vargarockzsolt

Raktár. Egy gátőr szerszámai és egy levéltári segédfogalmazó iratai.

Friss topikok

Címkék

1970 (1) 56 os intézet (1) 62/kirakós játék (1) a. e. bizottság (1) Aaron Blumm (1) ÁBTL (1) acid test (1) adorno (1) Adorno (1) ady endre (2) agatha christie (1) Akció van! (1) Akira Kurosawa (1) Aki szegény (1) akutagava (1) alain badiou (1) alan lightman (1) alan turing (1) alaptörvény (1) alaszka (1) Alfred Steiglitz (1) Alfred Stieglitz (1) alkotmány (1) állambiztonság (1) állambiztonsági levéltár (3) Almási Miklós (1) alternatív iskolák (1) alternatív vallás (1) amerikai (3) amerikai krimi (2) amerikai novellák (1) amerikai psycho (1) amerikai regény (14) andrás lászló (1) andrás sándor (1) andrej rubljov (2) André Kertész (2) andy clark (1) andy warhol (1) angol (1) angol regény (8) angst (1) anna margit (1) antiszemitizmus (4) antoine rocquentin (1) antropológia (1) Apám helyett (1) apokalipszis (1) apokaliptika (1) Apolló (1) arasse (1) argentin (2) arnheim (1) Arthur C. Danto (1) asperger-szindróma (1) Assmann (2) Asterix (1) ateizmus (1) auden (1) August Sander (1) aukció (1) auschwitz (1) Auschwitz (1) austerlitz (1) ávh (2) azévtizedkönyve (1) az élet tere (1) Az ellenállás melankóliája (1) az első száz (1) A bankár (1) A csemegepultos naplója (1) a csend (1) A halál kilovagolt Perzsiából (1) a hóhér háza (1) a holtsáv (1) A kék szifon (1) a nő (1) a párválasztó agy (1) a pszichológia örök témái (1) a század (1) a szellem nemessége (1) a természet és a lélek (1) a tér költészete (1) A történetárus (1) Babij Jar (1) babits mihály (1) bach (1) bagabo (1) Bajor Andor (1) Balassa Péter (1) balassa péter (1) Balaton (1) balázs béla (1) Bálint Eszter (2) Balkán (2) Balogh Attila (1) Balzac (1) bán andrás (1) bán zoltán andrás (2) Bán Zsófia (2) Barcelona (1) bárdos deák ági (1) Bari Károly (1) Barnás Ferenc (1) barnes (1) barthes (1) Barthes (1) bartók (2) bazsányi sándor (1) beatles (1) beaver (1) beethoven (1) békés pál (2) Bencsik Orsolya (2) benedek anna (1) Bényei Tamás (1) bényei tamás (1) benyhe jános (2) beregi tamás (2) bereményi géza (1) bernstein (1) bestiárium (1) bestseller (1) besúgók (1) beszámoló (1) beszélgetések (1) beszervezés (1) bibliofita (1) bibó istván (2) bill gates (1) bimini (1) bírálatok (1) bloor (1) blues (1) bob dylan (1) bodó balázs (1) bódy gábor (3) bogdán józsef (1) bogdán lászló (1) bognár szabolcs (1) bögre zsuzsanna (1) bohócok (1) bokszmeccs (1) Bolaño (4) Bolano (2) bondarcsuk (1) Borbély Szilárd (1) Borges (3) boros jános (1) Bosznia (1) Bovaryné (1) boyd (1) brecht (1) Brenner (1) Bretter György (1) bret easton ellis (1) bruegel (1) brueghel (1) Bruno Monsaingeon (1) Bryson (1) Bukovac (1) bulgakov (2) bulvár (1) bunuel (1) bűnügyi regény (1) Cage (1) calvino (3) Calvino (3) camus (1) Caravaggio (1) carnap (1) cavalli sforza (1) ceausescu (1) celeb (1) Cellini (1) cenzúra (1) cervantes (2) cesares (1) Chandler (1) Chile (1) Chuck Norris (1) cigány (3) cigányok (1) cigányság (2) cionizmus (1) civilizáció (1) coetzee (1) coppola (1) cortázar (1) cortazar (1) Cortázar (1) cossa (1) Cruyff (1) Csaba Ferenc (1) Csákány István (1) családregény (2) csányi sándor (2) csányi vilmos (4) csáth géza (1) cseh tamás (1) csenus imre (1) csenyéte (1) csép attila (1) cserna szabó andrás (1) csillagászat (1) csillagtúra (1) csirkejáték (1) Csontdaráló (1) csontváry (1) czesław miłosz (1) dali (1) daniel denett (1) Daniel Kehlmann (1) dankó utca (1) dante (1) darwin (1) David Smile (1) dawkins (1) del (1) demény péter (1) demetrovics zsolt (1) demján sándor (3) Dennis Lehane (1) dés mihály (1) detektívtörténet (2) diana hercegnő (1) dilettáns (1) divat (1) Doktor Faustus (1) dolittle (1) don king (1) Don Quijote (1) dragomán györgy (1) drakula (1) Dresch (1) Duchamp (2) dzsessz (1) edison (1) Edmund Husserl (1) ed mcbain (1) Ed McBain (1) egyed péter (1) egyetleneim (1) Egyházfórum (1) Egyiptom (1) egy ember (1) egy medvekutató feljegyzései (2) egy mondat azok közül (1) einstein (1) Einstein (1) ejnye (1) elbeszélés (1) elbeszélések (3) életrajz (5) élet és irodalom (1) eleven irodalom (1) Eliot (1) eliot (1) ellenkultúra (1) Ellis (1) előadóest (1) el greco (1) el liszickij (1) emberi viselkedés (1) emlékek (1) emlékezet (2) entropia (1) Eötvös Péter (1) eper reggelire (1) erdély (2) Erdély (3) erdélyi (2) erdélyi magyar regény (1) Érdi Péter (1) erdős virág (1) erlend loe (1) esszé (21) esterházy (2) esterházy péter (2) esti (1) észlelés (3) etnikum (1) etnofon (1) Európa (3) európa (1) európa kiadó (2) evolúció (7) evolúciós (2) evolúciós pszichológia (3) ezoteria (2) fajbiológia (1) falcsik mari (1) faljáró (1) Faludy György (1) fantasy (2) fantasztikus (5) farkas béla (1) Farkas Zsolt (1) fasizmus (1) fassbinder (1) fehér márta (1) fejős éva (1) Fejtől s lábtól (1) fekete lyuk (1) fékevesztett evolúció (2) fenegyerek (1) fenyő d. györgy (1) festészet (3) festménytalányok (1) feyerabend (1) Feyman (1) film (2) Film (1) filozófia (16) finn (1) firenze (1) fiúregény (1) fizika (5) Flaubert (1) foci (2) fodor ákos (2) Fodor Géza (1) folklór (1) Forrás (1) fotóesztétika (1) fotókiállítás (1) fotóművészet (2) Foucault (1) foucault (2) Fővárosi Szabó Ervin Könyvtár (1) francia (8) francia regény (4) frankenstein (1) franny és zooey (1) Frei Tamás (1) freud (2) Freud (3) furtwängler (1) Füst Milán (1) Gaarder (1) gadamer (1) Gagarin (1) Gao Xiangjian (1) garaczi lászló (1) garbarek (1) generation p (1) genetika (1) geoffrey miller (1) geoffry miller (1) georges simenon (1) Georges Simenon (1) george foreman (1) Gerlóczy Márton (1) Gerő-Romsics vita (1) Gerő András (1) gertrude (1) gertrude stein (1) géza (1) giccs (1) glam-rock (1) glenn gould (1) goebbels (1) goethe (1) goldbach sejtés (1) Gorgo (1) görög regény (1) goropius becanus (1) Gosztonyi Katalin (1) goya (1) gőzgép (1) Grace Davie (1) gravitáció (1) grecsó krisztián (1) Grencsó (1) grendel lajos (1) grespik lászló (1) grigirij perelman (1) Gundel Takács Gábor (1) guttmann andrás (1) gyáni gábor (1) gyászmunka (1) győrffy ákos (1) György Péter (2) györgy péter (2) gyuris tamás (1) hacker (1) hafner zoltán (1) hagyomány (1) hajléktalanok (4) hajnóczy péter (3) Hajnóczy Péter (3) hamu és ecet (1) Hamvas Béla (3) hamvas béla (6) hanák andrás (1) hankiss elemér (2) Hannah Arendt (1) happening (1) hari (2) Harry Potter (1) haruki (1) haszid (1) hatályon kívül helyezve (1) Hawking (1) haydn (1) háy jános (1) hazai attila (1) Heidegger (1) hemann hesse (1) hemingway (3) hempel (1) Hendrix (1) henry rollins (3) Herczeg János (1) hernádi gyula (1) Hernádi Zsolt (1) hévizi ottó (1) hidegdauer (2) Hitler (1) hitler (1) Hofi Géza (1) holden caulfield (2) holdpalota (1) Holdpalota (1) hölgyszonáta (1) holland (2) HOLMI (1) Holocaust (5) holttengeri tekercsek (2) homérosz (1) horizont (1) Horthy (2) horvát (1) horvát regény (2) houellebecq (1) Hrabal (2) Hraskó Péter (1) hülyeség (1) humor (1) hunter thompson (1) ian hancock (1) idegengyűlölet (1) identitás (1) idő (1) ifjúsági (1) III/III (1) ikarusz (1) imádom (2) imrei andrea (2) ingmar bergman (1) interjúk (1) internet (2) irodalmi bulvár (1) irodalom (5) irodalomelmélet (1) irodalomkritika (1) irodalomtörténet (3) irodalomtudomány (2) irónia (2) Isaac Stern (1) iskola a határon (1) Ismail Kadare (1) ismeretelmélet (1) ismertető (1) Italo Calvino (1) itt és most (1) iványi gábor (2) j.s.bach (1) Jaj. (1) Jakob Nielsen (1) jakus ildikó (1) james dean (1) James Ellroy (1) james joyce (1) james watt (1) janis joplin (1) jánossy lajos (1) japán (4) jared diamond (1) Jarmusch (2) jelenits istván (2) jeles andrás (1) Jeszenszky Géza (1) jethro tull (1) jimi hendrix (1) jim morrison (2) john cage (1) john gay (1) john gribbin (1) john lennon (2) John Lurie (2) Jon Fosse (1) Joós Katalin (1) joyce (1) József Attila (1) józsef attila (3) jó könyv (1) julio cortazar (3) kabbala (1) kádárizmus (1) kádár jános (2) kádas mária (1) kafka (1) Kafka (1) kalandregény (1) kalasszikus irodalom (1) Kálmán C. György (1) kálmán c. györgy (1) Kálnoky (1) kalóz (1) kamarás istván (1) kamill kopke (1) Kampis György (1) kanadai (1) Kandel Sámuel (1) Kaposvár (1) karácsony benő (1) Karashan (1) karc (11) Karl Jaspers (1) Karl Popper (1) karnevál (1) katolikus (1) kavafisz (1) kazár szótár (1) kedvenc (8) Keleti díván (1) kemenesi zsuzsanna (1) kemény istván (2) kenéz ferenc (1) Kenéz Ferenc (2) ken kesey (1) képfilozófiák (1) Kerékgyártó István (1) keresztény (1) kerry4ever (1) kertész (3) kertész imre (2) keszeg anna (1) keszei józsef (1) kínai regény (1) king crimson (2) kipling (1) király lászló (1) kirekesztés (1) kiskegyed (1) kisregény (6) kiss ferenc (1) kiss lászló (1) kis jános (1) Klaniczay (1) klasszikus (13) klasszikus magyar regény (1) klasszikus zene (1) klaus nomi (1) Koch Hugó (1) Koen Wessing (1) koestler (1) kolozsvár (1) Kolozsvár (2) Kolozsvár-oratórium (2) költészet (2) Kondor Béla (1) kondor béla (1) Konkoly-Thege Miklós (1) konnekcionizmus (1) Konrád György (2) konrád györgy (1) könyv (3) konzervatív (1) köpenicki kapitány (1) Kornis Mihály (1) Kőrösi Zoltán (2) kortárs (33) kortárs irodalom (16) kortárs magyar (30) kortars magyar felvidek hataron tuli szepirodalom recenzio (1) kortárs magyar klasszikus (3) kortárs magyar regény (31) kortárs zene (1) Kostler (1) kosztolányi (1) kovács andrás bálint (1) Kovács András Bálint (1) kovács ibolya (1) kovács teréz (1) közgazdaságtan (1) közhelyek (1) kozmológia (1) Kołakowski (1) Krasznahorkai (1) krasznahorkai lászló (8) Krasznahorkai László (4) krimi (27) kritika (5) kronopiok es famak tortenete (1) kroó györgy (1) Krusovszky Dénes (1) Kublaj kán (2) kuhn (1) kultúra (1) kultúrantropológia (1) kulturantropológia (2) kultúrpolitika (1) kultúrtörténet (1) kundera (1) Kundera (1) kuplé (1) kurgáni napló (1) kurtág györgy (1) Kurtág György (1) kurtz ezredes (1) kurt gödel (1) kutyaügyi előadó (1) kvantumfizika (1) Lacan (1) ladányi jános (1) láng orsolya (1) láthatatlan városok (1) Láthatatlan városok (1) Latin-Amerika (1) látó (1) Látó (2) Lawrence Block (1) leibowitz (1) lektűr (11) lem (1) lengyel regény (2) lenin (2) leonardo (1) Leopardi (1) Lewis Payne (1) le clézio (1) lharmattan kiadó (1) liar (1) liberális (1) liberalizmus (1) linn ullmann (1) litvai nelli (1) liv ullmann (1) lonesco (1) losonczy géza (1) lovas ildikó (1) lucy lippard (1) Ludassy Mária (1) Lukács György (1) luther (1) Lyotard (1) maár judit (1) Machiavelli (1) macska (1) macskakaja (1) maffia (1) maffiaállam (1) mágikus realizmus (1) magyar (46) magyarország (1) magyarország alaptörvénye (1) magyarország felfedezése (1) magyarósi éva (1) magyar hivatástudat (1) magyar irodalom (4) magyar krimi (2) magyar nemzettudat (1) magyar novellák (3) magyar regény (4) Mahavishnu (1) Maigret (9) maigret (1) Majtényi László (1) maláj (1) Malevics (1) Malina János (1) Mallarmé (1) malraux (2) mao (1) Marcell Duchamp (1) marcel aymé (1) marcovaldo (1) Marco Polo (2) marketing (1) Márkus György (1) marlon brando (1) Martin Amis (1) martin amis (1) Martin Buber (1) Márton László (1) marton lászló távolodó (1) Marvin Pontiac (1) Marx (1) matematika (2) máté tóth andrás (2) Matisse (1) Matt Ridley (1) maurice lee (1) Medusa (1) meghalt a főítész (1) Megjött Ézsiás (1) melankólia (1) méltatások (1) mém (1) memoár (2) ménes attila (2) menyhárt jenő (1) Menzel (1) merítéslista (1) Mérő László (1) mérő lászló (1) mese (1) meseregény (1) Mészöly Miklós (1) metagalaktika (1) Mexikó (1) micsinay (2) mikael niemi (1) mikes tamás (1) miklósi ádám (2) Mileta Prodanovic (1) mindig régen van (1) mocsok (1) modern (1) moldova györgy (1) molnár ferenc (1) moly (1) moly.hu (3) Montelbano (1) monty cantsin (2) morel találmánya (1) Móricz Zsigmond (1) Mosonyi Aliz (1) Mozart (1) Mózes (1) mr. spencer (1) muhammad ali (1) multiverzum (1) Mum (1) murakami (1) mussolini (1) Műút (1) művészetfilozófia (3) művészettörténet (4) nacionalizmus (1) nádas péter (2) Nádas Péter (4) nagyamám (1) nagyanyám (1) nagy bandó (1) nagy gábor dániel (1) nagy gergely (1) nagy imre (1) Nagy Koppány Zsolt (1) nagy sándor (1) nagy sz. péter (1) nánay bence (1) napló (2) napster (1) Neil Gaiman (1) Nemes Nagy Ágnes (1) nemes z márió (1) német (2) német regény (1) nemo kapitány (1) népi mozgalom (1) népzene (1) Nesbø (2) new wave (1) new york trilógia (1) nick cave (1) Nietzsche (3) nietzsche (2) nixon (1) nobel díj (2) noire (1) nőirodalom (1) női lektűr (1) női regény (1) nooteboom (3) norman mailer (1) norvég (1) novák péter (1) novella (3) novellák (10) nulla (1) Nyáry Krisztián (1) nyelvfilozófia (1) Nyolcak (1) Nyugat (1) ő. kovács józsef (1) obszervátorok (1) ógyallai csillagvizsgáló (1) oktatás (2) olasz (4) olasz sándor (1) olvasásszociológia (1) olvasónapló (1) önéletrajz (2) opera (1) orál history (1) örkény istván (1) orosz (2) orosz regény (4) osztrák (2) ottlik (1) ottlik géza (1) Ottlik Géza (1) ottlik veduta (1) öt irás az erkölcsrö (1) p. j. stradlater (1) Papp István (1) parallax (1) paraszt (1) para kovács (1) párhuzamos történetek (1) párhuzamos világok (3) paródia (2) pasolini (1) patmosz (1) pauline melville (1) paul auster (2) Paul Auster (4) paul klee (2) pavić (1) Peacocke (1) pedagógia (1) pelevin (2) pénz (1) Pernye András (1) Perseus (1) peter hammill (1) petrik iván (1) Petri György (2) philip roth (1) piaristák (1) picasso (2) Picasso (1) pilinszky jános (2) PIM (1) pina (1) piszkos fred (1) piszkos harry (1) platon (3) pléh csaba (5) podmaniczky szilárd (1) poincaré sejtés (1) poirot (1) politika (9) politikai filozófia (1) politológia (1) popper (1) popper péter (1) popzene vittulából (1) porno (1) portugál (1) Poszler György (1) posztmodern (27) posztmodern regény (4) probléma (1) Professzorok Batthyány Köre (1) Prónay Csaba (1) propaganda (1) proust (1) provincializmus (1) próza (1) Prufrock (1) pszichoanalízis (1) pszichológia (11) publicisztika (1) puskás ferenc (1) putyin (2) Pynnchon (1) Queneau (1) quine (1) Radics Viktória (1) radnóti sándor (3) rados ferenc (1) raimundus lullus (1) rainer m. jános (2) rainer maria rilke (1) Rakétaember (1) Rákosi Mátyás (1) rasszizmus (2) Ravel (1) ready-made (1) realista regény (1) recenzio (1) recenzió (36) Recsk (1) regény (40) régészet (1) Reggel és este (1) reichenbach (1) reinkarnáció (1) rejtő (1) Rejtő Jenő (1) remekmű (1) Réz András (1) richard brautigan (1) richard rorty (1) Richter (1) Ridley (1) ridley scott (1) riemen (1) rilke (1) Rimbaud (1) Robbe-Grillet (1) Roberto Bolaño (1) Robert De Niro (1) robert de niro (2) roccamatio (1) rockandroll (5) rockzene (1) rodcsenko (1) roger waters (1) roma (3) romani (2) Romano Rácz Sándor (1) román józsef (1) Romsics Ignác (1) rónay lászló (1) Rorty (2) rossz könyvek (1) rossz regény (1) rubin szilárd (2) rudolf arnheim (1) Rushdie (1) safranski (3) sakk (1) salinger (3) sally hayes (1) samuel borkopf (1) Sándor Klára (1) sántaiskola (2) sántha józsef (2) sanzon (1) san francisco (1) saramago (1) sárközi györgy (1) sárközi márta (1) sartre (2) Sáry László (2) Sátáni versek (1) Sátántangó (1) schiff andrás (1) Schöberg (1) schönberg (1) schubert (1) sci-fi (5) Searle (1) Sebald (4) sebald (1) sebestyén mihály (1) seiobo (1) Semjén Zsolt (1) Shakespeare (3) sherlock holmes (1) sign (1) silence (1) Simenon (5) simon albert (1) Simon Albert (1) sitting targets (1) skandináv (3) skandináv krimi (2) solti györgy (1) Solt Ottilia (1) somoza (1) Sonntag (1) Soros György (1) sorstalanság (1) spanyol (1) spanyol regény (3) Spengler (1) spinoza (1) spiró györgy (1) stalker (2) Stalter György (1) Stendhal (1) stephenie meyer (1) stephen jay gould (1) stephen king (1) steven seagal (1) steve yates (1) Susan Sontag (1) Svájc (1) svéd (1) Symposion (1) szabadesés rádió (1) szabadkőművesség (1) szabadság (1) Szabó Lajos (1) Szabó Miklós (1) szabó t. anna (1) szcientológia (1) széchenyi ágnes (1) szécsi noémi (1) szegénység (1) szegő jános (3) szegregáció (1) szégyen (1) székely jános (1) szekularizáció (1) szelényi iván (1) szélsőjobb (1) személyes (1) szentháromság (1) Szent Ágoston (1) szent ágoston (1) szépirodalom (7) szepirodalom (1) Szépművészeti Múzeum (1) széppróza (1) szép ernő (1) Szerbhorváth György (1) szerb regény (2) Szerdahelyi Zoltán (2) szerzői jog (1) szigetek és szemhatárok (1) szilágyi domokos (1) Szilasi László (1) szilasi lászló (1) színház (1) sznob (1) szociálantropológia (1) szociális idegtudomány (1) szociálpszichológia (2) szociofotó (2) szociográfia (5) szociológia (10) Szókratész (1) szókratész (1) szokratész (1) Szőnyei Tamás (1) szőnyei tamás (1) szórakoztató (1) szótárregény (1) Sztálin (1) sztrugackij (2) szvjatoszlav richter (1) Szvjatoszláv Richter (1) Takács Ferenc (1) talamon alfonz (1) talyigás (1) Tandori (2) tanulmány (1) tarantino (1) tárca (2) tarkovszkij (3) Tarnatino (1) tarr béla (1) társadalomtudomány (1) tar sándor (3) Tar Sándor (1) Tatár György (1) telep (1) temesi ferenc (1) teológia (1) teréz anya (1) tesla (1) teslár ákos (1) The Blind Man (1) Thomas Mann (1) thomas mann (1) thuküdidész (1) tibet (1) tillmann j. a. (2) Tillman J. A. (1) Tinguly (1) tintoretto (1) Tipotex (1) tízből tíz (1) tiziano (1) tizparancsolat (1) Tolnai Ottó (2) tömjén zsolt (1) tompa andrea (2) Tompa Andrea (1) tom wolfe (1) Tordai Zádor (2) torgyán józsef (1) történelem (22) történelmi regény (1) toscanini (1) tóth eszter zsófia (1) Tóth Krisztina (1) tóth krisztina (1) Tourette (1) Trabant (1) Trianon (1) trianon (1) triceps (1) tudomány (15) tudományfilozófia (5) tudományos ismeretterjesztés (4) tudósítás (1) tükör (1) Tülkös Terézia (1) turczi istván (1) Tüskevár (1) tüske lászló (1) twilight (1) Typotex (7) typotex (11) ügynök (1) ügynökregény (2) Újhold (1) Ulickaja (1) ullysses (2) ulysses (1) Umberto Eco (1) umberto eco (5) unalmas (1) Ungváry Krisztián (1) Univerzum (1) uszítás (1) vadászat (1) Vad nyomozók (1) Vajdaság (3) vajda júlia (1) Vajda Mihály (1) valakinek az önarcképe (1) vallás (2) vallásszociológia (2) valuska (1) vámos miklós (1) vanek úr (1) van gogh (2) Varázsfuvola (1) vargarockzsolt (4) vargyas gábor (1) varsó (1) vass virág (1) vecsei miklós (1) velázquez (2) Velence (1) velencei bizottság (1) véletlen (2) verbunk (1) verebes istván (1) Veres Bálint (1) vermes géza (1) Verőce (1) vers (13) vészi margit (1) vida gábor (1) Vigh Mihály (1) világirodalom (1) Világoskamra (1) vita (1) Vizeli (1) vizuális antropológia (1) vulévu (1) wagner (1) walter m. miller (1) wass albert (2) watson (1) web (1) wenders (1) weöres sándor (1) Widmer (1) Wilheim András (1) Wim Wenders (1) winkler nóra (1) witkin (1) Wittgenstein (3) Wolf Haas (2) Woodstock (1) woody allen (1) yann martel (1) Zabhegyező (2) zaire (1) zalán tibor (1) Závada (1) zelk zoltán (1) zene (7) Zi-zi Labor (1) zsidó (1) zsidó misztika (1) Címkefelhő

Krasznahorkai László helye (a magyar és a világirodalomban)

2014.01.23. 08:05 vargarockzsolt

Esterházy Péter, Krasznahorkai László (2006).jpg
2014. január 21., 18:00
Az író 60. születésnapja alkalmából, a Petőfi Irodalmi Múzeumban megtartott rendezvényen hat kritikus beszélgetett:

1. Margócsy István – Szépírók Társasága (egyetemi docens – tanszékvezető – ELTE BTK XVIII-XIX. Századi Magyar Irodalomtörténeti Tanszék, többek között a régi Mozgó Világ, a BUKSZ, a 2000 című folyóiratok szerkesztője)
2. Radnóti Sándor – Szépírók Társasága (az ELTE-n volt egyetemi tanár, a Holmi folyóirat szerkesztője)
3. Angyalosi Gergely – Szépírók Társasága (MTA Irodalomtudományi Intézet főmunkatársa, a Debreceni Egyetem tanára, az Alföld folyóirat főmunkatársa)
4. Szörényi László – Magyar Írószövetség (MTA Irodalomtudományi Intézet igazgatója)
5. Selyem Zsuzsa – Szépírók Társasága (irodalomtörténész, író, esszéíró, egyetemi oktató, a Legkisebb Közös Többszörös című kolozsvári folyóirat szerkesztője volt)
6. Keresztury Tibor – Szépírók Társasága (író, kritikus, JAK, Magyar Narancs, Litera, a stuttgarti Magyar Kulturális és Tájékoztatási Központ igazgatója volt)

A beszélgetést Krasznahorkai László kérésére Kepes András író, „tévés személyiség” vezette.

A rendezvényen kb. 100 néző vett részt, ott volt többek között Bartis Attila, és az egyik hátsó sorban megbújva Krasznahorkai László is.
Az esemény kb. egy órán keresztül tartott, ünnepi jellegű volt, érdemi elemzés, vita, párbeszéd nem alakulhatott ki, de elhangzott néhány megörökítésre méltó gondolat. A résztvevők felváltva beszéltek, de én egyenként foglalom össze a fontosabb gondolataikat.

1. Margócsy szerint jelenleg nincs érvényes kánon Magyarországon, amelyben ki lehetne jelölni K.L. helyét. Korábban Balassa Péter tett kísérletet egy ilyen létrehozására-elfogadtatására, amelyben a „Péterek” (Nádas, Esterházy, Lengyel) lettek volna meghatározóak, és mellettük olyanok, mint Spiró György, Márton László és K.L. másodvonalba szorultak volna. Margócsy ezt már akkor – a 90-es évek elején – sem tudta elfogadni, és úgy látja, hogy ez az értékrend nem igazolódott, sokkal színesebb a mai magyar irodalom. Rengeteg önálló kezdeményezés, saját út létezik.
K.L. első regényét, a Sátántangót, a kritikusok elismerték – éppen Balassa Péter és Radnóti Sándor írtak róla nagy tanulmányokat –, de az azt követő Kegyelmi viszonyok és Az ellenállás melankóliája már kevesebb figyelmet kapott.
Az ezt követő könyvek, amelyeket a „misztikus katasztrofizmus” címkéjével lehetne jellemezni, a folyamatos világvége megjelenítői, annak a világvégének, amelyben benne élünk – és ez hatalmas teljesítmény.
Margócsy szerint K.L. a hazai és a világirodalomban egyaránt egyedi, senkihez sem hasonlítható író.

2. Radnóti Sándor először reagált Margócsyra: szerinte Balassa Péter elismerte K.L.-t, csak Spirót nem, kánon valóban nincs, vannak olyan írók, akik kiszámíthatóak, Závada Páltól a korábbi témák folytatását várja, Esterházytól a megszokott hangot, de K.L. művei előtt mindig gondban van, szurkol, hogy sikerüljön, hogy megoldja a megújult formában történő jelentkezést. Azt értékeli benne, hogy nem merül el a miszticizmusban. [Radnóti Lukács György tanítványa volt.]
K.L. szerinte „tragikus költő”, aki három válságjelenséghez kapcsolható: szociális (szegények helyzete), egzisztenciális (a lét vége a halál), és kulturális (értékválság).
Művei lelki utazások, figurái absztraktok, a szociografikus vonalon már túllépett, érdekes rokonság fűzi a nagy orosz szerzőkhöz, a „balga figurája” [Valuska és Miskin herceg?], de igazából nem hasonlítja senkihez.

3. Angyalosi metafizikus szerzőnek tartja K.L.-t, akinek a műveit „a hiány jelenléte, az állandó keresés”, egységes nyelvhasználat, egységes világlátás (vízió) és egységes atmoszféra, a konkrét és az absztrakt párhuzamos jelenléte, groteszk humor jellemzi. A háttérben ott a mindentudó elbeszélő, de az előtérben különböző stílusú elbeszélők – nem posztmodern.

4. Szörényi [hogy valami pozitívat is írjak róla], késve érkezett, Szekszárdon járt, ahol a Mészöly társaság díját adta át Borbély Szilárdnak. Szerinte a közvélemény a hülyék gyülekezete, a kritika feladata, hogy a hülyéket irányítsa [ivott?], – ettől később Keresztury elhatárolódott. Szörényi szerint K.L. Jókaira hasonlít annyiban, hogy bejárja a Földet [mintha fölemlítette volna még Aranyt is, de lehet, hogy csak hallucináltam], – ezt később Radnóti teljesen abszurdnak nevezte és kiröhögte. Az viszont elgondolkodtató állítása volt, hogy K.L. korai művei nem különböznek a második szakasz műveitől, csupán a kritikusok értették-magyarázták félre – túl nagy hangsúlyt adva a szociografikus elemeknek.

5. Selyem Zsuzsa [végig a fején tartotta a csinos kalapját] szólt hozzá a legkevesebbet. Legelőször ő szólalt meg, K.L.-t a legjelentősebb magyar írók közé sorolta – ezzel senki nem vitatkozott, bár Kepes András felvetette, hogy milyen érdekes volna, ha valaki ezt, ezen ünnepi összejövetel alkalmából, cáfolni akarná. Később Krasznahorkai humorát hangsúlyozta, valamint azt, hogy a látszólag egynemű szövegek – hosszú mondatok –, milyen gazdagok és színesek a megszólalók hangfekvéséhez igazodva. Margócsy „misztikus katasztrofizmus” meghatározása helyett a „hurrá pesszimizmus” kifejezést javasolta, és felvetette, hogy K.L. külföldi elismertségét a fordítások minősége befolyásolja: a Háború és háború német fordítása nem igazán sikerült, angol nyelvterületen viszont jó fordításai vannak.

6. Keresztury szerencsésnek tartotta, hogy K.L. nincs fix helyen, állandóan értelmezik, rengeteg olvasója és kritikusai is, akik azt hányják szemére, hogy túlságosan heroikus, profétikus és tragikus. Egyetértett Radnótival, hogy K.L. műveit a keresés, a hiány jelenléte jellemzi, amely feltételezi a szépség, a nagyság és az értékek létét. Humorát Tar Sándoréhoz hasonlította, az önreflexió jeleként értelmezte. Szerinte Mészöly Miklós, Samuel Beckett és Thomas Bernhard hozható még kapcsolatba K.L. műveivel. Megemlítette, hogy Barnás Ferencnek is sikere van Amerikában, Krasznahorkai mellett – az angol nyelű könyvpiacon nagyon ritka a magyar szerző. [Nádasnak is sikere volt, a New York Times irodalmi mellékletében is méltatták.]

Három megjegyzésem volna az elhangzottakhoz:
1. Miért keresi a helyét Krasznahorkai László? Valószínűleg úgy érzi, nem kapja meg a kellő elismerést. Nem tudom, igaza van-e, nálam a legjelentősebb magyar írók egyike.
2. A résztvevő kritikusok – Szörényi kivételével – a Szépírók Társaságának tagjai, a nyugatos irodalmi hagyomány örökösei-képviselői. Ők most felvonultak, letették a voksukat, de létezik Magyarországon egy másik szellemi-kulturális vonulat is, amelyet a Magyar Írószövetség és a hivatalos kultúrpolitika képvisel. Érdekes volna megismerni annak a tábornak a véleményét is. (Mondjuk, érdekes volna, ha Szabadság téri tervezett emlékmű formanyelvét átfordítanánk az irodalomra. Akkor talán Fejős Évát kéne keresztezni Wass Alberttel. Nem tudom, jelenleg van-e ilyen kortárs magyar író.)
3. Nekem fájóan hiányzott egy név a szellemi elődök, rokonok közül: Hamvas Béláé. Úgy látszik a Karnevál gigantikus teljesítménye még mindig nincs a helyén.

Krasznahorkairól írtam még itt.
Hamvas Karneváljáról meg itt.

2 komment

Tompa Andrea Fejtől s lábtól

2014.01.14. 17:29 vargarockzsolt

Voltam a nejemmel a Szépművészfejtől.jpgeti Múzeumban, a Caravaggiótól Canalettóig című festészeti kiállításon, hát ne tudd meg! Vagy húsz hatalmas terem, tele barokk és rokokó képekkel, egy Szüz Mária ölében a kis Jézussal, egy lefejezett Keresztelő Szent János, egy lenyilazott Szent Sebestyén, aztán megint. Mária, Jézus, János és Sebestyén, és így tovább, száznegyven kép egymás után. Rengeteg!
Na, ez nekem tíz perc volt. Öt, amíg átsuhantam rajta, aztán még visszaléptem, mert találtam két csendéletet, ami tetszett, azokat hosszasan bámultam: még öt percig. (Mellékszál, de azért az egyiket megmutatom, nagyon trükkös kis kép, egy szekrény, különböző tárgyakkal, 1690-ből, a Medici család tulajdona volt, ki is lehet nagyítani, korai fotórealizmus: (lásd lent 1.)

Ezt csak azért meséltem el, hogy lásd, hatékony pali vagyok, szeretek haladni a dolgokkal, és a könyvekben is ezt szeretem.
A nejem viszont másfél óráig ácsorgott a képek előtt, mindent alaposan megtekintett, elolvasott, amíg én kint vártam rá.

Na, szóval ezt a könyvet inkább a nejemnek írták, 486 oldal, lassú, hosszú, lehet benne nézelődni.

Miről is szól? Két orvosról, egy férfiről és egy nőről, az 1910-es és 1920-as évekből, Erdélyből.
Ne olyan Wass Alberteset várjál, ahol van a szép táj, és a magyarok jók, a románok meg a zsidók rosszak, hanem inkább olyan Závadásat, ami liberális, és van benne egy csomó szociológiai, meg kultúrtörténeti leírás.

Ez így elég ijesztően hangzik, de azért olvasható, bár én a felénél majdnem abba hagytam. Ez az én hibám, mert nem érdekel eléggé az orvostudomány, meg a fürdőkultúra története a 20. század elejéről, Erdélyből. Ennyire mélyen azért én, magamtól, nem mentem volna bele.

Van aztán benne a szerelmi szál, ami elég érdekesen van megoldva: a két szereplőt alaposan megismerjük, mielőtt összejönnének. Tulajdonképpen végig, az egész könyvben, az ő naplóikat, belső monológjaikat olvashatjuk.
A nő, hát én őt úgy képzeltem el, mint Tompa Andreát (itt), aki nagyon okos és érzékeny ember, viszont nem indulhatna egy szépségversenyen. (Szemben velem, aki állandóan férfi szépségversenyeken indulok.) Baromi jó humora van, én legalábbis jól mulattam a szövegein, a bemondásain, az öniróniáján, és nagyon drukkoltam neki, hogy sikerüljön az élete. (Természetesen csak a regényben, mert az életben nem ismerem.)
A férfi viszont elég halovány figura volt. Olyan mulya, feminin alkat, aki elég nehezen szedi össze magát. Az ellentétek kiegészítik egymást? A fene tudja.

A könyv stílusa tökéletes: egyszerre korhű és érthető, plasztikus és választékos, és a szereplők egyedi élettörténetéhez is illeszkedik.

A könyvről a profi kritikusok csupa jót írtak, voltak olyan ranglisták, ahol a 2013-as év egyik (második) legjobb könyvének választották, csatoltam is egy csomó (kilenc) linket, ahol meg lehet ezeket (a kritikákat) nézni. Mind hosszú, alapos dolgozat, ami mutatja, hogy nem lehet ezt a könyvet olyan egyszerűen elintézni.

Visszatérve a Szépművészeti Múzeum kiállítására, amíg a nejem a Caravaggio és Canaletto képeket nézegette, addig én az artmagazin egy számát olvasgattam. Volt benne egy cikk (lásd lent 2.) egy másik Erdélyből elszármazott alkotóról, Csákány Istvánról, aki 1978-ban, Sepsiszentgyörgyön született. Őt most az egyik legérdekesebb magyar képzőművésznek tartják a nyugati művészeti kritikusok. A 2012-es Kassel-i Documenta fesztiválon (a nemzetközi kortárs művészet legrangosabb száznapos kiállítása) szerepelt egy installációjával, amely – nem túlzás – világhírnevet szerzett neki. Az ő művészete nemzetközi. Tompa Andrea könyve valószínűleg lefordíthatatlan, vagy legalábbis annyi lábjegyzetet, magyarázó szöveget követelne, hogy irodalmi alkotásként biztosan élvezhetetlen lenne. Ez a könyv, a benne szereplő történetek, csak a miénk, magyaroké. (Talán románra lenne érdemes lefordítani!) Aki számára fontos a nemzeti önismeret, és nem riad vissza az igényesen megírt, lassú prózától, annak a Fejtől s lábtól erősen ajánlott.

1.

2. http://www.artmagazin.hu/artmagazin_hirek/a_carroda_es_a_szellemek.1725.html?pageid=81

Recenziók: http://moly.hu/konyvek/tompa-andrea-fejtol-s-labtol/linkek


Szólj hozzá!

Címkék: kortárs magyar regény Erdély Szépművészeti Múzeum Trianon Caravaggio Tompa Andrea Závada Fejtől s lábtól Csákány István

Bill Bryson: Shakespeare

2014.01.14. 17:11 vargarockzsolt

Bryson.JPG

Mint az köztudomású, William Shakespeare egy UFO volt*, ezért soha sem értettem, miért akarják egyesek elvitatni tőle a nagyszerű műveit.
Sir Francis Bacon szerzőségét egy szegény bolond nő találta ki, aki Bacon névrokona volt, és élete végén egy zárt intézetben, önmagát a Szentléleknek képzelve hunyt el.
A másik helyettes jelölt Oxford grófja, akivel csak annyi a probléma, hogy 1604-ben hunyt el, így hát esélye sem volt Shakespeare életművét megalkotni.
Mindez persze vicc, mindenki azt képzel Shakespeare-ről amit csak akar, ettől függetlenül viszont létezik egy tudomány, amely forrásokkal bizonyítja állításait. Mint én azt, hogy Shakespeare UFO volt. :)
Bill Bryson könyve szellemes és rendkívül tanulságos olvasmány. Nem csak a Shakespeare-re vonatkozó leglényegesebb forrásokat idézi, hanem remek történelmi korrajzot is ad – nem csak a politikai elit, hanem az akkori hétköznapi emberek életéről is. Természetesen szóba kerül az is, hogy milyen volt Shakespeare külseje, milyen vallású volt, igaz-e a homoszexualitásáról szóló hír, járt-e Olaszországban, miért hagyta a feleségére a második legjobb ágyát, és egyéb hasonlóan fontos kérdések is.
Mivel levéltárban dolgozom, tudom értékelni Bryson forrásértékelő józanságát, következtetései visszafogottságát, ezért túl a szórakoztató stíluson a könyv engem tudományos szempontból, a racionalitás felől közelítve is meggyőzött.

* itt

Szólj hozzá!

Címkék: angol Shakespeare Bryson

Roberto Bolaño: Vad nyomozók

2014.01.14. 17:05 vargarockzsolt

nyomoz.jpgIrodalom és Élet 760 oldalon.

Az Irodalom a fiatalságot és a szabadságot és a szerelmet jelenti, az Élet meg…
Az Életet mindenki ismeri (szép és érdekes; halad, nyomul előre, és közben az Idő szele kifakítja, kiöli belőle mind azt, ami különös, egyszeri, bolond, varázslatos, költői, felelőtlen és veszélyes – ha hagyod).
A helyszín Mexikó, Franciaország, Spanyolország, Izrael, Nicaragua, Fekete-Afrika, sivatag és nagyváros, dzsungel és tengerpart.
A szereplők fiatal költők és öreg bolondok, hajósok, ügyvédek, katonák, napszámosok és naplopók, nagyon sok hivatásos irodalmár (bölcsész regény!), homoszexuálisok és prostituáltak, gengszterek és kispolgárok, rengeteg egyedi, élettel teli, saját sorsot megélő, karakteres figura.

Szomorú könyv, rengeteg humorral, mindenütt ott leselkedik benne a halál, de így legalább van tétje a dolognak: aki felnéz az éjszakai égre, a hidegen szikrázó csillagokra, vagy a kopár és szürke sivatagot átjáró szélbe tartja az arcát, vagy a nagyváros hunyorgó neonfényeit bámulja, vagy a tenger hullámainak zúgását hallgatja egy part menti barlangban, pislákoló gyertyafénye mellett, nem tudhatja, meddig tart az élet, ami nem zárja ki, hogy ma nevessen, és elmesélje a tegnap történeteit.

Történetek. Egy fiatal mexikói költő naplója, aztán tanúk-szereplők-visszaemlékezők beszámolói-monológjai-emlékképei, melyeknek hol a középpontjában, hol a perifériáján, de meghatározó alakként tűnik fel a két „zsigeri realista” költő és kalandor, Arturó Belano és Ulises Lima. Költők, még akkor is, ha éppen nem írnak verseket; és kalandorok, még ha a szokványos-reális élet síkján inkább vesztesek, mint nyertesek.
A mozaikszerű képek hol rövidek, egyetlen nap, egyetlen találkozás történéseit írják le tömören, egy-két oldalon; máskor meg novella hosszúságúak, és évek eseményeit, szereplők sokaságának sorsát tárják elénk.
A könyv stílusa ennek megfelelően változatos, nekem Kerouac, Capote, Cortázar és Borges egyaránt eszembe jutott az olvasása közben. És ez mind összeáll egy egységes egésszé.

Remekmű, igazi klasszikus nagyregény.

Szólj hozzá!

Címkék: Mexikó Bolaño Vad nyomozók Bolano

Roberto Bolaño: Éjszaka Chilében

2014.01.14. 17:03 vargarockzsolt

Chile.jpg

Egy haldokló chilei pap monológja, aki a feltámadó lelkiismeretével viaskodva megpróbál szembe nézni életével, felidézve azokat az eseményeket, ahol hibázhatott, ahol tévútra siklott. Reménytelen kísérlet, nincs külső nézőpont, az ember sorsa determinált, mindenre van magyarázat – de akkor hol van Isten? Nincs sehol, legalábbis Bolano szerint, ennek a papnak az életéből hiányzott az irgalom és a szeretet.
Ez így, egyetlen bekezdésben, három mondatban összefoglalva, elég didaktikusan hangzik, szerencsére a kisregény távolról sem az.
A főszereplő hol kristálytiszta leírásai, hol ködös látomásai érdekesek és magával ragadóak. A rendkívül igényes, költői nyelven megfogalmazott, és visszatérő motívumokban, szimbólumokban gazdag szöveg – Scholz László nagyszerű fordítása – szinte észrevétlenül próbálja az olvasót bűnbe csábítani, azaz a haldokló iránti megértést és megbocsátást kicsikarni.

A történet nagyrészt Chilében játszódik, egy elmaradott és kegyetlen országban, amely a világ figyelmét két eseménnyel vonzotta magához: először 1970 és 1973 között, amikor Salvador Allende baloldali, szocialisztikus kormányzata volt hatalmon, majd másodszor ezt követően, amikor Augusto Pinochet tábornok, amerikai segédlettel, a törvényes kormányt megdöntötte, és véres diktatúrát vezetett be (ugyanakkor a korábban csőd szélén álló országban virágzó, prosperáló gazdaságot teremtett).
A cselekmény perifériáján feltűnik még az Opus Dei katolikus egyházi szervezet is, amely Latin-Amerikában a mindenkori (akár szélső-)jobboldali hatalmakkal való összefonódása, és szerte a világon Dan Brown A da Vinci-kódja miatt, afféle sátáni titkos összeesküvő szektaként került a köztudatba – nagy részt igaztalanul.
Ennyi történelmi ismeret elegendő is a könyv megértéséhez, amely a hangsúlyos politikai–erkölcsi kérdésfelvetései mellett, a tudat áramlásának érzékletes megjelenítésével, és az ábrázolt képek filmszerűen szuggesztív bemutatásával is maradandó élményt okozhat az igényes olvasónak.

Szólj hozzá!

Címkék: regény Chile Bolaño Bolano

Arthur Peacocke: Egy tudományos kor teológiája

2013.11.21. 17:13 vargarockzsolt

Letud teo.JPGhetséges-e a modern, 20. századi tudomány és a keresztény hit összeegyeztetése? A szerző, aki természettudós és anglikán vallású teológus, azt állítja, hogy igen.
Az a módszere, hogy ismerteti a tudományok legfontosabb tételeit a természetről és az emberről, azaz a térről, időről, energiáról, anyagról, ezek összefüggő rendszereiről, az élő szervezetekről, az evolúcióról, a tudatról, a tudat és test kapcsolatáról, az emberi viselkedésről, majd ezeket megkísérli a vallás területére transzportálni, illetve igyekszik olyan teológiát ismertetni, amelynek tételei nem ellentétesek a racionális, ellenőrizhető-bizonyítható világleírásokkal.
Rendszere logikailag koherens, meggyőző, bár Dawkins pillanatok alatt darabokra szedné, mert néhány kritikus ponton hit kell az elfogadásához.
Elméletének néhány érdekes tétele:
– Isten a természet világában mindenhatóságában és mindentudásában önkorlátozó, mert alávetett a saját maga által létrehozott törvényeknek.
– Nincsenek a természet törvényeivel ellentétes csodák.
– Nem volt aranykor, amelyből az eredendő bűn miatt szakadt volna ki az ember.
– Isten információ-átadás, valamint a természetbe épített, előre kiszámíthatatlan véletlenek (pl. a Heisenberg-féle határozatlansági reláció; nemlineáris dinamikai rendszerek elméleti és gyakorlati kiszámíthatatlansága; összetett rendszerekről azok elemeire visszaható ok-okozatiság) formájában lép kapcsolatba a világgal – az egyetlen ettől eltérő kivétel Jézus megtestesülése.

A könyv a tudományos világkép összefoglalásában korrekt, rendkívül informatív, világos szerkezetű, átlátható és érthető. A teológiai okfejtések megítélésében bizonytalan vagyok, de módszertanának alapossága – amelyet a több mint 1000 (!) hivatkozás-lábjegyzet is jellemez – arra utal, hogy e téren is megbízható, mert valószínűleg megkereste-megtalálta a hiteles és releváns forrásokat.

A könyvet azoknak tudom ajánlani, akik a természettudományok területén legalább laikus érdeklődő szintjén tájékozottak és ugyanakkor érdeklődnek a (vallás)filozófia kérdései iránt is. Különösen ajánlanám harcos ateistáknak és fanatikus hittérítőknek, mert toleranciát lehet tanulni belőle.

Néhány egészen szubjektív megjegyzés:
Számomra rendkívül szimpatikus volt a szerző nyitottsága, tudományos alapossága és erkölcsi következetessége, de nem tudott megtéríteni. És ennek nem a természettudományok világképének és Isten léte összeegyeztethetőségének problémássága volt az oka (bár itt is maradtak kétségeim), hanem az, hogy a privát erkölcsi kifogásaimat nem tudta megcáfolni. A világban létező szenvedés és halál, különösen az egyedi-személyes tudattal rendelkező lények szenvedése és halála, számomra cáfolja egy olyan Isten létét, amelyet a (keresztény) vallások hirdetnek. Peacocke nem távolodott el annyira ettől az egyszerre mindentudó-mindenható és ugyanakkor tökéletesen jóságos, hibátlan, önmagának imádatot követelő istenképtől, hogy számomra követhető legyen. Ugyanakkor megerősített abban, hogy a 21. században a választóvonal ateisták (agnosztikusok) és teisták között nem olyan lényeges, hogy e miatt érdemes volna „háborúzni”. E világképektől függetlenül lehet jót és rosszat is cselekedni a világban, s számomra az egyes emberek megítélésében ez a mérce.

karcok:

Szólj hozzá!

Címkék: tudomány teológia Hawking Szent Ágoston Peacocke

Paul Auster: A véletlen zenéje

2013.11.21. 16:57 vargarockzsolt

véletlen zenéje.jpg


Amerika. Néha olyan távol van tőlem, mint egy idegen bolygó. A gyökértelenség teljes üressége és szabadsága.

Az elején úgy éreztem, semmi közöm ehhez a könyvhöz. Valaki örököl kétszázezer dollárt. Céltalan és értelmetlen száguldásba kezd. Találkozik egy szerencsejátékossal. Feltesz mindent egy lapra, és veszít. Az egész olyan, mint egy abszurd dráma. Létező helyszínek és beazonosítható kor, mégis, mintha kiszakadt volna térből és időből.
Aztán a másik pólus. A nehéz kövek, a múlt súlyának fogságában.

Amikor befejeztem, örültem, hogy nincs közöm hozzá.
Nagyon kemény könyv, az egyszerű cselekmény mögött tele mély, filozofikus tartalmakkal, de engem végtelenül lehangolt.

2 komment

Címkék: kortárs amerikai regény Paul Auster

Georges Simenon: Maigret és a flamand lány

2013.11.21. 16:51 vargarockzsolt

flamand.jpg
Elöljáróban szeretném leszögezni, hogy Maigret főfelügyelő úr magatartását mélységesen elítélem, felháborítónak tartom, s csupán a régi ismeretségünkre való tekintettel nem szakítok meg vele minden további kapcsolatot.
Mérges vagyok, de azért mesélek róla (spoiler nélkül):
A bűntény helyszíne egy kisváros a francia-belga határ mentén, a Meuse folyó partján. Mindig fúj a szél, mostanában állandóan zuhog az eső, a folyó árad, a zsilipeket lezárják, a hajósok nem tudnak tovább menni, ezért a kocsmában ütik agyon az időt.
Egy sötét, viharos éjszakán eltűnik egy fiatal nő, egy lányanya, aki értelmi fogyatékos kisfiát egyedül neveli. A rendőrség, miképpen a városka lakói is, gyilkosság elkövetésével vádolja a helyi flamand családot, amelynek az egyik férfi tagját tartják a gyermek apjának.
A flamandok! Gazdagok, uzsorakölcsönökből meg csempészetből élnek, a boltjuk-kocsmájuk csak az igazi tevékenységük leplezését szolgálja. Más srófra jár az agyuk. Fenn hordják az orrukat. Az öreg kosárfonóként kezdte, de a fiát már ügyvédnek taníttatja, a nagyobbik lány tanárnő az apácáknál, a kisebbik is zongorázni tanult. Összetartanak, olyanok, mint… a szabadkőművesek.
Pogrom, lincselés nincs, errefelé ez már kiment a divatból, de az ítélet, úgy látszik, már nyomozás és tárgyalás nélkül megszületett: a szegény lányanya gyilkosa nem lehet más, csak a gazdag fiú és a családja.
Maigret a flamand család hívására érkezik, nem hivatalos nyomozásra a városba. Zuhog az eső, a kalapját mélyen a fejébe húzza, a gallérját felhajtja, és pipával a szájában, öles léptekkel járja a szeles utcákat. Betér a kocsmába, ahol az ellenséges légkörben korsó söröket rendel, a flamand családnál pedig, ahol a fahéj és kávé illat terjeng, borókapálinkát iszik. Mindenkit meghallgat, nem ítélkezik, és persze a könyv végére éles logikájával mindenre fényt derít.
Ez eddig rendben, ez a megszokott menet, de utána…
Azt már korábban is tudtam, hogy Maigret időnként sajátosan képzeli el az igazságszolgáltatást, de ezúttal igazán megdöbbentett. Na mindegy, neki kell elszámolnia a lelkiismeretével.

Szólj hozzá!

Címkék: krimi Maigret Simenon

Borbély Szilárd: Nincstelenek

2013.10.25. 16:38 vargarockzsolt

Nincs.jpg


Családregény. Falu Szatmárban, magyarok, románok, ruténok, cigányok és zsidók, különböző múlttal, összefonódó jelennel. Ahogy egy gyerek látja, hallja, megéli. Naturalista őszinteséggel, kíméletlenül.
Amikor egy közösség hagyományai már csak üres formák, bilincsek, mert a nincstelenség kipusztítja belőle az értékeket. Az erősebb visz mindent, a gyengét kihasználják, megalázzák, eltapossák. És ki a leggyengébb? A gyerek és a kinevezett ellenség, az idegen. A bekerültek, a cigányok, zsidók, kulákok, a szegények. Akit éppen nem véd a törvény. Akit ki lehet közösíteni, akit meg lehet verni. Akit ki lehet rabolni, le lehet gyilkolni. Hol vannak a hagyományos erkölcsök, hol a szeretet és a szolidaritás?
A régmúlt talán szép volt, de a 20. század végig a kiszolgáltatottak kínlódásának és a hatalmaskodók terrorjának a története. Ahogy a családon belül, úgy a falu életében is, a változó politikai jelszavakhoz alkalmazkodva.
A bűnök szinte katalógusszerű számbavétele mennyire lehet hiteles? Egyedi sorsokból mennyire lehet általánosítani? Nemzetgyalázás vagy nemzeti önismeret?
Szépen megírt, megrázó és elgondolkodtató könyv.




Idézetek itt


Szólj hozzá!

Címkék: magyar regény kortárs Borbély Szilárd

Bret Easton Ellis: Nullánál is kevesebb

2013.10.25. 16:29 vargarockzsolt

nulla.jpg

Nem izgatott fel. Nem háborított fel. Nem is szórakoztatott.
De ahhoz képest, hogy egy húsz éves srác írta, egészen jó. Érezni benne a gondolkodás radikalizmusát. Ha például Stephanie Meyer vagy Fejős Éva könyveihez hasonlítjuk. Ez persze csak vicc. Egy ilyen regényt a Zabhegyezőhöz kell mérni! Akkor viszont mondok egy hasonlatot:
Olyan, mint a Beatleshez képest egy másodosztályú punkzenekar. Monoton, sivár, de van benne agresszivitás, lázadás. Igaz, az a Beatlesben is ott van, csak sokkal zseniálisabban. Akkor hát? Mondok mást.
Olyan répafagyi: hideg, émelyítő, van, aki hányni tud tőle, de hát nem kötelező nyalogatni!

Szólj hozzá!

Címkék: nulla amerikai regény Ellis Zabhegyező

Paul Auster: Láthatatlan

2013.10.25. 16:17 vargarockzsolt

Láthatatlan.jpgÉlt a tizenkettedik században egy provanszál költő, aki a háborút, az erőszakot, a gyilkolást dicsőítette. Neve – nagyszerű költészete ellenére – csupán azért maradt fenn, mivel Dante az Isteni színjátékban megénekelte. A ”Pokol huszonnyolcadik énekének utolsó sorain csoszog végig” és „hajánál fogva viszi levágott fejét, amely ide-oda leng, akár egy lámpás” – ezzel a képpel kezdi regényét Paul Auster, s így vezeti fel regénye központi figurájának bemutatását, aki középkori elődjének névrokona, és talán reinkarnációja. Born professzor svájci származású, a regény jelenidejében – 1967 és 2007 között – filozófiát és politológiát tanít különböző európai és amerikai egyetemeken, ezen kívül valószínűleg kapcsolatban áll bizonyos titkos kormányszervekkel is. Nevezzük őt a nagybetűs Gonosznak.
Vele szemben áll a tipikus hatvannyolcas egyetemista srác. Amerikai középosztályból származik, költőnek készül, gyűlöli a háborút, nem akar harcolni-meghalni Vietnámban, rendkívül jóképű, intelligens, és oda van a szexért. A pozitív képet kicsit árnyalja, hogy fel nem dolgozott családi traumák állnak mögötte, ezért kissé labilis idegrendszerű, eléggé céltalan, meglehetősen dekadens és határozottan perverz. (Mi a perverz? Az, amit már én sem engedek meg magamnak.)
Ő tehát a Jófiú.
A regénynek vannak további szereplői is, leginkább nők, akik a két főhős vonzásában élnek. Amerikaiak és franciák, szépek és csúnyák, szegények és gazdagok.
Na most, ezeket az összetevőket jól összerázzuk, hogy legyenek benne ütközések, konfliktusok; a narrációt megkavarjuk, hogy az elbeszélő legyen egyes szám első személyű, egyes szám második személyű és egyes szám harmadik személyű is; csöpögtetünk bele itt-ott egy-két irodalmi hivatkozást, illesztünk bele verset, naplót, magánlevelet, visszaemlékezést és párbeszédet, és íme, már kész is a sikeres posztmodern regény.
Ja, kell még egy jól hangzó, talányos cím is, amelynek értelmezésén aztán rágódhatnak a kritikusok.
Azért, a sablonokat leszámítva, ez nem rossz regény. Paul Auster jó író, a kiszámítható, és időnként meglehetősen melodramatikus fordulatokon túl a háttérben Láthatatlanul, felsejlik valami rezignált bölcsesség. A konfliktusok rendszeresen feloldatlanok maradnak, az egykor izzó szenvedélyek az idők múlásával kihunynak, legfeljebb az emlékük parázslik halványan, és a párhuzamos életutak – bűnöktől és érdemektől függetlenül – a halálba futnak. Nincsen feloldozás, nincs katarzis, akár a való életben, és ennyiben ez a könyv hiteles, realista regény.

Szólj hozzá!

Címkék: amerikai regény Paul Auster

Jan Assmann: Mózes, az egyiptomi

2013.10.25. 16:10 vargarockzsolt

assmann.jpg

[Az Osiris Kiadó vajon miért írja egy n-nel Jan Assmann nevét?]

Bűn és megváltás nem egyiptomi témák. Az egyiptomi vallás nem a rossz lelkiismeretre épül, sőt éppen az istennel és egyúttal a világgal való megbékültségre, ami idegenül, egyben pedig taszítóan is hat a keresztény tudat számára. A bűnöket, amelyeket az ember élete folyamán magára vesz, a túlvilági ítélkezéskor leveszik róla, úgyhogy a tisztaság állapotában lép a túlvilágra.
[…] Ez a morális optimizmus, amely „kenyerét örömmel eszi”, abban a tudatban, hogy ez „kezdettől fogva tetszik az Istennek”, gyaníthatóan éppúgy a kozmoteizmus ismertetőjegye, mint ahogy a bibliai monoteizmust, épp ellenkezőleg, a bűntől való szenvedés jellemzi. Egyiptom felől nézve úgy tűnik, mintha a bűn a mózesi megkülönböztetéssel került volna a világba. […] Vizsgálódásunk kísérletet tett arra, hogy felderítse e bűn jellegét. Neve Egyiptom, bálványimádás, kozmoteizmus. Aki Istent felfedezi Egyiptomban, ezt a megkülönböztetést szünteti meg.

Így zárul Jan Assmann, a jónevű egyiptológus és vallástörténész dolgozata, amely egy felvilágosult, szabadkőműves hagyományokat ápoló, egyiptofil védőbeszéde a kereszténység (szent szövegei és tudós magyarázói) vádjaival szemben.
Mózes és a zsidó vallásalapítás emlékezettörténete áll a vizsgálat középpontjában. Ez az emlékezettörténet kétes hitelű források rendkívül alapos elemzésével indul (Maimonides, Cudworth, Warburton, Toland, Reinhold), majd a 20. században viszonylag hiteles források teljesen spekulatív feldolgozásával (Freud) zárul. Az így létrejövő emlékezettörténeti narratíva valójában (szerintem) nem az emlékekről, hanem az emlékezőkről szól, és legfeljebb azok aktuális zsidóság-kerszténység- illetve Egyiptom-kritikáját jeleníti meg.
Assmann műve elején módszertanát ismertetve kijelenti, hogy nem lehet feladata a történet, azaz a történeti Mózes alakjának feltárása, és valóban, ehhez tartja is magát. Ugyanakkor végkövetkeztetésében határozottan állást foglal az önmagán kívül mindent tagadó monoteizmussal (zsidó-keresztény vallással) szemben, az egyiptomi kozmoteizmus oldalán. Ehhez Mózes alakjának emlékezettörténeti vizsgálatára azért van szüksége, mert magáévá teszi Freud nézeteit a kollektív emlékezetről, és azok elfojtásának következményeiről.
Mózes, mint mitikus ősapa, hős – akinek alakja egy korábbi vallásalapító (Ehnaton) elfojtott emlékét is magában foglalja –, nép-, illetve vallásalapítása utólagosan feltárhatatlan körülmények között történt. Viszont az emlékezettörténet – Assmann szerint – azt bizonyítja, hogy a Mózessel szemben álló egyiptomi kultúra értékeit tudatosan-öntudatlanul meghamisították, elfojtották.
Az alapkérdést illetően igen csak elfogult szerző rendkívül alapos könyve rengeteg érdekes információt tartalmaz Európa kultúrtörténetéről, viszont a tárgyalási mód határozottan szakkönyvé teszi munkáját.

Idézetek:

Szólj hozzá!

Címkék: Freud Mózes Egyiptom Assmann

Georges Simenon: Aki a vonatokat nézte

2013.10.18. 15:27 vargarockzsolt

maigret.jpg

Maigret nincs itt.

A főszereplő, Kees Popinga, átlagos polgár, aki egy álmos holland kisvárosban éli rendezett és unalmas életét. Biztos egzisztenciája, boldog családja és jó állása van. Szép házban lakik, esténként vacsora után a kandalló mellett szivarozik, a rádióból komolyzenét hallgat, és hetente egyszer ellátogat a helyi sakk klubba társasági életet élni, kikapcsolódni.
Egy váratlan esemény miatt azonban ámokfutásba kezd, kapcsolatba kerül a francia alvilággal, és nem sokkal később a párizsi újságok már úgy emlegetik, mint a holland szatírt.
Mi ütött magába, Popinga úr? – teszi fel a kérdést a regény vége felé Lucas felügyelő, de valójában nem vár választ.
Az izgalmas cselekményt szinte végig Popinga szemén keresztül látjuk, megismerjük minden fontos gondolatát, de Lucas felügyelő kérdésére biztos választ mi sem adhatunk.
Jules Maigret főfelügyelő, a párizsi rendőrség gyilkossági csoportjának vezetője – Georges Simenon bűnügyi regényeinek állandó főszereplője – hiányzik a történetből. Márpedig az ő specialitása, hogy egészen közel megy a bűntettek elkövetőihez, megismeri közvetlen környezetüket, motivációjukat, és a hamis látszatokat felfejtve fényt derít az igazságra.
Ez az igazság néha a jog eszközeivel nem kezelhető, ezért Maigret időnként átlép a törvényeken, van olyan tettes, akit futni hagy, más esetben felrúgja a hivatalos eljárási szabályokat, hogy a bűn elkövetőjét csapdába csalja – mindig egy sajátos, elvont igazság nevében. Ez az igazság Maigret saját igazsága, gyakran nem egyezik a társadalom nem hivatalos, de érvényes normáival, amely a hatalom és a pénz birtokosait más, enyhébb elbírálásban részesíti, mint a kisembereket. Az átlagos olvasó a privát életében maga is ezt tapasztalja, ezért maradéktalanul azonosulni tud a főfelügyelő gondolkodásával, aki így mintegy modern Robin Hood, az ő nevében is igazságot tesz.
Nincs Maigret, nincs külső, objektív nézőpont, nincs igazság – egyébként ez szerepel a könyv utolsó mondatában is.
Mikor ezen gondolkoztam, Füst Milán Feleségem története című nagyszerű regénye jutott az eszembe, ahol – a teljesen egyoldalú narráció miatt – az olvasó végig bizonytalanságban marad, nem tudja, hogy jogos-e a féltékenység, vagy csak a főhős paranoiájáról van szó?
Simenon könyvében a külvilág véleményét megismerjük, újságok cikkei szólnak a bűncselekményekről, de ezek a híradások torzítják a valóságot, részben az információ hiány, részben a műfaji korlátok miatt. A főszereplővel kapcsolatba kerülő személyek véleményét is olvashatjuk – azonban ezek is irrevelánsak, mert vagy csupán előítéletes közhelyeket hangoztatnak, vagy maguk is tanácstalanok.
Maradna még Popinga úr, aki viszont teljesen megbízhatatlan megfigyelő. Eldönthetetlen, hogy minek tekintsük: paranoiás gyilkosnak vagy a körülmények esendő áldozatának? Cselekvő hősnek, aki kilép korlátai közül, és a lét ürességének XX. századi paradigmájára keresi a feleletet, vagy lúzernek, aki fantasztikus téveszméket hirdet a szabadságról, és akit aztán a valóság kíméletlenül bedarál.
Ez a regény 1938-ban jelent meg először, ezért azt talán hiányolhatjuk, hogy nincs benne a világháború, az államilag szervezett irracionális téboly előérzete. Ugyanakkor az egzisztencialista kérdésfeltevés és a válaszok posztmodern bizonytalansága érdekes és aktuális olvasmánnyá teszi azok számára is, akik egy krimitől nem csupán izgalmas sztorit várnak.

Szólj hozzá!

Címkék: krimi Georges Simenon Maigret Füst Milán

György Péter: Állatkert Kolozsváron

2013.10.18. 15:24 vargarockzsolt

Egy lehetséges kultúrtörténet Erdélyről, amelyet a szerző egy neotradicionalista, monokulturális, xenofób, történelmi kultúrfölényt hirdető és nagyhatalmi álmokat kergető, jobboldali radikális eszmerendszerrel SZEMBEN ír-idéz meg.
Bárkinek jogában áll ilyet – vagy jobbat vagy mást – megírni. És persze teljesen legitim az a kritika is, amely – nem vitatva el a szerző kompetenciáját – a könyv koncepcióját, szövegét, illetve szerző gondolatmenetét pontosan idézve fejti ki kifogásait.
Ezen túl, természetesen bárki azt ír, amit akar, hisz szabadság van. :)

Végletekig leegyszerűsítve a történet arról szól, hogy a nemzet, mint közösség, magasabb rendű-e, mint az egyén. A kérdésnek hatalmas a szakirodalma, és értékrendje szerint mindenki megtalálhatja a saját válaszát igazoló érveket. Az viszont biztos, hogy a nyugat-európai polgári demokráciák liberális elvek mentén szerveződnek, és ez az egyén primátusát jelenti. Ebből az következik, hogy György Péter álláspontja helyes*, viszont az egészen más tészta, hogy az általa felhozott érvek meggyőzőek-e vagy sem. (Szerintem nem.)

Amíg olvastam, magamban folyamatosan vitatkoztam a szerzővel, mert ez a szellemtörténeti megközelítés számomra teljesen idegen. A jog, a politológia, a szociológia, a politika- és társadalomtörténet eszköztára teljesen hiányzik, és e nélkül a történelem kérdései – véleményem szerint – megalapozottan nem tárgyalhatók. Gondolom rengeteg vitatható, vitatandó állítás szerepel a könyvben, ezeket megítélni nincs kompetenciám, viszont úgy látom, hogy apróbb tárgyi tévedések a lényegi gondolatmeneteket nem torzítják, nem torzíthatják. Amit én kifogásolok, az a hiány. Természetesen szinte lehetetlen volna Magyarország, Románia és Erdély történetének legutóbbi száz évét egyetlen könyvben kimerítően tárgyalni, viszont a szerző volt az, aki – még ha csak a kultúrtörténetre, és leginkább irodalomtörténetre leszűkítve is – erre vállalkozott.
Ami így – szerintem esetlegesen, hiányosan, összefüggéseiből kiragadva – olvasható, az Erdély kultúrtörténete legutóbbi száz évének egy lehetséges olvasata, amely a Wass Albert, Nyírő József és társaik univerzumával szemben egy sokkal árnyaltabb, gazdagabb – leginkább Szabédi László, Szilágyi Domokos, Bretter György és Bodor Ádám nevével fémjelezhető – alternatív valóságot jelenít meg. Az így felidézett Erdély – véleményem szerint – épp oly képzelt, mint vitapartnereié, még ha szorosabb szálak is kötik a valósághoz. Ugyanakkor ez az értelmezés elviekben nem zárja ki, hogy mások más képet alakítsanak ki maguknak, és nem lép fel azzal az igénnyel, hogy álláspontját hatalmi (jogi) eszközökkel érvényesítse. (Szemben az uralkodó felfogással, amelyet az Alaptörvényben is rögzítettek.)
A könyv nagy érdeme az elképesztően gazdag feldolgozott forrásanyag, még ha azok felhasználása számomra időnként kissé öncélúnak is tűnt.

*Helyes, mert nincs egyszerre működőképes és etikus alternatívája.

Szólj hozzá!

Címkék: Erdély György Péter

Solt Ottilia: Méltóságot mindenkinek

2013.10.18. 14:01 vargarockzsolt

Méltóságot.JPG
Élvezetet Nem Halasztó Modell*

A szegény életmód jellegzetességei: viszonylagos készség fizikai erőszak alkalmazására, a szexualitás szabad kifejeződése, minimális tanulási törekvés, alacsony aspirációs szint. Költekezés, keveset törődnek a jó modorral és engedelmességgel. Ezzel szemben a középosztály tagjai kötelességüknek tartják, hogy takarékoskodjanak, és lemondjanak egész sor élvezetről.
S.M. Miller és Frank Riessman** viszont vitába száll ezekkel a nézetekkel. A középosztály legtöbb tagja nem takarékoskodik, nem mond le az élvezetekről, és nem is szeret keményen dolgozni. Az Élvezetet Halasztó Modell a középosztály normáit és nem gyakorlatát jellemzi. Az élvezetet csak annak érdemes elhalasztani, aki biztos a dolgában, abban, hogy az elhalasztott élvezet végül sokszorosan megjön.
*L. Schneider-S. Lísgaard: The Deferred Gratification Patterns (1953)
** T. M. Miller-F. Riesman: Social Class and Social Policy (1968)
Solt Ottilia: Méltóságot mindenkinek, I. kötet, 285. oldal


Solt.jpgAmennyire kívánatos a cigányok külön nyelvének és folklórjának elismerés, annyira indokolatlan a cigány gyerekek elkülönítése az iskolában. Az eddig működő cigány osztályok kivétel nélkül rosszabb tárgyi és pedagógiai feltételek között működtek, mint az iskolák többi osztályai, és semmi okunk sincs feltételezni, hogy a jövőben nem így lesz. […] A külön cigány osztályok kivétel nélkül elszakadtak az iskola „törvényeitől”. A gyerekek együttélési módja hasonlít ahhoz, ahogy a család keretei között élnek, és egyáltalán nem adaptálódnak a tágabb közösséghez. […] Sokszor megtévesztő, hogy a cigány szülők ragaszkodnak a külön cigány osztályhoz. Ragaszkodnak, mert itt bizonyos gettóvédettséget élveznek, és nincs valódi alternatívájuk. Valódi alternatíva nyilván az lenne, ha az elkülönítettséggel párosuló nyugalommal és védettséggel szemben a valódi befogadás állna – megaláztatás és szégyen nélkül.
Solt Ottilia: Cigányok és cigány gyerekek Budapesten. Budapesti Nevelő, 1975/2. szám
Ismételt megjelenés: Solt Ottilia: Méltóságot mindenkinek. Összegyűjtött írások, 1. kötet, 187-207. oldal

sor.jpg

Ingyenes ételosztásra várakozók Budapesten 2013-ban.

Magyarországon növekszik a szegények száma (14%), és nő az egyenlőtlenség is az egyes társadalmi rétegek között. Magyarországon a gyermekek 20 százaléka szegény.
Érdemes visszatekinteni a múlt század 70-es éveibe, amikor a Kádár-rezsim állami gondoskodása „kezelte” a szegénység problémáját. Sokan nosztalgiával gondolnak vissza arra a korra, amikor még nem érvényesültek a „kapitalizmus farkastörvényei”, amikor a gaz multinacionális cégek és az érdekeiket védő liberális Európai Unió még nem szipolyozhatták a magyar népet.
Solt Ottilia szociológus 1972-73-ban egy budapesti munkáskerület egyik általános iskolájának körzetében végzett kérdőíves vizsgálatot, és a legszegényebb 10% kiemelt vizsgálata alapján készített tanulmányt. (A Budapesti Nevelő című pedagógiai lap 1975/3. számában jelent meg, Kész a leltár címmel. Ismételt kiadása: Solt Ottilia: Méltóságot mindenkinek, összegyűjtött írások, I. kötet, 211-224. oldal.)
Az alábbiakban ebből idézek:

Szólj hozzá!

Címkék: szociológia szegénység szociográfia Solt Ottilia

W. G. Sebald: A Szaturnusz gyűrűi

2013.10.18. 13:23 vargarockzsolt

W. G. Sebald A Szaturnusz gyűrűi.JPG

Röviden: szép könyv, de végtelenül unalmas.

Kicsit bővebben:
Egy rendkívül kulturált, azaz művelt és disztingvált úriember melankolikus anekdotázgatásai mindenről, ami az eszébe jut. És mindenről ugyanaz jut eszébe: a pusztulás, az elmúlás, a halál.

– Az ínyenc irodalomkedvelők megkapják azt, amit várnak, szerepel benne Jorge Luis Borges, Joseph Conrad és még rengeteg hasonló ismert és kevéssé ismert irodalmi nagyság.
– A polgári humanisták szörnyűlködhetnek az emberi történelem gonoszságain, hisz felidéződnek többek között a kongói, a kínai, a balkáni, és az ír népirtások történései.
– A posztmodern híveit kielégítheti a mű formai újszerűsége, a képek és a szöveg kapcsolata, a történetek látszólag önkényes, de valójában ravaszul komponált összeillesztése.
– A kultúrpesszimisták boronghatnak az elfajzott emberi civilizáció kilátástalanságán.

És mindez rendkívül plasztikusan és esztétikusan, mindig ugyanabból a külső, mindent meglátó és megítélő, ugyanakkor rezignált szemszögből ábrázolva.
A látószög korlátoltságára egy jellemző példa: az elbeszélő a tengerparton váratlanul egy szeretkező párba botlik. Kinek mi jutna erről az eszébe? Sebald így ír:

” Egy emberpár volt az, ami odalenn feküdt, a gödör alján, gondoltam magamban, egy férfi, kinyúlva egy másik lény testén, amelyből nem látszott egyéb, mint két térdben behajlított és kifelé dőlő láb. És a rémület emez örökkévalóságnak tűnő pillanatában úgy láttam, mintha rángás futott volna végig a férfi lábán, akár egy épp felakasztott emberen. Most mindenesetre elcsendesedett, és csendes és mozdulatlan volt a nő is. Formátlanul, akár valami nagy, partra vetett puhatestű hevertek ott, látszólag egyetlen testként, mint valami messze odakintről besodródott, soktagú, kétfejű tengeri szörny, egy rettentő faj utolsó példánya, amely orrlyukából laposan áradó lélegzetével hamarosan végleg elszenderül.”

Ez az idézet a mű stílusából is ízelítőt adott, de nem hagyhatom ki, hogy ide illesszek még egy másik részletet is, amelyben Sebald egy szereplője kapcsán mintha saját írói módszeréről, célkitűzéséről írna:

”A többi XVII. századi angol íróhoz hasonlóan Browne is folyton magával hurcolja tudása teljes tárházát, az idézetek hatalmas gyűjteményét és az összes előző autoritás nevét, terjengős metaforákkal és hasonlatokkal dolgozik és labirintusszerű, olykor egy-két oldalon is végigvonuló mondatszerkezeteket épít fel, melyek gazdag pompájukkal felvonulásokra vagy gyászmenetekre emlékeztetnek. Jóllehet nem mindig sikerül, többek között e hatalmas teher miatt sem, elemelkednie a földtől, de ha mégis, és rakományával együtt prózája spirálján egyre magasabbra és magasabbra jut, mint a vitorlázó a lég meleg áramlatainak hátán, akkor még a mai olvasót is elfogja a levitáció érzése.”

Sebald könyvét empatikusan leírja Takács Ferenc itt.
Röviden elemzi Bán Zoltán András itt.
Részletesebben tárgyalja Joós Katalin itt.

Befejezésül még csak annyit, hogy szerintem Sebald legjobb könyve az Austerlitz, amely szintén elég szárazon indul, de aztán felizzik, és igazi élményt ad az olvasójának.

Szólj hozzá!

Címkék: unalmas Sebald Takács Ferenc Joós Katalin

Mosonyi Aliz: Magyarmesék

2013.09.19. 16:37 vargarockzsolt

aliz.pngRészben Verőcén lakom, és azt szoktam mondani, itt laknak a magyarok. Itt tartják a Magyar Sziget és az Erdélyország az én hazám fesztivált, és van itt Wass Albert Múzeum és Kárpát-Haza Templom is. A tipikus magyar lovon jár vagy luxus terepjárón, lófarokba van kötve a haja, és ünnepnapokon Bocskai mentében megy a templomba. Ezen kívül ott vannak még a faluszéli cigányok, a vikendtelkeken lakozó budapesti gyüttmentek (olyanok, mint én), és a Duna parton, a legértékesebb ingatlanokban, amelyek úgy néznek ki, mint ha modernizált kastélyok volnának, a kőfalak mögött, láthatatlanul, titokzatos idegenek élnek, akik elsötétített ablakú Mercédeszekkel hajtanak csak ki az utcára. A falu eredeti, szlovák-német-magyar lakosai már régóta kisebbségben vannak, és csak eltűrik ezt a gyülevész bandát.
Mosonyi Aliz Magyarmeséi e sokszínű világból csupán egyetlen, bár a dominánsan látható rétegről, a hagyományőrző, bezárkózó nacionalistákról szólnak.
E történetek rövid és vicces karikatúrák, és elegendő egyet-kettőt elolvasni közülük, hogy lássa az ember, vevő lesz-e rá vagy sem. Akinek nem tetszik például ez a mese, az ne is próbálkozzon a többivel:

Volt egyszer egy ember, aki tudott röpülni. Éppen átröpült a magyarok fölött, mikor azok észrevették. Te! kiabáltak föl neki. Mit röpködsz a mi édes hazánk fölött? Hogy képzeled, ki engedte meg? Mindjárt leparittyázunk onnan! Többet itt ne lássunk! Nem is, mondta a röpülő ember, és gyorsan elröpült más országok fölé, és világhírű lett. Mi láttuk meg legelőször, mondták aztán a magyarok. Itt röpködött a mi édes hazánk fölött.

nyilazó.jpg

2 komment

Címkék: magyar mese kortárs Verőce Mosonyi Aliz

Jan Assmann: A varázsfuvola

2013.09.19. 16:07 vargarockzsolt

assmann.JPG

Lenyűgözően mély elemzés. Kultúrtörténet és zeneesztétika mesterfokon.

Az általam kevéssé kedvelt Bán Zoltán András rövid recenziójában – a részletek nagyszerűségét elismerve – a könyv koncepcióját alapvetően tévesnek tartja.

Fodor Géza – akinek munkásságát nagyon tisztelem – igényes tanulmányában néhány részlet pontosítása mellett teljesen egyetért Assmann gondolatmenetével és a könyvet A varázsfuvola-irodalom egyik csúcsteljesítményének tartja.

A két kritikai megközelítés kiinduló pontjai között alighanem a felvilágosodás eszméinek elutasítása/elfogadása a fő különbség, s talán ez is közre játszik abban, hogy Assmann művét én meggyőzőnek találtam. Ennél többet, csekély értelmű medvebocsként, vagy stílszerűen Papagenoként, nem mondhatok.





Akár összefoglalónak is tekinthető idézet a könyv elejéről:

Megítélésem szerint az opera célja nem az, hogy rejtjelesen vagy allegórikus formában utaljon az illuminátusok, a rózsakeresztesek avagy az Ázsiai Testvérek egyik vagy másik titkos tanára, hanem az akkori körülmények között titkos társaságok formájában szerveződő felvilágosodás eszméit egy műalkotás formájában a lehető legszélesebb körben népszerűsítse. Számomra A varázsfuvola nem kulcsopera; akkor már inkább a szabadkőművesség „emblematikus ön-pozicionálása” a felvilágosodás és a romantika között.
24. oldal

Karcok:

2 komment

Címkék: opera szabadkőművesség Mozart Fodor Géza Assmann Varázsfuvola Balassa Péter

Mérő László: Az érzelmek logikája

2013.09.13. 16:05 vargarockzsolt

mérő.JPG
Nagyszerű! A tényanyagán, a logikus gondolatmenetein túl az tetszett nagyon, hogy tisztában van a pszichológia korlátaival. (Szerinte ott tart a pszichológia, mint a fizika Newton után.) Az ember viselkedésének mechanizmusát elemzi, sok humorral, de tárgyilagosan. Ez utóbbi miatt vontam le tőle fél csillagot. Török Gábor politológus elemzései jutnak róla eszembe, amelyet egy blogon nagyszerűen karikíroztak. Azaz bennem van a hiba, mert nem szeretem a siker mindent igazol, ezért legyünk sikeresek (boldogok), bármi áron jellegű megközelítéseket.

Miközben ezt az értékelést másoltam ide a molyról - ahol éppen nagy zűrök vannak -, az jutott az eszembe, hogy mi lenne, ha az okosan tudatos Mérő Lászlót összeeresztenénk a melankolikusan okos Földényi F. Lászlóval, akinek mindenről a lét alapkérdései és a halál jut az eszébe.

Szerintem mindkettőnek igaza van a maga módján, lehet választani. Én legszívesebben hétfőn és szerdán Földényi F. László, kedden és csütörtökön Mérő László szemével nézném a világot. A többi napokon meg egyszerre kéne használni mindkét látásmódot.



Ennek megfelelően ez után jöjjön egy vidám kép és egy kicsit melankolikusabb zene:





chuck.jpg


Szólj hozzá!

Címkék: Mérő László Chuck Norris

Rossz könyvek

2013.09.09. 20:48 vargarockzsolt

odon-von-horvath-istentelen-ifjusag~47552660.jpg
             Ödön von Horváth: Istentelen ifjúság


Igénytelen nyelvezetű, didaktikus, antifasiszta, vallásos propaganda-regény a hitleri Németországról. A jó szándék kevés, ennek a regénynek csekély az irodalmi értéke.






kondorvili.jpg
                                Kondor Vilmos: Budapest noir
                                       provinciális művészet
e kifejezés a lat. provincia ’tartomány’ szóból származik, amelyet azonban ’vidékies’ jelentéssel használunk. A provinciális művészet a […] elsősorban a korstílusokat hordozó és kialakító uralkodó művészethez az ún. „grand art”-hoz kapcsolódik, ennek kifejezési eszközeit alkalmazza. Képviselői hivatásos és képzett alkotók, akik azonban a vidéki nagyközönség szükségletei irányában és a fejlődés fővonalától eltávolodva bontakoznak ki; a művészet újító feladata helyett az eltanult eredmények népszerűsítésében játszanak fontos szerepet. – Idézet a magyar Néprajzi Lexikonból.

Köpd le.jpg




Robert Perišić: Köpd le, aki rólunk kérdez

„Robert Perisic, a horvát irodalom legújabb fenegyereke.” Ennél többet egyelőre nem érdemes tudni róla.












mélyga.jpg 
                                Háy János: A mélygarázs

Nagyon rossz. Üres, ostoba és hazug közhelyek gyűjteménye. A fülszöveg szerint három ember monológja, ebből én kettőt olvastam, de élő emberrel nem találkoztam. Csak egy monoton és hamis írói hanggal, amely felmondja a pesszimista sztereotípiákat az emberről, az emberi kapcsolatokról és a világról. Az első ráadásul egy túlfeszített metaforával, egy bugyuta mesével. Amikor azt olvastam, még azt gondoltam, a forma idegesít. De nem, a második monológot olvasva egyértelmű lett, a végtelen üresség és primitívség zavar. Olyan, mint egy ócska életmód-tanácsadó könyv, de kifordítva, negatívan. 
Az előítéletek addig működnek, amíg nem megy elég közel az ember. Abban a regényben, ahol élet van, ott megjelenik a véletlen, a kiszámíthatatlanság, a részletek, a színek-formák-gondolatok gazdagsága. Ez a könyv szürke, és csak azért nem unalmas, mert idegesítő.

2 komment

Címkék: propaganda provincializmus közhelyek fenegyerek rossz könyvek

Kerékgyártó István: Makk ász az olajfák hegyén

2013.09.09. 08:17 vargarockzsolt

Gagarin Kaposváron

gagarin.jpg

Részlet „Hermann” fedőnevű informátor* hálózati jelentéséből**:
Kaposvár, 1961. május 20.
…ezt nem gondoltam, hogy egy oroszt fognak az űrhajóval először fellőni, én azt gondoltam, valami elszánt rabot. Az biztos, hogy ez egy nagy elismerés Gagarintól, még hozzá egy nős, családos apától. Most már befütyültek Amerikának. Most már tényleg mindig erősebb az orosz tábor… […] …én nagyon eltoltam az életemet, mivel mindig a földhöz ragaszkodtam. Ha egy kicsit tanulok és elmentem volna Bőszénfáról, már rég szép állásom lenne. Nagyon szeretném megérni, hogy az űrhajóval én is egyszer a világot körül repülhetném…

Gagarin repülése tehát megmozgatta az emberek fantáziáját, és ki-ki a maga módján értékelte. Kerékgyártó István regényének egyik hőse, a Gyula nevezetű pártitkár nagybácsi, például annyira beleéli magát az orosz űrhajós szerepébe, hogy a kisdobosok őrsi gyűlésén beszámolót akar tartani a repülés tapasztalatairól, a május elsejei felvonuláson pedig egy bádogból barkácsolt űrhajóba záratja magát, ahonnan, az ünnepséget követően, a mentőknek kell kimenekíteni a légszomjtól elalélt férfiút.
Ez az 1961-es kaposvári május elsejei felvonulás még azért is érdekes, mert eldönt egy régi vitát köztem és HAri között arról, mennyire volt személyi kultusza Kádár Jánosnak a szocialista rendszerben. Nos, ezen a felvonuláson a kisiskolások táblák alatt vonultak fel, és ezen a táblákon nem csak Marx, Engels és Lenin, hanem a magyar párt és állami vezetők arcképe is ott volt, azaz konkrétan Dobi Istváné, Münnich Ferencé és Kádár Jánosé is. (Már várom, mikor fog feltűnni egy mai békeharcos felvonuláson a mai legfőbb vezér arcképe.)
A transzparensek cipelése népszerűtlen feladat, ezért az iskola pedellusa vékony fehér cérnaszállal cserebogarakat köt a táblákhoz, és ezek a „csimbókok” ott repkedve, mászkálva, párosodva szórakoztatják a felvonulókat.
Kaposvár 1956-os forradalom utáni életéről meglehetősen unalmas jelentéseket lehet még olvasni a „Lakatos” fedőnevű informátor munkadossziéjában*** is, többek között a Transzvill vállalat vagy a vasöntöde munkásainak hangulatáról, politikai állásfoglalásairól, stb. Ezek a történész szakma számára fontos források, de Kerékgyártó regénye sokkal szórakoztatóbb.
Egy gyerek szemszögéből ábrázolja a felnőttek korabeli világát. Illetve ez kicsit bonyolultabb, mert a könyv mindentudó narrátora maga az író, aki saját gyermekkorát idézi fel, és az akkori gondolatait kíséri felnőtt énje kommentárjaival. A lélektani helyzet hiteles, bár nem túl eredeti – felnőttek küzdenek egy gyerek lelkéért. A felvonultatott szereplők – szülők, nagyszülők, nagybácsik, nagynénik – jellegzetes karakterei a kor Magyarországának, akik az erőszakos rezsim kegyétől vagy kényétől meghatározva emelkednek ki korábbi társadalmi helyzetükből vagy süllyednek a mélybe. A többi hirtelen előbukkanó, majd eltűnő figura, mint a kikapós pap és a néger diák, vagy a sérült és állati sorban tartott, de szeretetre vágyó cselédgyerek inkább csak ellenpontozásként vannak jelen a nagy család jellegzetes alakjai mögött.
A regény szépen megírt – egyszerre idézi Hrabal humorát és Fekete István nyugodt bölcsességét –, de nem okoz katartikus élményt. Legnagyobb értéke a kádári-konszolidáció korának, a kora hatvanas éveknek hangulatos ábrázolása – nosztalgiázáshoz kifogástalan.

Gagarin sorsáról egyébként Krasznahorkai is írt egy nagyon jó novellát, amely a Megy a világ című kötetében olvasható. Ebben az orosz űrhajós rájön, hogy a Paradicsom nem más, mint a létező Föld, és ebbe beleőrül. Hát, ez ügyben – már mint hogy a Föld inkább Paradicsom-e vagy inkább Pokol – megoszlanak a vélemények. Én, bár az álláspontom, mi több meggyőződésem, határozott és megcáfolhatatlan – ezt a vitát, itt és most nem döntöm el, viszont Kerékgyártó István könyvet elolvasásra jó szívvel ajánlom.

* Nem azonos Krasznahorkai László Herman, a vadőr című novellájának címszereplőjével.
** Levéltári jelzet: ÁBTL-3.2.5-M-13140 „Hermann” fedőnevű informátor munkadossziéja, 290. oldal.
*** Levéltári jelzet: ÁBTL-3.2.5-M-13141 „Lakatos” fedőnevű informátor munkadossziéja.

Szólj hozzá!

Címkék: Kaposvár Krasznahorkai László Kerékgyártó István Gagarin

Romano Rácz Sándor: Cigány sor

2013.09.09. 08:02 vargarockzsolt

cigány.JPG


Romano Rácz Sándor volt segédmunkás, mezőgazdasági bérmunkás, gyári munkás, kőműves, termelésirányító, műszaki ellenőr, műszaki előkészítő, zenész. A rendszerváltás időszakában rövid időt töltött a cigánypolitikában, majd 1992-től 2004-ig az ELTE Neveléstudományi Tanszékén egy cigánypedagógiai szakcsoportot vezetett. Jelenleg nyugdíjas óraadó ugyanott.

Egy legszegényebb sorsból felemelkedő cigányember gondolkozása népéről, saját sorsával hitelesítve a mondandóját. A könyv második fele, amely a szerző politikai pályafutását idézi fel, gyengébbre sikerült, de az első felének kultúrantropológiai kitekintései kifejezetten érdekesek. Ha nem tudományos könyvet várunk, hanem egy cigány értelmiségi életútját, gondolkodását szeretnénk megismerni, akkor nem csalódunk. Sok ilyen könyv kéne még.



A könyvről tudományos igényű kritika olvasható a Regio 20. évf. 3. számában, sajnos szinte olvashatatlanul feltöltve az OSZK honlapjára:
Borbély Sándor: „… mi egy másik darab szereplõi vagyunk”
– A „cigány” történeti tapasztalat genealógiája

Méltató kritika Népszabadságban:
Czene Gábor: Szünet nélkül cigány

Szólj hozzá!

Címkék: roma cigány önéletrajz kultúrantropológia Romano Rácz Sándor

Krasznahorkai László: Megy a világ

2013.05.22. 16:12 vargarockzsolt

krasznahorkai-laszlo-megy-a-vilag.jpg

Szép és szomorú. Megszólal (hallgat), neki fut (egyhelyben áll), elrugaszkodik és repül (zuhan), az angyalok után kutat (a pokolban). Mesél (nincsenek történetek). Mindig elkezdi, előbb megmagyarázza, aztán bemutatja, szépen, érzékletesen (nincsen semmi).
Az egyetlen remény talán Nietzsche őrülete, ahogy ott, Torinóban, a megostorozott lóra borul, talán Thomas Mann szavai az igazak: a tévedés abban áll, hogy az elvetemült élet eme gyöngéd prófétája az életet és a morált egymás ellenértékeiként tárgyalta, pedig az igazság az, hogy összetartoznak, az etika az élet támasza
Hol az az etika, hol az a támasz? Talán egy kolostor a Serra de Ossa rengetegében…
Emlékezik (felejt). Elhallgat, de lábjegyzeteket ír a hallgatáshoz.
A reménytelenség méltósága.


Nem kell innen semmi

Én itt hagynék mindent, a völgyeket, a dombokat, az ösvényeket és a szajkókat a kertből, én itt hagynék csapot és papot, eget és földet, tavaszt és őszt, itt hagynám a kivezető utakat, az éjszakákat a konyhában, az utolsó szerelmes pillantást s a városok felé vezető összes borzongató irányt, itt hagynám a tájra ereszkedő sűrű alkonyt, a súlyt, a reményt, a bűvöletet és nyugalmat, itt hagynék szeretettet és közelit, mindent, ami meghatott, megrendített, magával ragadott és felemelt, itt hagynám a nemest, a jóakaratút, a kellemest s a démonian szépet, itt hagynék minden rügyfakadást, minden születést és létet, itt hagynám a varázslatot, a rejtélyt, a messzeségek, a kimeríthetetlenségek s az örökkévalóságok kábulatát: mert itt hagynám ezt a földet és ezeket a csillagokat, mert nem vinnék semmit magammal innen, mert belenéztem abba, ami jön, és nem kell innen semmi.

293. oldal


 

2 komment

Címkék: magyar regény kortárs krasznahorkai lászló Nietzsche Thomas Mann

Dževad Karahasan: Keleti díván

2013.05.22. 16:00 vargarockzsolt

díván.JPG

A díván szó jelentése: kancellária, kastély, kanapé, szó, beszélgetés, szöveggyűjtemény.
A regény engem mégis inkább egy labirintusra emlékeztetett, amelynek falai mértani rendbe szerkesztett alakok, formák, képek és történetek, és amelynek mélyén egy titkos szobában a gonosz lakik. Egy undorító, szőrös, kövér és gonosz pók, halálos méreggel, vagy inkább egy kiismerhetetlen arcú lovas a kalifa udvarából, aki rögtön elővágtat, és szablyájával levágja az áldozata végtagjait, a sebeit forró olajba mártja, hogy elállítsa a vérzést, majd a csonka, és még élő, érzékelő, szenvedő test előtt egy máglyán a lábakat és a karokat elégeti. A többi mind csak körítés.

A fülszövege így fogalmaz:
Három bűnügyi történet, három metafizikai krimi, három parabola a totalitárius ideológiarendszerekbe belebonyolódott emberről, három szerelmi történet, három esszé az etikáról, három tanulmány az iszlám kultúra misztikus vonulatáról.
Ez így együtt egy posztmodern regény, amelynek szerzője a boszniai Szarajevóból pontosan látja, hogy a különböző hatalmi ideológiák mögött mindig ott található az üres emberi kegyetlenség.
A könyvről alapos elemzés olvasható például a Jelenkorban:
Csordás Kata: Perzsaszőnyeg (Jelenkor 2008. év 7-8. szám)
Radics Viktória szokásos nagyszerű fordítása.

Szólj hozzá!

Címkék: Bosznia Karashan Keleti díván posztmodern regény

Sladana Bukovac: Szellemmajom

2013.05.22. 15:52 vargarockzsolt

szellemmajom.jpg

Mindezek alapján úgy látom, a jó családból származó, fiatal, szép, okos és rámenős közép-európai nőknek nincsenek problémáik az élettel. Most már csak az emberiség többi részének a gondjait kéne megoldaniírtam korábban, kissé ironikusan, egy magyar celeb – különben egészen jó – könyvét olvasva.
Egy évvel később kissé bizalmatlanul vettem kezembe egy másik celeb, a horvát TV műsorvezetőjének, Sladana Bukovacnak a regényét, de kellemesen csalódtam. Amit Winkler Nóra könyvéből hiányoltam, azt itt megtaláltam. Például ilyen mondatokat:
Vajon a pszichiáter szemszögéből nézve mennyire normális az, ha valaki egy háborúból teljesen normálisan jön ki?
Vannak olyan emberek, akiknek a tehetsége, személyisége értéktelen, egyedül a saját biológiai körforgásuk megszűnését tudják nyújtani a hazának.
A pszichológia nem képes megkülönböztetni a hőst a gonosztevőtől.
A kérdésem csupán az volna, milyen csatornának lehet a műsorvezetője? Ha ma, Magyarországon, a magyarokról írna valaki egy ilyen könyvet, az a közszolgálati adásokból biztosan repülne.
De hagyjuk ezt, Horvátország messze van, és volt ott egy-két háború is, ami egészen más tapasztalatok alapján tanít az emberi viselkedésről, mint amilyenek nálunk szerezhetők. Ott úgy gondolják – azért a többes szám, mert mostanában olvastam néhány kortárs délszláv író könyvét –, hogy a nacionalizmus megmérgezi az emberek lelkét, közösségi érzés helyett gátlástalan hatalmi manipulációknak ad teret, és a szegények és gazdagok, erősek és gyengék, hatalmasok és kiszolgáltatottak közötti ellentétek jobban leírják a világukat, mint a különböző nemzetkarakterológiákra és eredetmítoszokra alapozott propaganda szólamok.
Sladana Bukovac regényének főhőse egy pszichiáter, aki kissé cinikusan végzi a munkáját, amelyik leginkább a háborús traumák utóhatásaitól szenvedő veteránok rutinszerű, és meglehetősen hatástalan kezelése. Az esetek leírása felszínes és humoros, tehát érdekes és jól olvasható, nem terheli meg túlságosan az embert, és lehetőséget ad mindenféle bölcselkedésre az emberi természetről, hősökről és gonosztevőkről, pszichológiáról és pszichiáterekről, terápiákról és életstratégiákról. Aztán beüt a krach. Kívül és belül is. A cinikus maszk mögötti ember próbát tehet, saját magán is gyakorolhatja a terápiáját.
A regény karakterei vázlatosak, nem igazán élőek, a szituációk kissé ötletszerűek, a regény befejezése is kissé elkapkodott, de nagyon jól megírt részek is vannak benne, amelyek érzékelhetően személyes élményekből táplálkoznak, ezért hitelesek, érzelmileg felkavaróak. Szerethető és tanulságos könyv, érdemes elolvasni.

Freud.jpg
"David Smile a Power Interest and Psychology című könyvében állítja, hogy a terápiák rávezetik az embereket, hogy elsősorban magukban keressék az őket ért bajok forrását, és nem veszik figyelembe a páciens szociális helyzetét. A szerző szerint ezt a mítoszt csak azért tartják életben, mert a terapeuták így jó sok pénzt kaszálhatnak. A problémák legalapvetőbb eredetét, a pénztelenséget, azonban egyetlen terapeuta sem tudja megoldani. Példaként Freudot említi, aki – ha anyagi problémái kerekedtek – kivételesen feldúlt állapotba került, amelyből kevéssé mentették ki azok a bevált módszerek, amelyekkel lelki egyensúlyba igyekezett hozni a betegeit. Legtöbb páciensén, állítja Smail, csak enyhe mértékben segítettek a terápiái, viszont lényegesen változtattak az ő anyagi helyzetén. Ezt az érdekfeszítő, cinikus elméletet a szerző sajnos egy meglehetősen unalmas, többször megrágott, utópisztikus végszóval zárja, mely szerint a társadalom egészét kellene gyógyítani, és nem egyénenként az embereket. Idegesítették ezek a rohadt teoretikusok, akik képesek mikroszkopikus mélységekig hatolva elemezni, ami nem működik, de amikor az ember a jelenlegi helyzetre vár tőlük valami jó kis orvoslatot, egyszerre csak olyan általánosságokba bocsátkoznak, melyek módszerként használhatatlanok. Ha az ember nem képes változtatni egy rosszul működő rendszeren, akkor nem érdemes tudnia, hogy az nem jó. Nemcsak hogy értelmetlen, hanem a produktivitást öli meg. Hová vezetne, ha mindenről kiderülne az igazság? A fáma, mely arról szól, milyen egészséges lerombolni az illúziókat, badarság.
[…]
Nem kell mindig és mindenáron a világ reális arcát felfedni. Elismerni, hogy a tibeti feudalizmus ugyanolyan merev, mint a kínai megszállás. Hogy az öblítők használata a ruhák mosásakor teljesen felesleges, és csak a vizet piszkítja, a ruhákat pedig ugyanúgy tudnánk használni, ha valamivel durvábbak lennének, és kevésbé illatoznának. Az ilyen illúziórombolás depresszióhoz vezet. A depresszió pedig az összes lelkiállapot közül a lehető legvalóságosabb. Csak az vele a baj, hogy meglehetősen kényelmetlen. Nem emberi mértékkel rótták ránk."
56-58. oldal

Szólj hozzá!

Címkék: Freud Bukovac horvát regény David Smile

süti beállítások módosítása
Mobil