vargarockzsolt

Raktár. Egy gátőr szerszámai és egy levéltári segédfogalmazó iratai.

Friss topikok

Címkék

1970 (1) 56 os intézet (1) 62/kirakós játék (1) a. e. bizottság (1) Aaron Blumm (1) ÁBTL (1) acid test (1) Adorno (1) adorno (1) ady endre (2) agatha christie (1) Akció van! (1) Akira Kurosawa (1) Aki szegény (1) akutagava (1) alain badiou (1) alan lightman (1) alan turing (1) alaptörvény (1) alaszka (1) Alfred Steiglitz (1) Alfred Stieglitz (1) alkotmány (1) állambiztonság (1) állambiztonsági levéltár (3) Almási Miklós (1) alternatív iskolák (1) alternatív vallás (1) amerikai (3) amerikai krimi (2) amerikai novellák (1) amerikai psycho (1) amerikai regény (14) andrás lászló (1) andrás sándor (1) andrej rubljov (2) André Kertész (2) andy clark (1) andy warhol (1) angol (1) angol regény (8) angst (1) anna margit (1) antiszemitizmus (4) antoine rocquentin (1) antropológia (1) Apám helyett (1) apokalipszis (1) apokaliptika (1) Apolló (1) arasse (1) argentin (2) arnheim (1) Arthur C. Danto (1) asperger-szindróma (1) Assmann (2) Asterix (1) ateizmus (1) auden (1) August Sander (1) aukció (1) Auschwitz (1) auschwitz (1) austerlitz (1) ávh (2) azévtizedkönyve (1) az élet tere (1) Az ellenállás melankóliája (1) az első száz (1) A bankár (1) A csemegepultos naplója (1) a csend (1) A halál kilovagolt Perzsiából (1) a hóhér háza (1) a holtsáv (1) A kék szifon (1) a nő (1) a párválasztó agy (1) a pszichológia örök témái (1) a század (1) a szellem nemessége (1) a természet és a lélek (1) a tér költészete (1) A történetárus (1) Babij Jar (1) babits mihály (1) bach (1) bagabo (1) Bajor Andor (1) balassa péter (1) Balassa Péter (1) Balaton (1) balázs béla (1) Bálint Eszter (2) Balkán (2) Balogh Attila (1) Balzac (1) bán andrás (1) bán zoltán andrás (2) Bán Zsófia (2) Barcelona (1) bárdos deák ági (1) Bari Károly (1) Barnás Ferenc (1) barnes (1) Barthes (1) barthes (1) bartók (2) bazsányi sándor (1) beatles (1) beaver (1) beethoven (1) békés pál (2) Bencsik Orsolya (2) benedek anna (1) bényei tamás (1) Bényei Tamás (1) benyhe jános (2) beregi tamás (2) bereményi géza (1) bernstein (1) bestiárium (1) bestseller (1) besúgók (1) beszámoló (1) beszélgetések (1) beszervezés (1) bibliofita (1) bibó istván (2) bill gates (1) bimini (1) bírálatok (1) bloor (1) blues (1) bob dylan (1) bodó balázs (1) bódy gábor (3) bogdán józsef (1) bogdán lászló (1) bognár szabolcs (1) bögre zsuzsanna (1) bohócok (1) bokszmeccs (1) Bolaño (4) Bolano (2) bondarcsuk (1) Borbély Szilárd (1) Borges (3) boros jános (1) Bosznia (1) Bovaryné (1) boyd (1) brecht (1) Brenner (1) Bretter György (1) bret easton ellis (1) bruegel (1) brueghel (1) Bruno Monsaingeon (1) Bryson (1) Bukovac (1) bulgakov (2) bulvár (1) bunuel (1) bűnügyi regény (1) Cage (1) calvino (3) Calvino (3) camus (1) Caravaggio (1) carnap (1) cavalli sforza (1) ceausescu (1) celeb (1) Cellini (1) cenzúra (1) cervantes (2) cesares (1) Chandler (1) Chile (1) Chuck Norris (1) cigány (3) cigányok (1) cigányság (2) cionizmus (1) civilizáció (1) coetzee (1) coppola (1) cortázar (1) cortazar (1) Cortázar (1) cossa (1) Cruyff (1) Csaba Ferenc (1) Csákány István (1) családregény (2) csányi sándor (2) csányi vilmos (4) csáth géza (1) cseh tamás (1) csenus imre (1) csenyéte (1) csép attila (1) cserna szabó andrás (1) csillagászat (1) csillagtúra (1) csirkejáték (1) Csontdaráló (1) csontváry (1) czesław miłosz (1) dali (1) daniel denett (1) Daniel Kehlmann (1) dankó utca (1) dante (1) darwin (1) David Smile (1) dawkins (1) del (1) demény péter (1) demetrovics zsolt (1) demján sándor (3) Dennis Lehane (1) dés mihály (1) detektívtörténet (2) diana hercegnő (1) dilettáns (1) divat (1) Doktor Faustus (1) dolittle (1) don king (1) Don Quijote (1) dragomán györgy (1) drakula (1) Dresch (1) Duchamp (2) dzsessz (1) edison (1) Edmund Husserl (1) Ed McBain (1) ed mcbain (1) egyed péter (1) egyetleneim (1) Egyházfórum (1) Egyiptom (1) egy ember (1) egy medvekutató feljegyzései (2) egy mondat azok közül (1) einstein (1) Einstein (1) ejnye (1) elbeszélés (1) elbeszélések (3) életrajz (5) élet és irodalom (1) eleven irodalom (1) eliot (1) Eliot (1) ellenkultúra (1) Ellis (1) előadóest (1) el greco (1) el liszickij (1) emberi viselkedés (1) emlékek (1) emlékezet (2) entropia (1) Eötvös Péter (1) eper reggelire (1) erdély (2) Erdély (3) erdélyi (2) erdélyi magyar regény (1) Érdi Péter (1) erdős virág (1) erlend loe (1) esszé (21) esterházy (2) esterházy péter (2) esti (1) észlelés (3) etnikum (1) etnofon (1) európa (1) Európa (3) európa kiadó (2) evolúció (7) evolúciós (2) evolúciós pszichológia (3) ezoteria (2) fajbiológia (1) falcsik mari (1) faljáró (1) Faludy György (1) fantasy (2) fantasztikus (5) farkas béla (1) Farkas Zsolt (1) fasizmus (1) fassbinder (1) fehér márta (1) fejős éva (1) Fejtől s lábtól (1) fekete lyuk (1) fékevesztett evolúció (2) fenegyerek (1) fenyő d. györgy (1) festészet (3) festménytalányok (1) feyerabend (1) Feyman (1) film (2) Film (1) filozófia (16) finn (1) firenze (1) fiúregény (1) fizika (5) Flaubert (1) foci (2) fodor ákos (2) Fodor Géza (1) folklór (1) Forrás (1) fotóesztétika (1) fotókiállítás (1) fotóművészet (2) foucault (2) Foucault (1) Fővárosi Szabó Ervin Könyvtár (1) francia (8) francia regény (4) frankenstein (1) franny és zooey (1) Frei Tamás (1) Freud (3) freud (2) furtwängler (1) Füst Milán (1) Gaarder (1) gadamer (1) Gagarin (1) Gao Xiangjian (1) garaczi lászló (1) garbarek (1) generation p (1) genetika (1) geoffrey miller (1) geoffry miller (1) georges simenon (1) Georges Simenon (1) george foreman (1) Gerlóczy Márton (1) Gerő-Romsics vita (1) Gerő András (1) gertrude (1) gertrude stein (1) géza (1) giccs (1) glam-rock (1) glenn gould (1) goebbels (1) goethe (1) goldbach sejtés (1) Gorgo (1) görög regény (1) goropius becanus (1) Gosztonyi Katalin (1) goya (1) gőzgép (1) Grace Davie (1) gravitáció (1) grecsó krisztián (1) Grencsó (1) grendel lajos (1) grespik lászló (1) grigirij perelman (1) Gundel Takács Gábor (1) guttmann andrás (1) gyáni gábor (1) gyászmunka (1) győrffy ákos (1) György Péter (2) györgy péter (2) gyuris tamás (1) hacker (1) hafner zoltán (1) hagyomány (1) hajléktalanok (4) hajnóczy péter (3) Hajnóczy Péter (3) hamu és ecet (1) Hamvas Béla (3) hamvas béla (6) hanák andrás (1) hankiss elemér (2) Hannah Arendt (1) happening (1) hari (2) Harry Potter (1) haruki (1) haszid (1) hatályon kívül helyezve (1) Hawking (1) haydn (1) háy jános (1) hazai attila (1) Heidegger (1) hemann hesse (1) hemingway (3) hempel (1) Hendrix (1) henry rollins (3) Herczeg János (1) hernádi gyula (1) Hernádi Zsolt (1) hévizi ottó (1) hidegdauer (2) hitler (1) Hitler (1) Hofi Géza (1) holden caulfield (2) Holdpalota (1) holdpalota (1) hölgyszonáta (1) holland (2) HOLMI (1) Holocaust (5) holttengeri tekercsek (2) homérosz (1) horizont (1) Horthy (2) horvát (1) horvát regény (2) houellebecq (1) Hrabal (2) Hraskó Péter (1) hülyeség (1) humor (1) hunter thompson (1) ian hancock (1) idegengyűlölet (1) identitás (1) idő (1) ifjúsági (1) III/III (1) ikarusz (1) imádom (2) imrei andrea (2) ingmar bergman (1) interjúk (1) internet (2) irodalmi bulvár (1) irodalom (5) irodalomelmélet (1) irodalomkritika (1) irodalomtörténet (3) irodalomtudomány (2) irónia (2) Isaac Stern (1) iskola a határon (1) Ismail Kadare (1) ismeretelmélet (1) ismertető (1) Italo Calvino (1) itt és most (1) iványi gábor (2) j.s.bach (1) Jaj. (1) Jakob Nielsen (1) jakus ildikó (1) james dean (1) James Ellroy (1) james joyce (1) james watt (1) janis joplin (1) jánossy lajos (1) japán (4) jared diamond (1) Jarmusch (2) jelenits istván (2) jeles andrás (1) Jeszenszky Géza (1) jethro tull (1) jimi hendrix (1) jim morrison (2) john cage (1) john gay (1) john gribbin (1) john lennon (2) John Lurie (2) Jon Fosse (1) Joós Katalin (1) joyce (1) József Attila (1) józsef attila (3) jó könyv (1) julio cortazar (3) kabbala (1) kádárizmus (1) kádár jános (2) kádas mária (1) Kafka (1) kafka (1) kalandregény (1) kalasszikus irodalom (1) Kálmán C. György (1) kálmán c. györgy (1) Kálnoky (1) kalóz (1) kamarás istván (1) kamill kopke (1) Kampis György (1) kanadai (1) Kandel Sámuel (1) Kaposvár (1) karácsony benő (1) Karashan (1) karc (11) Karl Jaspers (1) Karl Popper (1) karnevál (1) katolikus (1) kavafisz (1) kazár szótár (1) kedvenc (8) Keleti díván (1) kemenesi zsuzsanna (1) kemény istván (2) Kenéz Ferenc (2) kenéz ferenc (1) ken kesey (1) képfilozófiák (1) Kerékgyártó István (1) keresztény (1) kerry4ever (1) kertész (3) kertész imre (2) keszeg anna (1) keszei józsef (1) kínai regény (1) king crimson (2) kipling (1) király lászló (1) kirekesztés (1) kiskegyed (1) kisregény (6) kiss ferenc (1) kiss lászló (1) kis jános (1) Klaniczay (1) klasszikus (13) klasszikus magyar regény (1) klasszikus zene (1) klaus nomi (1) Koch Hugó (1) Koen Wessing (1) koestler (1) Kolozsvár (2) kolozsvár (1) Kolozsvár-oratórium (2) költészet (2) kondor béla (1) Kondor Béla (1) Konkoly-Thege Miklós (1) konnekcionizmus (1) konrád györgy (1) Konrád György (2) könyv (3) konzervatív (1) köpenicki kapitány (1) Kornis Mihály (1) Kőrösi Zoltán (2) kortárs (33) kortárs irodalom (16) kortárs magyar (30) kortars magyar felvidek hataron tuli szepirodalom recenzio (1) kortárs magyar klasszikus (3) kortárs magyar regény (31) kortárs zene (1) Kostler (1) kosztolányi (1) Kovács András Bálint (1) kovács andrás bálint (1) kovács ibolya (1) kovács teréz (1) közgazdaságtan (1) közhelyek (1) kozmológia (1) Kołakowski (1) Krasznahorkai (1) Krasznahorkai László (4) krasznahorkai lászló (8) krimi (27) kritika (5) kronopiok es famak tortenete (1) kroó györgy (1) Krusovszky Dénes (1) Kublaj kán (2) kuhn (1) kultúra (1) kulturantropológia (2) kultúrantropológia (1) kultúrpolitika (1) kultúrtörténet (1) Kundera (1) kundera (1) kuplé (1) kurgáni napló (1) kurtág györgy (1) Kurtág György (1) kurtz ezredes (1) kurt gödel (1) kutyaügyi előadó (1) kvantumfizika (1) Lacan (1) ladányi jános (1) láng orsolya (1) Láthatatlan városok (1) láthatatlan városok (1) Latin-Amerika (1) Látó (2) látó (1) Lawrence Block (1) leibowitz (1) lektűr (11) lem (1) lengyel regény (2) lenin (2) leonardo (1) Leopardi (1) Lewis Payne (1) le clézio (1) lharmattan kiadó (1) liar (1) liberális (1) liberalizmus (1) linn ullmann (1) litvai nelli (1) liv ullmann (1) lonesco (1) losonczy géza (1) lovas ildikó (1) lucy lippard (1) Ludassy Mária (1) Lukács György (1) luther (1) Lyotard (1) maár judit (1) Machiavelli (1) macska (1) macskakaja (1) maffia (1) maffiaállam (1) mágikus realizmus (1) magyar (46) magyarország (1) magyarország alaptörvénye (1) magyarország felfedezése (1) magyarósi éva (1) magyar hivatástudat (1) magyar irodalom (4) magyar krimi (2) magyar nemzettudat (1) magyar novellák (3) magyar regény (4) Mahavishnu (1) maigret (1) Maigret (9) Majtényi László (1) maláj (1) Malevics (1) Malina János (1) Mallarmé (1) malraux (2) mao (1) Marcell Duchamp (1) marcel aymé (1) marcovaldo (1) Marco Polo (2) marketing (1) Márkus György (1) marlon brando (1) Martin Amis (1) martin amis (1) Martin Buber (1) Márton László (1) marton lászló távolodó (1) Marvin Pontiac (1) Marx (1) matematika (2) máté tóth andrás (2) Matisse (1) Matt Ridley (1) maurice lee (1) Medusa (1) meghalt a főítész (1) Megjött Ézsiás (1) melankólia (1) méltatások (1) mém (1) memoár (2) ménes attila (2) menyhárt jenő (1) Menzel (1) merítéslista (1) Mérő László (1) mérő lászló (1) mese (1) meseregény (1) Mészöly Miklós (1) metagalaktika (1) Mexikó (1) micsinay (2) mikael niemi (1) mikes tamás (1) miklósi ádám (2) Mileta Prodanovic (1) mindig régen van (1) mocsok (1) modern (1) moldova györgy (1) molnár ferenc (1) moly (1) moly.hu (3) Montelbano (1) monty cantsin (2) morel találmánya (1) Móricz Zsigmond (1) Mosonyi Aliz (1) Mozart (1) Mózes (1) mr. spencer (1) muhammad ali (1) multiverzum (1) Mum (1) murakami (1) mussolini (1) Műút (1) művészetfilozófia (3) művészettörténet (4) nacionalizmus (1) nádas péter (2) Nádas Péter (4) nagyamám (1) nagyanyám (1) nagy bandó (1) nagy gábor dániel (1) nagy gergely (1) nagy imre (1) Nagy Koppány Zsolt (1) nagy sándor (1) nagy sz. péter (1) nánay bence (1) napló (2) napster (1) Neil Gaiman (1) Nemes Nagy Ágnes (1) nemes z márió (1) német (2) német regény (1) nemo kapitány (1) népi mozgalom (1) népzene (1) Nesbø (2) new wave (1) new york trilógia (1) nick cave (1) nietzsche (2) Nietzsche (3) nixon (1) nobel díj (2) noire (1) nőirodalom (1) női lektűr (1) női regény (1) nooteboom (3) norman mailer (1) norvég (1) novák péter (1) novella (3) novellák (10) nulla (1) Nyáry Krisztián (1) nyelvfilozófia (1) Nyolcak (1) Nyugat (1) ő. kovács józsef (1) obszervátorok (1) ógyallai csillagvizsgáló (1) oktatás (2) olasz (4) olasz sándor (1) olvasásszociológia (1) olvasónapló (1) önéletrajz (2) opera (1) orál history (1) örkény istván (1) orosz (2) orosz regény (4) osztrák (2) ottlik (1) Ottlik Géza (1) ottlik géza (1) ottlik veduta (1) öt irás az erkölcsrö (1) p. j. stradlater (1) Papp István (1) parallax (1) paraszt (1) para kovács (1) párhuzamos történetek (1) párhuzamos világok (3) paródia (2) pasolini (1) patmosz (1) pauline melville (1) Paul Auster (4) paul auster (2) paul klee (2) pavić (1) Peacocke (1) pedagógia (1) pelevin (2) pénz (1) Pernye András (1) Perseus (1) peter hammill (1) petrik iván (1) Petri György (2) philip roth (1) piaristák (1) picasso (2) Picasso (1) pilinszky jános (2) PIM (1) pina (1) piszkos fred (1) piszkos harry (1) platon (3) pléh csaba (5) podmaniczky szilárd (1) poincaré sejtés (1) poirot (1) politika (9) politikai filozófia (1) politológia (1) popper (1) popper péter (1) popzene vittulából (1) porno (1) portugál (1) Poszler György (1) posztmodern (27) posztmodern regény (4) probléma (1) Professzorok Batthyány Köre (1) Prónay Csaba (1) propaganda (1) proust (1) provincializmus (1) próza (1) Prufrock (1) pszichoanalízis (1) pszichológia (11) publicisztika (1) puskás ferenc (1) putyin (2) Pynnchon (1) Queneau (1) quine (1) Radics Viktória (1) radnóti sándor (3) rados ferenc (1) raimundus lullus (1) rainer m. jános (2) rainer maria rilke (1) Rakétaember (1) Rákosi Mátyás (1) rasszizmus (2) Ravel (1) ready-made (1) realista regény (1) recenzio (1) recenzió (36) Recsk (1) regény (40) régészet (1) Reggel és este (1) reichenbach (1) reinkarnáció (1) rejtő (1) Rejtő Jenő (1) remekmű (1) Réz András (1) richard brautigan (1) richard rorty (1) Richter (1) Ridley (1) ridley scott (1) riemen (1) rilke (1) Rimbaud (1) Robbe-Grillet (1) Roberto Bolaño (1) robert de niro (2) Robert De Niro (1) roccamatio (1) rockandroll (5) rockzene (1) rodcsenko (1) roger waters (1) roma (3) romani (2) Romano Rácz Sándor (1) román józsef (1) Romsics Ignác (1) rónay lászló (1) Rorty (2) rossz könyvek (1) rossz regény (1) rubin szilárd (2) rudolf arnheim (1) Rushdie (1) safranski (3) sakk (1) salinger (3) sally hayes (1) samuel borkopf (1) Sándor Klára (1) sántaiskola (2) sántha józsef (2) sanzon (1) san francisco (1) saramago (1) sárközi györgy (1) sárközi márta (1) sartre (2) Sáry László (2) Sátáni versek (1) Sátántangó (1) schiff andrás (1) Schöberg (1) schönberg (1) schubert (1) sci-fi (5) Searle (1) Sebald (4) sebald (1) sebestyén mihály (1) seiobo (1) Semjén Zsolt (1) Shakespeare (3) sherlock holmes (1) sign (1) silence (1) Simenon (5) Simon Albert (1) simon albert (1) sitting targets (1) skandináv (3) skandináv krimi (2) solti györgy (1) Solt Ottilia (1) somoza (1) Sonntag (1) Soros György (1) sorstalanság (1) spanyol (1) spanyol regény (3) Spengler (1) spinoza (1) spiró györgy (1) stalker (2) Stalter György (1) Stendhal (1) stephenie meyer (1) stephen jay gould (1) stephen king (1) steven seagal (1) steve yates (1) Susan Sontag (1) Svájc (1) svéd (1) Symposion (1) szabadesés rádió (1) szabadkőművesség (1) szabadság (1) Szabó Lajos (1) Szabó Miklós (1) szabó t. anna (1) szcientológia (1) széchenyi ágnes (1) szécsi noémi (1) szegénység (1) szegő jános (3) szegregáció (1) szégyen (1) székely jános (1) szekularizáció (1) szelényi iván (1) szélsőjobb (1) személyes (1) szentháromság (1) szent ágoston (1) Szent Ágoston (1) szépirodalom (7) szepirodalom (1) Szépművészeti Múzeum (1) széppróza (1) szép ernő (1) Szerbhorváth György (1) szerb regény (2) Szerdahelyi Zoltán (2) szerzői jog (1) szigetek és szemhatárok (1) szilágyi domokos (1) szilasi lászló (1) Szilasi László (1) színház (1) sznob (1) szociálantropológia (1) szociális idegtudomány (1) szociálpszichológia (2) szociofotó (2) szociográfia (5) szociológia (10) Szókratész (1) szokratész (1) szókratész (1) Szőnyei Tamás (1) szőnyei tamás (1) szórakoztató (1) szótárregény (1) Sztálin (1) sztrugackij (2) szvjatoszlav richter (1) Szvjatoszláv Richter (1) Takács Ferenc (1) talamon alfonz (1) talyigás (1) Tandori (2) tanulmány (1) tarantino (1) tárca (2) tarkovszkij (3) Tarnatino (1) tarr béla (1) társadalomtudomány (1) Tar Sándor (1) tar sándor (3) Tatár György (1) telep (1) temesi ferenc (1) teológia (1) teréz anya (1) tesla (1) teslár ákos (1) The Blind Man (1) Thomas Mann (1) thomas mann (1) thuküdidész (1) tibet (1) tillmann j. a. (2) Tillman J. A. (1) Tinguly (1) tintoretto (1) Tipotex (1) tízből tíz (1) tiziano (1) tizparancsolat (1) Tolnai Ottó (2) tömjén zsolt (1) tompa andrea (2) Tompa Andrea (1) tom wolfe (1) Tordai Zádor (2) torgyán józsef (1) történelem (22) történelmi regény (1) toscanini (1) tóth eszter zsófia (1) Tóth Krisztina (1) tóth krisztina (1) Tourette (1) Trabant (1) Trianon (1) trianon (1) triceps (1) tudomány (15) tudományfilozófia (5) tudományos ismeretterjesztés (4) tudósítás (1) tükör (1) Tülkös Terézia (1) turczi istván (1) Tüskevár (1) tüske lászló (1) twilight (1) Typotex (7) typotex (11) ügynök (1) ügynökregény (2) Újhold (1) Ulickaja (1) ullysses (2) ulysses (1) Umberto Eco (1) umberto eco (5) unalmas (1) Ungváry Krisztián (1) Univerzum (1) uszítás (1) vadászat (1) Vad nyomozók (1) Vajdaság (3) vajda júlia (1) Vajda Mihály (1) valakinek az önarcképe (1) vallás (2) vallásszociológia (2) valuska (1) vámos miklós (1) vanek úr (1) van gogh (2) Varázsfuvola (1) vargarockzsolt (4) vargyas gábor (1) varsó (1) vass virág (1) vecsei miklós (1) velázquez (2) Velence (1) velencei bizottság (1) véletlen (2) verbunk (1) verebes istván (1) Veres Bálint (1) vermes géza (1) Verőce (1) vers (13) vészi margit (1) vida gábor (1) Vigh Mihály (1) világirodalom (1) Világoskamra (1) vita (1) Vizeli (1) vizuális antropológia (1) vulévu (1) wagner (1) walter m. miller (1) wass albert (2) watson (1) web (1) wenders (1) weöres sándor (1) Widmer (1) Wilheim András (1) Wim Wenders (1) winkler nóra (1) witkin (1) Wittgenstein (3) Wolf Haas (2) Woodstock (1) woody allen (1) yann martel (1) Zabhegyező (2) zaire (1) zalán tibor (1) Závada (1) zelk zoltán (1) zene (7) Zi-zi Labor (1) zsidó (1) zsidó misztika (1) Címkefelhő

Bán Zsófia: Amikor még csak az állatok éltek

2012.10.30. 18:39 vargarockzsolt

jarmusch.jpg
Jim Jarmusch Stranger than Paradise című filmjében (nálunk Florida, a Paradicsom címmel játszották) van egy jelenet, amikor az emigráns magyar lány (Bálint Eszter, a Magyarországról Halász Péterrel együtt kivándorolt színésznő játssza) kiviszi az Erie-tó partjára az unokabátyját (John Lurie-t, aki civilben a Lounge Lizards együttes szaxofonosa) és annak barátját, Eddie-t (Richard Edson). Tél van, köd, süvítő szél, és szorongást keltő üresség – nem látnak mást, csak a fehér semmit. Ezt a képet idézte fel bennem Bán Zsófia könyvének utolsó novellájának záró jelenete, ezúttal az Antarktiszon.. Kilépve az ajtón, Anna és Robert azt látták, hogy nem látnak semmit. Amíg bent tartózkodtak a kunyhóban, beborult az ég, s a sűrű felhőzet mögül kiszűrődő, szórt fény tökéletesen eltüntette a jég- és hófelszín definícióját, lehetetlen volt bármilyen távolságot felmérni, tökéletesen egybefüggő, derengő fényben úszó, szürkésfehér masszává vált a táj, eltűnt a látóhatár, nem volt fent, nem volt lent, eltűntek a buckák, a lejtők, de még a hó és jég felülete is beleveszett a fehér váltakozó tónusaiba, az előtér szürkésfehér volt, a háttér fényesebb, világosabb. Nem volt ott semmi, csak fény és tér…




Üresség, idegenség, a fehér semmi, Wim Wenderstől a A dolgok állása vagy Jeles Andrástól A kis Valentino . Képek, képek, leírva, kötetbe kötve, szervező erőként – talán ez a könyv legerősebb része. A kérdés az, hogy a novellák mit tesznek hozzá a korábbi képekhez.
Annál is inkább, mert Bán Zsófia esszéi (lásd a Próbacsomagolás és az Amerikáner című kötetekben) nagyon magasra tették a mércét. A W. G. Sebald „ Kivándoroltak” és „ Austerlitz” című regényeiről írott Veverka, avagy az emlékezés fortélyai című írása például irodalomként és irodalomtudományként is csak a legmagasabb szinten értékelhető.

Szólj hozzá!

Címkék: magyar kortárs Sebald Bán Zsófia Jarmusch Bálint Eszter John Lurie

Italo Calvino: Amerikai előadások

2012.10.16. 15:52 vargarockzsolt

amerikaiel.jpg








Öt szabad esszé az irodalomról, kultúráról. Könnyedség, gyorsaság, pontosság, képszerűség, sokrétűség – ezek a címek, amelyek kapcsán Calvino megosztja velünk gondolatait. Dantétől Borgesig sok kedves szerzőjét idézi, megcsillogtatja mitologikus tudását, és mesél saját műveinek indítékairól is. Azoknak ajánlanám, akik szeretik Umberto Eco non fiction írásait.

Szólj hozzá!

Címkék: olasz esszé posztmodern Medusa Calvino Mallarmé Kostler Leopardi Cellini Perseus Gorgo

Salman Rushdie: Sátáni versek

2012.09.27. 17:13 vargarockzsolt

sátáni.jpg

A Sátáni versek varázslatos mesék gyűjteménye, mágikus realista és posztmodern nagyregény, klasszikus remekmű, a 20. század végének Ullysses-e. Több mint 600 oldal gyönyörű szöveg, nyelvi játékokkal, metaforákkal, intertextuális utalásokkal. Hatalmas irodalmi-, filozófiai-, vallási-, és populáris háttértudást felhasználó és megmozgató olvasmány, amely ugyanakkor izgalmas cselekményével leköti, rabul ejti olvasóját.
A legfontosabb szereplői: angyal és ördög, emigráns és őslakos, szerelmes férfi és szerelmes nő, próféta és hitehagyott, szektavezér és multinacionális szélhámos.
A fontosabb helyszínek: Mekka, Bombay, London, ég és föld, a Mount Everest és Titlipur, a pillangóváros.
A legközelebbi irodalmi rokona Hamvas Béla Karneválja – annak ellenére, hogy a két szerző egymásról mit sem tudva, térben és időben elválasztva hozta létre a maga remekét.

Egy az Isten, egy a zászló, egy a haza – mondják a fanatikusok, akik minden helyen és időben képesek megtalálni azokat az eszméket, melyeket rákényszeríthetnek másokra, magukat pedig az igaz hit harcosaiként az égi-földi Mennyország jogos birtokosaiként állíthatják be.
Egy iráni alapítvány 3,3 millió dollárra emelte a Salman Rushdie-ra, a Sátáni versek szerzőjére 1989-ben kitűzött vérdíjat. Jose Saramago-t, a kiváló portugál írót nem akarták megölni, csak kiutálták hazájából a keresztény vallást sértő könyvei miatt. Kertész Imre is jobban teszi, ha a multikulturális Berlinben lakik, és nem az igaz magyarok nemzetállamában, ahol a liberális és kozmopolita szitokszóvá változott, és a Nyugat nem egy követendő cél vagy legalábbis egy világszínvonalú folyóirat, hanem az ázsiai gyökerű nemzet ellenségeinek összefoglaló neve, amely ellen kormánypárti pénzekből megszervezett tüntetésekkel kell felvonulni, tiltakozni. Ez nem az ő könyvük.

Rushdie nem mondja meg a tutit, nem ítélkezik. A párhuzamos történetek és párhuzamos valóságok világában az emberi igazságok mindig csak szubjektívek lehetnek, amelyek közül az igényes olvasónak magának kell kiválasztania a maga számára érvényeset.

Egy karc:

Titlipur.jpg

Titlipur egy hatalmas indiai fügefa árnyékában nőtt ki a földből. Egyetlen növény, sokágú gyökérzete félmérföldes átmérőjű körben kapaszkodott a fölbe. Mostanra a fa annyira egybenőtt a faluval, a falu a fával, hogy nem lehet pontosan megállapítani, hol végződik ez, hol kezdődik amaz. A fa bizonyos részeit szerelmesek használták rejtekül; máshol csirkék szaladgáltak. A szegényebb munkások némelyike hevenyészett kalyibát ácsolt a vastagabb ágak elágazásainál, és gyakorlatilag a sűrű lombkoronában élt. Voltak olyan, a falun keresztül futó ágak, melyeket ösvénynek használtak, egyes ágakon gyerekhinták indakötelét vetették keresztül, és ott, a fa a földhöz hajolt, a levelek több kunyhónak képezték a tetejét, mintha valami szövőmadár rakott volna fészket a zöldbe. Mikor a pancsajat, a falusi tanács összeült, a legerősebb ágon tartották a űlést. A falusiak megszokták, hogy a fát a faluval azonos néven nevezzék, és a falura is egyszerűen csak azt mondták: a fa. A banyanafa, azaz indiai fügefa, avagy léggyökerű fa, más néven Ficus bengalensis nem emberi lakóit – mézelő hangyákat, mókusokat, baglyokat – szomszédjuknak tekintették.




Szólj hozzá!

Címkék: posztmodern mágikus realizmus Rushdie Sátáni versek

Jon Fosse: Reggel és este

2012.09.17. 16:11 vargarockzsolt

reggel.jpg

Gyönyörű. Fájdalmasan gyönyörű, de vigasztaló is.
Balladai tömörségű családregény, 100 oldal költészet, és hatalmas tudás van benne emberről, természetről, világról. Ennél többet nem tudok írni róla, mert hiányoznak hozzá a szavaim. Ezt az utolsó mondatot is loptam, Cserna-Szabó András nagyszerű ismertetőjéből, amelynek ez a címe: Ahol a szavak elfogynak, és az utolsó mondata így hangzik: "Én azt hiszem, ez remekmű."
Tarján Tamás rövid recenziójában a borító elemzésével indít, majd a legfontosabb tartalmi és formai elemeket bemutatva – láthatóan megindultan – így zárja írását: "A Reggel és este megüli olvasóját, de nem teherként. Befelé nézésre hangol, tágas vidékre hív. Végtelenül tágasra."
Nekem eddig ez az év legszebb olvasmánya.

Szólj hozzá!

Címkék: regény norvég Jon Fosse Reggel és este

Urs Widmer: A kék szifon

2012.09.17. 16:03 vargarockzsolt

kékszifon.jpgMitől félnek a svájciak?
Az irracionálistól. A racionális világ rendben van körülöttük. Ott minden működik, ezért hát, ha egy kicsit rettegni akarnak, el kell utazniuk a misztikus és barbár Indiába vagy a múltba. Mondjuk a II. világháború idejébe, amikor biciklis katonák járták az utakat, és elkérték az igazolványát az ismeretlen vándoroknak. Vagy ott volt Hirosima is. Hogy ott mennyi ember pusztult el! Szörnyű. Most meg, ha bekapcsolja az ember a televíziót – az 1990-es évek elején járunk –, ott az Öböl-háború! Lángolnak az olajfúrótornyok! Még szerencse, hogy Svájc egy rendes kis ország. A család rendben van, a szülők ugyan meghalnak, de hát ez az élet rendje. Erről aztán lehet mesélni. Felnőtteknek mesét, ami szép, és erkölcsi tanulsága is van: a háború borzalmas, a család fontos.
Ez így elég giccses, a svájci családok és a svájci társadalom ridegségéről írtak épp eleget (pl. Dürrenmatt, Max Frisch ), akkor miért szeretik sokan ezt a könyvet?
Mert szépen van megírva, tele van posztmodern játékokkal, és végig lehet érezni benne, hogy a dolgok rendbe jönnek. Először félünk egy kicsit, de aztán a mesének jó a vége. Szeretnék svájciként Svájcban élni.

Szólj hozzá!

Címkék: posztmodern Svájc Widmer A kék szifon

Paul Verhaeghen: Omega minor

2012.09.17. 16:00 vargarockzsolt

Omega.jpgBombasztikus. Posztmodern Holocaust-regény, hollywoodi klisékkel, hatszáz oldal tömény giccs.
Nem hattyúk és őzikék, hanem nácik és zsidók, kommunisták és disszidensek, szkinhedek és bevándorlók, németek és amerikaiak, berliniek és indiaiak, férfiak és nők, szex és szerelem, öregek és fiatalok, tudomány és misztika, atomfizika és kabbala, vér és egyéb testnedvek, identitás és emlékezet, krimi és lélektan, realizmus és fantázia – és még lehetne sorolni az ellentétpárokat, amelyre a könyv épül. Mindez együtt egy hosszú, elég nehezen olvasható, mert rendkívül összetett nyelvezetű, és bonyolult cselekményű lektűr.
A könyv az olvasóját azzal hitegeti, hogy a téma komolyságához méltó magasirodalmat nyújt a számára, a legdivatosabb posztmodern eszköztárát felvonultatva, ráadásul a szex és az erőszak pornográfiáját is bőven megmutatva, de valójában az egész nagyon üres.
Az látszik rajta, hogy egy igen művelt, és alapos műgonddal dolgozó író hatalmas munkája, amelynek egyes részletei még akár emlékezetesek is lehetnek, de összességében nem térülnek meg az olvasásába fektetett energiáink. Mondhatnám akár azt is, hogy egy Pilinszky négysoros vers több mélységet hordoz, mint ez a gigantikus regény.
Ugyanakkor őszintesége, jó szándéka nem vitatható. A szerző maximális tisztességgel igyekszik szembenézni a 20. század legrémisztőbb kísérteteivel, és ha a posztmodernben utazókat így lehet az antifasizmus és antikommunizmus táborába téríteni, akkor már megérte.

Szólj hozzá!

Jostein Gaarder: A történetárus

2012.09.11. 07:15 vargarockzsolt

történetárus.jpg


Elegáns, modern, formatervezett üvegkehelyben
könnyű koktél, izgalmas buborékokkal,
megbolondítva egy kis finoman kesernyés abszinttal.
Az alján azonban van valami olcsó, ragacsos szirup,
ami az egész élményt tönkre teszi.


(Egyébként Shakespeare a legjobb ötleteit más szerzőktől lopta,
ő „csak” megírta a sztorikat.
Valamiért mégis fennmaradt a neve.)

Szólj hozzá!

Címkék: lektűr Gaarder A történetárus

Bán Zsófia: Amerikáner

2012.08.29. 21:42 vargarockzsolt

amerikaner.jpg





”Bizony, Franz K. is megirigyelné azt a látványos átváltozást, melyen a fehér ember ment keresztül az amerikai kontinensen, rovar helyett halálos vírussá változva.”





Ezzel a fenti erős mondattal indít Bán Zsófia 2000-ben megjelent esszékötetében, és egyben meg is jelöli tárgyát: Amerikát, egy Kafkán iskolázott európai szemszögéből. Kicsit pontosítva: az amerikai kultúra, irodalom és képzőművészet néhány jellegzetes, ikonikus jelenségét vizsgálja, elemzi, gondolkodik róla. Még pontosabban íme a kötet tartalomjegyzéke:











HARMADIK TÍPUSÚ TALÁLKOZÁS – Amerika felfedezésének 500. évfordulója, Amerikából nézve
TEST ÉS VÁGY – amerikai divatvilág a századvégen
A FORGÓTÁRCSÁS MŰVÉSZ – Laurie Andersonról
EMLÉKEK HÚSRÓL ÉS VÉRRŐL – A cyberpunk befejezetlen jövőképei
A DEKONSTRUKCIÓ SZELÍD MOTOROSA – Robert Pirsig: A zen meg a motorkerékpár-ápolás művészete
YUPPIKAROSZ BUKÁSA – Bret Easton Ellis: Amerikai Psycho
GERTRUDE, A NEVELŐNŐ – Gertrude Stein: Három élet
MOZGÁSBAN – Az öreg Williams esete az ifjú posztmodernnel
FRIDA KAHLO – A másik, aki ugyanaz
„A STÍLUS MAGA A NŐ” – Georgia O’Keeffe
A HALLGATÓLAGOSSÁG REJTÉLYE – Joseph Kosuth kapcsán

A kötet első írása 20 éve született, de most is érvényes és friss, pedig azóta volt iraki háború, 2001. szeptember 11., Clinton 8 év, ifjabb Bush 8 év, és most Obama.
Nagyon alapos filozófiai műveltség és minden új iránti fogékonyság, nyitottság jellemzi ezeket az írásokat.
De nem sokat okoskodok, akit mélyebb elemzés érdekel, annak érdemes megnéznie Takács Ferenc recenzióját, amelyik a Mozgó Világban jelent meg, Szárnyaszegett posztmodern? címmel.

Annyira tetszett, hogy amint befejeztem, újraolvastam a 2008-ban megjelent Próbacsomagolás című esszékötetét is.

Karcok:

2 komment

Szerdahelyi Zoltán: Beszélgetések Hajnóczy Péterről

2012.08.29. 17:09 vargarockzsolt

Beszélgetések Hajnóczy Péterről.jpg
A kötet legérdekesebb része nem is Hajnóczy Péterről szól – igazából az érdekes dolgok Hajnóczy Péterről a műveiből olvashatók ki. A 17 interjú az 1970-es és 1980-as évek magyar irodalmi életének jellegzetes vonásait rajzolja fel, a népi-urbánus ellentéttől a hivatalos és önkéntes cenzúráig, a belterjes irodalmi közélettől a szerkesztőségek függőségi koordinátáiig. Eltérő státuszú és minőségű emberek (hivatalnokok és művészek, hősök és rendőrségi besúgók) nyilatkoznak meg, és persze kapunk egy képet Hajnóczy Péterről, a „ködlovagról”, a „selyembivalyról”, de ez a kép igencsak ellentmondásos. A megszólalók szinte kivétel nélkül a 20. század második felének egyik legjelentősebb írójának tartják Hajnóczyt, de az emberről egyedi tapasztalataikat túl általánosítva szólnak – pozitív vagy éppen negatív irányban. Talán az, amit a címszereplőről mondanak, saját magukról árul el a legtöbbet.
A Nádas Péterrel készített interjú egészen biztosan maradandó értéket képvisel – különös módon annak ellenére, hogy ő talán a legkritikusabb. (Ennek egy részletét már korábban idéztem itt.)
A kötetből hiányzik, nagyon hiányzik a Mátis Líviával készített beszélgetés, amely azonban a Kortárs online kiadásán olvasható itt, viszont Lázár Ervin és Göncz Árpád semmitmondóan formális levele fölösleges. A Mozgó Világ szerkesztőségéből Veress Miklós és Berkovits György, a neoavantgard irányából Szkárosi Endre megközelítése érdemel különösebb figyelmet, és élettörténeti szempontból fontosak Hajnóczy kezelőorvosainak, dr. Kárpáti Klárának és dr. Samu Istvánnak az emlékei is.
Szerdahelyi Zoltán, az interjúk készítője és a kötet szerkesztője, Hajnóczy Péter életének és irodalmi tevékenységének talán egyik legjobb ismerője, aki ezt az 1995-ben megjelent könyvet remélhetőleg valamilyen formában folytatni fogja – mivel azóta is a témával foglalkozik.

Szólj hozzá!

Címkék: magyar irodalom Szerdahelyi Zoltán Hajnóczy Péter Nádas Péter

Krasznahorkai László: Az ellenállás melankóliája

2012.08.22. 15:58 vargarockzsolt

ellenállás.jpg

Egy rajongó értékelése, amelynek minden szava fénylő és igaz:

Beavatás. „Telik, de nem múlik.”
Mindössze ennyit mertem, tudtam írni első értékelésként. Az élmény mélysége és tágassága azzal fenyegetett, hogy elnyel: képtelen leszek a felszínre evickélni belőle. Pláne nem mások számára is érthető és az olvasáshoz talán kedvet hozó véleményt formálni róla. Arról, amiről zömében nekem is csak sejtéseim, megérzéseim vannak, noha ezek gazdagabb és időt állóbb katarzisforrások mindenféle intellektuális felismerésnél.
A beavatott ember többnyire csendes. Beavatása ugyanis személyre szabott: csak neki és róla szól. Magáról és a világról – a sajátjáról és / vagy mindannyiunkéról? – csak számára üzenetértékkel bíró. Akkor mégis miért beszél?
Talán mert grafománságán képtelen úrrá lenni. Talán mert a lehetetlenből legalább egy mikroszkopikus méretű töredék megosztásának vágya túlnő rajta. Talán mert vállalkozása eleve kudarcra ítélt, s így különösebb tétje sincs. Talán mert önmagából szeretne megérteni valamit, amihez viszont hangosan kell gondolkodnia. Az is lehet, hogy mindez együtt igaz, vagy éppen egyik sem ok, netán cél.
„Aki dudás akar lenni, pokolra kell annak menni.” Aki Az ellenállás melankóliájába szeretne belemerülni, hasonló alászállásra vállalkozik. Mindenekelőtt alázatra és türelemre lesz szüksége, hogy elfogadja: már pusztán a könyv elolvasása „emberes” feladat, hiszen Krasznahorkai sajátosan lüktető, többszörösen összetett és gyakori közbevetésekkel „megtűzdelt” mondatainak indái között könnyen eltévedhet. Ez a befogadótól koncentrált figyelmet kívánó stílus: a beavatás első lépcsőfoka.
A második grádics: a regény lapjain be kell lépnünk egy olyan világba, amelyből legszívesebben azonnal sikoltozva menekülnénk. Eliszkolnánk, ha nem lenne olyan ismerős, és nem élnénk benne mi magunk is – a valóságban. Ez a világ – az én olvasatomban – nem egy írói fantázia által teremtett univerzum, hanem a bennünket körülvevő realitás: gátlástalanul és a végsőkig lecsupaszítva. A névtelen dél-alföldi kisváros regénytérként ugyan mintha leszűkítené és konkretizálná ezt a valóságot, de igazából lehetnénk bárhol, és nem is csak Magyarországon. Ha szerepeinket, játszmáinkat, önáltatásunkat lefejtjük a világról, talán tényleg csak ennyi marad: üresség, zűrzavar, csőd, kilátástalanság, bizalmatlanság, félelmek, hatalomvágy és erőszakmámor, a rombolni akarás ősi ösztöne. (Szeretnék mást hinni. Úgy gondolom, Krasznahorkai is, és amikor harmincvalahány évesen megírta ezt a regényt, a mindezt megérteni képes, ám elfogadni képtelen alkotó és gondolkozó attitűdjével tette. Az út-, a kiútkeresés szándékával. Mert van és lesz más…) Tehát ez a második lépcső: nyitott szemmel belépni, és a regény hőseivel együtt bolyongani a vigasztalanság apokaliptikus víziókat idéző roncsai és szétfagyott szeméthalmai között.
A harmadik fok: – megint csak nem szemlesütve – szembesülni önmagunkkal: a szereplőkkel. Mi vagyunk az e világot csak negédes cukrászsüteménybe csomagolva elviselni képes Pflaumné. Mi vagyunk az e világból – a pusztulásából főként! – hasznot húzni óhajtó, katonás fegyelmű, kegyetlen Eszterné. (Ő egyébként Krasznahorkai humorának hála és volt férje örökös meghökkenésére a Tünde keresztnévre hallgat, holott sem egy zsák krumplira emlékeztető külsejében, sem habitusában nyoma sincs a tündériségnek.) Mi vagyunk Eszter úr is, az e világtól végképp megcsömörlött és onnan tudatosan hátrálni igyekvő egykori zeneiskola igazgató. Az ő küzdelmének célja: teljesen bezárkózni a szellem és a józan ész világába (kantiánus filozófia), többé nem venni tudomást a körülöttünk – bennünk – kongó űrről. Lélekben bontani tovább minden – szerinte – ál-szépséget és értéket, ami még működtetni látszik ezt a világvégi világot. De mi vagyunk Valuska is, a színleg együgyű bölcs bolond, aki a tudatlan szemlélődő – a település lakói, ám sokáig Eszter úr – számára is a maga naiv tévképzeteibe beleszédült, különc álomvilágában élő „fellegjáró”. Sőt: mi vagyunk az értelmetlen kéjjel törő-zúzó tömeg, az ehhez csupán látszat-ürügyet szolgáltató Herceg (Cipolla karizmájával), a Direktor, a Mindenes, Harrer és Harrerné, meg a többiek is.
A következő lépcsőfokok már nem számozhatók vagy számolhatók. Innentől lépkedhetünk felfelé vagy lefelé is akár. Bár az a legfájóbb, mégis a legszebb, ha befelé indulunk… Kapaszkodóink lehetnek például az alábbiak:
– Az ellenállás motívumának sokfélesége. Ki kinek és minek áll(na) ellent; mikor szükségszerű, mikor lehetetlen ez?
– Krasznahorkai finom humora, iróniája, sőt, megkockáztatom: öniróniája. Ezek számomra a regénybéli sötét tónusokat mindig világosították, ha csak egy-egy halvány árnyalattal is.
– Eszter úr és Valuska kapcsolata, a kettejük közti kötelék formálódása; ahogy egymásban tükröződnek, ennek módosulásai. (Számomra ez volt a legfontosabb mankó.)
– Tarr Béla Werckmeister harmóniák című filmje, mely a regénytől független alkotás, bár azzal egyenértékű, csodálatos élmény. Vizuálisan és zenében tökéletesen adja vissza Az ellenállás… világát, förtelmes és gyönyörű világunkat.
– Egy Krasznahorkai Lászlóval készült beszélgetés.
Ha ez a regény tényleg a miénk, és ösvény(eke)t is találunk benne a magunk számára, beavatódunk. Lehet, már csak üldögélni szeretnénk majd Valuska és Eszter úr társaságában, a csendben. Megérkeztünk.

Én csak az árnyékot tudom hozzátenni.

Valóban ilyen sötét a világ? Valóban uralma alatt tartja a racionális és irracionális gonosz? Ki az, és hol áll, aki így képes megítélni a többi embert? Metsző élességgel lát a kristálytiszta éjszakában, a fénylő csillagok alatt; vagy a kiválasztottságtudat gőgje homályosítja el tekintetét, amikor saját rémlátomásait a valóságnak véli?
A tökéletes, és tökéletesen zárt forma, a minden körülményre és megfontolásra tekintettel lévő pontos megfogalmazás hagy-e teret a szabadságnak vagy minden determinált, és így – a létromlás állapotában – minden reménytelen?
Krasznahorkai filozófiája – számomra – taszító, miközben regényének szépsége magához vonz. Úgy tekintek rá, mint egy mesebeli, túlvilági szörnyre, démonra, amely – ha nem vigyázok – képes lehet teljesen az uralma alá hajtani, miközben nekem a hétköznapi valóságban saját gondjaimmal, saját gyengeségeimmel, és a tőlem független adottságokkal kell megküzdenem. Az esendő ember küszködését biztos tudása birtokában megvető fölénnyel néző felsőbbrendű lény tekintetét érzem magamon, amikor belépek az ő világába. Szép itt, de hideg van.

Ez az általam festett kép persze túl sötét. A fény – @narziss értékelése –, és az árnyék – az én kritikus gondolataim –, egyszerre látszanak. Az enyém rövidebb, az övé hosszabb, és ez a helyes arány, ha magasan jár a Nap.


Szólj hozzá!

Címkék: magyar regény kortárs krasznahorkai lászló Az ellenállás melankóliája

Esterházy Péter: A szabadság nehéz mámora

2012.08.21. 18:39 vargarockzsolt

„ Azt nem mondom, hogy szeretek olvasni. Mert az túl kevés volna. Az olvasás az életem.”

Az eredetileg 1996 és 2003 között, többnyire az Élet és Irodalomban megjelent esszék és cikkek – 109 írás – leginkább a könyvekhez, az irodalomhoz kötődnek, bár fontos téma még a képzőművészet és a foci is.
A kötet végén található, 593 személy nevét tartalmazó névmutatót vizsgálva érdekes megfigyeléseket tehetünk.

A legtöbbször előforduló név Nádas Péteré (15 említés), amely legendás, Arany és Petőfiéhez mérhető barátságuk miatt érthető. (Nekem azért feltűnt, Nádas mintha kevesebbszer említené Esterházyt, mint viszont. Például Nádas Esterházyt a Párhuzamos történetekben sem szerepelteti!)
Nádast Kosztolányi Dezső (14), Ottlik Géza (14), és Tandori Dezső (13) követi. Ebből következtethetnénk akár arra is, hogy a szerző a Nyugathoz visszanyúló szellemi hagyomány folytatója.

A listán Aczél György és Áder János egy-egy említéssel szerepel, ami meglepő, mivel köztudomású, hogy a szerző FIDESZ szimpatizáns volt az adott időszakban. Ezt némileg kompenzálja Orbán Viktor két említése, viszont beárnyékolja Csurka István és Horn Gyula szintén kétszeri-kétszeri szereplése. A könyv politikai megítélésének még ad egy vajszínű árnyalatot, hogy az egyesek által judeoplutokratáknak és liberálbolsevikoknak minősített SZDSZ-esek csak szórványosan, egy-egy említéssel szerepelnek (Demszky és ifjabb Rajk).
Ennyit a politikáról.

Feltűnő a német nevek felülreprezentáltsága. Goethe (10), Handke (6), Hegel, Heidegger, Heisenberg, Herder, Hesse – csak találomra idézek a G és H betűsök közül – úgy látszik, a szerző Kertész Imre (10) nyomán, a német nyelvterületre támaszkodva a Nobel-díjra ácsingózik.

Esterházy köztudomásúlag bukott matematikus, akinek viszont a vonzalma megmaradt e diszciplína iránt, ezért érthető Kurt Gödel hétszeri említése.

A szerző jó magyar ember, felvette tehát a listájára Arany Jánost (3) és Petőfi Sándort (7) is. Ez utóbbi ilyen gyakori szerepeltetése kissé meglepő, viszont magyarázható: EP osztályát elhagyó (renegát) értelmiségi, aki a családja miatti rossz lelkiismeretét plebejus allűrökkel leplezi.

A listában hiába keressük az Isten, Jézus és Krisztus neveket, viszont ott van Lukács Györgyé. Ebből azonban ne vonjunk le elhamarkodott következtetéseket, hisz Marx Károly neve hiányzik, viszont XXIII. János pápa szerepel. Luther, Kálvin nincs, Assisi Szent Ferenc, Jelenits István és Várszegi Asztrik van, Esterházy hívő katolikus.

Térjünk vissza az irodalomhoz. Márai Sándor (11), Pilinszky János (8), Weöres Sándor (8), Örkény István (6), Mándy Iván (6), Mészöly Miklós (6) és Oravecz Imre (6) említési gyakorisága elegendőnek látszik, viszont kedvencem, Krasznahorkai László egyszeri említése jelentőségéhez mérten méltatlan. Felszólítanánk a szerzőt, hogy ezt a hibát korrigálja!

A külföldi kollégák közül Hrabal (7) fejezetcímként is szerepel (Hrabal könyvei). Flaubert (6) és Kafka (6) jelezhet még tájékozódási irányokat.

Nézzük a nőket. Az egyik ciklus címe: Lányok. Ezenkívül néhány név találomra: Babarczy Eszter, Beney Zsuzsa, Galgóczi Erzsébet, Gina Lolobrigida. Jó. Szabó Magda ötszöri említést és külön tanulmányt is kapott.Az Ókút ról írt dolgozat kifejezetten rajongó. Ez az Esterházy kiszámíthatatlan.

Illetve nagyon is kiszámítható: a minőség a fontos neki, és nem az irányzatok. Kedvencem a Kötcse község önkormányzata által kiadott Kötcse monográfiáról szóló nagyszerű írása. Az urbánus(?) EP pontosan érzi és érti egy vidéki kisközösség történelmének, hagyományainak értékeit.

Ha képzőművészet, akkor kiállításmegnyitók, Kaján Tibortól Váli Dezsőig, Hegedűs 2 Lászlótól Lugosi Lugo Lászlóig.

Egy kritika: a névmutatóban 5 Esterházy is szerepel (Gitta, György, Márton, Miklós és Móric). Esetleg ez nepotizmusként is volna értékelhető.

Végül foci. Az rendben, hogy Puskás 5, de Beckenbauer miért 3, ha Cruyff csak 1?

Mindegy. Nem lehet minden tökéletes. Azért ez egy jó könyv.

(Elemzésem komolyságát némileg megkérdőjelezi, hogy az említések egyaránt jelenthetnek többoldalas dolgozatot, és futó hivatkozást is; miképpen az is, hogy az említett személy egyaránt szerepelhet pozitív és negatív kontextusban.)

Néhány karc:

7 komment

Címkék: esterházy péter esszé ezoteria esterházy holttengeri tekercsek

Szégyen. Árulás. Aztán Happiness és szalonna.

2012.08.13. 08:28 vargarockzsolt

 Olvasom az Élet és Irodalomban:


Román József ír Vincent van Gogh-ról. Mit sugall a sárga (kétségbeesést, árulást?), ha elemzi a  La Chambre à coucher (Szobám Arles-ban) három változatban is megfestett képét. Román Józsefnek a szín értelmezésében igaza lehet, de nem igazán jó példát választott.
Ennek a festménynek a legérdekesebb része – a különösen az első változatban jellemző egzaltált színvilágon túl – a látszólag eltorzított perspektíva, amelyet a művészettörténészek, de a laikusok is van Gogh betegségével vagy zseniális látásmódjával hoztak összefüggésbe. Később kiderült, van Gogh szobája valóban szabálytalan, trapezoid alakú volt, és ez nem a művészi fantázia terméke. A szemben lévő fal a bal oldali fallal tompaszöget, a jobb oldalival hegyesszöget zárt be. A jobb oldali ajtó a lépcsőházba nyílt, a bal oldali egy vendégszobába, amit Van Gogh barátja, Gauguin számára tartott fenn.
Aztán a cikk végén idézet egy levélből (itt nincs vita):
Ami engem illet, állandóan a legképtelenebb szerelmi kalandokba keveredtem. Amelyekből rendszerint megszégyenülten, sebzetten kerültem ki.

Olvasom az Élet és Irodalomban:

2 komment

Címkék: györgy péter john lennon puskás ferenc beatles élet és irodalom fodor ákos jeles andrás zelk zoltán van gogh szép ernő turczi istván cserna szabó andrás román józsef losonczy géza hanák andrás

Ian Hancock: Mi vagyunk a romani nép

2012.07.29. 08:41 vargarockzsolt

mi_vagyunk_a_romani_nep_borito_sm.jpg



Az Angliából származó, romani nemzetiségű Ian Hanckok nyelvész, romonológus és politikus, egy még nem létező nemzet, a romani identitását kívánta ezzel a könyvvel megalapozni.
A szerző elfogult, leegyszerűsített és sarkított igazságokat mond, de ennek helye lehet ilyen történelmi helyzetben, ha más népeket nem sért (nem teszi), és ha felhívja a figyelmet az alaposabb szakirodalomra (ezt sem mulasztja el).
A romonológiát – a romákkal foglalkozó tudományt – alaposabban nem ismerem, ezért számomra rengeteg érdekes információt adott a könyv. Ezekből néhányat meg is osztok, karcok és idézetek formájában. Akit mélyebben érdekel a téma, annak tudom ajánlani a neten szabadon elérhető változatot itt.Régebben olvastam a tárgyban egy sokkal alaposabb könyvet is, és írtam is róla itt.




Karcok és idézetek:

Mennyire indiaiak a romanik?

Síva.jpg


























Siva háromágú szigonya, szanszkritul trišula, hindu jelképből keresztény jelképre változtatta szerepét, és ma ez a szó jelenti a „keresztet” (trušul). Ez akkor történhetett, amikor a migráció először Örményországba érkezett; a lomavren nyelven a terusul szó jelentése „templom” is, „pap” is, és ez arra mutat, hogy a romok és a lomok ősei akkoriban még együtt élhettek. Ugyanígy a rašaj „(keresztény) szent ember” jelentés-eltolódást képvisel a szanszkrit árseya „(hindu) szent emberi” szóhoz képest. A „Húsvét” romani szava, Patradji, valamint a kirvo „keresztapa” csaknem biztosan az örményből származnak csakúgy, mint a xanamik „ipa/napa” szó, tovább erősítve azt a feltételezést, hogy őseink a kereszténységgel először örmény ajkú vidékeken találkoztak. Noha a hinduizmust nem tartottuk meg, mint összetartó hitet – népünk ma nagyon sok felvett vallást követ a túlélés történelmi követelménye okán –, mindennapi kulturális viselkedésünkben nagyon sok, a hinduizmusra emlékeztető hiedelem él tovább.
90-91. oldal

Szólj hozzá!

Címkék: történelem európa identitás roma cigány szociológia romani ian hancock kulturantropológia

Prónai Csaba (szerk.): Cigány világok Európában

2012.07.28. 22:29 vargarockzsolt

címlapcigány.jpg

 

A kötet 2006-ban jelent meg, és résztvevő megfigyeléses módszerrel végzett cigánykutatások akkoriban legújabbnak tekinthető hazai és külföldi eredményeivel ismerteti meg az olvasókat. A kritikai megközelítés sem hiányzik a könyv annak a példányából, amelyet én olvastam (a Fővárosi Szabó Ervin Könyvtár Rottenbiller utcai fiókjából kölcsönöztem), ugyanis a könyv második lapjára egy „olvasó” a következőket írta:


„Ez az! De miért élnek cigányok Európában… …és egyáltalán minek vannak! SS”





A könyv tartalma szerencsére nem ilyen színvonalú. Nyolc részre tagolódik:
1. Terephelyzetek (négy tanulmány)
2. Naplók (három tanulmány)
3. Antropológia és média (két tanulmány)
4. Gazdasági antropológia (négy tanulmány)
5. Szociálantropológia (négy tanulmány)
6. Kozmológia (öt tanulmány)
7. Nyelv (öt tanulmány)
8. Recenziók (huszonhét recenzió)
Ez a tartalmi gazdagság mutatja, hogy milyen sokan foglalkoznak a cigányság témájával, és milyen sokféle megközelítési módszerrel lehet a tárgyhoz nyúlni. Ugyanakkor felhívja a figyelmet arra is, hogy mindazok, akik a cigányságról megnyilatkoznak, számolhatnak vele, hogy számon kérik tőlük: csupán saját, egyedi tapasztalataik és előítéleteik alapján szólnak, vagy megalapozott tárgyi tudással rendelkeznek, hisz létezik nívós szakirodalom.
A kötetből nem emelnék egyetlen írást sem – ezt karcokban, idézetekben, az olvasásomhoz fűzött kommentekben korábban már megtettem –, inkább a könyv fülszövegéből idéznék ide:
„A cigányság olyan sokféle, hogy hozzá képest a mi tapasztalatunk, ennélfogva a tudásunk is, provinciálisnak tűnik. Egy újabb különleges vonás bármelyik pillanatban kérdésessé teheti legmegalapozottabb bizonyosságainkat is.
A cigányság teljességével szembesülni folyamatos agytornára kötelez, mivel a megfigyelőnek minden egyes szituációnál, amelyet megközelít, kész kell lennie arra, hogy újraformálja vizsgálati módszereit. Az összetettség és a sokféleség szellemének a megőrzése esély a cigánykutató számára, és megvédi bármifajta dogmatizmustól.” Patrick Williams
Ennek a sokféleségnek, a cigány-roma népnek és embereknek a megismeréséhez ez a könyv nagyszerű segédeszköz.

Szólj hozzá!

Címkék: roma cigány szociológia rasszizmus cigányság romani Európa Prónay Csaba szociálantropológia

A Horthy-rendszer megítélése valójában úgy működik, mint egy lakmuszpapír, amely megmutatja, hogy a történelmi tényeket ismerő véleményt alkotó fertőzött-e antiszemitizmussal vagy sem?

2012.07.23. 18:00 vargarockzsolt

(morfondírozok a Gerő-Romsics vita kapcsán)

 horthy-hitler-qpr.jpg

Antiszemitának nevezhető-e az, aki más embereket zsidóként határoz meg, annak ellenére, hogy azok magukat nem tartják zsidónak?

Ha valakiről azt állítom, hogy zsidó származású – annak ellenére, hogy az illető életének ezt a vonatkozását nem vállalja nyilvánosan -, két irányban folytathatom a gondolatmenetemet:

  1. Mondhatom azt, hogy az illető személyt a környezete zsidónak tartja, annak ellenére, hogy ő nem zsidó.
  2. Feltételezhetem, hogy a zsidó származásából cselekedeteire következtethetek.

Az első esetben magamat kiemelem a minősítők közül, és csupán az illető személy környezetéről feltételezem, hogy a 2. pontnak megfelelően gondolkoznak.

A második esetben a zsidó származásból következtethetek jó és rossz cselekedetekre. Ha zsidó származásúaktól rájuk jellemző, speciális rossz cselekedeteket várok, akkor antiszemita vagyok, függetlenül attól, hogy milyen lépéseket kívánok megtenni a rossz cselekedetek kivédése érdekében.
Ugyanez vonatkozik arra is, ha nem egy jövőbeni cselekményt várok a zsidónak minősített személytől, hanem egy korábbi negatív tettét magyarázom zsidó voltával. Ha azt mondom, hogy a zsidók vagy zsidó származásúak (ez lényegében ugyanaz) az 1919-es kommün irányítói között felülreprezentáltak voltak, akkor valószínűleg antiszemita vagyok, hacsak nem gondolom azt, hogy a kommün jó volt. (A kommün vezetői nem tartották magukat zsidónak – sem vallási, sem etnikai értelemben -, és cselekedeteik sem vélelmezett zsidó mivoltukból fakadt. Egyébként a zsidók elsöprő többsége, 99 százaléka nem vállalt semmi közösséget a kommünnel, és maga is áldozata volt ennek a diktatórikus rendszernek)

Az emberek cselekedeteit származásukkal nem lehet megmagyarázni. Sem a genetikai meghatározottságok, sem a kulturális környezet, sem a neveltetés nem határozza meg senki konkrét cselekedetét. Az ember szabad, választhat jó és rossz között. Amikor cselekedetei következményeit képes belátni, akkor felelős a tetteiért, és ez a felelősség éppen a szabadságából fakad. Ez a szabadság mind a kereszténység, mind a világi liberalizmus alapértéke, és a modern európai gondolkozás egyik legfontosabb fundamentuma. (Hogy pl. a zsidók mit gondolnak erről, azt nem tudom.)

Amikor valakinek a cselekedetét a származásával magyarázom, akkor tehát hibát követek el, akár pozitív, akár negatív következtetéseket vonok le belőle.
Ha a származásból negatív következtetések vonok le, akkor az rasszizmus. Gondolom én. A rasszisták szerint bizonyos fajok, rasszok, nemzetek, származási alapon meghatározott emberi csoportok alacsonyabb rendűek, ezért tőlük negatív cselekvések várhatók. Ennek speciális esete a zsidókra vonatkozó rasszizmus, az antiszemitizmus. Ilyen értelemben rasszizmus az is, amikor a szocializmus idején az arisztokrata vagy kulák származásúakat hátrányosan megkülönböztették.

Újabb kérdés: antiszemita-e az, aki néha, ritkán, antiszemita kijelentéseket tesz?

Antiszemita az, aki az antiszemitizmus minimális tételével egyetért, azaz azzal az állítással, hogy a zsidóktól származásuk miatt speciálisan rossz cselekedetek várhatók. Bizonyos rossz cselekedeteik nem egyéni döntésükből, hanem zsidóságukból, zsidó származásukból fakad.
Tehát nem csak az az antiszemita, aki gázkamrába akarja küldeni a zsidókat, hanem az is, aki zsidóként azonosít embereket, majd pedig rossz tulajdonságaikat, cselekedeteiket zsidóságukból vezeti le. Az, hogy ez ritkán vagy sűrűn történik-e meg, lényegtelen. Ha egy történész antiszemita állításokat publikál, majd azt követően, hogy erre felhívják a figyelmét, nem vonja vissza, nem változtatja meg, az antiszemitának nevezhető.

Ugyanakkor fontos megjegyezni, hogy egy szoft-antiszemita cselekedeteiben sokkal közelebb állhat egy antirasszistához, mint egy hard-antiszemitához. Az antiszemitizmus csupán egyetlen nézet, amely nem határoz meg egy egész személyiséget. Egy antiszemita lehet okos, buta, kegyetlen, jóságos, vallásos, ateista, liberális, konzervatív, radikális, kompromisszumokra törekvő, szelíd, agresszív, tehát személyiségének egyéb jellemzői (és persze a környezete) fogják befolyásolni, hogy antiszemitizmusa hogyan nyilvánul meg. Ezen kívül az antiszemita nézetei időben változhatnak, felerősödhetnek, elfojtódhatnak, rejtőzhetnek, látens formákat ölthetnek, stb. Ezért hát abból a kijelentésből, hogy XY antiszemita, csupán annyi következik, hogy az illető téves nézeteket vall az emberi viselkedés mozgatórugóiról.

 Az antiszemita felfogásnak, ha az a történelem vizsgálata során jelentkezik, lehetnek egyéb, speciális következményei is.

Egy rasszista, antiszemita felfogású történész kevesebb kivetni valót találhat egy olyan politikai-társadalmi rendszerben, amely az öröklött kiváltságok (tulajdon, politikai és kulturális hatalom) rendszerére épít. Ha a jó és rossz tulajdonságok alapvetően öröklöttek, vagyis az ember személyisége születésekor döntően és véglegesen meghatározódik, akkor a demokrácia, a társadalmi egyenlőség eszméi csupán olyan ideológiai konstrukciók, amelyek az ember alapvető természetével ellentétesek. Hiszen ilyenkor a származás, a család eleve eldönti, hogy ki mire lesz alkalmas: fizikai vagy szellemi munkára, vezetésre vagy alávetettségre, stb.

Egy antiszemita történész számára a Horthy-rendszer lehet viszonylag elfogadható, amelynek nem túl fontos része az antiszemitizmus, hisz annak enyhébb formáival maga a történész is egyetért. Ebben az esetben a történész nem lát összefüggést a numerus clausus és Auschwitz között, és az állampolgári jogegyenlőség eszméjének folyamatos, és egyre fokozódó megsértése sem lesz releváns számára a rendszer megítélése szempontjából.

Egy nem antiszemita történész tudja azt, hogy egy, az antiszemitizmustól nem fertőzött, az állampolgári jogegyenlőséget tiszteletben tartó, valóban nemzeti kormányzatban fel sem merülhet, hogy olyan hatalommal kössön szövetséget, amely a nemzete egy csoportjának a jogfosztására, megsemmisítésére tör. (Egy erkölcsös ember ezt még nemzethez sem köti - gyilkosokkal nem paktál.)

A Horthy-rendszer megítélése valójában úgy működik, mint egy lakmuszpapír, amely megmutatja, hogy a történelmi tényeket ismerő véleményt alkotó fertőzött-e antiszemitizmussal vagy sem?

3 komment

Címkék: antiszemitizmus rasszizmus Hitler Horthy Gerő-Romsics vita Gerő András Romsics Ignác

Wolf Haas: Csontdaráló

2012.07.18. 17:48 vargarockzsolt

Lassú-Víz-partot-mos.jpg

Mert egyet azért ne felejts el: a Wolf Haas nem egy Agatha Christie. És akkor a Brenner nyomozó nem is lehet olyan, mint a Poirot vagy a Miss Marple. Ezt most csak azért mondom, hogy ne várjál tőle olyan trükközéseket, hogy apró nyomokból kikövetkeztet mindent. Hogy az a Sherlock Holmes? Na, őrá se hasonlít. Inkább olyan lassú víz partot mos pali, aki azért rájön a dolgokra.
De most figyelj. Vannak ezek az osztrákok, és ezek már félig olyanok, mint a magyarok. Nem vagyok olyan pszichomókus, akik a népek lelkét kutatja, de na. Hasonlítunk. Mert náluk is két csapat van: az egyik, amelyik szereti a focit, a másik meg… Ezt már kitalálhatod.De ezt miért is mondtam? Mindegy, majd eszembe jut.
Oda akartam kilyukadni, hogy vannak ezek az osztrákok, és akkor meg vannak nekik ezek a jugók. Ezek a vendégmunkások, meg focisták, meg prostituáltak. Azért mondom így, hogy prostituáltak, mert kiskorúak is olvashatják, és előttük még se mondhatom, hogy kurvák.
Na, ezekkel van a baj, meg a művészekkel, akik még hermafroditák is, vagy hogy a bánatba mondják. A rendes osztrák kispolgár törekvő, és sütögeti a bécsi szeletét. Majdnem azt mondtam, hogy a pecsenyéjét, de akkor már magyar volna. Közben nem is, mert nem bécsi szeletet sütöget, hanem rántott csirkét, ami egy korsó sörrel lekísérve egészen jó étel.
Ezek a jugók meg, viszont nem. Tudod te egyáltalán kik ezek a jugók? Most elmagyarázhatnám neked, meg kioktathatnálak, de nem vagyok én egy Fábry Sándor.
Hát itt jön a képbe a Brenner, mert ő sem oktat ki senkit, viszont nagy szoknyapecér. Ezért aztán nem annyira kispolgár, természetesen. Neki van szeme a dolgokhoz, gyakorlatilag.
Ez azért fontos, mert így azért kideríti a dolgokat. Konkrétan a gyilkos személyét.
De ez aztán már tényleg legyen a jövő zenéje, mert nem mondok róla többet.

Inkább mesélek még valamit, ha már így magamhoz ragadtam a szót, ahogy mondják a művelt franciák.
Na szóval reggelente járok futni, ami tulajdonképpen csak kocogás, de ez mindegy. És nem is reggel, hanem inkább hajnalban, mert akkor még nem jönnek a kutyások. Mert a kutyások, meg a kutyák a kocogók ellenségei. Ezt most nem is fejteném ki részletesebben, mert nem is ez a lényeg. Hanem az, hogy van egy pali, aki hajnalban járja a várost a biciklijével. Olyan régi Csepel kerékpár, még békebeli. A pali is békebeli, mert már öreg, szóval vén szivar, és a bicajára nagy papírdoboz van erősítve. Kérdezhetnéd, hogy mi volt eredetileg a papírdobozban, de ne kérdezd, mert azt nem tudom. Most viszont valami macskakaja lehet benne, mert ahol feltűnik a bicajos vén szivar, ott csapatostul feltűnnek a macskák. Eteti őket. Hajnalban.
De most figyelj. Nekem van egy kocsim, viszonylag jó állapotú. Használt, igen használt, mert használjuk, én is, meg a nejem is, de ez messzire vezetne. Hogy ő hogyan használja. Már mint a nejem. Viszont most ami a történet szempontjából lényeges, hogy a kocsim ott áll az udvaron, és erre éjszakánként mindig rámásznak a macskák. A dögök. Amiből az következne, hogy nekem erre a biciklis öreg szivarra haragudnom kéne, mert táplálja ezeket a dögöket. Gyakorlatilag. Viszont te ne vonjál le ilyen elhamarkodott következtetéseket, mert én nem haragszom. Pontosan ezért meséltem el, hogy mondjam, én nem haragszom. A macskák összesározzák, összekarmolják, összehugyozzák a kocsimat, a vén szivar meg eteti őket, és én nem szúrom ki a kerekét, nem köpöm le, meg ilyenek. Ugye milyen jó csávó vagyok?
Akkor viszont felment bennem a pumpa, amikor a Bayer Zsoltit olvastam a Magyar Hírlapban. Tudod, volt az a szörnyű gyilkosság, Pécsen vagy Győrben. Hogy ő azért szurkolt, hogy ne cigány legyen a tettes. Hát mi a túróst? Azért szurkolt, hogy jugó legyen? Azok nálunk kézilabdások, mint a Magda Marinko, vagy hogy a bánatba is hívják őket. Akkor most ezt higgyem is el neki? Ez egy faszkalap, már bocsánat a kifejezésért, külön elnézést kérve a kiskorúaktól. Ez a Bayer Zsolti is inkább olvasna, ahelyett, hogy ilyen hülyeségeket beszélne. Majdnem azt mondtam rá, hogy egy szemét uszító nívótlan nulla, ha ez jelentene is valamit. Egészen kijöttem a béketűrésemből, pedig azt nem szoktam. Ezzel legyen vége.

5 komment

Címkék: krimi macska osztrák idegengyűlölet uszítás macskakaja Wolf Haas Csontdaráló

„Visszatekintve, szép életem volt. Sok mindent megadott és elvett tőlem a Jóisten, ő tudja csak, hogy miért.”

2012.07.16. 08:43 vargarockzsolt

Részletek egy életútinterjúból és annak bevezetőjéből, amelyet Vajda Júlia (szociológus-pszichológus, ELTE) írt Az identitások korlátai című tanulmánykötetbe.

A német nyelv különbséget tesz „Körper” és „Leib” között. Magyarul mindkettőt testnek mondjuk. Pedig a különbség óriási. A „Körper” a fizikai testre, míg a „Leib” arra a testre utal, amelyben lélek is lakozik. Mintha a „Körper” jelentené a föld porából formált testet, amelybe Isten utóbb lelket lehelt, hogy az azután „Leib”-bé váljék.
A soában milliókat gyilkoltak meg, millió „Leib”-ből szált ki a lélek. Sok esetben azonban a „Körper”, a lélekkel nem bíró test még élt, míg a „Leib” – bizonyos értelemben – már halott volt. Ilyenek azok, akiket a lágernyelv muzulmánoknak nevez, akik nem sokra rá fizikai értelemben is meghalnak. De hathatnak így az üldöztetésben elszenvedett szexuális jellegű atrocitások is. S bár a fizikai test sokszor gyógyítható, a benne „Leib” sérülése talán örökre megmarad.

Szólj hozzá!

Hajnóczy és Nádas utolsó találkozása

2012.07.14. 08:25 vargarockzsolt

De hiszen azért ír valaki, vagy azért csinál bármit, ami irodalmi vagy művészeti tevékenység, mert ugyanarra az anyagra, amelyre másoknak nincs reflexiója, neki van.
Nádas Péter

Az történt, hogy ő elég gyakran telefonált nekem, én pedig hol visszahívtam, hol meg nem. Azon az estén a feleségem fogadott, hogy Hajnóczy már többször telefonált. Fáradt voltam, és nem volt kedvem egy végeérhetetlen telefonbeszélgetéshez. Ilyenkor ő monologizált, én hallgattam, próbáltam úgy reagálni, hogy az ne legyen rossz neki, de ne is kötelezzem el magam semmire, mert nem, nem akartam szoros kapcsolatban lenni vele. Fájt, nehezemre esett, és magam is őrült vagyok, nem, szóval nem. Nem hívtam vissza, de félóra múlva ismét hívott, és azt mondja, hogy most fogjam az írógépet, és azonnal menjek oda hozzá. Minek az írógép és miért menjek én hozzá? Mert a gépírónő nem tudja elolvasni a kézírását, és neki holnap reggel be kell vonulnia a Völgy utcai kórházba, diktálni akar.
[…]
Ő tehát oda bevonul, és még előtte le kell gépelni valamilyen kéziratát. Senki másnak nem tudná lediktálni. Pillanatokon belül legyek ott, vegyek egy taxit. Teljesen praktikus jószolgálati tevékenységről volt szó, fogtam az írógépet és taxit rendeltem. Odaértem, letettem a gépet az asztalra, befűztem a papírt, vártam, hogy diktálni kezdjen. Ilyesmiről persze szó sem lehetett, mert monologizált. Egy szót sem értettem belőle, egy árva szót sem, csak annyit értettem, hogy a félelmeinek és a szorongásainak a mélypontjára ért. Azt is érzékeltem, hogy valaki otthon van még. A felesége nem volt otthon. Valaki motozott a szomszédos szobákban, és ezekhez a puszta zörejekhez kötötte a dühét és a gyűlöletét. Mintha ez a személy lenne minden baj egyedüli oka. Én meg ott ültem az írógép mellett, hallgattam és vártam. Magukat a szavakat sem lehetett érteni, mert valószínűleg tele volt tömve gyógyszerrel, és alig forgott a nyelve. És, miközben monologizált, valami furcsa tevékenységet is végzett. Az ágy nem volt bevetve, széthányt ágy volt, amiből talán akkor kelhetett föl, és a matrac alól kivett egy kulcsot, a kulccsal kinyitott egy egy ilyen régimódi íróasztalt, valami szekreterfélét, ebből kivett egy kulcsot és egy vaskazettát, kinyitotta a vaskazettát, abból kivett egy újabb kulcsot, ezzel a kulccsal kinyitott egy ruhásszekrényt, amelynek az alján ásványvizes üvegek álltak, húzott egyet az ásványvízből, majd az egészet megismételte visszafelé. Visszazárta az ásványvizet, vissza a kulcsot a kazettába, a kazetta kulcsát a szekreterbe, és a szekreter kulcsát a matrac alá. Ezt újra és újra megismételte, mintha valamilyen utasítást teljesítene. Talán a pszichiátere javasolta, hogy ne csak az italhoz, hanem még az italt pótló ásványvízhez is nehezebben tudjon hozzáférni. Mert nem ez a tevékenység volt kényszeres, hanem a monológ volt kényszeres.

Közben persze mentek a percek, az időnek nem volt számára többé funkciója, én viszont fáradt voltam, túl sok józanság és túl kevés karitatív érzés volt bennem ehhez az egész dologhoz, tehát folyamatosan próbáltam rávenni arra, hogy végre írjunk, diktáljon. Végül is diktálni kezdett, de nem értettem.
[…]
Egy füzetből olvasott. De nagyon nehezen értettem. Olyan rosszul artikulált, hogy nem lehett érteni, vagy éppen olyan halkan beszélt, hogy nem lehetett hallani a hangját az írógép kopogásától. Pedig szerettem volna mindent úgy csinálni, ahogy egy tökéletes gépírónő csinálja; nem kérdez, nem gondolkodik, leírja. Ráadásul nem lehetett tudni egészen pontosan, hogy mi tartozik a leírandó szöveghez, mert állandóan motyogott magában. A szöveggel kapcsolatos belső problémáit megbeszélte önmagával, és nem jelezte, hogy ez most nem a szöveghez tartozik. Ha pedig valamit elrontottam vagy nem értettem, akkor üvöltözött, káromkodott, szitkozódott. Nem úgy általában, hanem személyre szabta, és bármiként igyekeztem, sikeresen megbántott. Nem értettem, hogy miért ülök itt, és miért csinálom. És nemcsak írnom kellett és tűrnöm, hanem csodálnom minden mondatát. Ha nem csodáltam eléggé, akkor megint csak szitkozódott Éreznem kellett, hogy miként kényszerülök bele az életének a logikájába. Néha jeleztem, hogy ebből elég, nem csinálom tovább, vagy föl is álltam, hogy jó, akkor most elmegyek. Ilyenkor mindig kiegyezett, mert azért mégis fontosabb volt, hogy maradjak. Egy ilyen pillanatban történt, hogy ő is fölpattant, azt hittem, megver, de átölelt. A szeretetvágynak ezt az agresszív formáját én enyhén szólva megvetem; önsajnálatra van építve és nem a másik ember szeretetére vagy tiszteletére. És ez nem csak az ő betegsége volt, hanem általánosan elterjedt, valamennyiőnket érintő nemzeti betegség. Azért szeress, mert nekem rossz! Ezt én nem tudom követni.

Négy óra telhetett el, és alig írhattunk le többet, mint másfél oldalt. Egy idő után rájöttem, hogy nem az a fontos, hogy bármit leírjak, hanem az a fontos, hogy valaki ott legyen. Valamivel éjfél után, vagy még később, végre megérkezett a felesége. És ez teljesen világossá tette a helyzetet. Azért kellett ott lennem, nem nekem, valakinek, bárkinek, akárkinek, hogy ezt a négy órát, hat órát, nem tudom én, hány órát, amíg a felesége nincsen ott, valahogyan áthidalja. Neki ez beláthatatlanul hosszú idő lehetett. Olyan hosszú, mint amikor egy beteg gyereket apuka és anyuka magára hagy, és akkor ez a pokol örökkévalósága, holott csak a patikába mentek. Vele is rögtön kiabált, sajnos, nem tudok mást mondani, minősíthetetlen, embertelen hangon beszélt. De az asszonyról ez lepergett. Hihetetlen, hogy milyen szépség sugárzott ebből az asszonyból. Ilyet én még nem láttam. Nem szeretet sugárzott belőle, hanem egy kegyes nővér mindenre figyelmes érzéketlensége. Mint aki valamilyen sokkal fontosabb célt követ, tehát nem lehet érzékeny olyan kicsinységekre, mint amilyen egy káromkodás. Néhány szót is  váltottunk, de láttam az arcán, hogy az égvilágon semmi szükség nincsen itt rám. Hajnóczy pedig attól kezdve egyetlen pillantásra sem méltatott. Gyakorlatilag nem érzékelte a távozásomat. Ez volt az utolsó találkozásunk.

Szerdahelyi Zoltán: Beszélgetések Hajnóczy Péterről
részletek
116-119. oldal

Szólj hozzá!

Címkék: Szerdahelyi Zoltán Hajnóczy Péter Nádas Péter A halál kilovagolt Perzsiából

Menedékház. Sárközi Márta emlékkönyv

2012.07.11. 16:41 vargarockzsolt

menedékház.jpg

A történet úgy kezdődik, hogy 1919-ben elmész Párizsba, és az Odeon utcában nyitsz egy könyvesboltot, és a cégérre kiíratod, hogy Shakespeare és társai. Aztán csak vársz, hogy bejöjjön Hemingway, T. S. Eliot, F. Scott Fizgerald, Paul Valery és Ezra Pound – és valóban, ezek bejönnek, és ez lesz a törzshelyük. Sőt James Joyce veled fogja kiadatni az Ulyssest is.
Nem, ez a történet már foglalt, ez Sylvia Beach volt, és angol, te pedig (Sárközi Márta) magyar vagy (és nem turista).
Akkor mással köll próbálkozni. Például jól válaszd meg a szüleidet! Az anyád révén legyél tagja a gazdag, zsidó, nagypolgári Vészi-klánnak, az apád meg legyen a híres és sikeres író, Molnár Ferenc.
Na, ez már ment, bár ennek a történetnek lettek kisebb hátulütői. Mert a főhősnő nem kalkulálta be a magyar történelmet.
Mert az addig még OK, hogy a Válasz folyóirat szerkesztőjeként a magyar irodalmi elit állandóan a konyhájában lógott, de a férjét, aki szintén zsidó volt, 1945-ben halálra éheztették egy munkatáborban. (Menekülhetett volna, de nem tette, mert ő is aszonta’: magyar vagyok és nem turista. Mondjuk, jó társaságba került, mert Szerb Antallal osztotta meg a halált, ha ez vigaszt jelenthet bármire is.)
Aztán meg jöttek a komcsik, és a családi vagyont lenyúlták, erre mindenféle fifikás eszközeik voltak. Akkor aztán nem maradt más, csak az erkölcsi tekintély. Hogy ez sem lehetett kevés, az mutatja, hogy amikor Illyés Gyula (1953-ban) és Németh László (1957-ben) megkapták a Kossuth-díjat, a vele járó manit nem merték elkölteni, hanem szétosztották a rászorulók között – a hódmezővásárhelyi gimnázium könyvtára, meg állástalan írók kaptak belőle –, mert Márta asszonynak ez volt a kívánsága.
Aztán volt még olyan is, hogy a Révai József kommunista főmufti hivatta, mert eszmét akart vele cserélni, mire visszaírt (a Márta), hogy aszondja: Eszméimet nem cserélem. Sárköziné. (Akkoriban ilyenért elvihették az embert.)
Meg amikor ki akart menni a fiához (Sárközi Mátyás, író, Anglia) látogatóba, akkor behívatta a komcsi titkosrendőrség, és mondta neki, hogy ezért cserébe szolgálatokat kéne nyújtani, ami eufemisztikusan azt jelenti, hogy legyen besúgó – akkor ő azt válaszolta nekik:
Nézzék, most jövök az onkológiáról, nekem rákom van, maguk meg elmehetnek a picsába!
Aztán meghalt (1966-ban), és most van róla ez a könyv. Azt is meg lehet tudni belőle, hogy 1945 előtt az egyik fő barátja Babits volt, 1945 után meg Bibó István és Pilinszky János. Ez azért talán jelent valamit. Mondjuk azt, hogy nem a szülei vagy a pénze miatt szerették, mert a Babits, a Bibó meg a Pilinszky nem volt az a típus, aki valakit a szülei vagy a pénze miatt szeret.

A könyvben van egy hosszabb tanulmány a szerkesztő Széchenyi Ágnestől, aztán levelek Sárközi Mártától és viszontlevelek Németh Lászlótól, Pilinszkytől, Illyéstől, Szabó Zoltántól, meg egy csomó interjú és visszaemlékezés. Elég jó könyv, akit érdekel a 20. századi magyar történelem és irodalomtörténet, meg egy nagyszerű asszony élete, annak jó szívvel ajánlom.

Szólj hozzá!

Címkék: történelem pilinszky jános recenzió babits mihály weöres sándor molnár ferenc irodalomtörténet bibó istván sárközi györgy sárközi márta széchenyi ágnes vészi margit

Bögre Zsuzsanna – Keszei András – Ö. Kovács József (szerk.): Az identitások korlátai

2012.07.02. 17:30 vargarockzsolt

TRAUMÁK, TABUSÍTÁSOK, TAPASZTALATTÖRTÉNETEK A II. VILÁGHÁBORÚ KEZDETÉTŐL

identitás.jpg

 

 

A könyv L’Harmattan Kiadó által szervezett bemutatóján Szakály Sándor – magyar történész, kijelentette: a 2. világháború idején munkaszolgálatra behívott zsidók jól jártak, mivel így nem deportálták őket. Hogy ebből netán az következne, hogy a Holocaustot ily módon megúszók hálával tartoznának az őket furmányos módon szerencséltető magyar katonai hadvezetésnek, nem került szóba. Ez ügyben, sajnos, nem tudjuk kikérni olyan érintettek véleményét, mint például Szerb Antal – magyar író, Radnóti Miklós – magyar költő, vagy Rejtő Jenő – magyar író. Ha ők megszólalhatnának, talán elmondhatnák, a történelmi traumák – az ő esetükben – hogyan befolyásolták az identitásuk korlátait.
A kötet tanulmányai – amelyek egy 2010-ben megtartott tudományos konferencia kapcsán keletkeztek – szerencsére nem a méltató magyar történész történelemszemléletét tükrözik. A honi és külhoni egyetemekből, levéltárakból és egyéb tudományos kutatóhelyekből érkezett szerzők éppen hogy az áldozatok – a 20. század második felében uralkodó diktatórikus politikai rendszerek áldozatainak – szemszögéből mutatják be a történelmi traumák identitásmódosító szerepét.
Keszei András nagyívű elméleti bevezetője a traumák – emlékezés – társadalom hívószavak mentén jelöli ki a legfontosabb értelmezési kereteket, majd következik a négy nagyobb blokkba csoportosított huszonnégy tanulmány. A fejezetcímek alatt a tanulmányok általam megfogalmazott alapkérdései szerepelnek:
I. TERROR, ELLENSÉGESKEDÉS, ELLENÁLLÁS – SZOLIDARITÁS, KOOPERÁCIÓ, KOLLABORÁCIÓ
 - Hogyan élte meg Kolozsvár magyar lakossága az 1944-es német, majd szovjet katonai megszállást?
 - A Rákosi-rendszer nagy kirakatperének, a Standard-pernek fővádlottja miképpen jutott el a halálos ítéletig, majd a rendszerváltást követő rehabilitációig?
 - Milyen okok magyarázzák a várpalotai szénbányáknál 1950 és 1953 között kialakult kriminális állapotokat?
 - Milyen okok álltak egy erdélyi nagygazda 1950-es, Securitáte tisztjei által elkövetett meggyilkolása mögött?
 - Hogyan emlékeznek vissza az apácák az 1950-es internálásukra és szerzetesrendjeik feloszlatására?
 - Miképpen reagáltak a magyarországi jezsuita tartományfőnökök a diktatúra fokozatos kiépülésére?
 - Besúgó volt-e Vikidál Gyula, és megélhető-e traumaként az ügynökmúlt?
II. TULAJDON ÉS TULADONFOSZTÁS HATÁSAI
 - Melyek voltak azok a jogszabályok, amelyek megteremtették a zsidók kirablásának törvényes feltételeit?
 - Hogyan zajlott Magyarországon a parasztság felszámolása?
 - Milyen terror mellett ment végbe az 1960-as években a kollektivizálás-téeszesítés?
 - Hogyan hatott ez a paraszttalanítás konkrét családtörténetekre?
 - Miképpen alakult át egy szerveződő szocialista iparváros – Leninváros – társadalmi környezete?
III. TRAUMÁK, TABUK, TABUSÍTÁSOK
 - Egy kommunista funkcionárius miképpen igyekezett leplezni múltja szégyenfoltját?
 - A hivatalos politikai nyelvhasználat hogyan tükrözi egy diktatúra hazugságait?
 - Az 1957-ben szerveződő MSZMP milyen elvek és elvtelenségek mentén teremtette meg a személyi folytonosságot elődjével, a Magyar Dolgozók Pártjával?
 - Miképpen lehet megjeleníteni a Don-kanyarban átélt tragédiát?
 - A szocializmusban hivatalosan megszüntetettnek hirdetett szegénység milyen ellenzéki politikai akciókat váltott ki 1945 után, és az 1980-as években?
 - Jerzy Popieluszko lengyel pap életútja és mártírhalála hogyan jelenik meg a lengyelországi politikai harcok tükrében?
IV. MEGÉLÉS- ÉS TAPASZTALATTÖRTÉNETEK
 - Hogyan lehet élni és emlékezni Auschwitz után?
 - Hogyan tükröződik keresztény és zsidó kamaszok naplóiban saját identitásuk, és milyen az idegenképük?
 - Az 1938 után visszacsatolt területeken milyen elvek szerint teremtették meg a magyarok dominanciáját az állami munkahelyeken?
 - Az 1944–1945-ös magyarokkal szembeni vajdasági népirtás milyen következményekkel járt az ott élő megmaradt magyar népesség identitására?
 - Hogyan jelenik meg a magyar katonák naplóiban a 2. magyar hadsereg oroszországi megszálló hadjárata?
 - Egy erdélyi családból 1945-ben Magyarországra, majd innen 1956-ban Angliába kerülő emigráns hol van otthon, és miképpen képes megélni a magyarságát?

A huszonnégy tanulmány által felvetett témák, tehát, a magyarság legfontosabb 1939 utáni traumáihoz kapcsolódnak, és ennek következtében nagyon lehangoló olvasmányként hatnak. A legújabbkori magyar történelem az egyén számára akár a vereségek történeteként is leírható volna. A politikai hatalom diktatórikus intézkedései ezt mindenképpen indokolnák, ha ember létét a politikai szféra eseményei kizárólagos érvénnyel meghatároznák. Szerencsére ez nem így van, az ember a személyes kapcsolataiban, a civil szférában – a legkeményebb diktatúrák időszakától eltekintve –, azért megtalálhatta, megtalálhatja a boldogságát, vagy legalábbis a traumáktól mentes, élhető életet. Ezt bizonyítja a Kádár-korszakról a magyar társadalomban élő erősen ellentmondásos kép. Ezt a képet egyszerre jellemzi az éles elutasítás és a nosztalgia – s ennek egyszerre megjelenítői és indukátorai a politikai pártok. A politikai baloldal a diktatórikus vonások (elutasítása) mellett a pozitív, modernizációs oldalát is hangsúlyozza, míg a politikai jobboldal egyértelműen negatív színben állítja be, összemosva a Rákosi-korszakkal. Ugyanakkor viszont mindkét oldal látensen rájátszik az állami túlhatalom által nyújtott létbiztonság iránti nosztalgiákra. A liberálisok egyre gyengülő hangja csak az, amely az 1918 utáni politikai rendszerek közös, antiliberális jellegét kimutatva, ezt a létbiztonságot visszahozhatatlannak tartja.

A politikai pártok véleménye azért fontos a múlt megítélése szempontjából, mert ahogy Horváth Sándor (történész, MTA TTI) a kötet egyik tanulmányában megfogalmazza*: a traumatikus események alanyai, azaz a politikai diktatúrák áldozatai csak olyan mértékben képesek a társadalommal megismertetni a szenvedéseiket – és ezzel a közösségbe visszakapaszkodni – amilyen mértékben fogadókészség van rá. És ennek a fogadókészségnek a fő meghatározói a politikai pártok, és a hozzájuk kapcsolódó értelmiségi holdudvarok.
Megfigyelhető, hogy a felsőbb osztályok tulajdontól való megfosztása, illetve az ehhez kapcsolódó kárpótlási kérdések, valamint a jobboldalt támogató bevett, hagyományos egyházak sérelmei a jobboldali kormányzati időszakban kapnak hangsúlyt, tudományos kutató helyet, pályázati pénzeket, emléknapot, dísztemetést, stb. Ezzel szemben a baloldali kurzusok alatt 1956 forradalmának szocialisztikus vonásai, a keresztény kurzus felelőssége a Holocaustban, és más hasonló témák kerülnek előtérbe.
A politika tehát tematizál, szelektál az áldozatok között –, de ezzel nem sugallom azt, hogy a kötet tanulmányainak szerzői is ezt tennék. Azt viszont mondom, hogy Keszei András pszichoanalitikus gyökerű – egyébként nagyszerű – bevezetője mellől, én hiányoltam egy politológia- történészi megközelítésű bevezetőt, amely a traumák létrejöttének társadalmi és politikai okozóit leírta, megnevezte volna.
Egy konferencia tanulmánykötetéből hiányolni egy el nem hangzott előadást, nem túl elegáns dolog, de értelmességét talán indokolhatja az a recenzióm elején említett esemény is, amely a könyv bemutatóján esett meg – Szakály Sándor magyar történész sanda célozgatásai, utalgatásai. A diktatúrák és tekintélyuralmi rendszerek mentegetése, felelősségük tagadása vállalhatatlan erkölcsileg, ráadásul ebben az esetben történész szakmailag is színvonaltalan volt. Egy ezzel ellentétes szellemű, és szakmailag megalapozott tanulmány az ilyen megközelítést érvényteleníthette volna.
A kötet legjobb tanulmányai (szerintem), amelyeket mindenképpen elolvasásra ajánlok:

Keszei András (társadalomtörténész, PPKE BTK): Jelentés, törés, identitás
Bögre Zsuzsanna (szociológus, PPKE BTK): A trauma szerepe az 1950-ben internált szerzetesnővérek életében
Tóth Eszter Zsófia (történész, MOL): Megélhetőe-e traumaként az ügynökmúlt? „Dalos” ügynökügye és annak emlékezete
Kovács Teréz (szociológus, MTA RKK, PPKE BTK): Paraszttalanítás Magyarországon**
Vajda Júlia (szociológus-pszichológus, ELTE): „Visszatekintve szép életem volt. Sok mindent megadott és elvett tőlem a Jóisten, ő tudja csak, hogy miért”

Szólj hozzá!

Címkék: politika történelem szociológia recenzió vajda júlia bögre zsuzsanna keszei józsef kovács teréz ő. kovács józsef tóth eszter zsófia

W. G. Sebald: Szédület. Érzés. (idézetek)

2012.06.27. 07:32 vargarockzsolt

1..jpg

 

Így történt, hogy Torontéból jövet 1801. szeptember 27-én kora reggel Beyle ott állt azon a tágas és csöndes síkon – egyedül csak a felröppenő pacsirták hangja hallatszott –, ahol az előző esztendő prairial havának 25. napján, pontosan tizenöt hónappal és tizenöt nappal azelőtt, ahogy megjegyzi, a maregnoi csata zajlott. Az ütközet döntő fordulatát, amelyet Kellermann őrületes lovasrohama hozott meg, aki az elkerülhetetlennek hitt vereség küszöbén a lemenő nap fényében oldalról rontott az osztrák főseregnek, számtalan elbeszélt változatból ismerte már, és ő maga is többféleképpen és sokféle színben festette le. Most azonban, amikor széttekintett a síkságon, magányosan meredező halott fákat látott, s annak a tizenhatezer embernek és négyezer lónak a szanaszét heverő, részben már teljesen kifehéredett és az éjszakai harmattól nedvesen csillogó csontjait, akik életüket vesztették itt. A különbség az ütközet fejében élőképei és aközött, ami annak bizonyítékaként, hogy a csata valóban megtörtént, most előtte elterült, valami még korábban soha sem érzett, szédületszerű irritációt váltott ki belőle. Talán ezért látta a csatamezőn emelt emlékoszlopot, mint ahogyan írja, rendkívül szánalmasnak. Hitványságában nem felelt meg sem a marengói csata viharáról alkotott képzetének, sem pedig annak az óriási hullamezőnek, amelyen most ott állt, egy szál magában, akár egy alámerülő.

Beyle vagy a szerelem különös factuma 18-19. oldal

Szólj hozzá!

W. G. Sebald: Szédület. Érzés.

2012.06.17. 20:38 vargarockzsolt

szédület.érzés.JPG

Könyv. Sebald könyve. Tematikus gyűjtemény. Útirajz és memoár. Négy egymáshoz kapcsolódó szöveg.

Az első – saját címem szerint – Stendhal viszonzatlan szerelmei és az emlékezés nehézségei.
A híres író - Napóleon itáliai hadjárata idején átélt – élményeiről, szerelmekről és borzalmakról, valamint ezek utólagos felidézésének problémáiról szól.*
A második szöveg az All’estero (Külföldön) címet viseli, és két őrült utazás története.
Utólag nehezen elkülöníthető helyszínek és cselekmény fragmentumok, egy elboruló elme szövedékszerű emlékei.**
A harmadik Kafka úr mulatságos kalandjaival kezdődik Bécsben és Triesztben. A szorongásos kényszerképzetekkel küzdő dr. K., a Prágai Munkásbiztosító Intézet titkárhelyettese a valósággal egészen érdekes kapcsolatban állt, amelyet igen vicces formában mesél el a narrátor. Sokat nevettem.
Később megjelenik egy angyal, majd Veronában dr. K. zokogva ül egy mozgóképszínház sötétjében – egész életünkben egy színpadon fekszünk haldokolva – írja utóbb Kafka. A rumi Vízgyógyintézetben hideg vizes leöntésekkel és elektrosokkal kezelik, betegség, szerelem, halál, és egy homoszexuális titok zárja a történetet.***
A negyedik szöveg elmeséli Sebald hazatérését szülőföldjére, a dél-németországi kis faluba, és az ott felidéződő emlékeit.****

A kérdés az, mi lehetett Sebald elképzelése, célja, amikor ezt a négy – motívumokban ezer (azaz megszámlálhatatlan) szállal egymáshoz kapcsolódó, de cselekményben, történetben nem összefüggő szöveget egy közös cím alatt jelentette meg?

Szólj hozzá! · 1 trackback

Címkék: regény posztmodern recenzió Kafka Sebald Stendhal

Viktor Pelevin: Generation "P"

2012.06.03. 16:52 vargarockzsolt

Ideje megcáfolni és eloszlatni a tévhiteket, Viktor Pelevin nevű természetes személy nem létezik. Nagyon is létezik viszont egy Viktor Pelevin nevű brand, amelyet még az 1990-es évek elején a szentpétervári polgármesteri hivatal nemzetközi kapcsolatok bizottsága elnöke, egy tartalékos állományú KGB alezredes megbízásából hoztak létre. Az alezredes az évtized közepén már a szövetségi biztonsági szolgálat (orosz rövidítése FSZB) vezetője, így nem csoda, hogy szinte kimeríthetetlen források fölött rendelkezett a projekt kivitelezésére. 

Moszkvában, egy árnyas sugárúton, magas rácsos kerítés mögött található a Méhészeti Intézet, legalábbis az utcai névtáblán, amelyet még a szovjet címer díszíti, ez az aranybetűs felirat olvasható. A kapuját állandóan rendőrök őrzik, de van saját biztonsági szolgálata is, rohamsisakos, cseh gyártmányú Skorpio géppisztolyokkal felfegyverzett, fekete egyenruhás őrszemélyzet ül az épület különböző pontjain, ahol valójában az Információtechnikai Bankközi Bizottság működik. Itt dolgozták ki a Pelevin-projektet. Kezdetben csak különböző szövegekkel jelentkeztek, az író személyes imidzsét a titokzatossággal pótolták. Később, amikor szükségessé vált, részletesen kidolgozták az élettörténetét, megjelenését, gondoskodtak hasonmásokról is. Azért volt szükség több hasonmásra, mert nem találtak olyan embert, aki egy személyben képes lett volna eljátszani a cyber-punk szakértőt, a klasszikus orosz irodalom tudósát, és a buddhista szerzetest - korábban ezekkel az attribútumokkal ruházták fel az írót. 

Amikor a nyugalmazott KGB alezredest megválasztották a Oroszországi Föderáció Biztonsági Tanácsa titkárának is, a projek kivitelezése felgyorsult, és létrehozták Pelevin 3-D dublőrét is, aki a különböző elektronikus médiákban játszotta el a szerepét. 

Hogy a dolog lényegéről is mondjak valamit, erősen le kell egyszerűsítenem a történetet: tulajdonképpen arról van szó, hogy az orosz köztudatban el kellett terjeszteni azt a nézetrendszert, amely szerint a kommunista rendszert követő újkapitalizmus aktorai valójában virtuális személyek. A privatizáció győztesei és a politikai hatalmat kisajátítói felmérhetetlen erővel rendelkeznek, tehát bármilyen ellenállás velük szemben értelmetlen. Ugyanakkor személyükben nem léteznek, talán csak olyanok, mint Platon ideái, és a változó reinkarnációik kérész életű hologrammok csupán. A projekt másik fele azt célozta meg, hogy elfogadtassák, a fogyasztási javak birtoklását értelmetlen, az emberi esszencia szempontjából fölösleges és káros, és ezzel szemben követendő példa a megvilágosodás elérése, amelyhez az alkoholon és a kábítószereken keresztül vezet a legrövidebb út. 

Pelevin könyvei, hála az író-szerkesztő munkacsoportok igényes munkájának, nagyon élvezetesek, szellemesek, kultúrhistóriai, filozófiai és társadalomkritikai gondolatokban bővelkednek, és mindazok számára, akik a valóságot szét tudják választani a virtuális világtól, jó szívvel ajánlhatók.

(A Pelevin-projekt sikerén felbuzdulva Magyarországon is kísérleteztek virtuális írók megteremtésével, színvonalában siralmas, piaci szempontból viszont hatalmas sikerrel - lásd az Ulpius-ház Frei Tamás és Vass Virág brandjeit.)

 

 

 

2 komment

Címkék: orosz putyin pelevin posztmodern generation p

Bencsik Orsolya

2012.05.30. 14:08 vargarockzsolt

bencsik_orsolya.jpg

Beszámoló Bencsik Orsolya előadóestjéről
(2012.05.29.)

Nem futok kötelező tiszteletköröket, Bencsik Orsolya csinos nő és meggyőző személyiség,
három novellát olvasott fel. Az első tetszett, a második nem, ez utóbbi lehet azért, mert nem tudtam eléggé figyelni, kissé lankadt voltam. Aztán jött a harmadik, azt már olvastam korábban is, e miatt mentem el a bemutatkozó estre. Ezt a harmadikat – talán Honleány a címe –, ha szerkesztenék egy antológiát a Vajdaság irodalmáról, bátran betenném Kosztolányi és Csáth Géza novellái mellé. Nem a témája vagy a formája, hanem a minősége miatt. Nem hibátlan alkotás (mondom én), az utolsó mondata túl hangsúlyos, mintha a szerző nem bízna a szöveg erejében, ezért valami hatásosat illesztett a végére, és ezzel megszüntette a nyitottságát, amely egy posztmodern jellegű írásnál talán hiba, de ez lehet ízlés dolga is. Az viszont biztos, hogy végig gördülékeny, szellemes, utalásokban gazdag, ugyanakkor mégis az élőbeszéd természetességével ható mondatokat hallottunk, amelyek egyszerre voltak tele humorral és fájdalmas nosztalgiával, pimasz nőiséggel és finom erotikával, szóval ez remekmű volt.
Na és akkor mi van? Semmi. A novelláknak nincs súlyuk, még talán annyi sem, mint egy versnek. (Egy jó posztmodern novella egyébként már nem sokban különbözik egy verstől. Minden szónak, minden mondatnak pontos helyi értéke van, és a nyelvhasználat is fontosabb a történetnél.) A novellák meg fognak jelenni Bencsik Orsolya Akcióban című új kötetében, azt érdemes lesz majd elolvasni.
Az írónő beszélgetőpartnerei – Tülkös Terézia vajdasági kritikus és Aaron Blum szintén vajdasági író (Aaron Blum, milyen nagyszerű név, és ő írta a Biciklizéseim Török Zolival című remek könyvet) elsősorban az irodalmi hatásokról, a posztmodernhez és a hagyományokhoz való viszonyáról kérdezték – elhangzott Esterházy Péter, Nádas Péter, Tolnai Ottó és Balázs Attila neve –, valamint szóba került a közös szülőföld, Vajdaság és Topolya városának fontossága is.
Később, sörök mellett, a Symposion folyóiratról kérdeztem őket, Aaron Blumm korábban volt a főszerkesztője, Bencsik Orsolya most az egyik szerkesztője, és ott ült az asztalnál Szerbhorváth György is, aki Vajdasági Lakoma címmel monográfiát is írt a lap történetéről. A most antológiaként működő újság frissen megjelent 60. számából, amely a közép-kelet-európa közhelyei címet viseli, kaptam is egy példányt, magyar-szerb kétnyelvű, tele jobbnál jobb képekkel, nagyon igényes, könyvformátumú (327 oldalas) kiadvány, amelynek magyar szerzői közül néhány:
Bencsik Orsolya
Bozsik Péter
Cserna Szabó András
Danyi Zoltán
Dunajcsik Mátyás
Krusovszky Dénes
Kukorelly Endre
Ladik Katalin
Orcsik Roland
Szerbhorváth György
Szálinger Balázs
Terék Anna
Térey János.

Szólj hozzá!

Címkék: novella beszámoló Vajdaság előadóest Bencsik Orsolya Symposion Aaron Blumm Szerbhorváth György Tülkös Terézia

Roberto Bolaño: Távoli csillag (karc)

2012.05.28. 18:26 vargarockzsolt

Távoli csillag.JPG

Én nem olvastam, Jorgosz Akropolisz volt az, aki mesélt róla. A terasz a Dunára nyílt, hínár, moszat, korhadó fa és simára koptatott kavics hűvös vízszaga hullámzott, és a túlparton a lámpák fényei úgy követték egymást, mint egy nyak nélküli, levegőben függő lánc gyöngyszemei.
Péter Hajnóczy egyik novellájában fejvadászok járják a vidéket, nagy sötét, metálozott terepjárókon, és az apróbb kabar települések utolsó házainál lesben állnak, majd távcsöves puskával tüzelnek. Válogatás nélkül, férfira, nőre, öregre, gyerekre - különösen ez tűnt hihetetlennek, ez az elvetemültség, illetve hideg kegyetlenség, amelyet Jorgosz mély átéléssel jelenített meg, tárgyilagos, halk, mégis belső izzással telt szavaival. Ilyenkor tényleg olyan volt, mint egy antik szobor, egy Apolló, és minden utálatom ellenére én is a hatása alá kerültem.
Zoltán Nagykovácsi szerint a görög hitt a gonosz, az abszolút gonosz létezésében. Sajátos teológiájában a pokol a véletlenek egyfajta kerete vagy láncolata. A sorozatgyilkosságokat a véletlen robbanásának tekintette, az ártatlanok halálát pedig (mindazt, amit elménkkel el nem fogadhatunk), az elszabadult véletlen nyelvének. Az ördögnek, mondta, a Véletlen és a Szerencse a hajléka.
Mindez lehetett Zoltán szokásos misztifikációja, de nem állt ellentétben mindazzal, amit magam is tapasztaltam. Jorgosz egy kavicskotró hajón dolgozott matrózként, de apja, aki emigráns kommunistaként a katonai puccs után érkezett Hunniába, és előbb Beloiannisz tanácselnöke, majd egy csavarárugyár - valójában lőszergyár - igazgatója volt, régi elvtársi kapcsolatai révén bejuttatta egy fővárosi irodalmi újság szerkesztőségébe.
A rendszerváltás után az állambiztonsági levéltár munkatársa lettem, és természetesen megkerestem az ő anyagát is. A beszervezési dossziéját megsemmisítették, de a munkadossziéja megmaradt, Költő fedőnéven jelentett a kollégáiról és a szerkesztőséggel kapcsolatba kerülő irodalmárokról. Néhány tudományos és szépírói igényességgel megírt jelentését most is élvezettel olvastam. Martin Ethelwolf agresszivitását és Béla Hamvas miszticizmusát dadaista kirohanásokkal és szürrealista metaforákkal idéző dolgozataiból tartótisztjei nem sokat értettek, de antikabarizmusára vevők voltak.
Lajos Szeged (Várkony fedőnevű ügynök) és Emil Taktaharkány (Szerencs fedőnevű titkos megbízott) párhuzamos jelentéseiből kiderül, homoszexuális kapcsolatai révén kerülhetett a titkosrendőrség látókörébe, de erről természetesen senki nem szerezhet tudomást, mert a szenzitív adatok nem kutathatók..

Nyáreste volt. Felettem feketemadárfák, ha leveleiket érintette a szél, arcomba vízcseppek hulltak. Feküdtem a homokpadon és a folyó hangjait hallgattam. Azt kellett eldöntenem, hiszek-e Zoltán Nagykovácsinak, aki szerint a görög újra előkerült.

Holnap indulok Barcelonába. A La Sagrada Familia és a Picasso múzeum nem érdekel, culé vagyok, a Camp Nouba megyek. Cruyff óta kedvenc csapatom a Barca', a nácikat (Reál, Bayern) meg utálom.

A Liszt Ferenc repülőtér régi épülete megkövült madárra emlékeztet. Egy pillanatra az az érzésem, minden ablakából Jorgosz Akropolisz szeme mered rám.

 

A karcban az internetről, különböző regényekből és lexikonokból, valamint a Magyar értelmező kéziszótárból (az MTA Nyelvtudományi Intézete és az Akadémiai Kiadó közös kiadványa ISBN: 978 963 05 8737 2) származó szavakat ( és kifejezéseket?) használtam fel (ragozott vagy ragozatlan formában).

 

Szólj hozzá!

Címkék: Barcelona Roberto Bolaño Cruyff Hamvas Béla Apolló

süti beállítások módosítása