerése, az 1990 óta rendszer szinten működtetett korrupció, valamint a liberális eszmék és intézmények kompromittálása és szétporlasztása – logikusan vezettek egy ideológiájában radikálisan jobboldali, antiliberális, populista és nacionalista, azaz összefoglalóan – FASISZTOID MAFFIAÁLLAM kiépüléséhez. Ez az ideológiai meghatározás – noha a kötet tanulmányaiban alapos bemutatásra kerül, a végső megnevezésből hiányzik. A probléma (hiba) azért jelentős, mert a NER nem csupán államszervezési-működtetési gyakorlat, hanem olyan rendszer, amely ideológiai alapú válaszokat (is) ad a 3 fő átfogó válság, és a hazai-helyi válságjelenségek tüneteire, azaz valódi társadalmi kérdésekre reagál (ideologikusan), szemben az ellenzékével (az ellenzéki pártokkal), amely azért képtelen megszólítani (többek között) a választóit, mert nem ezekre a problémákra reagál – noha nem tartózkodik az ideologikus kritikától sem. (Zárójelben, az igazság kedvéért érdemes leírni azt is, hogy a megszólítás akadálya még a korlátozott sajtószabadság, és az ellenzéki politikai elit többségének a hiteltelensége is. Ez utóbbi alól, sajnos, Magyar Bálint sem kivétel.)
Satöbbi.

A könyv szerkesztése csapnivaló. Logikátlan, hogy miért A maffiaállam közjogi leépítése című fejezettel kezdődik, ez a végére való volna; a könyvet Magyar Bálint tanulmányával kellett volna kezdeni. A kötet végén a szerzők életrajzánál pedig valamennyi szerzőt fel kellett volna sorolni – milyen trehányság az, hogy van olyan szerző, aki kimarad? Van olyan tanulmány – Madlovics Bálint írta –, amely hétköznapi halandó, azaz nem filozófus-politológus előképzettséggel rendelkező olvasó számára szinte befogadhatatlan, van olyan, amely köznyelven szól, de úgy elnyúlik, mint a rétestészta (Krémer Balázs: Tabuk szövevénye – és a tabuk vákuumaiba betüremkedő maffiaállam), és van benne olyan cikk is, amit úgy lehet olvasni, mint egy krimit (Vidos Tibor: Macedónia, a határtalan ország).
Kinek szól ez a könyv? Nyilván a politizáló értelmiségnek. Egy értelmiségi tudjon válogatni, ha kell, akkor lapozni, szelektálni, ezért nem tartom olyan nagy bajnak a rossz szerkesztést.

* Kustán Magyari Attila: Maffiaállam Magyarországon és a nagyvilágban –
A Magyar Polip 3. recenziója
http://erdelyitarsadalom.ro/files/et29/et-bbu-29-08.pdf

** https://hu.wikipedia.org/wiki/Magyar_polip

*** https://moly.hu/ertekelesek/2294180

**** Kerekes Zsuzsa: A maffiaállam „parlamentje”; Magyar Bálint: A maffiaállam mint a bűnöző állam egyik típusa; Lakner Zoltán: Értelmezések és értetlenség. Versengő rendszermagyarázatok; Zolnay János: „Munkaalapú társadalom”

Úgy akartam kezdeni (ironikusan), hogy mint az köztudomású a Holmi a kozmopolita*, liberális** értelmiség folyóirata volt, hiányzott belőle a nemzet érzékenység, recenziójában még Károlyi Csaba, a balliberális Élet és Irodalom kritikusa is konstatálja a határon túli szellemi élet dokumentumainak hiányát*** (miközben megjegyzi azt is, hogy „az 1989 utáni szellemi élet legprogresszívebb, legizgalmasabb szépirodalmi folyóirata” nem a Holmi, hanem a Jelenkor volt, mert „a Holmiban fontosabbak voltak az esszék és a dokumentumok (és a kritikák!), mint a szépirodalmi szövegek”.). Ehhez képest az 1989 utáni magyar széppróza egyik legszebb, és véleményem szerint világirodalmi szintű darabja olvasható a kötet tengelyében, a Memoárok és dokumentumok rész indul ezzel, Egy csángó leány búcsúlevele és a levél olvasta címmel, valamint a hozzá tartozó kommentár: Bajor Andor: Hajnali Szép Csillag**** egészíti ezt ki. E két (illetve tulajdonképpen három) szöveg – a csángó lány román szavakkal teli, de nyelvében mégis az Ó magyar Mária siralmat idéző***** búcsúlevele, ennek Bajor Andor által adott művészi fordítása (olvasata), valamint a levelet értelmező érzelmes-himnikus kommentár – a magyar nyelvi hagyomány legszebb regisztereiben szólal meg, és ugyanakkor a magyar nemzeti történelem és az egyetemes emberi kultúra – más nyelvekre természetesen lefordíthatatlan – remekműve. Magyarságtudatunk csúcsteljesítménye ez az alkotás, a névtelen csángó leány és a feledésbe merült erdélyi szerző közös műve, amely megérdemelné, hogy egy valódi Nemzeti Olvasókönyv lapjaira kerüljön******. Addig is, amíg ez megtörténik, a Holmi közlése mind nemzeti, mind irodalomtörténeti szempontból kiemelkedő és pótolhatatlan jelentőségű. A (bal)liberális értelmiség egészséges nemzettudatáról szóló vitát ezennel lezárom. :) . A kötet egészét tekintve mégis máshová tenném a legfőbb hangsúlyt.

Károlyi Csaba írja a kritikájában***, hogy a Holmiból hiányzott az avantgard és a neoavantgard, egy konzervatívan liberális értékrend volt az uralkodó. Ennek az értékrendnek az egyik legjellegzetesebb képviselője – szerintem – a kötetben nem szereplő Balassa Péter******* egykori legjobb barátja, Fodor Géza zenekritikus és teoretikus, aki háromszor is szóhoz jut. Először egy Rousseau színházkritikájáról írt tizenhat oldalas tanulmányával, másodszor Wilheim András Az apokaliptikus gondolkodó című megemlékező írásában, amelyben a szerző többször és hosszan idéz tőle – ez az esszé zárja egyébként a kötet Esszék, tanulmányok című első részét, és így ez a Csángó búcsúlevél mellett a másik középpont –, és végül a kötet majdnem zárása (csak azért majdnem, mert Vas István 1944 és 1970 közötti leveleivel zárul a kötet, de ezek már nem aktualizálható, hanem csak hagyományteremtő dokumentumok) a _„Nincsen kettős mérce” cím alatt közölt három Fodor Géza levél, amelyeket Petrovics Emilnek írt 2003–2004-ben. Ezek egyikéből idéznék hosszabban: