vargarockzsolt

Raktár. Egy gátőr szerszámai és egy levéltári segédfogalmazó iratai.

Friss topikok

Címkék

1970 (1) 56 os intézet (1) 62/kirakós játék (1) a. e. bizottság (1) Aaron Blumm (1) ÁBTL (1) acid test (1) adorno (1) Adorno (1) ady endre (2) agatha christie (1) Akció van! (1) Akira Kurosawa (1) Aki szegény (1) akutagava (1) alain badiou (1) alan lightman (1) alan turing (1) alaptörvény (1) alaszka (1) Alfred Steiglitz (1) Alfred Stieglitz (1) alkotmány (1) állambiztonság (1) állambiztonsági levéltár (3) Almási Miklós (1) alternatív iskolák (1) alternatív vallás (1) amerikai (3) amerikai krimi (2) amerikai novellák (1) amerikai psycho (1) amerikai regény (14) andrás lászló (1) andrás sándor (1) andrej rubljov (2) André Kertész (2) andy clark (1) andy warhol (1) angol (1) angol regény (8) angst (1) anna margit (1) antiszemitizmus (4) antoine rocquentin (1) antropológia (1) Apám helyett (1) apokalipszis (1) apokaliptika (1) Apolló (1) arasse (1) argentin (2) arnheim (1) Arthur C. Danto (1) asperger-szindróma (1) Assmann (2) Asterix (1) ateizmus (1) auden (1) August Sander (1) aukció (1) Auschwitz (1) auschwitz (1) austerlitz (1) ávh (2) azévtizedkönyve (1) az élet tere (1) Az ellenállás melankóliája (1) az első száz (1) A bankár (1) A csemegepultos naplója (1) a csend (1) A halál kilovagolt Perzsiából (1) a hóhér háza (1) a holtsáv (1) A kék szifon (1) a nő (1) a párválasztó agy (1) a pszichológia örök témái (1) a század (1) a szellem nemessége (1) a természet és a lélek (1) a tér költészete (1) A történetárus (1) Babij Jar (1) babits mihály (1) bach (1) bagabo (1) Bajor Andor (1) balassa péter (1) Balassa Péter (1) Balaton (1) balázs béla (1) Bálint Eszter (2) Balkán (2) Balogh Attila (1) Balzac (1) bán andrás (1) bán zoltán andrás (2) Bán Zsófia (2) Barcelona (1) bárdos deák ági (1) Bari Károly (1) Barnás Ferenc (1) barnes (1) Barthes (1) barthes (1) bartók (2) bazsányi sándor (1) beatles (1) beaver (1) beethoven (1) békés pál (2) Bencsik Orsolya (2) benedek anna (1) Bényei Tamás (1) bényei tamás (1) benyhe jános (2) beregi tamás (2) bereményi géza (1) bernstein (1) bestiárium (1) bestseller (1) besúgók (1) beszámoló (1) beszélgetések (1) beszervezés (1) bibliofita (1) bibó istván (2) bill gates (1) bimini (1) bírálatok (1) bloor (1) blues (1) bob dylan (1) bodó balázs (1) bódy gábor (3) bogdán józsef (1) bogdán lászló (1) bognár szabolcs (1) bögre zsuzsanna (1) bohócok (1) bokszmeccs (1) Bolano (2) Bolaño (4) bondarcsuk (1) Borbély Szilárd (1) Borges (3) boros jános (1) Bosznia (1) Bovaryné (1) boyd (1) brecht (1) Brenner (1) Bretter György (1) bret easton ellis (1) bruegel (1) brueghel (1) Bruno Monsaingeon (1) Bryson (1) Bukovac (1) bulgakov (2) bulvár (1) bunuel (1) bűnügyi regény (1) Cage (1) Calvino (3) calvino (3) camus (1) Caravaggio (1) carnap (1) cavalli sforza (1) ceausescu (1) celeb (1) Cellini (1) cenzúra (1) cervantes (2) cesares (1) Chandler (1) Chile (1) Chuck Norris (1) cigány (3) cigányok (1) cigányság (2) cionizmus (1) civilizáció (1) coetzee (1) coppola (1) Cortázar (1) cortázar (1) cortazar (1) cossa (1) Cruyff (1) Csaba Ferenc (1) Csákány István (1) családregény (2) csányi sándor (2) csányi vilmos (4) csáth géza (1) cseh tamás (1) csenus imre (1) csenyéte (1) csép attila (1) cserna szabó andrás (1) csillagászat (1) csillagtúra (1) csirkejáték (1) Csontdaráló (1) csontváry (1) czesław miłosz (1) dali (1) daniel denett (1) Daniel Kehlmann (1) dankó utca (1) dante (1) darwin (1) David Smile (1) dawkins (1) del (1) demény péter (1) demetrovics zsolt (1) demján sándor (3) Dennis Lehane (1) dés mihály (1) detektívtörténet (2) diana hercegnő (1) dilettáns (1) divat (1) Doktor Faustus (1) dolittle (1) don king (1) Don Quijote (1) dragomán györgy (1) drakula (1) Dresch (1) Duchamp (2) dzsessz (1) edison (1) Edmund Husserl (1) ed mcbain (1) Ed McBain (1) egyed péter (1) egyetleneim (1) Egyházfórum (1) Egyiptom (1) egy ember (1) egy medvekutató feljegyzései (2) egy mondat azok közül (1) Einstein (1) einstein (1) ejnye (1) elbeszélés (1) elbeszélések (3) életrajz (5) élet és irodalom (1) eleven irodalom (1) Eliot (1) eliot (1) ellenkultúra (1) Ellis (1) előadóest (1) el greco (1) el liszickij (1) emberi viselkedés (1) emlékek (1) emlékezet (2) entropia (1) Eötvös Péter (1) eper reggelire (1) erdély (2) Erdély (3) erdélyi (2) erdélyi magyar regény (1) Érdi Péter (1) erdős virág (1) erlend loe (1) esszé (21) esterházy (2) esterházy péter (2) esti (1) észlelés (3) etnikum (1) etnofon (1) európa (1) Európa (3) európa kiadó (2) evolúció (7) evolúciós (2) evolúciós pszichológia (3) ezoteria (2) fajbiológia (1) falcsik mari (1) faljáró (1) Faludy György (1) fantasy (2) fantasztikus (5) farkas béla (1) Farkas Zsolt (1) fasizmus (1) fassbinder (1) fehér márta (1) fejős éva (1) Fejtől s lábtól (1) fekete lyuk (1) fékevesztett evolúció (2) fenegyerek (1) fenyő d. györgy (1) festészet (3) festménytalányok (1) feyerabend (1) Feyman (1) film (2) Film (1) filozófia (16) finn (1) firenze (1) fiúregény (1) fizika (5) Flaubert (1) foci (2) fodor ákos (2) Fodor Géza (1) folklór (1) Forrás (1) fotóesztétika (1) fotókiállítás (1) fotóművészet (2) Foucault (1) foucault (2) Fővárosi Szabó Ervin Könyvtár (1) francia (8) francia regény (4) frankenstein (1) franny és zooey (1) Frei Tamás (1) Freud (3) freud (2) furtwängler (1) Füst Milán (1) Gaarder (1) gadamer (1) Gagarin (1) Gao Xiangjian (1) garaczi lászló (1) garbarek (1) generation p (1) genetika (1) geoffrey miller (1) geoffry miller (1) Georges Simenon (1) georges simenon (1) george foreman (1) Gerlóczy Márton (1) Gerő-Romsics vita (1) Gerő András (1) gertrude (1) gertrude stein (1) géza (1) giccs (1) glam-rock (1) glenn gould (1) goebbels (1) goethe (1) goldbach sejtés (1) Gorgo (1) görög regény (1) goropius becanus (1) Gosztonyi Katalin (1) goya (1) gőzgép (1) Grace Davie (1) gravitáció (1) grecsó krisztián (1) Grencsó (1) grendel lajos (1) grespik lászló (1) grigirij perelman (1) Gundel Takács Gábor (1) guttmann andrás (1) gyáni gábor (1) gyászmunka (1) győrffy ákos (1) györgy péter (2) György Péter (2) gyuris tamás (1) hacker (1) hafner zoltán (1) hagyomány (1) hajléktalanok (4) Hajnóczy Péter (3) hajnóczy péter (3) hamu és ecet (1) hamvas béla (6) Hamvas Béla (3) hanák andrás (1) hankiss elemér (2) Hannah Arendt (1) happening (1) hari (2) Harry Potter (1) haruki (1) haszid (1) hatályon kívül helyezve (1) Hawking (1) haydn (1) háy jános (1) hazai attila (1) Heidegger (1) hemann hesse (1) hemingway (3) hempel (1) Hendrix (1) henry rollins (3) Herczeg János (1) hernádi gyula (1) Hernádi Zsolt (1) hévizi ottó (1) hidegdauer (2) hitler (1) Hitler (1) Hofi Géza (1) holden caulfield (2) Holdpalota (1) holdpalota (1) hölgyszonáta (1) holland (2) HOLMI (1) Holocaust (5) holttengeri tekercsek (2) homérosz (1) horizont (1) Horthy (2) horvát (1) horvát regény (2) houellebecq (1) Hrabal (2) Hraskó Péter (1) hülyeség (1) humor (1) hunter thompson (1) ian hancock (1) idegengyűlölet (1) identitás (1) idő (1) ifjúsági (1) III/III (1) ikarusz (1) imádom (2) imrei andrea (2) ingmar bergman (1) interjúk (1) internet (2) irodalmi bulvár (1) irodalom (5) irodalomelmélet (1) irodalomkritika (1) irodalomtörténet (3) irodalomtudomány (2) irónia (2) Isaac Stern (1) iskola a határon (1) Ismail Kadare (1) ismeretelmélet (1) ismertető (1) Italo Calvino (1) itt és most (1) iványi gábor (2) j.s.bach (1) Jaj. (1) Jakob Nielsen (1) jakus ildikó (1) james dean (1) James Ellroy (1) james joyce (1) james watt (1) janis joplin (1) jánossy lajos (1) japán (4) jared diamond (1) Jarmusch (2) jelenits istván (2) jeles andrás (1) Jeszenszky Géza (1) jethro tull (1) jimi hendrix (1) jim morrison (2) john cage (1) john gay (1) john gribbin (1) john lennon (2) John Lurie (2) Jon Fosse (1) Joós Katalin (1) joyce (1) József Attila (1) józsef attila (3) jó könyv (1) julio cortazar (3) kabbala (1) kádárizmus (1) kádár jános (2) kádas mária (1) Kafka (1) kafka (1) kalandregény (1) kalasszikus irodalom (1) Kálmán C. György (1) kálmán c. györgy (1) Kálnoky (1) kalóz (1) kamarás istván (1) kamill kopke (1) Kampis György (1) kanadai (1) Kandel Sámuel (1) Kaposvár (1) karácsony benő (1) Karashan (1) karc (11) Karl Jaspers (1) Karl Popper (1) karnevál (1) katolikus (1) kavafisz (1) kazár szótár (1) kedvenc (8) Keleti díván (1) kemenesi zsuzsanna (1) kemény istván (2) Kenéz Ferenc (2) kenéz ferenc (1) ken kesey (1) képfilozófiák (1) Kerékgyártó István (1) keresztény (1) kerry4ever (1) kertész (3) kertész imre (2) keszeg anna (1) keszei józsef (1) kínai regény (1) king crimson (2) kipling (1) király lászló (1) kirekesztés (1) kiskegyed (1) kisregény (6) kiss ferenc (1) kiss lászló (1) kis jános (1) Klaniczay (1) klasszikus (13) klasszikus magyar regény (1) klasszikus zene (1) klaus nomi (1) Koch Hugó (1) Koen Wessing (1) koestler (1) Kolozsvár (2) kolozsvár (1) Kolozsvár-oratórium (2) költészet (2) kondor béla (1) Kondor Béla (1) Konkoly-Thege Miklós (1) konnekcionizmus (1) Konrád György (2) konrád györgy (1) könyv (3) konzervatív (1) köpenicki kapitány (1) Kornis Mihály (1) Kőrösi Zoltán (2) kortárs (33) kortárs irodalom (16) kortárs magyar (30) kortars magyar felvidek hataron tuli szepirodalom recenzio (1) kortárs magyar klasszikus (3) kortárs magyar regény (31) kortárs zene (1) Kostler (1) kosztolányi (1) Kovács András Bálint (1) kovács andrás bálint (1) kovács ibolya (1) kovács teréz (1) közgazdaságtan (1) közhelyek (1) kozmológia (1) Kołakowski (1) Krasznahorkai (1) Krasznahorkai László (4) krasznahorkai lászló (8) krimi (27) kritika (5) kronopiok es famak tortenete (1) kroó györgy (1) Krusovszky Dénes (1) Kublaj kán (2) kuhn (1) kultúra (1) kulturantropológia (2) kultúrantropológia (1) kultúrpolitika (1) kultúrtörténet (1) Kundera (1) kundera (1) kuplé (1) kurgáni napló (1) Kurtág György (1) kurtág györgy (1) kurtz ezredes (1) kurt gödel (1) kutyaügyi előadó (1) kvantumfizika (1) Lacan (1) ladányi jános (1) láng orsolya (1) Láthatatlan városok (1) láthatatlan városok (1) Latin-Amerika (1) Látó (2) látó (1) Lawrence Block (1) leibowitz (1) lektűr (11) lem (1) lengyel regény (2) lenin (2) leonardo (1) Leopardi (1) Lewis Payne (1) le clézio (1) lharmattan kiadó (1) liar (1) liberális (1) liberalizmus (1) linn ullmann (1) litvai nelli (1) liv ullmann (1) lonesco (1) losonczy géza (1) lovas ildikó (1) lucy lippard (1) Ludassy Mária (1) Lukács György (1) luther (1) Lyotard (1) maár judit (1) Machiavelli (1) macska (1) macskakaja (1) maffia (1) maffiaállam (1) mágikus realizmus (1) magyar (46) magyarország (1) magyarország alaptörvénye (1) magyarország felfedezése (1) magyarósi éva (1) magyar hivatástudat (1) magyar irodalom (4) magyar krimi (2) magyar nemzettudat (1) magyar novellák (3) magyar regény (4) Mahavishnu (1) maigret (1) Maigret (9) Majtényi László (1) maláj (1) Malevics (1) Malina János (1) Mallarmé (1) malraux (2) mao (1) Marcell Duchamp (1) marcel aymé (1) marcovaldo (1) Marco Polo (2) marketing (1) Márkus György (1) marlon brando (1) Martin Amis (1) martin amis (1) Martin Buber (1) Márton László (1) marton lászló távolodó (1) Marvin Pontiac (1) Marx (1) matematika (2) máté tóth andrás (2) Matisse (1) Matt Ridley (1) maurice lee (1) Medusa (1) meghalt a főítész (1) Megjött Ézsiás (1) melankólia (1) méltatások (1) mém (1) memoár (2) ménes attila (2) menyhárt jenő (1) Menzel (1) merítéslista (1) mérő lászló (1) Mérő László (1) mese (1) meseregény (1) Mészöly Miklós (1) metagalaktika (1) Mexikó (1) micsinay (2) mikael niemi (1) mikes tamás (1) miklósi ádám (2) Mileta Prodanovic (1) mindig régen van (1) mocsok (1) modern (1) moldova györgy (1) molnár ferenc (1) moly (1) moly.hu (3) Montelbano (1) monty cantsin (2) morel találmánya (1) Móricz Zsigmond (1) Mosonyi Aliz (1) Mozart (1) Mózes (1) mr. spencer (1) muhammad ali (1) multiverzum (1) Mum (1) murakami (1) mussolini (1) Műút (1) művészetfilozófia (3) művészettörténet (4) nacionalizmus (1) nádas péter (2) Nádas Péter (4) nagyamám (1) nagyanyám (1) nagy bandó (1) nagy gábor dániel (1) nagy gergely (1) nagy imre (1) Nagy Koppány Zsolt (1) nagy sándor (1) nagy sz. péter (1) nánay bence (1) napló (2) napster (1) Neil Gaiman (1) Nemes Nagy Ágnes (1) nemes z márió (1) német (2) német regény (1) nemo kapitány (1) népi mozgalom (1) népzene (1) Nesbø (2) new wave (1) new york trilógia (1) nick cave (1) nietzsche (2) Nietzsche (3) nixon (1) nobel díj (2) noire (1) nőirodalom (1) női lektűr (1) női regény (1) nooteboom (3) norman mailer (1) norvég (1) novák péter (1) novella (3) novellák (10) nulla (1) Nyáry Krisztián (1) nyelvfilozófia (1) Nyolcak (1) Nyugat (1) ő. kovács józsef (1) obszervátorok (1) ógyallai csillagvizsgáló (1) oktatás (2) olasz (4) olasz sándor (1) olvasásszociológia (1) olvasónapló (1) önéletrajz (2) opera (1) orál history (1) örkény istván (1) orosz (2) orosz regény (4) osztrák (2) ottlik (1) Ottlik Géza (1) ottlik géza (1) ottlik veduta (1) öt irás az erkölcsrö (1) p. j. stradlater (1) Papp István (1) parallax (1) paraszt (1) para kovács (1) párhuzamos történetek (1) párhuzamos világok (3) paródia (2) pasolini (1) patmosz (1) pauline melville (1) Paul Auster (4) paul auster (2) paul klee (2) pavić (1) Peacocke (1) pedagógia (1) pelevin (2) pénz (1) Pernye András (1) Perseus (1) peter hammill (1) petrik iván (1) Petri György (2) philip roth (1) piaristák (1) picasso (2) Picasso (1) pilinszky jános (2) PIM (1) pina (1) piszkos fred (1) piszkos harry (1) platon (3) pléh csaba (5) podmaniczky szilárd (1) poincaré sejtés (1) poirot (1) politika (9) politikai filozófia (1) politológia (1) popper (1) popper péter (1) popzene vittulából (1) porno (1) portugál (1) Poszler György (1) posztmodern (27) posztmodern regény (4) probléma (1) Professzorok Batthyány Köre (1) Prónay Csaba (1) propaganda (1) proust (1) provincializmus (1) próza (1) Prufrock (1) pszichoanalízis (1) pszichológia (11) publicisztika (1) puskás ferenc (1) putyin (2) Pynnchon (1) Queneau (1) quine (1) Radics Viktória (1) radnóti sándor (3) rados ferenc (1) raimundus lullus (1) rainer m. jános (2) rainer maria rilke (1) Rakétaember (1) Rákosi Mátyás (1) rasszizmus (2) Ravel (1) ready-made (1) realista regény (1) recenzio (1) recenzió (36) Recsk (1) regény (40) régészet (1) Reggel és este (1) reichenbach (1) reinkarnáció (1) rejtő (1) Rejtő Jenő (1) remekmű (1) Réz András (1) richard brautigan (1) richard rorty (1) Richter (1) Ridley (1) ridley scott (1) riemen (1) rilke (1) Rimbaud (1) Robbe-Grillet (1) Roberto Bolaño (1) Robert De Niro (1) robert de niro (2) roccamatio (1) rockandroll (5) rockzene (1) rodcsenko (1) roger waters (1) roma (3) romani (2) Romano Rácz Sándor (1) román józsef (1) Romsics Ignác (1) rónay lászló (1) Rorty (2) rossz könyvek (1) rossz regény (1) rubin szilárd (2) rudolf arnheim (1) Rushdie (1) safranski (3) sakk (1) salinger (3) sally hayes (1) samuel borkopf (1) Sándor Klára (1) sántaiskola (2) sántha józsef (2) sanzon (1) san francisco (1) saramago (1) sárközi györgy (1) sárközi márta (1) sartre (2) Sáry László (2) Sátáni versek (1) Sátántangó (1) schiff andrás (1) Schöberg (1) schönberg (1) schubert (1) sci-fi (5) Searle (1) Sebald (4) sebald (1) sebestyén mihály (1) seiobo (1) Semjén Zsolt (1) Shakespeare (3) sherlock holmes (1) sign (1) silence (1) Simenon (5) Simon Albert (1) simon albert (1) sitting targets (1) skandináv (3) skandináv krimi (2) solti györgy (1) Solt Ottilia (1) somoza (1) Sonntag (1) Soros György (1) sorstalanság (1) spanyol (1) spanyol regény (3) Spengler (1) spinoza (1) spiró györgy (1) stalker (2) Stalter György (1) Stendhal (1) stephenie meyer (1) stephen jay gould (1) stephen king (1) steven seagal (1) steve yates (1) Susan Sontag (1) Svájc (1) svéd (1) Symposion (1) szabadesés rádió (1) szabadkőművesség (1) szabadság (1) Szabó Lajos (1) Szabó Miklós (1) szabó t. anna (1) szcientológia (1) széchenyi ágnes (1) szécsi noémi (1) szegénység (1) szegő jános (3) szegregáció (1) szégyen (1) székely jános (1) szekularizáció (1) szelényi iván (1) szélsőjobb (1) személyes (1) szentháromság (1) szent ágoston (1) Szent Ágoston (1) szepirodalom (1) szépirodalom (7) Szépművészeti Múzeum (1) széppróza (1) szép ernő (1) Szerbhorváth György (1) szerb regény (2) Szerdahelyi Zoltán (2) szerzői jog (1) szigetek és szemhatárok (1) szilágyi domokos (1) szilasi lászló (1) Szilasi László (1) színház (1) sznob (1) szociálantropológia (1) szociális idegtudomány (1) szociálpszichológia (2) szociofotó (2) szociográfia (5) szociológia (10) Szókratész (1) szokratész (1) szókratész (1) szőnyei tamás (1) Szőnyei Tamás (1) szórakoztató (1) szótárregény (1) Sztálin (1) sztrugackij (2) Szvjatoszláv Richter (1) szvjatoszlav richter (1) Takács Ferenc (1) talamon alfonz (1) talyigás (1) Tandori (2) tanulmány (1) tarantino (1) tárca (2) tarkovszkij (3) Tarnatino (1) tarr béla (1) társadalomtudomány (1) tar sándor (3) Tar Sándor (1) Tatár György (1) telep (1) temesi ferenc (1) teológia (1) teréz anya (1) tesla (1) teslár ákos (1) The Blind Man (1) thomas mann (1) Thomas Mann (1) thuküdidész (1) tibet (1) tillmann j. a. (2) Tillman J. A. (1) Tinguly (1) tintoretto (1) Tipotex (1) tízből tíz (1) tiziano (1) tizparancsolat (1) Tolnai Ottó (2) tömjén zsolt (1) tompa andrea (2) Tompa Andrea (1) tom wolfe (1) Tordai Zádor (2) torgyán józsef (1) történelem (22) történelmi regény (1) toscanini (1) tóth eszter zsófia (1) tóth krisztina (1) Tóth Krisztina (1) Tourette (1) Trabant (1) Trianon (1) trianon (1) triceps (1) tudomány (15) tudományfilozófia (5) tudományos ismeretterjesztés (4) tudósítás (1) tükör (1) Tülkös Terézia (1) turczi istván (1) Tüskevár (1) tüske lászló (1) twilight (1) Typotex (7) typotex (11) ügynök (1) ügynökregény (2) Újhold (1) Ulickaja (1) ullysses (2) ulysses (1) umberto eco (5) Umberto Eco (1) unalmas (1) Ungváry Krisztián (1) Univerzum (1) uszítás (1) vadászat (1) Vad nyomozók (1) Vajdaság (3) vajda júlia (1) Vajda Mihály (1) valakinek az önarcképe (1) vallás (2) vallásszociológia (2) valuska (1) vámos miklós (1) vanek úr (1) van gogh (2) Varázsfuvola (1) vargarockzsolt (4) vargyas gábor (1) varsó (1) vass virág (1) vecsei miklós (1) velázquez (2) Velence (1) velencei bizottság (1) véletlen (2) verbunk (1) verebes istván (1) Veres Bálint (1) vermes géza (1) Verőce (1) vers (13) vészi margit (1) vida gábor (1) Vigh Mihály (1) világirodalom (1) Világoskamra (1) vita (1) Vizeli (1) vizuális antropológia (1) vulévu (1) wagner (1) walter m. miller (1) wass albert (2) watson (1) web (1) wenders (1) weöres sándor (1) Widmer (1) Wilheim András (1) Wim Wenders (1) winkler nóra (1) witkin (1) Wittgenstein (3) Wolf Haas (2) Woodstock (1) woody allen (1) yann martel (1) Zabhegyező (2) zaire (1) zalán tibor (1) Závada (1) zelk zoltán (1) zene (7) Zi-zi Labor (1) zsidó (1) zsidó misztika (1) Címkefelhő

Reuben Hersh: A matematika természete

2014.10.21. 17:29 vargarockzsolt

indiánszám.gif






"Vannak népek, amelyek tízesével, mások húszasával számolnak. Sokszor ismételt gondolat, hogy a tízes alapú számrendszerek valahogy logikusabbak, a két kéz ujjai miatt. A kaliforniai yukik állítólag ugyanezen megokolással úgy vélik, hogy az ő nyolcas alapú számrendszerük a legmegfelelőbb. Ők ugyanis az ujjaik közötti rést veszik alapul."

Reuber Hersh: A matematika természete
Typotex Kiadó, 2000
241. oldal

 

 

 

 


Nem érdekel a matematika.* Az emberi gondolkodás érdekel**.
Ez a könyv az emberi gondolkodás történetének egy speciális aspektusával foglalkozik. Azzal, hogy:

Mit gondoltak és gondolnak a matematikusok és a filozófusok és a matematikus-filozófusok a matematikáról?

Röviden összefoglalva*** a 350 oldalas könyvet, Reuben Hersh szerint a matematika-filozófia művelői ahányan vannak, annyi félét mondanak (nincs közmegegyezés), de azért a különböző gondolkodásmódok egymásra épülnek, összefüggnek, és néhány főbb trend kirajzolódik.

A legáltalánosabb, a matematika tudományának kialakulásáig visszanyúló felfogás platonista, idealista (a számok és szabályaik örök, embertől független ideák).
Ezzel szemben fellép egy racionalista, formalizmusra törekvő irányzat (a matematika formalizált szabályokkal leírható-leírandó logikus módszer vagy játék, akár egy nyelv).
E két megközelítési mód (szerintem) nyilvánvalóan összefügg az ember-Isten(ek), ember-tudat kapcsolatokra adott, koronként változó (szerintem fejlődő) válaszokkal.

A probléma kapcsán megnyilatkozik többek között (a részletesebben tárgyaltakból sorolok): Püthagorasz, Platon, Arisztotelész, Szent Ágoston, Descartes, Spinoza, Leibniz, Berkeley, Kant, Locke, Hume, d'Alembert, Mill, Gottlob Frege, Bertrand Russel, Brouwer, Kurt Gödel, David Hilbert, Rudolph Carnap, Wittgenstein, Poincare, Hilbert, Lev Vigotszkij, Rényi, Polányi, Pólya, Lakatos, Karl Popper, Mario Bunge, Philip Kitcher, Jean Piaget, Paul Ernest, Thomas Kuhn és a Bourbaki csoport. Elég jó kis névsor.

Mindeközben az egyszerű, hétköznapi (elméleti- vagy alkalmazott matematikát művelő) matematikusok leginkább számolnak, modelleznek, intuícióik alapján feltételeznek és bizonyítani törekednek, konkrét problémákat akarnak megoldani, mit sem törődve a teóriákkal. Nyilván igazuk van, a matematika matematika-filozófia nélkül is művelhető.

A szerző válasza a feltett kérdésre (a saját interpretációmban):

A matematika sem nem fizikai, sem nem mentális, hanem társadalmi tény. A matematikát nem írhatjuk le kizárólag fizikai jellemzőkkel, centiméterben és kilogrammban, de kizárólag mentális jellemzőkkel sem, például szokások és reflexek összességeként. Csak társadalmi, kulturális, történelmi összefüggésekben van értelme beszélni róla. Test nélkül nincs tudat, test és tudat nélkül nincs társadalom, kultúra és történelem. A társadalom, a kultúra, a történelem mentális és fizikai szinteken alapszik, azonban vannak olyan tulajdonságaik, amelyek az alapszintből nem megmagyarázhatóak. Ez analóg a matematikával. A matematika a fizikai világban létező, fizikai testben (az emberi agyban) keletkező egyéni tudatokból, mentális tartalmakból összeálló kollektív ismeretrendszer, amely időben változó, történelmi, társadalmi, kulturális hatásoknak kitett formákban és szabályokban jelenik meg.
Ez Reuben Hersh meghatározása szerint a humanista matematikafilozófia. (Nekem tetszik.)

A könyv három részből áll. Az első részben a matematika-filozófia elveinek elemzését adja. A második részben áttekinti a különböző filozófusok matematikára vonatkozó elméleteit, és megfogalmazza a saját teóriáját. A harmadik részben a különböző matematika-filozófiák társadalmi-politikai hatásáról ír, valamint 70 oldalban matematikai levezetéseket, bizonyításokat közöl (például Gödel nem teljességi tételének egy speciális bizonyítását), amelyekre az előző két fejezetben hivatkozott.

Érdekes, elgondolkodtató és néhol vitára ingerlő, alaposabb matematikai ismeretek nélkül is érthető, filozófiai szakkönyv.

* Nem vagyok elég okos hozzá. Esténként, munka után, nem szoktam matematikai problémák megoldásán törni a fejem, hobbiból egyenleteket, szöveges feladatokat megoldani, deriválni, integrálni, logikai kérdésekre geometriai szerkesztések segítségével választ keresni. Az érdeklődés hiánya nyilván abból fakad, hogy nem ismerem fel a matematika szépségeit. Nem vagyok elég okos hozzá, nem jutok el addig a szintig, hogy érzékeljem a problémák komplexitását és a megoldások eleganciáját.
Van egy privát teóriám, amely szerint a természettudósok, a fizikusok, kémikusok, biológusok és a matematikusok okosabbak, mint a humán területek tudósai. (Annak ellenére, hogy állítólag Einstein, amikor egy Kafka könyvet adtak elolvasásra neki, azzal adta vissza, hogy nem érti, és szerinte az emberek nem gondolkoznak ennyire bonyolultan.) Talán csak a filozófusok között vannak kivételek.
Itt, persze, az a kérdés merül fel, hogy mit értünk okosság alatt? Az okosság, szerintem, leginkább a memória kapacitását, az általánosítás és elvonatkoztatás, valamint az ezeken alapuló invenció képességét jelenti. Ezen biztosan lehetne vitatkozni.
** Ismerni akarom saját lehetőségeimet és korlátaimat. Ezen túl, meg akarom érteni a feleségemet, az aktuális kormányfő politikai beszédének indítékait, a homeopátiát propagáló orvosokat, a toleráns vagy fundamentalista vallásosokat, a posztmodern filozófusokat, satöbbi. Ezek nyilván nem azonos súlyú problémák, de most éppen ilyenek foglalkoztatnak.
*** Lásd még: Hogyan tanuljunk meg könnyen, gyorsan kínaiul?
arisztoplaton.jpg

A képen Platón és Arisztotelész

"…Arisztotelésznek „elég rossz a sajtója”. Megtudhatjuk, hogy a modern tudomány születése ahhoz a küzdelemhez köthető, amelyet Galilei, Kopernikusz és Descartes vívott Arisztotelész és Aquinói Szent Tamás ellen. A történelem persze sokkal bonyolultabb ennél. Az európai filozófiai gondolkodás nagyrészt a platonisták és arisztoteliánusok összecsapásában fejlődött ki. Szent Ágoston korától (ötödik század) kezdve Platón az egyházi dogma része volt. Arisztotelész írásai évszázadokon keresztül eltűntek Nyugat-Európából. A tizenkettedik században tértek csak vissza, észak-afrikai és spanyolországi arab tudósoknak köszönhetően.
[…]
Arisztotelész matematika-filozófiájának központi fogalma az absztrakció. A számokat és geometriai alakzatokat a fizikai tárgyakból absztraháljuk, ha irreveláns tulajdonságaiktól – színtől, helytől, értéktől, stb. – elvonatkoztatunk, hogy (mértani alakzatoknál) már csak a nagyság és forma marad, (a véges halmazok esetében) pedig a „számosság”. Az elemi matematika leírásaként nem is rossz."

Reuber Hersh: A matematika természete
Typotex Kiadó, 2000
241. oldal

"A politikai konzervativizmus ellenzi a változást. A matematikai platonizmus azt vallja, a matematika nem változik. A politikai konzervativizmus az elitet az egyszerű emberek fölé helyezi. A matematikatanításban a platonizmus azt sugallja, a diák vagy képes belátni a matematikai igazságokat, vagy nem.
A humanista, avagy társas-konstruktivista, avagy társas-konceptualista, avagy kvázi-empirista, avagy naturalista, avagy deviáns matematikafilozófia a fejéről a talpára állítja a matematikát. Ez összhangban van a balos elit-ellenességgel, az analfabetizmus leküzdésének, az egyetemi képzés általánossá tételének, a tudás és kultúra általános terjesztésének történelmi küldetésével. Ilyen meglepő lenne, hogy a platonisták számfogalma a politikai konzervativizmussal kapcsolható össze, a humanisták számfogalma viszont a demokratikus politikával?"

Reuber Hersh: A matematika természete
Typotex Kiadó, 2000
258-259. oldal

Ez az idézet az Összegzésés értékelés című fejezetből való. Reuber Hersh fejéről a talpára akarja állítja a matematikát, és történelmi küldetésről beszél – ezek erősen átideologizált kifejezések, amelyek a marxizmust idézik és elég elidegenítően hatnak, de a szerző biztosan nem marxista, „csak” baloldali, humanista materialista.
Reuber Hersh odáig is elmegy, hogy kategorizálja a filozófusokat, matematikusokat. Indoklásokat is fűz hozzá, ezeket nem idézem, mert hosszú, csak a végeredményt:

"A fő vonulatba tartozik [tehát a platonizmust képviseli] Püthagorasz, Platon, Augustinus, Nicolaus Cusanus,
Descartes, Berkley, Leibniz, Frege, Brouwer és Quine a JOBB OLDALON [a nagybetűs kiemelések tőlem]; Spinoza, Kant és Russel a BAL OLDALON. Összesen 10 jobbos, három balos.
Nézzük a humanistákat. […]
Ha a besorolhatatlan Peirce-t, Poincarét, Hilbertet és Wittgensteint kihagyjuk, a humanisták között a BAL OLDALON ott találjuk Arisztotelészt, Locke-ot, Hume-ot, d'Alembert-t, Millt, Rényit, Polányit és Pólyát, a JOBB OLDALON pedig Aquinói Tamást és Lakatost. A mérleg tehát 8 balos és kettő jobbos.
Elmondhatjuk tehát, hogy a fősodor inkább jobbos, a humanisták inkább balosak."

Korábban találkoztam már egy olyan cikkel is, amelyik a zeneszerzőket kategorizálja politikai nézeteik alapján, innen való ez az ábra:

composers.gif

"1. A matematika emberi. Része az emberi kultúrának.
2. A matematikai tudás nem tévedhetetlen. A tudományokhoz hasonlóan a matematika gyakran hibákból tanulva halad előre, újra meg újra kiigazítva őket. (Lakatos Bizonyítások és cáfolatok című könyvében kitűnően nyomon követi ezt a jelenséget.)
3. Az időtől, helytől és egyebektől függően a bizonyításnak és szabatosságnak különböző formái léteznek. Példának okáért a számítógépek felhasználása a bizonyításban hagyományosan nem tekintendő szabatos eljárásnak. Pedig az empirikus bizonyítékok, a numerikus kísérletek és a valószínűség-számításon alapuló bizonyítások egyaránt eligazítanak a tekintetben, mit hihetünk el a matematikában. Az arisztotelészi logika a döntés nem feltétlenül egyetlen lehetséges módja.
4. A matematikai objektumok a társadalmi-történeti objektumok behatárolható részhalmazát képezik. A kultúra egy sajátos részét alkotják. Az irodalom, a vallás, a bankügyletek szintén a kultúra sajátos részei. Mind jelentősen különböznek egymástól."

Reuber Hersh: A matematika természete
Typotex Kiadó, 2000
23-24. oldal

"A vallás nem általában hanyatlik. A fundamentalizmus burjánzik, mint valami kártékony gyomnövény. Értelmiségi körökben egyaránt találkozunk Buber, Kierkegaard, Maharishi és Nágárdzsuna követőivel. A tudományban azonban többé nem játszik szerepet a vallás. Newton azt mondta, felfedezései csak Isten dicsőségét növelik, Lalplace azonban már úgy nyilatkozik Napóleon előtt, hogy Isten hipotézisét szükségtelennek tartja. A mai tudós, még ha templomba, vagy shulba jár is, álmában sem gondolna arra, hogy Isten akaratával magyarázza a mikrobiológia vagy a részecskefizika valamelyik talányát."

Reuber Hersh: A matematika természete
Typotex Kiadó, 2000
130-131. oldal

"A matematika formalista filozófiájának lényegét gyakran egy rövid jelmondattal intézik el: „A matematika egy értelmetlen játék.” (Az „értelmetlen” és „játék” szavak jelentését persze homály fedi.) […]
Mit érthetnek a formalisták „játék” alatt, ha a matematikát játéknak nevezik? Meglehet abban az értelemben használják, hogy valami, „amit szabályok szerint játszanak”. (Most a „játszani” és a „szabály” szavakat hagyjuk definiálatlanul!) […]
A szabályok lehetnek előre megállapított szabályok, mint a Monopoly-ban vagy a Scrabble-ben, illetve spontán szabályok, például a természetes nyelvek vagy az elemi artimetika szabályai. A szabályok létrehozása egyik esetben sem követ szabályokat!
Wittgenstein és még néhány láthatólag úgy vélik, hogy mivel a szabályok megalkotása szabályok nélkül megy végbe, ezért a szabályok önkényesek. Ez durva hiba, mert még számos más lehetőség is fennáll.
A nyelv és a matematika szabályait történetileg a társadalom határozza meg – mely az egyes társadalmi csoportok belső mozgása és egymás közötti interakciói hatására fejlődik –, valamint a Föld által biztosított fizikai és biológiai környezet. A társadalmi rétegeket folyamatosan alakítják az emberi egyedek biológiai tulajdonságai, különösképpen az egyén idegrendszere. Az ember biológia tulajdonságai és idegrendszere tették lehetővé a faj kialakulását és fennmaradását a Földön, így természetesen valamilyen módon visszatükrözik e bolygó fizikai és biológiai tulajdonságait. Mindez nyilvánvalóan nagyon bonyolult. Rejtélyes is – kétségtelen. De semmiképpen nem önkényes."

Reuber Hersh: A matematika természete
Typotex Kiadó, 2000
7-8. oldal

"Mi különbözteti meg a matematikát a humán tudományoktól? A matematika és az irodalomtudomány között az az alapvető különbség, hogy a matematika tárgyát tekintve ugyan humán jellegű (mivel társas jellegű fogalmakkal dolgozik), objektivitását tekintve inkább tudományos. A fizikai világra vonatkozó reprodukálható eredményeket (amik minden mérésnél vagy kérdésfeltevésnél ugyanazok) tudományosnak hívjuk. Azokat a tématerületeket pedig, amelyek reprodukálható eredményeken alapulnak, természettudományoknak. A fogalmak vagy mentális objektumok világán belül a reprodukálható tulajdonságokkal rendelkező fogalmakat matematikai objektumoknak hívjuk, a matematika pedig nem más, mint reprodukálható tulajdonságokkal rendelkező mentális objektumok tanulmányozása. Az intuíció az a képesség, amely lehetővé teszi ezen belső, mentális objektumok vizsgálatát és mérlegelését.

Saját intuícióm és az olvasóé között mindig van némi eltérés. Az egyetértést a kölcsönös alkalmazkodás állandó folyamata hozza létre. Az új kérdések a struktúra új területeire világítanak rá. Előfordul, hogy egy kérdésre nincs válasz. […]

Jól tudjuk, hogy a fizikai világ tárgyaival kapcsolatban vannak nem megválaszolható kérdések, például az, amely egyszerre firtatja az elektron sebességét és helyzetét. De kérdezhetnénk azt is, hány fa nő ma Szabolcs-Szatmárban. A mentális és fizikai objektumokra vonatkozó, megválaszolhatónak tűnő kérdésekről egyaránt kiderülhet – sokszor persze nehézségek árán –, hogy valójában nem megválaszolhatók. Ez azonban még nem kérdőjelezi meg létében az adott mentális vagy fizikai objektumot. Vannak megfelelő kérdések is, amelyekre létezik válasz."

Reuber Hersh: A matematika természete
Typotex Kiadó, 2000
70. oldal

Amiről nem lehet beszélni, arról hallgatni kell, mondja Wittgenstein, a matematikus ezzel szemben bebizonyítja, hogy bizonyos kérdésekre nincs helyes válasz, és ezt is válasznak tekinti.

Szólj hozzá!

Címkék: tudomány matematika tudományfilozófia

Leonard Mlodinow: A tudattalan

2014.10.21. 16:55 vargarockzsolt

tudattalan.jpgAz USA-ban az öt leggyakoribb családnév a Smith, Johnson, Williams, Jones és Brown. Ha megvizsgáljuk az e neveket viselők házassági kapcsolatait, akkor azt a meglepő tényt tapasztalhatjuk, hogy jelentős többségükben olyan párt választanak maguknak, aki ugyan azt a vezetéknevet viselik. (Azaz a házaspárok eredeti neve legtöbbször: Smith-Smith, Johnson-Johnson, Williams-Williams, Jones-Jones és Brown-Brown.) Ez nyilván nem tudatos választás, csupán egy érdekes példa a tudattalan működésére, amely ez esetben a hasonlóhoz vonzódást mutatja. (Az egy tovább vizsgálandó kérdés volna, hogy az azonos nevű emberek -a nevükön túl – másban is hasonlítanak-e egymásra.)

Kísérletek bizonyították, hogy a borkóstolásnál a bor ára módosítja az érzékelt ízt. És ha a borboltban francia zene szól, akkor 77%-ban francia bort veszünk (aki anyagilag megengedheti magának), ha viszont német zenét hallunk, akkor inkább rajnai rizlinget. A marketinggel simán lehet manipulálni az embert, azaz az ember tudatalattiját.*

Ha egy rendőrkapitányt kell kiválasztani, és a két jelölt közül az egyik férfi, a másik pedig nő, akkor biztosan ahhoz keresünk érveket, hogy a férfi nyerjen. (Ezt úgy bizonyították, hogy készítettek két életrajzot. Az egyik jelölt e szerint doktorátussal, ragyogó intellektussal rendelkező elméleti ember volt, a másik viszont közrendőrből lépésről lépésre felemelkedő gyakorlati szakember. A kísérlet résztvevői mindig a szerint választottak a két jelölt közül, hogy melyikről tudták, hogy férfi. Utólagosan viszont ezt a preferenciájukat nem ismerték el, tökéletesen meg voltak győződve arról, hogy szakmai szempontok alapján választottak.)

Egy kísérlet szerint a nők, ha meghallanak egy ismeretlen mély férfihangot a telefonban, akkor egy magas, izmos, szőrös mellkasú férfira asszociálnak. És ennek az előítéletnek van alapja! A vizsgálatok szerint a mély hang és a tesztoszteron szint kapcsolatban áll egymással, a mély hangú férfiaknak több gyereke van, mint a magas hangúaknak. Ráadásul még a politikusok és a biztosítási ügynökök között is a mély hangúak a sikeresebbek, a nők és férfiak egyaránt őket preferálják választásaikban.

Ezek az esetek az emberi viselkedés rejtett mozgatórugóival, a tudattalannal állnak kapcsolatban.

Mi a tudattalan? A szerző – aki elméleti fizikus, és Stephen Hawkinggal közösen publikáló tudományos ismeretterjesztő író – nem ad egzakt, precíz meghatározást, helyette rengeteg szemléletes és szórakoztató példával mutatja be a működését, illetve azt, amit e működés következtében megfigyelhetünk belőle. A példák az egyéni érzékelés, érzelmi élet és emlékezés, valamint a társadalmi-szociális kapcsolatok területén vizsgált tudományos kísérletek prezentációi és értelmezései a szociális idegtudomány – azaz a szociálpszichológia, a kognitív pszichológia és a kísérleti idegtudomány módszereinek és szemléletének egyesítésével dolgozó tudományterület – legfrissebb eredményeinek ismeretében. A szerző nem említi külön az evolúciós pszichológiát, de a példái és következtetései következetesen az evolúciós szemlélet mentén íródnak, és Dawkins szellemét idézik. (Dawkins neve egyetlen egyszer sem szerepel a könyvben, Freudé viszont igen, felismeréseiben úttörő, de módszereiben és következtetéseiben érvénytelen tudósként. Egy Jung idézet mottó, de a kollektív tudattalan a tárgyalt fogalmak között nem szerepel.)

A könyv jegyzetei angol nyelvű tudományos publikációk adatait, elérhetőségeit adják meg, azaz az állítások ellenőrizhetők és részleteikben is megismerhetők, viszont itt a könyvben nem tesznek semmit hozzá a tartalomhoz. A példák jelentős része más tudományos ismeretterjesztő munkákból már közismert, a szerző nem végzett saját tudományos kísérleteket, kutatásokat, nem állít fel saját tudományos modellt, csupán összefoglal és közérthető formában ismertet – ezt viszont magas színvonalon és szórakoztató formában teszi.

*A könyv címlapján a következő – halvány, a tudati szintet talán éppen hogy csak elérő – feliratok olvashatók:
PSSZT! HÉ! TE OTT! IGEN: SZEXI VAGY.
VEDD MEG EZT A KÖNYVET! MOST. TUDOD, HOGY AKAROD.
A KEDVENC SZERZŐD
A KEDVENC SZERZŐD
A KEDVENC SZERZŐD
A hátlapon:
VEDD MEG! VEDD MEG! VEDD MEG!
VEDD MEG! VEDD MEG! VEDD MEG!

Én könyvtárból kölcsönöztem, eszembe se jutna megvenni. Szerintem ez a direkt marketing inkább vicc, mint komoly.

Szólj hozzá!

Címkék: tudomány evolúciós pszichológia szociális idegtudomány

Pőcze Flóra: A Moszkva tér gyermekei

2014.10.17. 14:50 vargarockzsolt

moszkva.jpgAz a közeg határozza meg, hogy mit tartasz követendőnek, mit tűrsz el, és hogyan ítélkezel mások felett, amelyben létezel. – írja Pőcze Flóra (147. o.), és ebben nincs igaza. Ez a rabszolgaerkölcs, amely nem sokkal jobb rabszolgatartó erkölcsénél.*

A kulturális antropológiában, a részvevő megfigyelés során, a megfigyelő persze nem tehet mást, mint maximálisan alkalmazkodik a befogadó közeghez, ha azt akarja, hogy elfogadják. De ha véget ért az akció, akkor már vissza lehet térni a saját értékrendhez, és meg lehet fogalmazni akár morális ítéletet is.
Tehát, szerintem, Pőcze Flóra ezt rosszul látja, de ettől eltekintve nagyon tetszett a könyve. Olyan közelre ment, ahonnan már látszanak az emberek a hajléktalan címke mögött, egyedi sorsaikkal, és képes volt az így szerzett tudását könnyen befogadható, érdekes szövegben átadni nekem.

Nemrég olvastam Udvarhelyi Éva Tessza Az igazság az utcán hever című, a doktori disszertációja alapján készült, tudományos igényű munkáját a hajléktalanságról**, a téma múltjáról, jogszabályi környezetéről, a lehetséges problémamegoldó módszerekről, stb.. A szerző A város mindenkié hajléktalansegítő aktivista csoport alapító tagja és tevékeny résztvevője talán már 10 éve is, tehát az elmélet és a gyakorlati tapasztalat egyaránt megjelenik a könyvében. Ezzel összehasonlítva A Moszkva tér gyermekei periférikus, esetleges, hiszen csupán egy szűk – és talán nem is túl jellemző – csoportot mutat be, de mégis sokkal jobb könyv, mert képes lehet sok emberhez eljutva felhívni a hajléktalanok sorsára a figyelmet.

*Ha valaki nem ért egyet velem, az írja meg bátran, kíváncsi vagyok az érveire, és szívesen vitatkozom vele.
**A hajléktalanságról a legjobb könyv, amit eddig olvastam Iványi Gábor Hajléktalanok című szociográfiája volt, de ez sajnos már kissé elavult, és csak azoknak ajánlott, akik a téma történeti múltja iránt is érdeklődnek.

Szólj hozzá!

Címkék: hajléktalanok szociográfia kulturantropológia

Hegedűs Judit: A javítóintézet világa

2014.10.17. 14:41 vargarockzsolt

javító.jpgA könyvben ismertetett pedagógiai program rémesen elavult* (a megjelenés éve 2010): semmi poroszos tekintélyelvűség, semmi rasszizmus. A bűnöző kölköket szeretettel és speciális pszichológiai-pedagógiai szakértelemmel segítendő gyerekeknek tekinti. Jellemző például, hogy a kötet egyik szerzője ilyen kijelentésre ragadtatja magát:
„Az iskola a centralizált oktatási rendszerekben az állam által kötelezően előírt értékek szellemében nevel, mely értékek "transzcendens” értékekként hatnak, hiszen kívül esnek az iskola mint intézmény, illetve közösség döntési kompetenciáján. A pluralista demokráciákban ezzel szemben az iskola a plurális értéknevelésre, illetve az értéksemlegességre törekszik." (Nem írom ki az „elkövető” nevét, mert az talán rendőrségi feljelentéssel is felérne.)
Sajnos, a gyerekekről elég kevés szó esik, pedig érdekes lett volna néhány statisztika szociális helyzetről, származásról, a javítóba kerülés indokairól, és arról, hogy a későbbiek során milyen százalékban kerülnek valamely felnőtt büntetés-végrehajtási intézménybe.
Ennek ellenére öt csillagot kapott a könyv, mert az intézetben dolgozó tanárok és nevelők munkájáról nagyszerű ismertetést kapunk. Ide is egy idézet, egy 45 éves férfi tanár írja magáról:
Sokat tanultam itt az intézetben a gyerekről, a pokolról és nem utolsósorban magamról.

A könyv tartalomjegyzéke itt.

*A félreértések elkerülése végett: az értékelésem első bekezdése ironikus. Az a helyes pedagógia – szerintem –, amely a nyitottságra, a gyerekek személyiségének jó oldalára épít, és nem a tekintélyelvű, központosított, diktatórikus. Az iskolának értékeket kell közvetíteni, de nem egy központilag meghatározott, ideologikus és elavult értékrendet. A könyv is ezt a nézetet vallja, szemben a mai oktatási rendszerrel.

Szólj hozzá!

Barnás Ferenc: A kilencedik

2014.10.17. 14:33 vargarockzsolt

kilencedik.jpgJames Ellroy L.A. Kvartettjét olvasom éppen, baromi izgalmas, le sem lehet tenni, teljesen függő lettem tőle. Ellroy nagyon profi, pörög a történet, nagyszerűek a karakterek, az írói sablonok egészen mélyre vannak elrejtve. Ha befejeztem, nem marad majd utána semmi, csak a csömör. És egy gondolat: a bukáshoz elég egy egyszeri gyöngeség, aztán nincs visszaút.

Barnás Ferenc is egy bukás történetét meséli el, egy kritikusa szerint kissé unalmasan:
”Simone Weil szerint a képzelet által alkotott irodalom vagy immorális, vagy unalmas, A kilencedik lapjain az unalom kétségtelenül felülkerekedik az immoralitáson…"
Igen, lehet. Egy HH, azaz hátrányos helyzetű kisfiú élete az 1960-as évek Magyarországán nem ígér izgalmas kalandokat. Ráadásul a narratíva egyes szám első személyű, azaz a lehető legszűkebb nézőpontot nyújtja, így hát a korról is csak annyit tudhatunk meg amennyit egy kilenc éves gyerek lát belőle. Borbély Szilárd a Nincstelenekben igyekezett felvázolni egy történelmi hátteret is a történetéhez, Barnás erre kísérletet sem tesz.
Marad a lélektani megközelítés. Egy szorongó, végtelenül kiszolgáltatott, szenvedő, vergődő és elbukó én megjelenítése. Egy másik kritikus szerint ezért mestermű. Ez is igaz lehet.
Ki írhat rosszat erről a könyvről? A könyv hátoldalán Esterházy Péter nagyon dicséri. E.P. nem szokott rosszat írni egyetlen kollégájáról sem, Barnás egyébként is a kedvence, a Merítésben egyszer nyilatkozott is a molynak arról, hogy ő az egyik kedvenc írója, fontos hogy olvassuk a könyveit. Ez érv? Igen, lehet ez is egy érv.

Én nem tudom, hogy a gyermekkori traumák kinőhetők-e, és azt sem, hogy az első bűn után van-e megállás, visszaút. Talán igen.

Van egy történetem. Egy barátommal rengeteget szoktam vitatkozni arról, hogy milyen a jó oktatáspolitika. Szerintem minden gyereket tanítani kell, addig, amíg csak lehet. Ő azt mondja, hogy ez kidobott pénz, a társadalom ezt nem engedheti meg magának, akiben van erő, az majd úgy is kiharcolja magának, a többiek pedig érjék be a minimummal.
Ennek a barátomnak van egy lánya, aki egy örökletes betegsége miatt rengeteget hiányzott az iskolából, elég rosszul tanult, magatartás zavarai voltak. Talán 15 év alatt végezte el a nyolc osztályt és a gimnáziumot, a szülei évente más iskolába iratták, egy évet Amerikában is tanult. Most végzett, eddig csak bukdácsolt matekból, most viszont beérett, ötösre írta az emelt szintű matek érettségit. Természetesen egy menő szakon fog tanulni egyetemen. A barátomnak még nem mondtam, hogy a saját gyereke lehetne a példa arra, hogy érdemes minden gyerekért megküzdeni. Nem akarom, hogy megharagudjon rám.

Milyen ez a könyv? Jó.

Szólj hozzá!

Címkék: kortárs magyar Barnás Ferenc

Javier Cercas: Szalamiszi katonák

2014.10.17. 14:22 vargarockzsolt

szalamisz.jpgA posztmodern szerzők kedvenc szokása, hogy összekutyulnak mindent, ami a kezük ügyébe akad, aztán a szegény olvasó tanácstalanul válogathat, mi is az, ami ebből fontos, mi is az, ami csak átverés, mi is az, ami csak szórakoztat?
Így voltam én is ezzel a regénnyel, amely egyszerre szól a történelemről és annak megismerhetetlenségéről, az emlékezés fontosságáról és annak mulandóságáról, egy fasiszta ideológusról és egy kommunista kalandorról, Oswald Spenglerről és Rejtő Jenőről, Javier Cercasról, aki a könyv szerzője és főszereplője, valamint Roberto Bolañoról, aki szintén megjelenik a könyvben, és aki egyébként a 20. század végének egyik legjobb spanyol nyelvű írója. (Ajánlott olvasmány Bolaño mindhárom magyarul megjelent műve: Éjszaka Chilében, Távoli csillag, Vad Nyomozók.)

A könyv meglehetősen unalmasan indul, ahogy @egy_ember olvasóbarát értékelésében megjegyzi: Az első 50 oldalon megtesz mindent, hogy az ember félbehagyja. Bedob egy halom nevet és eseményt, ami polgárháború szövevényes történetének viszonylag alapos ismerete nélkül nehezen helyezhető el.
@giggs85 szokásos nagyívű recenziójában viszont így fogalmaz: Cercas regénye tipikusan az a könyv, amit mind az olvasók, mind a kritikusok nagyra értékelnek – és talán neki is igaza van, mivel a könyv második fele már sokkal szórakoztatóbb, jó stílusú és elgondolkodtató.

A könyvhöz kapcsolható rengeteg gondolat közül én most kettőt emelnék ki, olyanokat, amelyeket a neten fellelhető egyéb recenziókban sem említenek.

Az első, hogy Cercas könyvét láthatóan Bolaño Éjszaka Chilében című remek kisregényére válaszul írta. Ott a chilei író egy Opus Deihez kapcsolódó és Pinochet tábornok közvetlen környezetéhez tartozó pap belső monológját írta meg. Cercas hőse pedig, legalábbis a könyv első felében, a falangista (fasiszta) ideológus író (Rafael Sanchez Mazas), aki Franco tábornok egyik kormányában még miniszteri tisztséget is betölt.
A fő különbség a két mű között, hogy míg Bolaño a belső monológgal kísérletet sem tesz arra, hogy hőse életét, és ezen keresztül a történelmet objektív módon ábrázolja, addig Cercas dokumentumregénynek álcázza a fikcióját. A végeredmény azonban – legalábbis a történelem felidézése szempontjából – azonos. A dokumentumok is alkalmatlanok arra, hogy korrekt módon megőrizzenek és felidézzenek olyan momentumokat, mint amilyen pl. egy olyan jelenet, amikor egy szökevény halálraítélt szembenéz egy üldözőjével, aki teljesen érthetetlen módon megkegyelmez neki, és futni hagyja.

A második, amit most megemlítenék, az Oswald Spengler egy rendszeresen idézett mondata: „az utolsó órában mindig egy maréknyi katona mentette meg a civilizációt”. Nos, ez az alapvetően téves, teljesen naiv történelemfelfogáson alapuló gondolat a 20. század első felében elég elterjedt volt, annyira, hogy még Rejtő Jenő légiós regényeiben is rendszeresen visszatérő motívum. Cercas azért ezt nem veszi teljesen komolyan, eljátszik vele, több különböző formában hozza elő, például így is:
”…egész Európát a nácik uralták, és a világ végén, anélkül hogy bárki tudott volna róla, a négy szerencsétlen mór, a fekete és a balfasz spanyol […] hónapok után először tűzték ki a szabadság zászlaját. Volt ebben valami irtó nagy tökösség!”
Amikor ezt olvastam, rögtön ez ugrott be:
Négy különböző nemzetiség képviselője volt az asztalnál: egy amerikai gyalogos, egy francia őrvezető, egy angol géppuskás és egy orosz hússaláta.
(első mondat)
Rejtő Jenő (P. Howard): A három testőr Afrikában
Azért ezt nehéz komolyan venni. Cercas ezért a könyv végére Spengler gondolatát átírja, és tulajdonképpen pontosan az ellenkezőjébe fordítja, amikor a közösségért hozott csoportos hősi tettet egyéni, azaz individuális cselekedetté változtatja:
”…végtelen, perzselő sivatag jelenik meg, egy katonával, aki egy idegen ország zászlaját hordozza, egy olyan országét, amely azonos minden országgal, és létezését csak annak köszönheti, hogy a katona magasba emeli a vert zászlót; a névtelen katona fiatal, rongyos, poros, rendkívül aprónak tűnik a lángoló homok végtelenjében, megy előre az ablak fekete napkorongja alatt, anélkül hogy pontosan tudná, hova is megy, kivel és miért, de nem is érdekli, amíg előrevisz az útja, csak előre, mindig csak előre.”

Összefoglalva, részleteiben nagyszerű, de talán nem elég letisztult, kiforrott könyv a Szalamiszi katonák. Viszont nem túl hosszú, és Bolaño rajongóinak meg kötelező. :)

Szólj hozzá!

Címkék: posztmodern spanyol regény Spengler Bolaño

Máté-Tóth András: Parallax

2014.10.13. 16:56 vargarockzsolt

A szó első születése megelőzi a teremtést. A gnosztikus atyák egykor Isten lényegét a csöndben találták meg. A „csönd csöndjének csöndje" – írja az egyiptomi kopt evangélium. A teremtés előtti, mindent átlátó mélységes csönd, amelyből az idők kezdetén kipattant a szó, az Ige. Ez a csönd nem az elnémulás hallgatása, nem az elveszített szavak csöndje, hanem a titoké, amelyhez szó fel nem érhet, s amelynek megfejtése örök igézet marad.
Máté-Tóth András: Parallax
A szó születése
16. oldal
szerzetesek.jpg

Amikor a szerzetesek Nepál vagy Oroszország kolostoraiban elengedik a szavakat, némaságukkal abba a csöndbe merészkednek vissza, amelyben a még meg nem ismert teljesség van jelen. A tárgyak szemlélése, a madarak néma röptének kísérése, a test minden rezzenésének megengedő érzékelése és a lélegzet nyugodt ritmusa mind a csendes elmélyülés eszközei, a szóvá formálható megérlelt belátás keretei.

Amikor az egyiptomi sivatag magányos szerzeteseihez igazságot kereső vándorok érkeztek, sokáig csak csöndben voltak. Bár kérdéssel jöttek a választ tudókhoz, először a közös némaságban találkoztak, amelyben azelőtt talált egymásra kérdés és válasz, mielőtt elhangzott volna. A csöndben szemlélt mindenség harmóniáját a pusztában kimondott szó csupán összefoglalja és elvihetővé teszi, de az igazság nem a megszületett szóban van.
Máté-Tóth András: Parallax
A szó születése
17. oldal
parallax.jpgEgy hívő tudós* és irodalmár** okos és szép meditációi, azaz esszéi a világról.

Az írások öt kivételével a katolikus Új Ember hetilap hasábjain jelentek meg 2012 és 2014 között. A címeik ábécé rendje szerint követik egymást***, azaz tematikus szerkesztés nem irányítja az olvasót. Lehet sorban haladni, vagy válogatni, alkalomhoz, hangulathoz illőt.
Egy-egy esszé két-három oldal terjedelmű, akár pár perc alatt is elolvasható, de valamennyi elmélyült továbbgondolásra csábít.
Többnyire úgy épülnek fel, hogy a címként kiemelt fogalom hétköznapi értelmezéséből kiindulva, teológiai, filozófiai és művészeti összefüggéseket felvillantva, jutnak el a záró gondolatig, amely egy hívő, vallását mélyen átélő ember kiérlelt, letisztult bölcsessége.
Nem szentenciák, és nem is coelhoi közhelyek ezek, hanem egyszerre nyugodt és nyitott megállapítások. Nyugodtak, mert megalapozottak, hisz többoldalú megvilágítás után születtek meg; és nyitottak, mert nem zárják ki a továbbgondolás lehetőségét.



Néhány cím és név, amely az adott írásban szóba kerül:
A kettő egy – Henri Bergson, Babits Mihály, Martin Buber
A szó születése – Paul Celan, Eckhart mester, Máthé Andrea
Árok- Illyés Gyula, Jan Assman, Rilke
Biztos – Arkhimédesz, Szent Tamás, Heidegger, Kant, Gadamer
Konzervatív – Mircea Eliade, Reinhard Koselleck
Küszöb – Wolfhart Pannenberg, Illyés Gyula, Mécs László
Megszólalás Isaac Asimov
Ösvény – Buddha, Szent Ciprián, Schopenhauer, Heidegger

Természetesen rendszeresen visszatérő hivatkozási alap a Biblia. Máté-Tóth András hívő katolikus, ez meghatározza a nézőpontját. És itt persze felmerül a kérdés, hogy miért olvasok én, a bigott ateista**** ilyen könyvet? Túl azon, hogy a szerző személyes ismerősöm, és ezért érdekelnek a gondolatai, önző érdekből. Mert nagyon sokat lehet tanulni tőle. Teológiai, filozófiai, szociológiai és irodalmi műveltsége lenyűgöző. És e mellett nagyon jó stílusban, szépen ír. Őszinte öröm és élmény volt számomra ez a könyv.

A könyv néhány érdekes gondolatát karcban is kiemeltem, lásd itt.

Egy ízben kísérletet tettem arra is, hogy egy gondolatmenetét vitassam, lásd itt.

* Tudós – teológus, a SZTE BTK Vallástudományi Tanszékének tanszékvezető főiskolai tanára, a Bécsi Egyetem magántanára.
** Irodalmár – e megnevezés ellen a szerző talán tiltakozna, én azonban úgy gondolom, szépírói munkái – akár e könyvben, akár a Tiszatáj folyóiratban megjelenő írásai – igazi irodalmi értékkel bírnak.
*** Meditációs gyakorlatként, valamint önként vállalt penitenciaként, amiért vitatkoztam vele, valamennyi címet kimásoltam, lásd itt.
**** Erről lásd itt.

Szólj hozzá!

Címkék: parallax máté tóth andrás

Martin Amis: Pénz

2014.07.15. 18:42 vargarockzsolt

amis a pénz.jpgAz előbb beszéltem Robert De Niróval (magyar hangja: Reviczky Gábor), aki azt mondta: – Figyelj Mr. vargarockzsolt! Te ezt a szart olvasod? Te egy kibaszott hős vagy! De megdumáltam vele, hogy nem is annyira rossz, és ha 30 évvel fiatalabb és 30 kilóval hájasabb volna, akkor el is játszhatná a főszereplőt.

Hát nem. Robert De Niro visszaadná a forgatókönyvet, azzal, hogy ez a figura teljesen hiteltelen. Sikeres angol reklámfilmrendező, aki ha nővel találkozik, azt meg akarja dugni, ha férfival, azt meg akarja verni; ugyanakkor kemény alkoholista, amnéziáig fajuló részegségekkel, szexmániás, műveletlen, önző, primitív állat, akinek a pénz az istene. Aztán ez a pali egy nő hatására megváltozik, leszokik a piáról, a kurvázásról, politikailag korrekt lesz, szolidáris a lengyel Szolidaritás szakszervezettel, és csak annyi deviancia marad benne, hogy amikor a nője kutyáját sétáltatja, nem hajlandó szarzacskót vinni magával? Ahogy a Móricka elképzeli. Ilyen karakter csak egészen ócska hollywoodi filmekben van. Esetleg Sylvester Stallone?

Ha rossz is a főszereplő, lehetne érdekes a történet. De a történet igencsak vérszegény. Lehet, a könyv megírása idején, az 1980-as években, még elment, a nagy átverés egy variációja, de azóta kismillió filmet láthattunk pergő képsorokkal, nagyobbnál nagyobb sztárokkal, agyafúrtnál agyafúrtabb ötletekkel, és azoknak fényében ez semmi. Egyszerre kiszámítható és hihetetlen. Ilyen trükköket a legostobább, magyar, humán értelmiségi, bölcsész, angol – magyar szakon végzett leányzók, vagy a Hamvas Béla Karneváljából egyenesen az Állambiztonsági Levéltár raktáraiba szalajtott levéltári segédfogalmazók sem kajálnák be, nemhogy egy angol, proligénekkel rendelkező, vendéglőscsemete, aki a reklámbizniszben csinált karriert.

Namármost. Elég sokáig agyaltam, mégis mi jót találhatnék benne? Mert feladatomnak érzem az építő kritikát, írónak és olvasónak okulásául. (Hehe.) Azért találtam.

Először is, vannak benne egészen jó mellékszereplők. Egy ötvenéves Sophia Loren és Belmondo páros, meg egy húszéves Salma Hayek és Eminem páros ragyogóan eljátszható szerepeket találhatna magának. Kicsit túlírt, kicsit ripacskodó, de a személyiség varázsával feltöltve mégis élő, izzó figurák, akik sokat segítenek az unalmas sztori elviselésében.

Aztán meg itt van ez a posztmodern is. Ez a trükközés a szöveggel. A könyvben megjelenik maga a szerző is, és a főszereplő elolvassa ezt a könyvét is (de nem jön rá, hogy róla szól). Aztán a történet egyszerre létezik egy film forgatókönyvében, két változatban is, és egyszerre létezik a főszereplő életében is. Tükrözéses trükkök egymás hegyén-hátán. Ebből az aspektusból (aspektus – milyen szép szó) egész érdekes ez a könyv.

Ezen kívül. Ráadásul. Ennek a könyvnek van stílusa. Az első felében, amikor a főszereplő szétbaszott élete dominál (dominál – ez is szép szó), akkor ez egészen pipec. Tartalomhoz a forma. Folyik a vér és sperma, ahogy kell. És ez az egész úgy előadva, mintha élőbeszéd volna, mintha a fószer itt ülne melletted, és lökné a dumát neked, gondolkodás nélkül, az életéről. Az amerikaiak ezt nagyon tudják. Mondjuk ez a Martin Amis angol, de teljesen amerikai a stílusa. Kicsit Tarantino is bejött róla.

Viszont ez az egész engem kurvára nem érdekel. Nem érdekel a pénz körüli hajsza, és nem érdekel egy harmincöt éves hájas és alkoholista, angol filmrendező tündöklése és nyomorúsága. Lehet, már öreg vagyok, de annyi előnyöm megvan, ha perverz és mocskos gondolatokat akarok, elég magamba merülni, egy ötvenéves férfinek nem is kell túl mélyre buknia, hogy ilyenekkel találkozzon. Nem azt mondom, hogy most már jöjjön a Twilight meg A kis herceg! Na de 630 oldalon keresztül nyelni ezt sok és unalmas.

Összességében, a jót és a rosszat mérlegre téve, s a konklúziót levonva, az osztályzata: ötből három és fél. (Ötös a jó könyv. Négyes az a könyv, amiben olyan hibák vannak, amit még én is meglátok, és azt a szerző igazán kijavíthatta volna. Hármas az rossz könyv. Kettessel még nem találkoztam. Egyes a kártékony, gyűlöletes könyv, ellenség, meinkampf, ilyesmi.)

Ez a bejegyzés másodközlés, eredetileg entropia blogján jelent meg, de elloptam.

Szólj hozzá!

Címkék: angol regény Robert De Niro

Tom Wolfe: Vérzivatar

2014.07.15. 18:34 vargarockzsolt

vérziva.jpgFigyelj, haver! Az rendben van, hogy együtt fociztunk a Városligetben, meg a Közgáz Jazz Klubban együtt hallgattuk a legprímább zenéket – például Konrad Bauer, ROVA, meg ilyenek, amik akkor a legmenőbbek voltak, nem csak Európában… (De te már akkor is csak egy kis senki voltál, azóta meg főleg. Ezt nem azért gondolom, mintha lenéznélek, csak éppen más világban mozgunk. Különben szívesen beszélgetek veled, jó csóka vagy, és nem tehetsz róla, hogy ÉN egy állami vállalat VEZÉRIGAZGATÓja lettem, te pedig csak kishivatalnok, aktakukac, bérrabszolga).
Együtt ittunk az este, megmutattam a lakásom, láthatod, van stílusom, de a könyvet nem fogom kölcsön adni. (Nem vagyok lúzer, tudom, hogy nem adnád vissza, ha kell, vedd meg, vagy járjál könyvtárba! Meg van véleményem azokról, akik könyvtárba járnak, akik olyan könyveket vesznek a kezükbe, amit mások összefogdostak, és nem is tudják, hogy mi most éppen a trendi.)
Amerika! Miami! Én jártam ott, tudom, hogy milyen, pont olyan, ahogy Tom Wolfe leírja, ő a legmenőbb író, aki mindig is tudta, hogy mi az a vonal, ami a legjobban fut.
Nem az a fikázás, hogy az amcsik hülyék, műveletlenek, meg agresszívan diktálnak a világnak, miközben a saját országukat sem tudják normálisan menedzselni, hogy úsznak az adósságban és tanulhatnának tőlünk. (Rendben, ezt néha én is szoktam mondani, mert ez a mostani hivatalos irányvonal.)
Én magánéletben liberális vagyok, (Ezt talán nem kellett volna mondanom, de nem veszélyes a fickó.) tudom, mi az a multikulturalizmus, nem csak a jó oldalát látom, teljesen tisztában vagyok a problémával.
Szóval, Miami! A városlakók többsége kubai bevándorló, a polgármester kubai, a rendőrök kubaiak, aztán ott vannak még a mexikóiak és a többi latin, meg feketék, régről, még a rabszolgák ivadékai, meg bevándorló haitiak, oroszok, észtek, mindenféle náció, alig van igazi fehér. Az igazi fehér az angolszász, protestáns, elit egyetemre járt, gazdag, művelt, és nem jön le Délre.
És akkor a Wolfe megír egy bűnügyi történetet, ami itt játszódik, de talán nem is a történet a lényeg, hanem a környezet, a különböző kultúrák találkozása, az etnikai gettók, határsértések és villongások, meg a beilleszkedők, meg az elkülönülők, és a politika meg a bűnözés, orosz oligarchák és művészek, kurvák és újságírók, vén trottyos nyugdíjasok, meg fiatal csávók, akik bandatagok. És a partik. Az orgiák meg képzőművészeti kiállítások, ami most a legmenőbb. Benne van minden, ami jó Amerikában.
Jó hosszú könyv, nem mindenki képes ilyen sokat olvasni, az van rányomatva az elejére, hogy AZ ÚJ AMERIKA NAGYREGÉNYE, és a címe is szenzációhajhász, VÉRZIVATAR. Az eredeti cím Back to Blood, inkább utal arra, hogy a vér nem válik vízzé, a származás mennyire meghatároz, és az etnikai sztereotípiák mennyire igazak. És figyeld meg, néhány éven belül ez lesz nálunk is. (Ha csak ki nem lépünk az EU-ból, mert akkor kazah, üzbég, belorusz és azerbajdzsán turistákon kívül nem fog senki idejönni, mert hermetikusan le fogjuk zárnia határokat a bevándorlók elől, de én akkorra már rég Svájcban leszek, az az igazi príma ország.)
Wolfe nagyon tud írni, minden szereplőnek saját nyelve van, és kitalálja a gondolataikat is, és ez teljesen reális. Igen, így gondolkozik egy fekete rendőrfőnök, miközben az állását veszélyeztetve vitatkozik a kubai polgármesterrel, így meg a kubai kurva, akit reggel kirúgott az orosz keresztapa. Teljesen hiteles.
Van benne szex is, mérsékelten, egy szexmánikus pszichológus, aki pornófüggő milliárdosokat gyógyít, meg az előbb említett kurva. De ez nem teng túl. Éppen csak annyi van belőle, amennyi kell. Minden pont jó. Mondjuk, a vége egy kicsit leül, azt jobban is meg lehetett volna oldani, a legeslegvége nem elég izgalmas, nincs igazi katarzis, bár azért ez elegáns megoldás. Nem bestseller, hanem komoly regény. Nem úgy komoly, hogy komoly, mert nagyon szórakoztató, hanem úgy, hogy nem törekszik a legolcsóbb fogásokkal megfogni az olvasót. (Látod, komolyan veszlek, mert elmagyarázom ezt neked, hogy megértsed, én már más kategóriákban gondolkozom, mint te. Nálam már más a jó és a rossz, ezek más viszonyrendszerek függvényei. De azért most már lekophatnál, mert nem akarok többet pofázni, a fiadnak meg úgy sem fogok állást adni, legfeljebb rakodómunkás lehet nálunk, feldughatja a seggébe a bölcsészdiplomáját, a pénzes állások fontos emberek függvényei, te pedig csak egy régi haver vagy.)


Szólj hozzá!

Címkék: amerikai regény

Klein Sándor · Soponyai Dóra: A tanulás szabadsága Magyarországon

2014.07.15. 18:28 vargarockzsolt

Tanulás.jpgMILYENEK AZ ALTERNATÍV ISKOLÁK?
Nem tudom. Sokfélék.
Falusi kisiskoláktól fővárosi elitgimnáziumokig terjed a választék.

Ami biztos:
1. Olyanok, ahová a gyerekek sokszor mennek örömmel és kíváncsian.
2. Olyanok, ahol tisztelik és szeretik a gyerekeket.
3. Olyanok, ahol nem csak a tananyag átadása, hanem a személyiség kiteljesítése is fontos.
4. Olyanok, ahol nem csak a „jótanulók” a fontosak.
5. Olyanok, ahol minden diáknak lehetősége van a lehető legtöbbet kihozni magából.
6. Olyanok, ahonnan jó eséllyel kerülnek ki okos, magabiztos, nyitott és szabad emberek.

MILYENEK AZ ALTERNATÍV ISKOLÁK?
Nem tudom.
Ebben a könyvben az alternatív iskolák pedagógusai szólalnak meg, hiányzik a külső nézőpont.

Ami biztos:
Ezek a pedagógusok iszonyúan sokat dolgoznak. Nagyon intenzíven, nem rutinból, hanem folyamatosan innovatívan, és egész személyiségüket beleadva a tanításba. Úgy látszik, örömmel teszik, mert sok pozitív visszajelzést kapnak a gyerekektől és a közvetlen kollégáiktól.
Viszont a magyar társadalom többsége – beleértve ebbe az oktatási kormányzatot és a pedagógus szakmát is – jó esetben csak érdektelenül, de nagyon sokszor ellenségesen viszonyul a munkájukhoz. Integráció, személyiség központú oktatás, kompetencia fejlesztés – ezek a szakkifejezések lassan szitokszavakká változnak ebben az országban.

Ki adja alternatív iskolába a gyerekét? Akinek nagyon fontos a gyereke sorsa. Aki nagyon sokat vár az iskolától. Aki hajlandó ezért felvállalni plusz energiát, időt, konfliktusokat, és sokszor többlet kiadást is. (Sok alternatív iskolában, és a legtöbb alternatív gimnáziumban van tandíj is.) Nyilván az a döntő, hogy a lakóhely elérhető körzetében milyen a választék.

Milyen ez a könyv? Szakkönyv, arra alkalmatlan, hogy egy átlagos szülő ebből tájékozódjon, leginkább pedagógusok és az oktatásügy iránt érdeklődő értelmiségiek számára ajánlott. A nagyon tudatos szülő persze sok érdekes információhoz juthat ebből a könyvből is a különböző pedagógiai módszerekről, az ország különböző pontjain működő alternatív iskolákról, de ez nem pótolhatja a saját környezet alapos feltérképezését.

A könyv részletes tartalomjegyzékét lásd itt.

Karcok itt.

Szólj hozzá!

Címkék: oktatás alternatív iskolák

Kiss Ottó: A másik ország

2014.07.15. 18:20 vargarockzsolt

Kiss Ottó.jpgEz volt a dolga. Aki ilyet tud, annak meg kell írnia.
Kiss Ottó megrázó, felkavaró, szívszorítóan fájdalmas történettel rajzolta meg a Kádár-kor vidéki Magyarországának hiteles és jellegzetes képét, egy gyerek szemszögén keresztül.
A kritikusok meg tehetnek egy szívességet.
Igen, a regény második fele, különösen a vége, talán elnagyolt, és elnagyoltságában is hosszú, de ez a történet logikájából következik. Mert mi is lenne a helyes, követendő írói eljárás, metódus, ha a főhőssel már az élete elején megtörténnek a legfontosabb események, amelyek határozott pályára állítják a későbbi sorsát?
Ennek így kellett lennie, nem hiányzik az elszürkülés* fokozatainak a részletesebb kibontása, ábrázolása. Azért meg külön piros pont, hogy elkerülte a drámai, de hazug csattanó csapdáját. Ilyenre csak igazán komoly írók képesek.
És az olvasó? Hát, az olvasó csak olvasson. :) Keressen magának szép, romantikus, kalandos történeteket, amelyek szórakoztatnak.
Van egypár olyan író, aki nem nagyon törődik az olvasója szórakoztatásával. Kapásból Tar Sándor, Ménes Attila és Borbély Szilárd neve jut az eszembe. Persze, biztosan lehetne folytatni a sort. Ezeknek az íróknak megvannak a saját történeteik, karaktereik, helyszíneik, és ezen nem lehet változtatni. Ilyen fájdalmas regényeket, elbeszéléseket bírnak írni. Azért ez nem rossz irodalmi társaság. Kiss Ottó ezzel a regényével közéjük lépett.

* Sokáig gondolkoztam ezen az elszürkülésen. Talán, ahogy felnő az ember, bedarálja a világ, vagy csak egyszerűen eljelentéktelenedünk, eltörpülünk a többi emberhez vagy a világ gazdagságához képest. És talán ez nem is minden emberre igaz. De vannak kiinduló feltételek, amelyek erre predesztinálnak. Jó szemű író kell ahhoz, hogy ezekben a hétköznapi, látszólag unalmas élettörténetekben felfedezze a megörökítésre méltó egyedi vonásokat.

Szólj hozzá!

Címkék: kortárs irodalom magyar irodalom

A SZÁMADÓTEST KUTYAÜGYI ELŐADÓJA

2014.06.24. 18:28 vargarockzsolt

1978_traubisouda_igazol.jpg
Mi szeretnék lenni? A SZÁMADÓTEST KUTYAÜGYI ELŐADÓJA..

”A kutyák átvételekor-átadásakor (a Belügyminisztériumon belül) a nyilván­tartási lapon feltüntetett adatok helyességéről a nyilvántartási lap adatainak A KUTYÁVAL TÖRTÉNŐ EGYEZTETÉSE ÚTJÁN meg kell győződni.”

Na, most ez vagy azt jelenti, hogy a kutyaügyi előadó értett kutyául, vagy azt, hogy beszélő kutyákra ügyelt.



VONAT- ÉS ÁLLATEGÉSZSÉGÜGYI ANYAGGAZDÁLKODÁSI SZAKUTASÍTÁS
[részlet]
BM. ANYAGI ÉS TECHNIKAI CSOPORTFŐNÖKSÉG KIADVÁNYA, 1967

Kutyanyilvántartási lap:

(6. sz. minta)

Állománybavételkor minden szolgálati kutyáról kettő pél­dányban "Kutyanyilvántartási lap"-ot (továbbiakban nyilvántartási lap) kell kiállítani.

A nyilvántartási lap egyik példányát a kutya kiutalásával egyidejűleg az érintett testület (SZÁMADÓTEST) részére kell kiadni, melyet annál az alegységnél (szervnél) kell őrizni, amelynél a kiutalt kutya szolgálatot teljesít, míg a második példánya a Hőr. Országos Parancsnokságon, illetve közvetlen számadótes­tek viszonylatában az Élelmezési Osztálynál marad.

A nyilvántartási lap rovatait értelemszerűen kell kitölteni.

Az I. részt — az állományba vitellel kapcsolatos okmányok alapján — az Élelmezési Osztály tölti ki.

A II. résznek a vezetésé annak az alegység (szerv) parancs­noknak (vezetőnek) a feladata, mely egység állományába a kutyavezető, illetve a kutya tartozik. A kutyavezetői tanfolyam végzésére vonatkozóan bejegyzést tenni az iskola (tanfolyam) által adott bizonyítvány alapján lehet.

A III. résébe a kutya kiképzésével és továbbképzésével kapcsolatos adatokat a Kutyavezető Kiképző Iskola vizsgabizottsága jegyzi be.

A IV. részbe a szemlebizottság, az V. részbe pedig a tenyésztelep vezetője végezhet bejegyzést.

A VI. részbe a bejegyzéseket a kutya munkájának értékelé­sével kapcsolatban felvett jegyzőkönyv alapján a kutyavezető szakmai elöljárója végzi.

A VII. részbe az adatokat a vonatkozó okmányok alapján kell bejegyezni.

A VIII. részbe bejegyzéseket csak az állatorvos, a IX. részbe pedig az állatorvos, illetve a nyilvántartás vezetője tehet.

A nyilvántartási lap kiállításának alapját képező, valamint a kutya származására vonatkozó okmányokat az Élelmezési Osz­tályon az anyakönyv mellett, míg az egyéb bejegyzésekkel kap­csolatos okmányokat a nyilvántartási lap mellett külön gyűjtő­ben kell őrizni.

Ha a nyilvántartási lap elvész (megsemmisül), akkor az Élelmezési Osztály az anyakönyv és a vonatkozó okmányok alapján új nyilvántartási lapot állít ki, mely esetben a nyilvántartási lap első oldalának felső részén piros tintával "Másolat az eredeti nyilvántartási lap pótlására" felirattal kell ellátni.

A kutyák átvételekor-átadásakor (BM-on belül) a nyilván­tartási lapon feltüntetett adatok helyességéről a nyilvántartási lap adatainak A KUTYÁVAL TÖRTÉNŐ EGYEZTETÉSE ÚTJÁN meg kell győződni.

Azoknál az egységeknél, szerveknél, ahol KUTYAÜGYI ELŐADÓ, illetve állategészségügyi szolgálati ág vezető nincs, ott a kutyavezető köteles a fentieket végrehajtani.

Ha az egyeztetés során kiderülne, hogy a kutya leírása a nyilvántartási lapon bejegyzett adatoktól eltérne, akkor ezt a tényt az átvételi jegyzőkönyvben rögzíteni kell. A jegyzőkönyv alapján az Élelmezési Osztály intézkedik az eltérés okának tisztázására, szükség esetén a nyilvántartási lap adatainak helyes­bítésére.

Az áthelyezett kutya nyilvántartási lapját az átvevő testü­let (számadótest) részére át kell adni.

A kutya BM. állományból való törlése esetén — a törlésre vonatkozó okmány számának bejegyzése után — a nyilvántar­tási lapot le kell zárni, az első oldalt piros vonallal átlósan át kell húzni, és az első példányt a fogyatékoló számadótestnél, a második példányt pedig a testületi parancsnokságon, illetve az Élelmezési Osztályon külön gyűjtőben 2 évig meg kell őrizni.

Szólj hozzá!

Címkék: kutyaügyi előadó

TOM WOLFE: SAVPRÓBA The Electric Kool-Aid Acid Test

2014.06.09. 21:05 vargarockzsolt

 

 

 

 

 

 

 

 

 



 

Quentin Tarantino:
1968 tavaszán Ken Kesey, a Száll a kakukk fészkére írója, és a Merry Pranksters (Vidám Kópék) banda a Furthur („Továb”) elnevezésű pszichedelikus iskolabusszal San Franciscoból az Államok a keleti partjára, New Yorkba indult. Útközben megálltak Washingtonban, és ha már ott voltak, elfoglalták a Fehér Házat is. Lyndon B. Johnson elnök egy azonnali TV beszédben bejelentette lemondását, de az elnöki hatalmat nem Hubert Humphrey alelnökre, hanem arra a Neal Cassadyre ruházta át, aki korábban Jack Kerouac Úton című regényében Dean Moriarty néven szerepelt és szerzett magának kétes hírnevet, és e rendkívüli pillanatban a Furthur sofőrjeként fungált. Az új elnök első intézkedéseivel legalizálta az LSD-t és a marihuánát, valamint azonnal beszüntette a vietnámi háborút, és haza rendelte Délkelet-Ázsiából az amerikai csapatokat. A kialakult új helyzetben a Szovjetunió is teljesen elbizonytalanodott. Leonyid Iljics Brezsnyev főtitkár benyújtotta lemondását az SZKP Politikai Bizottságának. Utódjául Alekszandr Iszajevics Szolzsenyicin írót választották meg, aki Vlagyimir Szemjonovics Viszockij énekest kérte fel a miniszterelnökének, s ezzel kitört az általános világbéke.

Szergej Fjodorovics Bondarcsuk:
Fél évvel korábban, 1967 novemberében, az FBI immár harmadízben tartóztatta le Ken Keseyt, ezúttal is marihuana birtoklásért, és a San Meteo megyei börtönbe szállították. Allan Ginsberg ugyanazon év karácsonyán felkereste őt, ekkor már engedélyezték a látogatást, és igen rossz állapotban találta. Vagy a rendőrök vagy a fegyőrök vagy a cellatársai többször is bántalmazhatták, és a folyamatos kábítószer használat is árthatott az egészségének, mert csont és bőr volt, és teljesen zavartan viselkedett. Ginsberg sajtótájékoztatón ismertette barátja és harcostársa helyzetét, majd a Vietnám Emléknap Bizottság 1968 elején szolidaritási naggyűlésen követelte a neves író és közéleti személyiség szabadon bocsátását. Keseyt – már teljesen elborult elmével – július 28-án szállították át a San Francisco városi elmegyógyintézetbe, ahol pontosan egy hónapra rá, 1968. augusztus 28-án elhunyt. Halálát, a hivatalos jelentések szerint, kétoldali tüdőgyulladás okozta, de sokáig tartotta magát a hír, hogy valójában elektrosokkal kivégezték.

Tom Wolfe amerikai író és újságíró variációja szerint – amely jelentősen eltért az Oscar-díjas Quentin Tarantino féle hollywoodi változattól, és az Oscar-díjjal és Lenin-renddel kitüntetett Szergej Fjodorovics Bondarcsuk féle szovjet variánstól is –, Ken Kesey 1967 tavaszán egy San Francisco-i raktárépületben megtartott happening keretében bejelentette, már túllépett a drogokon, s a módosult tudatállapot eléréséhez nincs szüksége LSD-re. Ezután feleségével és három gyermekével visszavonult az Oregon állambeli Springfildbe, a bátyja farmjára, ahol a továbbiakban a világtól elvonultan, minden közszereplést és interjút visszautasítva élt. 1969 óta nem jelent meg új műve. Időről időre felreppent ugyan a hír, hogy új, nagyszabású romantikus regényén dolgozik, amely már megjelenés előtt áll, azonban ezek a hírek tévesnek bizonyultak. Az elmúlt évtizedekben többször fordult bírósághoz, hogy megakadályozza a róla szóló írások megjelenését, ami csak tovább növelte a személye körüli publicitást…A The Electric Kool-Aid Acid Test valójában James Joyce Ullysses című művének kissé betépett állapotban átírt változata – nyilatkozta pár évvel később Andy Warhol, de ezzel Yoko Ono nem értett egyet. Yoko Ono egyébként Andy Warhol temetésén is részt vett, sőt ott beszédet is mondott.

A regény szerkezete:

1.Bevezetés. Első mondat: Jól fog az agyad, Hűs Szellő.

2.Tárgyalás: több ízben itt és amott. Fényes fekete FBI-cipők. A hólyagtotem. Az elektromos öltöny. Mit szólsz a Buddhámhoz? „Karcsú volt, a haja vad és sötét, intellektuálisan nagyon hűvös, ugyanakkor felcsigázott. Bevezette Keseyt a freudi pszichológiába.” (Ezzel nem értek egyet!) Tulajdonképpen az LSD hatásának bemutatása történik.

3.A cselekmény fokozódik. A busz. Utazás New Yorkba és vissza. Közben fellép a Szépséges Boszi, Timothy Leary és Sandy.

4.Razzia. Hell’s Angels. Aki nem tudná, az most kap a pofájára!

5.Itt gyorsítunk, most indul a pörgés, egészen Mexikóig és vissza!

Ezután tarthatnánk egy hosszabb kitérőt, melyben a Grateful Dead, a Beatles, Bob Dylan narratívájának kapcsolódó pszichedelikus momentumaira is felhívhatnánk a figyelmet. Nem olyan bonyolult!

(Akik rajta voltak a buszon, mind odataláltak, csak a zsaruk nem. A hatalmas Stroboszkóp fénye alatt minden széttöredezettnek tűnt. Eksztatikus táncosok – a karjukról lerepült, levegőbe fagyott kézzel – csillámló arcuk szétesett – csillogó fogsor villan itt, bevilágított csiszolt arccsont ott – összepattogzó töredező képek, mint egy régi villogós filmben – a szeletelt ember! – a történelem teljességében lepketablóra gombostűzve: az élmény persze… aztán jön Kesey, a főbejáraton. Most csinálni fog valamit: mindenki figyeli. Hát persze.)
vargarockzsolt

(Az írás a Könyvtárosok könyves blogján jelent meg először.)

 

 

Szólj hozzá!

Címkék: tarantino salinger tom wolfe acid test ken kesey bondarcsuk amerikai regény

Daron Acemoglu – James A. Robinson: Miért buknak el nemzetek?

2014.05.26. 17:01 vargarockzsolt

roosevelt.jpg

Rooseveltet 1936-ban újraválasztották [Franklin D. Roosevelt, az USA elnöke 1932-1945] – ezúttal az egyéni szavazatoknak már a 61%-át nyerte el.
Hogy népszerűsége sosem látott magasságokban szárnyalt, Roosevelt nem akarta hagyni, hogy a legfelsőbb bíróság [amely az USA-ban az Alkotmánybíróság szerepét is betölti], keresztülhúzza politikai terveit. […]
Roosevelt azt mondta, a választóktól arra kapott felhatalmazást, hogy változtasson ezen a helyzeten, és, hogy „miután végiggondoltam, milyen reformra lenne szükség, arra jutottam, hogy egyetlen alkotmányos megoldás az, ha a bíróságok kapnak egy kis vérfrissítést.” Azt is mondta, hogy a legfelsőbb bíróság bírái agyonhajszoltak, és az idősebb bírák – akik történetesen a törvénye ellen szavaztak – már nem bírják ezt a terhelést. Majd azt javasolta, hogy 70 évesen minden bírónak kötelezően nyugdíjba kellene vonulnia, a helyükre pedig – legfeljebb hat – új bírát az elnök nevezhessen ki. Ez a terv, amelyet Roosevelt a bírói testület átszervezése néven, törvényjavaslat formájában tálalt, elég lett volna ahhoz, hogy eltávolítsák azokat a bírákat, akiket még egy korábbi, konzervatívabb kormány nevezett ki, és akik a legaktívabban ellenezték a New Dealt [New Deal – a Roosevelt által bevezetett új, államosításra épülő rendszer].

A szenátus, amelyben Rooseveltnek kényelmes többsége volt, 70:20 arányban leszavazta a javaslatot. […] …a szenátorok megértették, hogy ha az elnök alááshatja a bírói testület függetlenségét, akkor az aláásná annak a rendszernek a hatalmi egyensúlyát is, amely megvédi őket az elnöktől, és biztosítja a pluralista politikai intézmények fennmaradását.

313-315. oldal
Miért buknak el nemzetek

Öntsünk tiszta vizet a pohárba!*
Ez a könyv nem foglalkozik sem a fenntartható fejlődéssel, sem az egyén boldogulásával, „csupán” arra keresi a választ, hogy miért vannak szegény és gazdag népek, országok, birodalmak. (A címben a nemzet kifejezés fordítói tévedés.)
Politikai gazdaságtan, a maga korlátai között. Lehet vele vitatkozni, de elgondolkodtató – történelmi, politikai, társadalmi és gazdasági folyamatok elemzésén alapuló – teóriát ismertet.
Én szívesen vitatkoznék vele, róla – olyannal, aki elolvasta.

Létezik olyan felfogás, amely szerint a népek (országok, birodalmak) sikerének titka az erő. Az erősen központosított államhatalom, amely uralja a gazdaságot és a társadalmat, és ezzel megfelelően felhasználva-koncentrálva az erőforrásokat, dinamikus fejlődést teremt. Napjainkban Magyarországon épp ennek az elképzelésnek a megvalósítására tesznek kísérletet. Hogy ez hova vezet, arra ebből a könyvből elég lesújtó választ kaphatunk.

Néhány érdekes kérdés, amelyre a könyv választ keres:

Miért vonultak az egyiptomiak a Tahrir térre, hogy megdöntsék Hoszni Mubarak uralmát? Hogyan érthetjük meg ezen keresztül könnyebben a jólét és a szegénység mögött húzódó okokat?

Mi az, ami közös Sztálinban, Shyaam királyban, a neolitikus forradalomban és a maja városállamokban, és mindez hogyan magyarázza, hogy Kína jelenlegi gazdasági növekedése nem tarthat a végtelenségig?

Hogyan változtatta meg Anglia intézményrendszerét az 1688-as politikai forradalom, és hogyan vezetett el az ipari forradalomhoz?

Hogyan szegényedtek el hatalmas területek az európai gyarmatosítás következtében?

Mivel magyarázható, hogy a Föld egyes részein nem a brit utat járva
teremtettek jólétet?

Miért buknak el nemzetek napjainkban?

Hogyan tudtak az egyes országok az intézményrendszer átalakításával kitörni a megszokott gazdasági kerékvágásból?

Mivel ez nem regény, végezetül megengedek magamnak egy spoilert. A szerzők szerint:
1. a kellőképpen központosított, de ugyanakkor plurális – a hatalommegosztás révén ellenőrzött, és széles társadalmi bázison alapuló – liberális jogállam,
2. valamint a monopóliumoktól és az állam túlsúlyától mentes, szabad magántulajdonon alapuló piacgazdaság az,
amely képes jólétet teremteni. Ezek nélkül az elit kisajátítja a gazdaságból keletkező hasznot, és elfojtja a fejlődést. Ezzel kb. egyet is értek, és bár a könyv néhány gondolatmenetét vitathatónak tartom, az olvasását mindazoknak ajánlom, akik racionális megközelítésben szeretnék értelmezni a világot. (Hívőknek nem ajánlom**, isteni gondviselésről nincs szó benne.)

*Megmondom a tutit.
** Szimpla provokáció, nem kell komolyan venni.

Összefoglaló a könyvről az urbanlegends oldalán itt.
Interjú a könyv egyik szerzőjével Magyarországról az alapblog oldalán itt.

Szólj hozzá!

Címkék: politika történelem liberalizmus közgazdaságtan

Petri György: Magyarázatok M. számára

2014.05.26. 15:14 vargarockzsolt

petri m.JPGNormális országban a költészet súlytalan.* 1971-ben, amikor ez a kötet megjelent, Magyarországon éppen komcsi diktatúra volt. Ez akkoriban normálisnak számított Kelet-Közép-Európában, és akik ezt kritizálták, azok tűntek abnormálisnak. Három éve véget ért a Prágai Tavasz, amely az utolsó kísérlet volt a szocializmus humanizálására. (Fából vaskarika.)
Petri addig marxista (de nem kommunista) volt, ekkorra világos lett számára, hogy minden korábbi eszméje vagy hazugságon alapult, vagy megvalósíthatatlan.
Magánélete is válságban került: egy nagy szerelme öngyilkos lett, az első házassága is csődbe jutott, el is váltak.
A kötet verseit, tehát, nem a túláradó öröm jellemzi.
Fájdalmas rezignáció, intellektuális és (ön)ironikus távolságtartás – az (ön)hitektől és nagy eszméktől –, ez határozza meg az alaphangot.
Tematikailag a privát események és érzelmek uralják a magas filozófiai eszmékkel szemben. Előtérben a hétköznapi kiábrándultság és az elbukott szerelem – a cenzúrázottan megjeleníthető politika világának háttere előtt.
Formailag belső beszéd diktálta szabadversek, amelyeket Rielkét idéző enigmatikusságokat csak ritkán alkalmaznak (többnyire egyszerűen, direktben érthetők), ugyanakkor – a folytathatatlannak ítélt – józsefattilás (nagylászlós) népdalszerű egyszerűségű tiszta rímes verssorok is előfordulnak – ilyenkor sírni vagy nevetni kell.

Normális országban a költészet súlytalan.* Érdektelen, hogy milyen Petri György első kötete verseinek színvonala.** Kornis Mihály, író és előadóművész mégis felháborodott, amikor Bán Zoltán András kritikus ezt írta: „…mindenekelőtt a túlírt, túlbonyolított, sokfelé elágazó, hosszabb verseket éreztem kifejezetten unalmasnak.” Ezért hát Kornis, aki évtizedeken keresztül Petri barátja volt, a Nyitott Műhelyben előadta a Magyarázatok M. számára hosszúverseit. Jó volt. Kornis nagyon okos és szuggesztív személyiség, nagyszerű humorral. A youtube-on majd megnézhető lesz. (Ott elérhető három korábbi Kornis előadóest felvétele is, amikor Orbán Ottó, Garaczi László és Petri (más) verseit szavalta.) Az est hangulatát viszont biztosan nem fogja tudni visszaadni. Ahhoz le kell menni a Nyitott Műhely pincéjébe és érezni kell az ottani szagot. (Hamisítatlan underground feeling.)

Kornis és Bán Zoltán András vitáját nem tudnám eldönteni. (Petri költészetének kritikai visszhangjáról lásd itt)
Hogy kinek mi az unalmas, az elég szubjektív dolog. Az viszont biztos***, hogy Petri a 20. század második felének (Tandori mellett) az egyik legjelentősebb költője. Kornis szerint (Kosztolányitól idézte a gondolatot), ha meghal egy szerző, akkor a Purgatóriumba kerül, ahol akár több száz évig is tanyázhat (lásd Shakespeare és Bach esetét), amíg újra divatba jön. Szerintem Petrit az Orbán-rezsim nem engedi a Purgatóriumba, mert a Kádár-rendszerben írt politikai versei lassan újra aktuálisok lesznek. Most éppen a letargikusak, pl. ezek a sorok:
Node mit tudunk mi (azon túl,
hogy így vagy úgy megmentjük lelkeinket;
okosan előrelátunk, vagy kikezdjük az okos előrelátásokat;
látunk még egy parányi lehetőséget,
vagy éppenséggel egy körömfeketényi lehetőséget sem látunk;
úgy ítéljük, hogy a jelen körülmények között nem lehet élni,
vagy hajlunk arra, hogy mégiscsak lehet élni),
Később talán majd az Andrzej és Wanda című verse is, de azt nem idézem, mert az már a harmadik kötetből, az Örökhétfőből való.

* Járjuk ezt kicsit körül.
1. Hogy mi a normális, azt én mondom meg.
2. A költészetnek nincs súlya, értéktelen, amennyiben nem lehet pénzre váltani. Kivéve, ha megzenésítik – ki olvasna-hallgatna egyébként Bereményi verseket, ha Cseh Tamás nem zenésítette volna meg, és adta volna elő őket? És persze az állam, az aktuális hatalom is fizethet érte lakájköltőknek.
3. A költészet súlytalan, olyan könnyű, hogy költőjét és olvasóját az égbe röpíti.
4. Vagy csak szórakoztat? Önkifejezés és közösség teremtő erő – lásd slam poetry?
5. És akkor ott vannak még a gyermekversek.

** Érdektelen, érdek nélkül érdekesnek találom, tehát írok róla. Akit nem érdekel, az legfeljebb nem olvassa el.

*** az viszont biztos – az érvelés hiánya, különböző okokból: lusta vagyok rá; unom; a moly.hu cenzúrázott felület, amit megértek, elfogadok, bár nem értek vele egyet; a felkészültségem is hiányzik hozzá; stb.****
**** több most nem jutott eszembe.

Egy másik Kornis-Petri est felvétele:

 

Szólj hozzá!

Címkék: Petri György Kornis Mihály

Gao Xingjian: Lélek-hegy

2014.05.26. 14:56 vargarockzsolt

Lelek_hegy_250.jpgÖnvallomás és beavatás.
Egyszerre:
– valóságos utazás a 20. század végi Kínában, a Jangce folyó mentén;
– szellemi utazás a sok ezer éves múltban, a mitikus történelemben;
– és lelki utazás, azaz egy hitetlen útkeresése és megvilágosodása.
A nyugati olvasó számára is befogadható kínai, posztmodern regény, melynek szerzője méltán érdemelte ki a Nobel-díjat.
600 oldal, 81 fejezet, egy én és egy te – aki az én árnyéka – történetei, a Lélek-hegy megközelítése.

Krasznahorkai Lászlónak azt tanácsolta a buddhista tanítója, hogy hagyja abba az írást, amit ő nem tudott megfogadni, megtenni, azaz nem tenni, hogy elérje a célját – talán a megvilágosodott lélek nyugalmát. Ír azóta is, jobbnál jobb könyveket, a nyilvános szereplései alkalmával szinte kicsattan az energiától, szellemes, sziporkázik, ugyanakkor írásai mélységes pesszimizmusról árulkodnak. Nem tudom, hogy megtalálta-e a boldogságát, a lelki nyugalmát. Talán nem, de az írás kárpótolhatja ezért. Nem a siker, bár én úgy látom, hogy arra is nagyon vágyik. (Egy Nobel-díjat ő is simán megérdemelne.) Az urgai fogoly és a Rombolás és bánat az ég alatt című regényei a Lélek-hegy közeli rokonai.

Gao Xingjian is az írás útját választotta, hogy meggyógyítsa magát – testét és lelkét –, talán mert megfertőzte őt a Nyugat, talán mert Keleten sem csak egy út van.

Az út nem téved, az utazó téved- hangzik el „egy tiszteletreméltó öreg” szájából a bölcsesség, amely akár Coelho valamelyik könyvéből is származhatna, de itt van fedezete, nem csupán egy jól hangzó, de üres közhely. Ez a fedezet a kínai kultúra. Akit ez érdekel, és akinek van türelme a mozaikszerű történetekből összerakott hosszú, nyugodt, elmélyült gondolatsorig eljutni, annak ez nagyszerű olvasmány lesz.

Azoknak akiknek tetszett a Lélek-hegy, még egy szerzőt és könyvet ajánlok. Természetesen Hamvas Bélától a Karnevált. Ez a gigantikus, túlírt, egyenetlen, és néhol befogadhatatlanul regényszerűtlen regény, szellemi monstrum, a keleti és nyugati civilizáció találkozásának alapműve lehetne, ha többen ismernék.

Befejezésül azért visszatérek Gao Xiangjian könyvéhez. Jó volt olvasni. Nyugalmat adott, és lehetőséget a csendes meditációhoz.

karcok:





híd.jpg

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Van ott egy híd? Nincsen? A patakot kell követni? Vagy a főút tovább visz? A főúton eltávolodik onnan? Kicsit kanyarogni kell, aztán ösztönösen tudni fogom? És amint ösztönösen tudom, már ott is vagyok? Az a fontos, hogy őszinte legyek? Őszintének kell lenni és akkor minden rendben lesz? Az pedig csak a sorstól függ, szerencsés embereknek keresgélniük sem kell? Ez azt jelenti, hogy vascipőt viselünk, amit, ha nem találunk sehol sem, nem is érdemes keresnünk! Azt mondod, hogy a Lélek-bérc csak egy kőszikla? Ha az azért nem, akkor mégis micsoda? Azért nem szívesen beszélsz róla, mert nem szeretnél beszélni róla beszélni, vagy mert nem is tudsz? Csak tőled függ, olyan lesz amilyennek látni akarod, ha szép nőt akarsz, akkor szép nő, de ha gonoszság lakozik a szívedben csak démont találsz.





Ha kilököm a csónakot a nádasból, gondolom, elérhetek a széles víztükörre, egyedül sodródhatok a fennsíkon fekvő tavon, nem kell senkihez sem szólnom; nem lenne rossz eltűnni itt, a hegyi tájban, ahol a tó és az ég eggyé válik.

maszk11.jpg
Ember nem tudja levetni ezt a maszkot, ami saját testének és lelkének kivetülése; nem tudja levenni az arcáról, mert hozzánőtt, mint a bőre és a húsa, és ettől kételkedik magában, mintha nem hinné el, hogy ez már ő maga, pedig ez valóban ő maga, senki más. Nem tudja levetni magáról a maszkot, és ez elviselhetetlen fájdalom, de mert ez a maszkja, és ezért jól látható, nem lehet elrejteni, mert a maszk már kiegészíti, nincs saját akarata, vagy akarata éppen lenne, de nem tudja kifejezni, ami azonos az akaratnélküliséggel; örök arcot ad az embernek, aki meglepetten vizsgálhatja meg magát.


Szólj hozzá!

Címkék: Hamvas Béla Krasznahorkai László kínai regény Gao Xiangjian

MINDENTŐL UGYANANNYIRA? AKKOR HOL?

2014.05.26. 14:39 vargarockzsolt

farkas.jpg

Ha egy kritikus, esztéta, filozófus ilyen címet választ legelső kötetének, abban nyilván benne van egy avantgard gesztus. Azt állítja a szerző, hogy ő szabad, nem rabja a korábbi előítéleteknek, paradigmáknak, ízléseknek és szekértáboroknak. Meghaladta azokat.
Egy modern gesztussal belép a posztmodern mezőbe, ahonnan rátekintve a régi kocsmára, magabiztosan ítélkezhet, kívülről, távolról, felülről, ahonnan minden jól látszik, s ez a nézőpont akár automatikusan is igazolhatná az ítéletei helyességét.
Szerencsére Farkas Zsolt nincs ilyen (hamis) pozícióra rászorulva, filozófiai és irodalmi esszéinek érvrendszere önmagában is megállja a helyét – egyetlen megszorítással: nem tarthat igényt a kizárólagosságra. Az övé egy vélemény a sok közül, amely jól kijelölhető értékrend alapján épül fel, és ez az értékrend meghatározza lehetséges értékeit, de meghaladhatatlan korlátait is. És ez így van jól.
Szerintem.Azt gondolom, hogy Farkas Zsolt nagyon okos, nagyon képzett, a posztmodern filozófiáknak elkötelezett, és rendkívül eredeti (vagány) stílussal rendelkező kritikus, aki provokatív, de ugyanakkor mélyen átgondolt, és saját logikáján belül konzekvens dolgozatokkal jelentkezett ebben a kötetben. Érdemes elolvasni.

A könyv három részből áll.
1. (Fil.) cím alatt filozófiai tanulmányok Jean-François Lyotard, Richard Rorty és Jacques Lacan munkáiról. (Nem mindig értettem egyet vele, de majdnem mindig megértettem, hogy mit és miért mond. Világos volt, ami a posztmodern filozófiában ritka, mint a fehér holló.)
2. (Irod.) cím alatt irodalmi tanulmányok Kukorelly Endre, Garaczi László és Tandori Dezső költészetéről és prózájáról. (Minden sorát élvezettel olvastam, és tökéletesen meggyőző volt.)
3. (Lev.) cím alatt a egy fiktív levél Amerikából, Amerikáról, amely a fogyasztói társadalom visszásságait ostorozza. (Hehe.) (Ezt a harmadik fejezetet el kéne gyorsan felejteni, mert felületes és közhelyes.)

Elég sokat karcoltam és idéztem, a könyvnek új fülszöveget is feltöltöttem, ennek alapján az érdeklődők láthatják, hogy mit várhatnak.

karcok:
tandi.jpg

Tandori Dezsőről

Tandori nyelvfelfogása hasonlóságokat mutat Wittgenstein Tractatusáéval. Amiről szó lehet, az mindig a „tények leképezése”, a többi pedig a „stb.” […]
Az író munkája azonban ott kezdődik, ahol a Tractatus abbahagyta. Első maximája, hogy „ Amiről nem lehet beszélni, csak arról érdemes.
Ez az, amihez a Tandori-féle írásmód túl kényelmes. Ez az, ami helyett a minden-leírás projectje működik. Szerzőnk hallatlan munkabírása nem terjed ki az irodalmi mű – szerintem – alapfeltételeit jelentő kiemelés és sűrítés, vagy az újragépelés, a letisztázás (tagadhatatlanul kellemetlen) műveleteire. Vajon azt gondolja, hogy rendkívüli mű kerekedik ki a parttalan fecsegésből, hogy majd automatikusan „megmutatkozik” (Wittgenstein) művészi és személyes világának jelentősége, hogy neki nem szükséges ezzel különösebben fáradoznia? Szarik a „művészi jelentőségére”?

Farkas Zsolt: Mindentől ugyanannyira, 146-147. oldal

borgi.jpg

Borges a Három Júdás-változat című zseniális „novellája” úgy csinál, mintha egy recenzió lenne egy svéd teológus, Nils Runeberg döbbenetes felfedezését tárgyaló könyveiről, melyek szerint az igazi messiás valójában nem Jézus, hanem Júdás. A műfaj szabályainak megfelelően néhány lábjegyzetet találhatunk a lapok alján. Olyan szerzőkre hivatkoznak, mint De Quincey, Robertson, Lars Peter Engström, Axel Borelius, Euclides de Cunha, Almafuerte, Maurice Abramowicz, Erik Erfjord, Jaromír Hladík és Ézsaiás próféta. Jaromír Hladík nevénél megtorpansz. ő ugyanis biztosan kitalált személy, Borges A titkos csoda című novellájának hőse. Hivatkozott állítólagos műve, Az örökkévalóság története pedig Borges egy valóságos esszéjének a címe. Elkezdesz utánanézni a lábjegyzetek szerzőinek, ki lehet valóságos, ki nem. Felderíted-e őket, vagy sem, „igazság”-vágytól űzött vad, a lényeget nem érinti. Mert a lényeg az, hogy valóság és valótlanság, mítosz és felvilágosodás, világ és káosz elválaszthatatlanok.

Farkas Zsolt: Mindentől ugyanannyira, 130. oldal


gép.JPG

Jean Tinguly Heuréka című szobra Zürichben

A bohózat kísértése, a kabaré-jelleg, a (nem tisztán, csak egy kicsit) dadaisztikus humor mindazonáltal nem értékelő kategóriák, sőt még önmagukban való értelmezésük is problematikus. Amikor Tinguely* Tisztelgés című gépe sikeresen – bár nem a tervezett módon – semmisítette meg magát, Duchamp elismerően gratulált neki és kijelentette, hogy a humor nagyon méltóságteljes dolog. Ennyit az értelmezésükről. Az értékelésükről pedig annyit, hogy érdemes a legkomolyabban vennünk, amit az egyik legszebb emlékű kabaré névadója szállóigéjében megfogalmazott: minden műfaj jó, kivéve az unalmas műfajt. Viszont nevezzük bátran komolytalannak Adorno szintén szállóigévé vált kijelentését, mely szerint Auschwitz után nem lehetne ugyebár eztmegazt csinálni, mert a komolyság fogalmát teljességgel összezavarja, amennyiben műfajhoz köti. (A történelem komoly, a művészet meg nem tudom.) Ezt valami evokatív funkciójú fájdalomkiáltásnak kellene inkább tekintenünk, amely azonban – kivált Adorno saját esztétikája szerint – ostobaság. Természetesen nem arról van szó, hogy bagatellizálnám Auschwitzot, hanem hogy Adorno bagatellizálja a költészetet. Pedig ez ellen szólt egész esztétikája, amelyet, Nietzschével szólva, ekként jellemezhetnénk: "Hanem éppen ők talán meg is botránkoznak majd, látván, hogy egy esztétikai kérdést egyáltalán ennyire komolyan veszünk, amennyiben ők a művészetben mellékes vigasságnál, az »élet komolyságát« kísérő s alighanem jól nélkülözhető csengettyűszónál semmi többet nem képesek felismerni: mintha senki sem tudná, hogy mit hordoz magában ez a szembeállítás az »élet« ilyenféle »komolyságával«."[

Farkas Zsolt: Mindentől ugyanannyira, 122. oldal

* Jean Tinguely svájci kineteikus szobrászról többet lásd még itt.

rorty.jpg

Richard Rorty, filozófus (1931-2007)

Tehát amikor az antielitista-demokrata [Rortyról van szó] lekacsint a démoszra, akkor 1. a démosz ott sincs és 2. csak az (intellektuális) elit láthatja ezt a gesztust. Az aktus valójában ez utóbbiaknak szól, nem is lehet ez másképp. Ha valóban eljutna „az amerikai néphez” Rorty „goodwillingness”-e (ez is egyik kedvenc kategóriája), ha elhíresülne, hogy van itt egy jóindulatú derék ember, aki segíteni akar nekünk, akkor a benne bízó „polgártársak” odajárulnának hatalmas, könyvekkel megrakott íróasztala elé és így szólnának hozzá: „Thanks, Ritchie. Rendes tőled, hogy ennyire szíveden viseled a sorsunkat… Szóval… Kéne egy kis pénz. Sok pénz.” S ha valóban eljutna Rortyig a nép szava, sokminden mást kitalálhatna, de talán a legutolsó lenne ezek között ("bocsáss meg, kedves Szókratészem"), hogy filozófusnak menjen. Elmehetne például a megváltó ökonómiai fordulatot kieszelő közgazdásznak, és az ezért kapott Nobel-díját szétoszthatná a szegények között, hogy végre megnézhessék a recens hollywoodi „twenty-million-dollar-movie”-t.

Farkas Zsolt: Megjegyzések Rorty metafizikájának három alapkategóriájáról
51. oldal


 

Szólj hozzá!

Címkék: posztmodern Borges Tandori Farkas Zsolt Lacan Adorno Lyotard Rorty Tinguly

Gertrude Stein: Picasso

2014.04.25. 19:39 vargarockzsolt

Tudod, Picasso az a fazon, akiről a Picasso kalandjai című filmet csinálták, ami marha jó, baromi sokat lehet röhögni rajta. Ezen a könyvön nem nagyon lehet röhögni, pedig elég érdekes nőci írta. Gertude Stein amerikai írónő volt, aki Párizsban élt, és szerintem ezen a könyvén kívül soha nem olvasott tőle senki semmit. De nem ezért volt érdekes – elég sok olyan írónő van, akitől semmit sem olvas az ember, és ezek nem is érdekesek, mint pl. a Vass Virág, Fejős Éva, Szabó Magda vagy Vavyan Fable – hanem mert volt neki egy szalonja, ahová költők, írók, meg festők jártak, pl. Matisse (ő festő), Apollianire (ő költő), meg Hemingway (ő író). Ezek a fazonok a 20. század elején voltak nagymenők, és őrültek is voltak, meg bohémok, ami azt jelenti, hogy kifejezetten normális csókák voltak, és nyugodtan odaülhetnének a Treffortban vagy a Pótkulcsban az asztalodhoz, nem zavarnád el őket, mert még nőket is vonzanának, és ha tudnának magyarul vagy angolul, akkor még normálisan el is lehetne velük beszélgetni. Mondjuk pénzük az nem nagyon volt, pedig most a cuccaik után járó jogdíjakból millió eurókat lehetne kaszálni, de akkor még elég csórók voltak, mert még nem fedezték fel őket.
Szóval ez a Gertrude ezzel a Picasso-val is barátkozott, aki akkor még nem volt híres, és ott élt Párizsban és festette azokat a dilis képeit, a kétorrú, meg háromszemű nőkkel – biztosan be volt tépve valami erős anyagtól – illetve pontosan nem.
Na ezt most megmagyarázom. A Gertrude azt mondja, hogy a Picasso nem volt betépve, amikor a kétorrú, meg háromszemű nőket festette, hanem így látta a világot, mert spanyol volt, meg zseni. Ezt én nem pontosan értettem, pedig a Gertrude elég sokat magyarázta, különben meg már nem is olyan nagy szám, ilyen képeket én is tudok csinálni valamelyik rajzprogramommal, és még festékes sem lesz a kezem.
Különben meg pont most olvasom a Tamásnak, a Beregi Tamásnak a csajozós, bulizós könyvét, és annak a borítója pont ilyen elszállt, mint a Picasso képei. Mondjuk a Tamás művészettörténetet tanult az ELTE-n, és biztos ezért csinált ilyen picassos borítót a könyvének, de az sokkal jobb, mint a Gertrude könyve. A Gertrude könyvében főleg ilyen kék korszak, meg rózsaszín korszak, meg kubizmus, szóval ilyen művészettörténeti blabla van főleg, és csajozásról, meg bulizásról nincsen semmi szó, pedig a filmben, a Picasso kalandjaiban én láttam, hogy ez a Pablo igazi belevaló csávó volt és elég sokat csajozott. Szóval, ezt a könyvet olvassák a művészettörténetet tanuló okostojások, én inkább a Tamás könyvét olvasom, bár ezt a könyvet is elolvastam, de csak azért, mert a @gari adta kölcsön, meg nem is volt vastag és egy csomó kép volt benne, meg amikor a Ráday utcában a Párizs, Texas kávézó teraszán olvastam, akkor elég sok nőci nézte meg, hogy ki vagyok.

Az első megjelenési helye a moly.hu volt.

Szólj hozzá!

Címkék: könyv festészet irónia picasso beregi tamás gertrude stein

Gerlóczy Márton: A csemegepultos naplója

2014.04.25. 17:05 vargarockzsolt


Kicsit mocskos, de szórakoztató

gerló.jpgVicces srác ez a csemegepultos Lajos. Szívesen elmennék vele sörözni, de a nejemet nem hagynám vele kettesben. Van az a férfi mondás, hogy nem lehet minden nőt megdugni, de törekedni kell rá. Szerintem ő is ezt vallja. Nincs ezzel semmi baj, de a nejem az tabu.
Ismertem egy csomó ilyen fazont régről, amikor még a Ferenc-hegyen laktam egy villában, albérletben, leginkább házőrző kutya státuszában. A tulaj olaszban dolgozott, az egyetemista fiának a belvárosban volt lakása, én őriztem a házat, ami tele volt príma olasz pornóújságokkal, és még az italkészletet is megdézsmálhattam.
Akkoriban BKV ellenőrként dolgoztam, na, apám, az volt a kihívás. Három problémás eset volt:
1. Amikor a cigány csávó bemosott egyet, mert kérted a jegyét. Utána kaptál egy hét pszichológiai szabit.
2. Amikor ismerőssel találkoztál. Simán szénné égett a fejed.
3. Elittad a jegypénzt, és volt rá két napod, hogy visszahozd a kasszát. Büntetni, zsebre dolgozni, hogy menjen az elszámolás.
Ezek egy idő után simán mentek, rutinból, ezt csak azért mondom, hogy lásd, ehhez képest a piacon a csemegepultos piskóta.
De nem ez a lényeg, hanem hogy akkoriban voltak ilyen haverjaim, mint a Lajos. Budai egyetemista srácok, vidámak, jó dumások, akikkel lehet együtt focizni, meg bulizni. Én voltam nekik az egzotikum, a vidéki őstehetség, aki benne mozog az életben. Ők váltogatták ilyen gyorsan a csajokat, és ők ítélkeztek ilyen könnyen, gyorsan az emberekről.
Viszont, ha jól meggondolom, a vidéki haverjaim is pont ilyenek voltak. Szerintük a pesti nőcik csak gazdagok, sznobok és qrvák lehettek. Van ilyen előítélet, ez tudomásul kell venni.
Most eljutottam a nőkig, akikről a Lajosnak elég határozott véleménye van. Felhívnám a nők figyelmét, ha a Lajossal akarnának randevúzni, akkor előtte tusoljanak le, használjanak parfümöt, és mossanak fogat! Ez különösen a vidékről származó egyetemista lányokra vonatkozik, akikkel a Lajos kapcsolatba szokott kerülni. A testszag és a szájszag elég kellemetlen a szeretkezésnél, és a Lajos ezt nem szereti.
Most persze feltehetnénk a kérdést, hogy mit esznek a nők ezen a Lajoson, amikor igazából egy cinikus alkoholista tapló. Természetesen azt, hogy híres író, meg jó dumája, és baba arca van, amiről a nőcik rögtön rájöhetnek, hogy a lelke mélyén érző szív dobog. Ráadásul előkelő családból származik. Ellenvetés lehetne, hogy az a Gerlóczy, és nem a Lajos, a csemegepultos, de erre azt felelném, Flaubert mondta: Bovaryné én vagyok. Azaz az író gyakran akkor is magáról ír, ha egy kéjgyilkosról mesél, mint Ellis az Amerikai psychoban.
Végül még egy csajozós könyvet hoznék ide, ami az eszembe jutott, a Beregi Tamás írta, és az a címe, hogy Egyetleneim. Az sokkal jobban tetszett, mint ez, de nem ajánlom, mert hosszú, nyafogós, sznob, és elvont. Hogy akkor miért tetszett jobban? Ott éreztem, hogy volt tétje a sztorinak. Nem lehetett belőle visszamenekülni valami nyugodt, békés, kispolgári életbe.
Na jó, nem lehet mindenki szenvedő hős, egy József Attila, Latinovits, Hajnóczy, hogy a magukat keresztre feszítőket soroljam, kellenek a vidám történetek is. Ez pont ilyen. Kicsit mocskos, de szórakoztató.

6 komment

Címkék: magyar regény kortárs lektűr Gerlóczy Márton A csemegepultos naplója

Hamvas Béla: Modern apokalipszis (egy észlelés és következményei)

2014.04.19. 12:59 vargarockzsolt

Hamvas könyvét 2010. április 27-én reggel az 1-es villamoson olvasta egy fiatal lány, óriási műanyag, lila színű csillagfülbevaló volt a fülében. Azt hiszem az első kiadást olvashatta. (piroskadar)

- Igen, az volt, ráadásul dedikált példány. A csajszi a Hernádi Zsoltnak, a MOL RT elnök-vezérigazgatójának a titkárnője, általában a szolgálati Audival utazik, de most a kormányalakítási tárgyalások miatt a főnöke nem jött érte, a sofőr meg karambolozott az Erzsébet-hídnál, a Demszky húzta ki az összetört kocsiból. A könyv Hernádié, egy aukción vette 12000 forintért – Hamvasnak elég gyönge az árfolyama. A fülbevalók tőlem vannak, amikor szakítottunk nem volt pofám visszakérni. Nem gondoltam volna, hogy még most is hordja. Lehet, hogy még mindig jelentek neki valamit? (vargarockzsolt)

- Nem sokkal az után, hogy a nép megdöntötte az oligarchák uralmát, a forradalom vezetője tanácskozásra hívta össze a legszűkebb bizalmasi körét. Egy, a főváros hegyvidékén elhelyezkedő villában gyűltek össze: a nemzetközi befektetési és építési vállalkozóa legnagyobb hazai bank elnök vezérigazgatója, és az olajipari cég vezetője, hogy a jövendőbeli kormányfő társaságában megvitassák a legszükségesebb változtatások hogyanját és mikéntjét. A tanácskozás elhúzódott – a tárgyalók valamennyien egyetértettek abban, hogy új honalapításra van szükség, de a részletek tekintetében még felmerültek közöttük véleményeltérések.
Lassan besötétedett. Az olajipari cég vezetőjének titkárnője hazaindult. Most nem kellett várnia a villamosra, a szolgálati Audi hazaröpítette. Útközben táskájából újra elővette Hamvas Béla Modern apokalipszis című könyvének dedikált, első kiadású példányát, és ezt olvasta belőle:
A válság végül is nem egyéb, mint az a világmegrendülés, amely az embert végső és határhelyzetének felismerésére kényszeríti.
Lehet, hogy mégis csak fel kéne hívnom vargarockzsoltot? – tette fel a kérdést magának a fiatal nő, miközben szórakozottan hintáztatta óriási, műanyag, lila színű csillagfülbevalóját.
(Rocco)

- A forradalom – a harc az oligarchák ellen – folytatódik. Jelentés a frontvonalról: a főnök kitüntetést kapott.
(vargarockzsolt)

- Csányi Sándor: Egy év alatt 35 milliárd nyereség.
Érdemes volt részt venni azon a hegyvidéki találkozón. :)
(Rocco)

 - A főnök az Interpol körözési listáján
(vargarockzsolt)
 - Az újabb megnyert választás után itt egy újabb zsíros falat, ezúttal a nemzetközi építési vállalkozónak.
(Rocco)

Ez az észlelés a moly.hu-n jelent meg először.

4 komment

Címkék: észlelés apokalipszis hamvas béla demján sándor csányi sándor moly.hu Hernádi Zsolt

két koncert

2014.04.16. 17:41 vargarockzsolt

dresch.jpg
1. Dresch Mihály és Vizeli Balázs zeneakadémiai koncertjéről

Az előzményekről:
Dresch Mihályt az 1980-as évek közepétől ismerem. Akkoriban a Bem rakparti művelődési házban játszott az együttesével, minden hétvégén, és én minden hétvégén ott voltam. Akkoriban dzsessz Magyarországon nagyon konzervatív műfaj volt. Általában négy tagú együttesek játszottak, egy fúvós, egy zongorista, egy bőgős és egy dobos felállásban. A repertoárban szinte kivétel nélkül klasszikus melódiák szerepeltek, minden szám úgy nézett ki, hogy a zenekar először eljátszott egy slágert eredeti formájában, aztán kicsit dzsesszes ritmusban, ezután a fúvós vagy a zongorista szólózott, kicsit variálva a témát, majd visszatért az eredeti dallam dzsesszes és konvencionális formájában. A dobos és a bőgős koncertenként egy-egy nagyobb szólóra kapott lehetőséget, a közönség a szólókat megtapsolta, közben ivott és beszélgetett. Kicsit vendéglátós íze volt az egésznek.
Ehhez képest teljesen váratlan volt, hogy egy televíziós Ki mit tud? országos vetélkedőn feltűnt egy szombathelyi amatőr együttes, a Masina, amelynek a fúvósa, Grencsó István, teljesen egyedi jelenség volt. Kicsit fésületlen, talán képzetlen, de hatalmas energiákkal és hatalmas zenei invencióval, minden konvenciót felrúgva. Felfigyeltem rá, és amikor megtudtam, hogy az akkor már profi Dresch Mihály bevette az együttesébe, elmentem meghallgatni.
Hatalmas élmény volt, éveken keresztül nem untam rájuk, még a próbáikat is végig ültem, mert egy idő után megengedték, hogy akkor is hallgassam őket. (Minden koncert előtt egy-két órát próbáltak, ami teljesen szokatlan volt akkoriban.)
Hogy milyen zenét játszottak? Kamarazenét, királyi kamarazenét, rendkívüli igényességgel megkomponálva, a hagyományos dzsesszes alapokat a free dzsessz felé kitágítva. Leginkább a legendás Szabados György vezette MAKUZ (Magyar Királyi Udvari Zenekar, amelynek ők is tagjai voltak) volt hasonlítható hozzájuk. A két fúvós, Dresch és Grencsó egyenrangú zenészként lépett fel, de a bőgő (Benkő Róbert) és ütősök (Baló István, majd Geröly Tamás) sem játszott alárendelt szerepet.
A klasszikus felállású Dresch Quartetnek az vetett véget, hogy két dudás nem fért meg egy csárdában. Dresch a népzene és dzsessz ötvözésének irányába indult el, míg Grencsó az avantgard és teljesen szabad freedzsessz vonalát követte.
Dresch a későbbiekben Lajkó Félixet (hegedű), majd Kovács Ferencet (hegedű, trombita) vette maga mellé Grencsó helyére (Grencsó saját zenekart – a változó felállású Kollektívát – alapított).
Dresch Mihály stílusának változását jelezte az is, hogy egy időben megváltoztatta a nevét, és Dresch Dudás Mihály néven szerepelt. A hagyományos mainstream dzsesszt és a magyar népzenét igyekezett ötvözni, váltakozó sikerrel. Ugyanakkor a konvencionálisabb és a népi hagyományokhoz kötődő stílusa hazai és nemzetközi elismerést szerzett neki.

A népzenével nem volt szerencsés az első találkozásom. Az általános iskolában, a Kodály-módszer szerint, népdalokat kellett tanulnunk énekórán. Ez azt jelentette, hogy tisztán szolmizálható hangokból álló, kötött ritmusú, négysoros strófákra épülő, a falusi szegények életéről szóló énekeket kellet betanulnunk, miközben én Beatlest, Rolling Stonest, Bachot és Debussyt hallgattam otthon. Ezek az énekórák tehát végtelenül unalmasak voltak, a legnagyobb zenei élményt bennük egy-egy néha előforduló szinkópa okozta. :)

Vizeli Balázst a Téka együttesben ismertem meg (nem személyesen), a 90-es évek elején ők is a Bem rakparton léptek fel, mert kultúrház vezetője a Dresch Quartetet kiutálta. A Téka táncházat csinált, hagyományos, autentikus magyar népzenével. Amikor hallottam őket, nem nagyon figyeltem rájuk, a zene leginkább a táncot szolgálta. Nem rajongtam különösebben értük, inkább a Muzsikást szerettem, akik nem elégedtek meg az eredeti népzene interpretálásával, hanem igyekeztek azt különböző zenei összefüggésekben (pl. Bartókkal, Balanescuval, Bachhal összevetve) bemutatni, és a zenét a középpontba állítani. A Muzsikás tagjai mind rendkívül képzett zenészek, akik önálló személyiségként is megjelennek az együttesükben, saját arculattal, zenei stílussal, repertoárral. A Téka inkább mint együttes volt értékelhető – jó magyar népzenét, táncházi muzsikát játszottak.

Ezen előzmények után az volt számomra a kérdés, hogy Dresch és Vizeli hol találkozik? Hogyan kapcsolódik egymáshoz a dzsessz és a népzene?

Nos, dzsessz nem volt. Csak népzene, de az jó, leginkább hangulatos, és néha egészen kiváló. Meglepő volt, hogy Dresch teljesen zenei anyanyelvként tudta a népzenét, és hogy milyen örömmel olvadt bele a zenei közösségbe. Változó felállásban voltak színpadon, Dresch Mihály (fuhun, szaxofon, furulya); Vizeli Balázs (hegedű); Tintér Gabriella (ének); Mester László (brácsa, gardon) Kerényi Róbert 'Szigony' (kaval, furulya), Szlama László (koboz), Doór Róbert (nagybőgő), volt hogy duóban, trióban, de mindig jellemző volt, hogy idő után a zenészeket felfalta a zene, azaz eltűntek a zenei folyamatban, eltűnt a személyiségük, teljesen átadták magukat hagyományoknak, az ősi ritmusoknak, dallamoknak. Különösen a repetitív jellegű balladák voltak olyanok, mint az ősi sámánénekek, amelyek révületbe varázsolják az embert. A zene soha nem volt unalmas, mivel az erdélyi és moldvai népzene sokkal változatosabb, mint az itthoni, és bár szabadabb improvizációk nem voltak, de a megszólaló hangszerek, különösen a furulyák, sípok hangjai csúszkáltak, a kötött ritmus mellett azonban mégsem hallatszottak hamisnak, csupán az eredeti hangsorok, dallamok variációinak.
Én ugyan jobban szeretem, ha az ilyen zenei folyamatból időnként kidugja a fejét, kiemelkedik valamelyik hangszer; ha a kollektív zene mellett megjelenik az individuális egyéni hang is, mert akkor érzem, hogy nem előre gyártott formát és tartalmat, zenét és érzelmet kapok, amelyre automataként kéne reagálnom nekem is , de – bár néha elkalandoztak a gondolataim – többnyire élveztem a zenét.
A közönség, amely teljesen megtöltötte a Zeneakadémia Solti Györgyről elnevezett kistermét, láthatóan élvezte a koncertet, és a szokásos ráadást is kikövetelte, majd elégedetten távozott.
(Zeneakadémia, 2014. április 8.)

Egy régi kedvenc Dresch lemez:




2. kortárs zene


kortárs.jpg

Concerto 8 és fél III.


Kovács Zoltán: Larghetto (bemutató)    Dargay Marcell: Calque      

                               Sáry László: Az Ismétlődő Ötös,  Kiegészítések, Kromatikus játék    
                                                   Melis László: Mulomedicina chironis                    

                                                       Tornyay Péter: Quatre quators                                            
                                                  Kurtág György: Brefs Messages Op 47.              
                                                 Eötvös Péter: Snatches of a conversation

A közönséget ezúttal biztosan megválogatták, fél ház volt, zenészek, a zeneszerzők ismerősei, és néhány elvetemült kortárs zene rajongó, nem úgy mint a Bécsi Filharmonikusok hangversenyén a Művészetek Palotájában (lásd itt).
Azt mondják (azt olvastam itt meg ott), hogy a 20. és 21. század legjelentősebb zeneszerzői közé négy magyart is besorolnak: Bartókot, Ligeti Györgyöt, Kurtág Györgyöt és Eötvös Pétert. Ezen a koncerten Eötvös Péter egy nagyon érdekes és jelentős (híres) darabját játszották, a szerző személyesen is megjelent. Volt egy Kurtág-kompozíció magyarországi ősbemutató is (az idős mester betegsége miatt sajnos nem tudott eljönni). Ez olyan rangot adott a koncertnek, hogy a fővárosi – önmagát elitnek tartó – értelmiségnek ott lett volna a helye – nyilván jönni is akartak, csak nem engedték be őket. (Még szerencse, hogy engem beengedtek, pedig nem tartozom az elitbe, talán azért, mert vettem jegyet.)

A műsor egy Bartókot és Sztravinszkijt idéző népzene-feldolgozással kezdődött, amelyet akár egy nyugdíjas-bérlet koncerten is elő lehetett volna adni – szép volt, de nem túl érdekes. A Folytatásban Dargay Marcell Calque című darabját hallgathattuk meg, amely egy zenei téma transzponálását mutatta meg: először csembalón, majd fuvolán, aztán ütős hangszereken, és végül a kottát felolvasva szólalt meg – időnként szép volt, bár a zenei ötlet egy kicsit triviális.
Ez után Sáry László három darabja hangzott el, amelyek részletes elemzést érdemelnének, de most röviden csak annyit, hogy tökéletesen illusztrálták, hogy milyen az avantgard zeneszerzői gondolkodás, és bizonyították, hogy Sáry csuklóból jobb – gazdagabb és érdekesebb – repetitív darabokat képes írni, mint Steve Reich.

Számomra az este csúcspontja Melis László Mulomedicina chironis című darabjának előadása volt. A mű címe magyarul annyit tesz, mint Chiron öszvérgyógyászata, és eredetileg a 180-as csoportnak készült. Egy rövid bevezető után Chiron kentaur latin nyelvű szövegének megzenésítésével indul, ez a mű leghosszabb része, majd Christoper Marlowe, Baudelaire és Petri György mondatokkal folytatódik, illetve zárul le. A mitikus történelemtől napjainkig tartó zenei utazás egyszerre ironikus és katartikus élmény. A zene sajnos internetről nem idézhető, de a bmc zenei könyvtárából ingyen kölcsönözhető.

A szünet után először Tornyai Péter kompozíciója következett, amely egy Liszt témát dolgozott át négy párhuzamosan játszó hangszercsoportra – a mű első fele érdekes volt, de nem tetszett, a második fele tetszett, de nem volt érdekes. Ha lehetőségem nyílna rá, akkor az első felét hallgatnám meg újra.

A Kurtág ősbemutatóról nem írok semmit, talán lesz valami komoly zenekritika róla, akkor majd azt csatolom.
Az Eötvös darabról a szerző ezt mondja: „ A Snatches of a conversation olyan szabadon komponált, mint egy improvizáció. Kedves kávéházi beszélgetés, szellemes társalgási szövegfecnik rengeteg iróniával… és mi végigmegyünk az asztalok között… A pincér egy kéttölcséres trombita…”
Egy kritikus (Szabó Ildikó) meg ezt:
A Snatches of a Conversation olyan, mint egy improvizáció. Egészen eredeti hangzásvilágát az adja, hogy a kéttölcséres/duplacsövű szólótrombita mellett Omar Ebrahim magyarázza, skandálja, scateli, ritmizálja, meséli, átéli a szöveget. A szerző kísérőfüzetben olvasható írása szerint a trombita a pincér. A szöveget pedig „társalgási szövegfecnik” adják (ahogy a címből kitűnik), rengeteg iróniával”. A humor egyébként sem hiányzik a műből. Adott egy szinte hamis, elhangolt, régebben lecsúszott kávéházakban (megkockáztatom, bordélyházakban) található zongora, melynek hangja maga a humor forrása. De a szövegmondás is, a mássalhangzók erőteljes, szinte kizárólagos hangzásával, a karikírozásig eljutó recitálással, vagy éppen a mixtúrák használatával. Azonban a legeredetibb és eddig így sehol sem hallható megkomponált zörejek a legfantasztikusabbak. Eötvös Péter fiatalkorában sok dzsesszzenét hallgatott ilyen-olyan, de tiltott rádióállomásról, melyeknek a minősége igen sok kívánnivalót hagyott maga után. Sok volt bennük a zörej, sípolás, meg-megszakadt az adás, lehalkult a zene. Azóta a szerző számára az elektronikus zene jelenítette meg a zörejeket, a dzsessz pedig maradt a titokzatos műfaj.

Az előadók a Concerto Budapest zenészei voltak. Ez a zenekar a Postás majd Telekom együttes utódja, a Zeneakadémia rezidens zenekara, Keller András vezeti. Ezúttal Lakatos György vezényelt, akinek extrém egyénisége jól illett a zenei avantgardhoz.
(Budapest Music Center, 2014. április 11.  20.30 h)




  

 

Szólj hozzá!

Címkék: dzsessz népzene kortárs zene Kurtág György Eötvös Péter Sáry László Dresch Vizeli Grencsó Melis László

Krimik. Jo Nesbø: Csótányok. Dennis Lehane: Megszentelt életek. Lawrence Block: Bérgyilkos

2014.04.11. 16:38 vargarockzsolt

Csótányok_1.jpg




Bangkok, forróság, gyilkosság, pedofilia és korrupció. Nem Fejős Éva.

Az eleje lassú, szépen beleéled magad a mocskos ázsiai valóságba – ahol a kulturált európaiak a legmocskosabbak –, aztán felpörögnek az események egészen a kegyetlen végkifejletig.
Van benne néhány abszurd csavar, kicsit sablonos is, nem ez a legjobb Nesbø krimi, de azért nem csalódtam. És a vége tényleg brutális.

 

 

 

megszentelt.jpg


Profi. Izgalmas, fordulatos, jól megírt.

Chandlert idéző hardboiled krimi, egy nyomozó páros főszereplésével. Tökéletesen hozza a műfaj sablonjait, nincs benne semmi fölösleges értelmiségi szépelgés, eltekintve a „szürrealista” Borges, Cortázar és társaik emlegetésétől. (Úgy látszik, az ilyesmi ma már kötelező.)
Amíg olvastam, olyan voltam, mint a Pavlov kutyája: ha megszólalt a csengő, csorgott a nyálam. Kikapcsolt, nem gondolkoztam, csak az ösztöneimre, az előítéleteimre hallgattam. Egyetlen eredeti gondolat se jutott az eszembe se a szerzőről, se Amerikáról, se magamról. Erre vágytam, megkaptam.





bérgy.jpg


Hú, de jó volt. Majdnem átálltam. :)

Az egy dolog, hogy baromi jól van megírva, vagyis hát nekem nagyon fekszik ez a stílus, a humora, az elhallgatásai, a kitérői, a mellébeszélései, ahogy a lényegtelen dolgok részletezésével becsalogat az erdőbe, azaz a bérgyilkos agyába-lelkivilágába…
Az még jobban tetszett, hogy teljesen meggyőzően mutatta, hogy ez a világ normálisnak hiszi magát. A bérgyilkossal, a megbízóival és az olvasójával (velem) együtt. Hát nem.
Beteg világ, de nagyon szórakoztató.

Szólj hozzá!

Címkék: krimi Nesbø Lawrence Block Dennis Lehane

Matt Ridley: Az erény eredete

2014.04.11. 16:18 vargarockzsolt

__Matt-Ridley-Az-ereny-eredete-egyuttmukodes.jpgKicsit agresszív az érvelése, és néhol akadnak benne meredek (nem kellően alátámasztott) kijelentések is, de nagyon elgondolkodtató könyv. A két fontos gondolatmenetét idézem:

Ugyanannyi bennünk a sötét ösztön, mint a jó. Az emberi társadalmaknak az a hajlama, hogy egymással versengő csoportokra hasadjanak, túlságosan is fogékonnyá tette tudatunkat előítéletek átvételére, népirtó háborúk viselésére. És bár a fejünkben van annak a képessége, hogy működő társadalmat hozzunk létre, ezt a képességet nyilvánvalóan nem használjuk helyesen. Társadalmainkat háború, erőszak, tolvajlás, széthúzás és egyenlőtlenség mardossa. Meg akarjuk érteni, miért, és felváltva hibáztatjuk hol a természetet, hol a nevelést, hol a kormányt, hol az önzést, hol pedig az isteneket.

Elménket önző gének alkották meg, de úgy, hogy mégis társas, megbízható és kooperatív legyen. Könyvünk ezt a paradoxont próbálja megmagyarázni. Az emberek társas ösztönökkel rendelkeznek. Olyan hajlamokkal jönnek világra, hogy képesek megtanulni, hogyan működjenek együtt, hogyan különböztessék meg a megbízhatót az árulótól, hogyan vállaljanak el megbízhatóan valamilyen kötelezettséget, hogyan szerezzenek jó hírnevet, hogyan cseréljenek árut és információt, hogyan osszák meg a munkát.
[…]
Fajunk sikere társas ösztöneinknek köszönhető; ezek teszik lehetővé, hogy uraink, a gének a munkamegosztásból minden képzeletet felülmúló nyereséget érjenek el. Ezek az ösztönök tették lehetővé, hogy az elmúlt kétmillió esztendő során agyunk gyors növekedésen ment át, amiből találékonyságunk kialakulhatott. Társadalmunk és elménk együtt, egymást erősítve fejlődtek.

És egy megszorítás: mindez akkor igaz (szerintem igaz), ha nem teremtett lények vagyunk, hanem az evolúció hozott bennünket létre, és ha tudatunkat és erkölcseinket nem egy csodákban és kinyilatkoztatásokban megnyilvánuló lény határozta/határozza meg.

Karcok itt.
Idézetek itt.

 

Szólj hozzá!

Címkék: történelem pszichológia ateizmus tudományfilozófia tudományos ismeretterjesztés evolúciós Matt Ridley Ridley

Wilheim András: Esszék

2014.03.18. 15:02 vargarockzsolt

wilh.jpg
Mit gondolt Thomas Mann Schönberg zenéjéről, és hogyan örökítette meg az alakját – Adorno útmutatásai alapján – a Doktor Faustus című regényében?
(Nem árulom el, botrányos sztori.)

Hogyan cenzúrázták Bartókot a Rákosi-korszakban, és a zenei életben kik voltak felelősek ezért?
(Miközben Stockhausen róla írta az egyetemi disszertációját, Boulez és Xenakis pedig stílusgyakorlatokat írt Bartók modorában.)

Milyen szerepet töltött be a zene Jancsó Miklós filmjeiben?
(„Szörényi, Tolcsvay, vagy a már-már giccshatáron mozgó Cseh Tamás”, az „Allegro barbaro, sajnos mindig az elviselhetetlenül rossz, félreütésekkel tarkított felvételről”, stb.)

Kik voltak azok az írók, akik hatással voltak John Cage gondolkodására, és miért?
(Például Joyce és Gertrude Stein, Eliot és Pound.)

Miért nem hallgatta meg Erdély Miklós az Új Zenei Stúdió koncertjét, miközben a kortárs művészet egyik legfontosabb teoretikusa volt az 1970-es években?
(Bagózott rá, ha kint is volt, bent is volt.)

A fenti kérdések mutatják, hogy lehetséges volna ennek a könyvnek egy bulvár jellegű megközelítése is. Alapos elemzést, részletes bírálatot Malina János és Veres Bálint is írt, a saját szakmai és emberi elfogultságaiknak megfelelően – akit érdekel a könyv, annak érdemes ezekbe beleolvasnia. (Csak úgy zárójelben jegyzem meg, elképesztő, hogy micsoda indulatok fortyognak a zenei életben.)

Én rengeteget tanultam Wilheim Andrástól, és szerintem a kortárs, modern zenék iránt érdeklődőknek ez egy nagyon fontos olvasmány.
PS: Nem köll megijedni attól, hogy az elején bejelenti, hogy maximális igényességgel, szakmai nyelvezeten fog írni, mert egyetlen Stravinsky tanulmánytól eltekintve, jó stílusú, a laikusok számára is könnyen érthető.

Karcok:

Szólj hozzá!

Címkék: Simon Albert Cage Ravel Sáry László Isaac Stern Wilheim András Doktor Faustus Schöberg Malina János Veres Bálint

Ungváry Krisztián: A Horthy-rendszer mérlege

2014.03.18. 14:36 vargarockzsolt

horthy.jpg

Nagyszerű történészi (politikai, gazdaság- és társadalomtörténeti) nagymonográfia, a szerző szándéka ellenére is.

Lehet-e mérleget készíteni a Horthy-rendszerről?
Természetesen lehet, de ez szerintem nem a történészek, hanem a politikusok feladata. A történész dolga annyi, hogy feltárja a forrásokat, és ezek alapján rekonstruálja az eseményeket. Ha ítélkezik, akkor már túllép a történészi szerepkörén. Megteheti, de ekkor tisztáznia kell, hogy milyen nézőpontból, milyen értékrend és milyen ideológiai-politikai filozófiai álláspont alapján fogalmazza meg álláspontját. Ungváry ezt könyvében elmulasztja, ezért az általa megfogalmazott ítéletek – amelyek egyébként rendkívül ellentmondásosak, részben evidensek, részben saját maga által cáfoltak – nem tekinthetők relevánsnak.

A szerző többször megállapítja, és alaposan bizonyítja, hogy a Horthy-rendszert kiindulási pontjától meghatározta az állampolgári jogegyenlőség felmondása, és a polgári tulajdonviszonyok jogbiztonságának megsértése. Ez nem csupán kiinduló adottság volt, hanem folyamatosan és módszeresen kiépített rendszer, törvényi-jogszabályi megalapozottságú intézményrendszerrel és a közfelfogást meghatározó ideológiával. (Az ideológiai elemzés hiányos.) Ennek megfelelően az ország olyan kényszerpályán mozgott, amely miatt egyetlen pillanatában sem volt sem demokratikusnak, sem az állampolgárai számára igazságosnak tekinthető.
A szerző szerint a Holokauszt az antiszemita politika következménye volt, amennyiben megteremtették a deportálásokhoz szükséges intézményrendszert és közhangulatot, ugyanakkor – bár Horthy és szűkebb köre létrehozta és működtette ezt a rendszert, valamint mindent tudtak a deportáltak lehetséges sorsáról is – még sem tehetők felelőssé ezért, mert csak.

Ahogy korábban írtam, a könyv nem Ungváry ítélete miatt érdekes. Az tulajdonképpen elhanyagolható. Ami fontos benne, hogy kiindulópontként megfogalmazza, hogy az 1867-es kiegyezést követően a magyar politikai elit alapvető célja a magyar etnikum számbeli többségének és így politikai hatalmának biztosítása volt a magyar királyságon belül, s ennek érdekében az idegen etnikumú népességet korbáccsal vagy mézesmadzaggal, de asszimilálni akarták. Trianon után ezt az asszimilációs politikát befejezték, és az ország belső gazdasági és társadalmi problémáit a korábban asszimiláltak egy csoportjának jogfosztásával és vagyonuk kisajátításával kívánták megoldani. A 650 oldal ennek a jogfosztó és rabló politikának a részletes bemutatása. Ungváry ugyan nem tár fel új, eddig ismeretlen forrásokat, de a meglévőket olyan rendszerben mutatja be, hogy a folyamat egyértelművé, átláthatóvá, cáfolhatatlanná válik.

A könyvnek aktuális jelentőséget ad, hogy sokak számára fontos volna Horthy és rendszere rehabilitációja. Nem feltétlenül az intézményesített antiszemitizmusa, hanem antikommunizmusa, revizionizmusa és antiliberalizmusa miatt. Az antikommunizmus akár közös nevező is lehetne minden demokratikus erő számára. A revizionizmus délibábot kerget, és csak az indulatokat gerjeszti (nem tévesztendő össze az egészséges nemzettudattal). Az antiliberalizmus (amely nem a vadkapitalizmus korlátozására irányult és irányul) megkérdőjelezi az állampolgári jogegyenlőséget, az állam túlhatalmát okozza az állampolgárokkal és civil szerveződéseikkel szemben, és nem tiszteli a tulajdont. Ungváry könyvében több helyen utal arra is, hogy a Horthy-rendszer és Rákosi-Kádár-féle államszocializmus között milyen koncepcióbeli folytonosság létezett. (Származás alapú diszkrimináció és a magántulajdon elrablása.) Igen, a jobb- és baloldali szélsőségek gondolkodása és módszerei között sok rokon vonás felismerhető.

Értékelésemben eddig nem szerepelt a zsidó szó, mert ennek a könyvnek nem is ők a főszereplői, hanem az őket jogfosztó és kirabló magyar állam politikusai és hivatalnokai. Ezek az emberek Horthytól Szálasiig, a deportáltakat motozó ápolónőktől a vagonokat őrző csendőrökig mind magyarok voltak, akárcsak áldozataik. Nem idegen hadsereg katonái, hanem a mi nemzetünknek a tagjai. Ezt nem lehet és nem szabad letagadni. A tetteseinkre épp úgy emlékezni kell, mint az áldozatainkra.

Karcok itt
Idézetek itt

Szólj hozzá!

Címkék: antiszemitizmus Holocaust Horthy Ungváry Krisztián

süti beállítások módosítása
Mobil